
A Portfolio is megírta pénteken, hogy az Európai Bizottság 40 milliárd eurós csomagot fogadott el a koronavírus gazdasági hatásainak kezelésére. Az intézkedések lényege, hogy maximális rugalmassággal kezelik az állami támogatási és költségvetési költekezési szabályokat, és ami rövid távon még ennél is fontosabb: hatalmas EU-pénzeket csoportosítanak át a tagállamok részére a közös költségvetésből. Ez konkrétan azt jelenti, hogy a 2014-2020-as uniós fejlesztési ciklusból még fel nem használt 29 milliárd eurónyi kohéziós pénzt a koronavírus elleni küzdelemre lehet költeni, sőt, nem kell visszafizetni a közös kasszába további 8 milliárd eurót a tagállamoknak, ami júniusig lett volna esedékes.
A Bruxinfo mostanra részleteket is megtudott, melyek szerint Magyarország összesen 5,6 milliárd eurót kaphat a keretből. A 37 milliárd euróból 8 milliárd eurót a Bizottság azonnal a tagállamok rendelkezésére tud bocsátani. Ez technikailag „alvó pénznek” számít, ugyanis arról az EU által megelőlegezett összegről van szó, amit a tagállamoknak eredetileg júniusig vissza kellene téríteniük a közös kasszába. Magyarországnak ezen az alapon 855 millió euró esedékes visszafizetést elengednének.
További 29 milliárd euró az uniós költségvetésből jönne, mégpedig a 2014 és 2020 közötti strukturális alapokból, amelyeket eddig nem hívtak még le a tagállamok. A magyar részesedés megint csak számottevő, 4,748 milliárd euró.
A közös büdzséből felszabadított forrásokat a tagállamok három célra fordíthatják majd, és tetszés szerint ki is egészíthetik. Ezek:
- Az egészségügyi rendszerük megerősítésére, például védőmaszkok és lélegeztetőkészülékek beszerzésére és egyéb célokra. A kis- és közepes méretű vállalkozások likviditási támogatására.Az Európai Szociális Alapból a munkaerőpiac működésére, elsősorban a rövid távú foglalkoztatási formák finanszírozására.

Kemény figyelemztetés kapott az Nvidia vezére, a kínai útja előtt
Több szenátor is akcióba lendült.
Bejelentették: fontos feladattal érkezik Donald Trump különmegbízottja Ukrajnába
Az ukrán hadsereg vezetői várják.
Lesújtó hírek érkeztek Magyarországról
Lemaradóban vagyunk a technológiai versenyben.
Kimondta Kirilo Budanov, mikor érhet véget a háború, és mire van ehhez szükség
Szerinte ez a realitás.
Mi a baj a statisztikáról szóló törvény új, anonimizálásra vonatkozó definíciójával?
A Magyarország versenyképességének javítása érdekében egyes törvények módosításáról szóló 2025. évi LXVII. törvény* több ponton is módosította a hivatalos statisztikáról szóló
Hulladékhő újragondolva: így fűtik Finnországban az otthonokat
Az adatközpontok működése hatalmas mennyiségű hőt termel, amely a legtöbb helyen kárba vész. A pazarlást felismerve Finnország a számítógépes feldolgozólétesítmé
Balásy Zsolt (és a HOLD) új kollégát keres
Az After Hoursben is elhangzott, a LinkedIn-en is fent van: junior elemző kollégákat keres a HOLD. Ritkán hirdetünk meg elemzői állást nyilvánosan, szóval kérünk minden... The post Balásy Zsol
ESG szabályozás 2025: fontos változások és lehetőségek a magyar vállalatoknak
Az elmúlt hetekben több fontos változás is történt az ESG nemzetközi és magyarországi háza táján. Blogbejegyzésünkben a legfontosabb módosításokat és tudnivalókat gyűjtöttük össze 20
Spórolj energiát, kapj pénzt - új lehetőség a vállalkozásoknak!
A KEHOP Plusz-4.1.6-25 kódszámú hitelkonstrukció célja, hogy kedvezményes, kamatmentes kölcsön révén segítse a mikro-, kis- és középvállalkozásokat, valamint a víziközmű szolgáltatókat
Nyaralás helyett elemzőt keresünk Zsidayval
Zsiday Viktorral junior elemzőket keresünk, ahelyett, hogy nyaralnánk. Jó szórakozást! Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, You
Felújítási pályázatok összehasonlítása - 2 lehetőség, amit érdemes ismerned
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Felújítási pályázatok összehasonlítása - 2 lehetőség, amit érdemes ismerned Bevezetés Ha otthonod felújítását tervezed, érdemes megismerned az
Apró csúsztatások, nagy hazugsággá válnak
Talán mindenki tudja, hogy a média mennyire megbízhatatlan, milyen alattomos taktikákat alkalmaz. Ezen taktikák egy része teljesen érthető, értékítélet alapú, tehát jogosan tükrözi vissza a

Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Warren Buffett helyett én: Kezdők útmutatója a befektetéshez
Fedezd fel a befektetés világát úgy, ahogy még sosem! Ez a webinárium egyszerűen és érthetően mutatja be az alapelveket, amelyekre még a legnagyobb befektetők, mint Warren Buffett is esküsznek.
Ismét pofon vágta Európát a kínai autóipar
A Xiaomi autója árnyékot vethet a Porsche modelljeire is.
Hogy érinti a magyar gazdákat, ha Ukrajna tényleg csatlakozik az Európai Unióhoz?
A szomszéd felvételét nagy viták övezik.
Mégis hogy mehetett csődbe egy nagy utazási iroda?
Ennyire erős a verseny?
