koronavirus

EU-csúcs: Németország EU-s befizetési kötelezettsége évi 10 milliárd euróval emelkedhet

2020. július 21. 20:22 | MTI

EU-csúcs: Németország EU-s befizetési kötelezettsége évi 10 milliárd euróval emelkedhet

Akár tízmilliárd euróval is emelkedhet, és elérheti a 45 milliárd eurót az Európai Unió (EU) közös költségvetésébe Németország által évente befizetendő összeg a kedden véget ért EU-csúcson kötött megállapodás alapján - mondta a tanácskozás eredményeit értékelő nyilatkozatában a legnagyobb kormánypárt, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) vezető költségvetési szakpolitikusa, aki azonban a jelentős növekedés ellenére elégedett a négynapos tárgyaláson kialkudott kompromisszumokkal.

Egymás után érkeznek a jó hírek a koronavírus elleni vakcinákról

2020. július 21. 18:00 | Portfolio

Egymás után érkeznek a jó hírek a koronavírus elleni vakcinákról

Világszerte már közel tizenötmillióan fertőződtek meg a koronavírus-járványban, a biotechnológiai cégek és a gyógyszergyártó vállalatok pedig versenyt futnak az idővel a koronavírus ellenszerének kifejlesztéséért. A járványügyi szakemberek közül többen is úgy vélekedtek, hogy elképzelhető, hogy akár már a következő év elejére elkészülhet egy, a koronavírus elleni vakcina, azonban a járvány megfékezéséhez a tudósoknak és a politikusoknak még sok akadályt kell majd legyűrnie az előttünk álló időszak folyamán. Az elmúlt hetekben egymást érték a vakcinákkal kapcsolatos bejelentések, ezeket gyűjtöttük most össze.

Történelmi döntés született ma - lesz ebből Európai Egyesült Államok?

2020. július 21. 17:02 | Zsoldos Ákos

Történelmi döntés született ma - lesz ebből Európai Egyesült Államok?

Történelmi döntést hozott ma reggel az Európai Tanács a fél óra híján rekordhosszúságú csúcson. Az állam- és kormányfők a szokásos hétéves keretköltségvetés mellett egy majdnem azzal egyenlő összegű újjáépítési alap felállításáról döntöttek. Az új eszköz számos olyan közvetlen és közvetett elemet tartalmaz, amelyek egyértelműen a mélyebb integráció irányába mutatnak, sőt, a ma született megállapodás egyben a nemzeti önrendelkezésüket féltő tagállamok által vörös vonalként kezelt évtizedes tabukat is ledöntött. A mai döntéssel Európa lépést tett a föderáció felé, noha az még mindig messze van.

Itt az MNB döntése: megint kamatot csökkentett a jegybank

2020. július 21. 14:00 | Portfolio

Itt az MNB döntése: megint kamatot csökkentett a jegybank

Az előzetes várakozásoknak megfelelően 15 bázisponttal 0,6%-ra csökkentette az alapkamatot az MNB Monetáris Tanácsa. A többi kamatkondíció nem változott, vagyis a kamatfolyosó továbbra sem szimmetrikus.

Koronavírusos betegek szórták a vírust Romániában szabadon, karanténtörvényt vezettek be

2020. július 21. 10:09 | Portfolio

Koronavírusos betegek szórták a vírust Romániában szabadon, karanténtörvényt vezettek be

Romániában legalább közel ezer koronavírusos állampolgár hagyta el betegen, orvosi javaslat ellenére a kórházat, mert július eleje óta a helyi jogszabályok hiányában a kormány nem tehette meg, hogy karanténban tartsa őket. Mától újra elrendelheti a kormány a karantént. Az országban elszabadult a vírus, a következő hetekben naponta 1000 új koronavírusosra számíthatnak. 

Harmadik napja nem halt meg senki koronavírusban Magyarországon

2020. július 21. 08:30 | Portfolio

Harmadik napja nem halt meg senki koronavírusban Magyarországon

8 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 4347 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Nincs újabb elhunyt, így az elhunytak száma változatlanul 596 fő, 3257-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 494 főre csökkent. 78 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 4-en vannak lélegeztetőgépen.

