kifizetés

Bűvös határon túl az Orbán-kormány pénzosztása

Július elejére átlépte a kerek 6000 milliárd forintos határt a 2014-2020-as uniós fejlesztési ciklusban itthon kifizetett támogatások összege, azaz a 7 évre szóló keret éppen kétharmadánál tart már az Orbán-kormány - derül ki szokásos havi összesítésünkből. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy még mindig van bő 3000 milliárd forintnyi kifizethető támogatás, ami a következő években is jócskán megtámogathatja a beruházásokat és a gazdasági növekedést. Közben egy figyelemre méltó, de csak látszólag ijesztő dolgot is észrevettünk: jócskán levágták a Brüsszelből folyósított támogatási összeget.

Májusi EU-s pénzesővel számol a kormány

Várhatóan májusban érkezik a következő nagyobb összegű utalás Brüsszelből Magyarországra - mondta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség miniszterhelyettese a Magyar Időknek. Konkrét összegről nem ejtett szót, de valószínűsítető, hogy több százmilliárd forintos tételről lehet szó, hiszen idehaza már a kifizetések egyre nagyobb része mögött van teljesítés is. Egyébként az összes lényeges EU-s pénzfelhasználási mutatószámban jócskán verjük a visegrádi mezőnyt.

Ömlenek az EU-pénzek a magyar gazdaságba, pedig Brüsszel még nem fizetett

Ömlenek az EU-pénzek a magyar gazdaságba, pedig Brüsszel még nem fizetett

Az októberi 165 milliárd után novemberben 183 milliárd forintnyi EU-pénzt fizettek ki a magyar hatóságok a nyerteseknek, és a hivatalos pályázati adatbázis szerint a legtöbb pénzt most szokatlan módon a környezetvédelmi és energiahatékonysági projektekre adták - derül ki szokásos havi elemzésünkből. Mindez azt jelenti, hogy a 7 évre szóló uniós támogatási keret közel 40%-a már a pályázóknál van, és a kormány két idei fontos számszerű célja is a jelek szerint elérhető szilveszterig. A kormény által megelőlegezett gyors kifizetési tempó mellett azonban az EU-tól alig érkeztek még tényleges források, ebben a régiós országokhoz képest le vagyunk maradva. A legfrissebb információink szerint azonban több százmilliárdos átutalás jön még Brüsszelből az év végéig, így a magyar számok jelentősen emelkedhetnek.

Nagy hajrá kell, hogy teljesüljön a kormány célja

Nagy hajrá kell, hogy teljesüljön a kormány célja

Szeptemberben sem mutatott nagy számokat a havi kifizetési számláló, de elemzésünk szerint a kormány 143 milliárd forintos havi kiutalást teljesített. Így összességében az uniós pénzek kifizetése már 2965 milliárd forinton áll, mely azt jelenti, hogy, a 7 éves ciklusra járó keretösszeg több mint harmadát már átutalták a nyerteseknek. Ebből az idei évben a kormány már 1402 milliárd forintos kifizetést teljesített, ami a 2017-es évre előírt kifizetési cél 68%-át teszi ki. Ez azt jelenti, hogy az államigazgatásban dolgozóknak 3 hónapjuk maradt arra, hogy kiutalják a fennmaradó 662 milliárdos összeget. Mindemellett már több mint 48 ezer nyertes örülhet közel 5900 milliárd forintos megítélt támogatásnak.

Behúzta a kéziféket a kormány az óriási kifizetés után

Behúzta a kéziféket a kormány az óriási kifizetés után

A kormány jól behúzta a kéziféket az uniós pénzek kifizetése terén, ugyanis az előző hónap több mint 500 milliárdos utalásához képest, júliusban csak 105 milliárdos összeget produkált - derül ki havi összesítőnkből. Ez a szám azt eredményezte, hogy az összes kifizetésszámláló 2638 milliárd forintra ugrott fel, azaz a 7 éves ciklusra szánt keret harmada (29,6%) már a nyertesek zsebében van. A megítélt támogatások aránya pedig már több mint 60 százalék. Már több mint 40 ezer nyertes örülhet közel 5500 milliárdnyi megítélt támogatásnak.

