koronavirus

Hiába az EKB pánikszerű bejelentése, tovább zuhannak a tőzsdék

2020. március 19. 06:15 | Portfolio

Hiába az EKB pánikszerű bejelentése, tovább zuhannak a tőzsdék

Csak percekig tartott ki az örömködés szerda éjjel az amerikai határidős részvényindexekben arra a bejelentésre, hogy az EKB év végéig 750 milliárd eurónyi eszközt fog megvásárolni az eurózónában, majd újra hanyatlottak.

Koronavírus: Magyarország Achilles-sarkainak kell most helytállni

2020. március 19. 05:50 | Hornyák József

Koronavírus: Magyarország Achilles-sarkainak kell most helytállni

A magyar kormánynak vitathatatlan érdemei vannak abban, hogy a magyar gazdaságot tartós növekedési pályára állította, csökkentette a sebezhetőségét, vagyis válságállóbbá tette az országot. Azonban voltak komoly hiányosságai is, mégpedig az oktatásban és az egészségügyben, amit évek óta hangsúlyoznak a szakértők. És most egy olyan válság előtt állunk, ahol a magyar gazdaság Achilles-sarkait éri a kihívás, a koronavírus ugyanis ezt a két alulfinanszírozott szektort teszi próbára.

Ez a nap is bebizonyította: pillanatok alatt írja át az életünket a koronavírus

2020. március 19. 02:35 | MTI, Portfolio

Ez a nap is bebizonyította: pillanatok alatt írja át az életünket a koronavírus

Egyre szigorúbb és drasztikusabb lépéseket tesznek az országok a koronavírus megfékezése érdekében: tegnap az EU megállapodott arról, hogy 30 napra bezárja a külföldiek előtt a határait, és több országban is szigorú kijárási korlározásokat vezettek be. Sorra jelentik be a nagy gazdaságélénkítő csomagokat, Amerika például ezermilliárd dolláros mentőcsomagot fontolgat. Nyugtalanító, hogy hirtelen 700-ra ugrott a súlyos állapotban lévő francia koronavírus fertőzöttek száma, akik fele ráadásul 60 év alatti, azaz nemcsak az idősekre veszélyes a járvány. Itthon közben 58-ra ugrott az igazolt koronavírusosok száma, az országos tisztifőorvos pedig arra számít, hogy a következő napokban ez több százra ugorhat. Cikkünk a legfrissebb hírekkel a nap folyamán folyamatosan frissül.

Koronavírus: Olaszországban még csak most jön a legrosszabb

2020. március 18. 23:03 | MTI

Koronavírus: Olaszországban még csak most jön a legrosszabb

Mindenki azt találgatja, vajon mikor éri el tetőpontját a COVID-19 járvány Olaszországban, ahol napról-napra nő a halálos áldozatok száma, és ahol egy hete rendelték el az országos karantént: az AFP francia hírügynökség által megkérdezett szakértők remélik, hogy ez hamarosan bekövetkezik, de ennek ellenére rendkívül óvatosak az előrejelzésekben.

2020. március 18. 21:35 | Portfolio

Elfogadta a szenátus az első intézkedéseket a koronavírus hatásai ellen

Nagy többséggel támogatta az amerikai szenátus a fizetett szabadságok kiterjesztését és a munkanélküliségi biztosítás bővítését szerdán. A következő napokban a Trump-kormányzat gigantikus gazdaságélénkítő csomagja is a testület elé kerülhet.

WHO: a koronavírus az „emberiség ellensége”

2020. március 18. 21:13 | MTI

WHO: a koronavírus az „emberiség ellensége”

Az emberiség ellenségének nevezte szerdán Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója az új típusú koronavírust, amely már több mint nyolcezer emberéletet követelt világszerte, a fertőzöttek száma pedig túllépte a kétszázezret is.

2020. március 18. 20:57 | Portfolio

Amerikában jutalmazhatják a bankokat, ha szegényeknek hiteleznek

Az amerikai hatóságok azt fontolgatják, hogy bónusz pontot adjanak a bankoknak, ha alacsony és közepes jövedelmű ügyfeleknek nyújtanak hitelt, akik a koronavírus következtében kerülnek bajba – értesült a Reuters. Ezzel akarják rövidtávon csökkenteni a károkat.

2020. március 18. 20:52 | Portfolio

Elmondják a szakértők, miből lehet és nem lehet hiány Amerikában

Az alapvető élelmiszerekből aligha lesz hiány az Egyesült Államokban; az ország még akkor is jól el lesz látva, ha az őszig kitart a járvány. Egzotikusabb élelmiszerek és importtermékek területén jelentkezhetnek hiánycikkek, de nem kell éhezéstől vagy katasztrófától tartani a tengerentúlon. A szakemberek hozzátették: WC-papírral egészen biztosan el lesz látva az ország.

Megszólalt a turisztikai ügynökség: 400 ezer magyar munkahely van veszélyben

2020. március 18. 19:52 | MTI

Megszólalt a turisztikai ügynökség: 400 ezer magyar munkahely van veszélyben

A hazai turisztikai ágazat csak úgy tud talpra állni a járvány lecsengése után, ha az idegenforgalomban dolgozó vállalkozások nem mennek tönkre és a munkahelyek nem szűnnek meg, ezt segítik a kormány szerdán bejelentett intézkedései - hangsúlyozta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója szerda este újságírók előtt.

Merkel: a következő hetek még nehezebbek lesznek

2020. március 18. 19:23 | MTI

Merkel: a következő hetek még nehezebbek lesznek

Történelmi jelentőségű feladat a koronavírus-járvány lassítása, amihez a lehető legnagyobb mértékben le kell állítani a közösségi életet - hangsúlyozta Angela Merkel német kancellár szerda esti televíziós beszédében.

2020. március 18. 19:18 | Portfolio

WHO: a gyerekekre is veszélyes a koronavírus!

Arra figyelmezteti a WHO a szülőket, hogy fel kell készíteniük a gyerekeiket a COVID-19 elleni védekezésre, mert egy új tanulmány szerint a babáknál és a nagyon fiatal gyerekeknél is kialakulhatnak nagyon komoly tünetek.

Részletes keresés