Történelmi jelentőségű alku született ma reggelre Brüsszelben

2020. július 21. 07:31 | Weinhardt Attila

Történelmi jelentőségű alku született ma reggelre Brüsszelben

Mintegy 90 órányi tárgyalás után, az EU-csúcs ötödik napjának reggelére megállapodott a 27 tagállam vezetője abban, hogy egy 750 milliárd eurós méretű helyreállítási alapot indítanak 2021-től NextGenerationEU néven, szigorú folyósítási feltételekkel, először az EU történetében közös adósságfinanszírozást vállalva. Emellett a „normál” EU-s költségvetés keretösszege 1074 milliárd euró lesz. Így összességében egy 1824 milliárd eurós döntést hoztak meg a tagállamok, amely több szempontból is rendkívüli, mind a méretét, mind a belső szerkezetét, mind a hozzá társított feltételrendszert, mind a mögöttes finanszírozását tekintve. Magyarország várhatóan sokkal több EU-pénzből gazdálkodhat a 2021-2027-es időszakban a helyreállítási alapnak köszönhetően, mint a mostani 2014-2020-as ciklusban, igaz a kifizetéseket a magyar parlamenti határozat követelése ellenére hozzákötötték egy jogállamisági feltételrendszerhez, és a helyreállítási alapból való folyósítást is egy viszonylag feszes feltételrendszerhez kötötték.

Koronavírus: nagy szükség van az ígéretesnek mondott gyógyszerekre, gyorsul a fertőzés a világban

2020. július 20. 19:41 | MTI

Koronavírus: nagy szükség van az ígéretesnek mondott gyógyszerekre, gyorsul a fertőzés a világban

A következő év közepére elképzelhető, hogy széles körben elérhető oltóanyag áll majd rendelkezésre az új típusú koronavírus ellen - fogalmazott Szumija Szvaminatan, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezető kutatóorvosa. A Johns Hopkins Egyetem ma reggeli adatai szerint 14,46 millióra nőtt a fertőzöttek hivatalos száma vasárnap reggelre, és 605 ezer haláleset köthető eddig a koronavírushoz.

Zsiday Viktor újabb jóslattal állt elő: indul a dollár medve?

2020. július 20. 18:25 | Portfolio

Zsiday Viktor újabb jóslattal állt elő: indul a dollár medve?

Az elmúlt évek alapvető trendje volt, hogy bár a dollárt mindenki drágának tartotta és utálta, az ennek ellenére szép lassan erősödött – írja legújabb blogbejegyzésében Zsiday Viktor. A befektetési véleményvezér ugyanakkor arra is rámutat, hogy a koronavírus-válság törést hozott ebben a trendben, így a dollár szinte mindennel szemben tartósan gyengülhet idén, különös tekintettel az euróra.

Enyhült a nyomás a szomszédainkon: Horvátországban és Szlovéniában is csökkent az új fertőzöttek száma

2020. július 20. 17:15 | MTI

Enyhült a nyomás a szomszédainkon: Horvátországban és Szlovéniában is csökkent az új fertőzöttek száma

Csökkent az új koronavírussal fertőzöttek száma Horvátországban és Szlovéniában, ugyanakkor mindkét országban hunytak el a járvány következtében - derült ki a válságstábok hétfői sajtótájékoztatóján. Így egyelőre nem növekszik a nyomás, hogy a szomszédos országokat, - kiemelten az autóval is megközelíthető népszerű nyári üdülőcélpontnak számító Horvátországot - rosszabb besorolással értékelje a magyar kormány.

Jönnek a felvételi ponthatárok - A szokásos buli viszont elmarad

2020. július 20. 17:08 | Portfolio

Jönnek a felvételi ponthatárok - A szokásos buli viszont elmarad

A felsőoktatásba felvételizők idén is a megszokott elektronikus csatornákon értesülhetnek eredményeikről, azonban a koronavírus-járvány miatt a Pont Ott Parti 2020-ban elmarad - írja az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleményében. 

A koronavírus volt az utolsó csepp a pohárban: jelentős konszolidáció jöhet az európai alapkezelőknél

2020. július 20. 17:00 | Árgyelán Ágnes

A koronavírus volt az utolsó csepp a pohárban: jelentős konszolidáció jöhet az európai alapkezelőknél

Minden lesz, csak nem egyszerű az európai alapkezelők számára az elkövetkező időszak: erősödik a költségnyomás, a jövedelmezőségi mutatók romlanak, a szabályozói elvárások sokasodnak, a koronavírus-válság pedig minderre még rátett egy lapáttal, így az európai szolgáltatók körében is jelentősebb konszolidáció várható. Dean Frankle-t, a BCG nyugat-európai, dél-amerikai és afrikai vagyonkezelői szegmensének igazgatóját és Christian Klingkowskit, a BCG alapkezelői és pénzügyi intézményi piac vezető elemzőjét kérdeztük arról, milyennek látják az európai alapkezelői szektor jövőjét, miután nemrég jelent meg globális vagyonkezelői tanulmányuk.  Érdekes különbségekre világítottak rá a szakértők a nyugat- és kelet-európai befektetők kapcsán: nyugaton például a részvénybefektetések az erősebbek, keleten a befektetők jobb szeretik szakértő kezekre bízni alapjaikat.

Részletes keresés