Ha 12-24 havi bónuszról van szó, hihetetlen pénzeket tud kiutalni az állam

Ha 12-24 havi bónuszról van szó, hihetetlen pénzeket tud kiutalni az állam

Júniusban legalább 503 milliárd forintnyi EU-s pályázati támogatást fizetett ki a magyar államigazgatás a pályázóknak, azaz tavaly decemberhez hasonlóan most is jól működött a beígért hatalmas bónuszok motiváló ereje - derül ki szokásos havi elemzésünkből. Az adatok arra utalnak, hogy a félév végére előírt kifizetési célok teljesültek, így az államigazgatási dolgozók megszerezték a jogosultságot a később esedékes 12-24 havi bónuszra. A hirtelen felpörgetett kifizetések a brutális júniusi államháztartási hiány mellett azt eredményezték, hogy már 2500 milliárd forint felett jár az összes kifizetés, azaz a 7 évre szóló keret több mint negyede már a nyertesek számláin pihen. A megítélt támogatások aránya pedig immár a 60%-ot közelíti.

Papíron nagyon megverjük a V4-eket az EU-pénzek kifizetésében

Több, mint négyszereződött a mostani uniós ciklusban a heti támogatás-kifizetési összeg ahhoz képest, mint ami az előző ciklus hasonló időszakát jellemezte és a visegrádi országok között is nagyon előreszaladt Magyarország a kifizetési arányt tekintve - derül ki a Világgazdaság cikkéből. A szép kifizetési számokban egyelőre sokat segít az a technikai megoldás, hogy a nyertes önkormányzati projektekhez az állam gyorsan kiutalja a teljes támogatást, azaz átteszi a pénzt egyik állami számláról egy másikra, de a pénzhez a közbeszerzések időigényes lebonyolításáig nem tudnak még hozzáférni a helyhatóságok, így ezek a pénzek egyelőre még be sem kerülnek a gazdaságba.

Úszkálhatna a brüsszeli pénzben a kormány, de valamiért mégsem teszi

Látszólag dupla olyan sebességgel fizeti ki a kormány az új EU-pénzeket, mint ahogy a régi keretet 7 évvel ezelőtt az akkori kormány, de közben most csak fele olyan sebességgel jönnek Brüsszelből az átutalások, mint akkoriban. Nagyon nagy tehát most az itthoni és a brüsszeli pénzkifizetés közötti különbség, de ez a számításaink szerint 1100 milliárd forint körüli "előreszaladás" azért nem roppantotta még meg a magyar költségvetést, mert az itthoni kifizetések jelentős része valójában csak átkerült az állam egyik számlájáról a másikra. Éppen emiatt nem tudtunk még kellő mennyiségű számlát kiküldeni az Európai Bizottságnak, hogy fizesse ki, márpedig megbízható információink szerint nem lenne gond azok kifizetésével. A jó hír mellett arra viszont fel kell készülnünk, hogy a régi uniós ciklus százmilliárdjaihoz még akár évekig nem jutunk hozzá, mert nagyon sok a vitánk Brüsszellel.

Még mindig nem ömlik úgy az EU-pénz, ahogy a pályázók szeretnék

A márciusi 101 milliárd forint után áprilisban mindössze 61 milliárd forintnyi uniós támogatást fizetettek ki Magyarországon a nyertes pályázóknak - derül ki szokásos havi elemzésünkből. Az első négy hónapban összesen csak 313 milliárd forintnál járunk, így egyelőre kérdéses, hogy sikerül-e teljesíteni a jogszabályban "előírt" legalább 2064 milliárd forintos kifizetési célt, amire a bónuszrendszer alapul. Bár a kormány március végére a 7 évre szóló keret 103,4%-ára meghirdetett pályázatokat, a meghirdetések nem álltak le, hiszen április során további 5 felhívás jelent meg 19 milliárd forintos keretösszeggel.

Több ezer EU-pályázat nyertese örülhet rövidesen (2.)

Az eddig benyújtott uniós pályázatok közül összesen 11 ezret kell értékelnie az állami projektértékelőknek, 10700 értékelését már elkezdték, illetve ebből 6 ezret már le is zártak, ezek kihirdetése pedig a következő hetekben várható - jelezte a mai parlamenti projektmenedzseri ülés keretében Dányi Gábor. A Miniszterelnökség helyettes államtitkára azt vetítette előre, hogy a legnépszerűbb uniós pályázatokban, így például a prototípus fejlesztési pályázatban május-június körül meglesznek az eredmények. Az ülésen elhangzott, hogy az uniós pályázatok dömpingjéhez igazodik a Pest megyének szóló 80 milliárdos magyar pályázatok meghirdetési ütemezése, amelynek drasztikus megemelésére is elhangzott szakmai felvetés. Az eseményről szóló másik beszámolónk:

Egyre több a brüsszeli vitánk - A gazdaságra is visszaüthet a feszültség

Az Európai Bizottsággal folytatott fejlesztéspolitikai vitáink száma nem csökkent, hanem nőtt, és várhatóan tovább nő, mivel bejönnek politikai megfontolások is a szakmai érvek mellé - vetítette előre a mai parlamenti projektmenedzseri ülésen Csepreghy Nándor. A Miniszterelnökség miniszterhelyettese szerint a Bizottság olyan ügyeket is újra megnyitott, amelyekről korábban már kiadott éves értékelést, így tehát a feszültség fokozódik, de "a költségvetés kellően stabil ahhoz, hogy az előfinanszírozást hosszú hónapokig tudja biztosítani". Hozzátette: a viták "akár a makrogazdasági pályára is hatással lehetnek". Az eseményről készített másik szakmai összefoglalónk a várható fontos változásokkal:

Özönlenek a pályázatok, de pénzt még alig látnak a nyertesek

A márciusi nagy pályázati meghirdetési hajrában annyi új uniós pályázat jelent meg (113 darab) Magyarországon, mint amennyi a megelőző négy hónapban összesen, ami új történelmi csúcs és ezzel már a 7 évre szóló kereten is túlfutott a megjelent pályázatok teljes keretösszege - derül ki az összegzésünkből. Az új pályázatok keretösszegénél (913 milliárd forint) nem sok hiányzott, hogy szintén új csúcsot lássunk, de közben az új nyertesek számában (bő 12 ezer) biztosan bekövetkezett ez. A pályázati kifizetések terén viszont nem hozott áttörést a március sem: bár a hónap végére már a 7 éves ciklus ötödére nőtt a kifizetett pénzösszeg, de ennek jelentős része még mindig nem szivárgott be a gazdaságba, főként amiatt, mert a közszférabeli nyerteseknél időigényes, mire a kiutalt előleget felhasználhatják.

Év elejére tervezi a brüsszeli pénzesőt a kormány

Eddig még nem küldött ki Brüsszelbe 2014-2020-as EU-támogatással kapcsolatos kifizetési igénylést a magyar kormány, így nem is kapott még pénzt onnan az előleg fizetésén felül - erősítette meg a Portfolio korábbi információit a Miniszterelnökség mai részletes írásos válasza. A Brüsszel felőli pénzhiány és az itthoni lendületes támogatás-kifizetések együttesen vezettek oda, hogy a minap 800 milliárd forinttal felfelé meg kellett nyitni az idei állami költségvetés uniós fejezetét. Azt is megtudtuk, hogy a kormány nem számol az EU-támogatások teljeskörű felfüggesztésének forgatókönyvével, sőt arra épít, hogy a jövő év elején nagy összegben ki tudja küldeni az itthoni számlákat kifizetésre, azaz jövő tavaszig igen jelentős EU-támogatások érkezhetnek majd meg Magyarországra.

Idén csak aprópénz jut a vidékfejlesztési pályázatok nyerteseinek

Idén még több mint százmilliárd forint értékben tervez a Miniszterelnökség vidékfejlesztési pályázatokat megjelentetni, így a 965 milliárd forinton álló eddig meghirdetett pályázati keretösszeg átlépi majd a kerek 1000 milliárdos határt - jelezte a Világgazdaságnak Kis Miklós Zsolt. A tárca államtitkára azonban azt is elárulta, hogy idén lényegében aprópénzzel kell egyelőre beérniük a vidékfejlesztési pályázatok nyerteseinek, mert az előlegekkel együtt 2016-ban várhatóan csak 30 milliárd forint körüli összeget fognak kifizetni nekik.

Már készül a kormány arra, hogy ha nem lesz EU-pénz

A britek kilépésével már a 2020-ig tartó uniós ciklusban is csökkenhetnek az EU-források. A kormányzati gazdaságfejlesztések az autóiparra, a gyógyszeriparra, a turizmusra és az informatikára fókuszálnak. A bürokráciacsökkentés január elsejével beindul, az életpályamodellel le kell számolni. Összesen 10-20 ezer emberrel csökken az állami foglalkoztatottak száma és 60 intézmény szűnik meg januártól - mondta el Csepreghy Nándor a Figyelőnek.

EU-s pénzfelfüggesztés: négyből egy ponton engedne a kormány

A magyar kormány hajlandó szűkíteni a kiemelt eljárások arányát, viszont nem enged a szakmai ellenjegyzés intézményéből, illetve az 50 százalékos szállítói előlegből és az állami projektértékelési rendszerből - jelezte Csepreghy Nándor a Világgazdaságnak.

Hirtelen elkezdte kiszórni az EU-pénzeket a kormány

E hét kedden még csak 530 milliárd forint körül járt az új EU-támogatások itthoni kifizetési számlálója, ma reggelre viszont 650 milliárd forintra ugrott - figyelt fel a Portfolio a hirtelen és nagy mértékű változásra. Részletes vizsgálatunk szerint a 120 milliárdos kiutalás döntő része a gazdaságfejlesztési és a területfejlesztési pályázatokhoz kapcsolódik, amelyeknél 75%-os, illetve 100%-os támogatói előleget is kifizethet a döntéshozó. Ez így jócskán pörgetni tudja a kifizetési számlálót. Elképzelhető, hogy mindez azzal függ leginkább össze, hogy a harmadik negyedévre előírt kifizetési számokat az utolsó pillanatban még teljesíteni (közelíteni) akarják az illetékesek, hiszen ettől függ, hogy 1-3 havi célprémiumot kapnak, vagy egy fillért sem. Néhány területen még nagyon rezeg a léc, hogy összejönnek-e holnap estig az előírt számok.

Megtudtuk: rendkívül kevés új EU-pénzt kaptunk eddig Brüsszelből

Idén eddig összesen csak 1,4 milliárd eurónyi, 435 milliárd forintnyi uniós támogatást folyósított az Európai Bizottság Magyarországnak, de ebből csupán 3 milliárd forintnyi az a tétel, amit a benyújtott számlák alapján a 2014-2020-as ciklus terhére kaptunk - tudta meg a Portfolio a Miniszterelnökségtől. Egyelőre tehát rendkívül kevés a számlaalapú kifizetés Magyarország irányába és inkább az uniós előlegekből "élünk", illetve az is kiderült, hogy 190 milliárd forinti aszfaltügyi kifizetésre várunk. Az idei első féléves brüsszeli folyósítás olyannyira kevés volt, hogy 8 éve nem volt erre példa - ez pedig az MNB által éppen ma közzétett fizetési mérleg statisztikákból derült ki.

Megtudtuk, mire utalt át nekünk 153 milliárdot Brüsszel

Az előző uniós ciklus Társadalmi Megújulás Operatív Programjához (TÁMOP) tartozó projektekre utalta át az Európai Bizottság azt a 153 milliárd forintot, ami rendkívüli mértékben javította idén augusztusban az államháztartás pénzforgalmi egyenlegét - árulta el a Portfolio kérdésére a Nemzetgazdasági Minisztérium. Az, hogy a tárca augusztusra vette figyelembe a nagy összegű bevételt, azért érdekes, mert a pénzt Brüsszel valójában már júliusban átutalta Magyarországnak.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Vadonatúj autóvásárlási támogatás jöhet Magyarországon
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.