magánnyugdíjpénztár

Megint rezeg a léc a nyugdíjkasszáknál – Talpra állnak év végéig?

Megint rezeg a léc a nyugdíjkasszáknál – Talpra állnak év végéig?

A biztató tavaszi időszak után ismét visszaesett az önkéntes- és magánnyugdíjpénztárak teljesítménye az MNB friss adatai szerint. A harmadik negyedévben mindkét pénztártípus veszteséget könyvelt el befektetésein, különösen a magánkasszáknak lesz mit ledolgozniuk. Mindeközben folytatódik a tagok lemorzsolódása, idén kevesebb új taggal bővültek a pénztárak, mint tavaly ugyanekkor.

10 éve szántották be a magánnyugdíjpénztárakat – Milliókat kaszáltak, akik maradtak

10 éve szántották be a magánnyugdíjpénztárakat – Milliókat kaszáltak, akik maradtak

10 éve, 2010 novemberében született meg a döntés a magánnyugdíjpénztárakba hosszú évek során befizetett járulékok állami nyugdíjrendszerbe való átcsoportosításáról. Több mint 3 millió pénztári tag döntött állami nyomásra a visszalépés mellett, a pénztári hozamok azonban azt mutatják: jobban járt, aki maradt. A 2011 óta nyugdíjba vonulók ugyanis milliós hozamokat tehettek zsebre, miközben a 2011-ben visszalépők átlagosan 70-100 ezer forintnyi reálhozamot kaptak kézhez.

Itt vannak a friss nyugdíjszámok – Talpra állnak a magyar pénztárak?

Itt vannak a friss nyugdíjszámok – Talpra állnak a magyar pénztárak?

Jelentős ütést szenvedett el a magyar pénztári szektor tavasszal, a koronavírus mélyen belenyúlt a nyugdíjra gyűjtők zsebébe is. Az elmúlt fél évben a tőkepiacokon látott felívelés a nyugdíjpénztári kasszáknak is jót tett, de még így is van mit ledolgozni. Mostani cikkünkben összeszedtük, hogy a nagyobb pénztárak milyen teljesítményt tudnak felmutatni idén. Mint kiderült: egyetlen olyan portfólió van a listán, amely 15% feletti hozamnál jár, a többségük azonban eddig még nem tudta visszahozni az idei évi veszteségeket.

Bajban a magyar nyugdíjrendszer: egyre kevesebb a fiatal a pénztárakban

Bajban a magyar nyugdíjrendszer: egyre kevesebb a fiatal a pénztárakban

Nagyot ugrott tavaly az önkéntes- és magánnyugdíjpénztárak kezelt vagyona, azonban ez nem annyira a tagok megnövekedett befizetéseinek, sokkal inkább a tőkepiacok emelkedésének köszönhető. A taglétszám  mindkét pénztártípusnál csökken, és különösen aggasztó, hogy egyre kevesebb fiatal választja az öngondoskodásnak eme formáját.Erről a témáról bővebben is szó lesz november 10-ei Öngondoskodás 2020 konferenciánkon.

A koronavírus poklából jöttek vissza a magyar nyugdíjkasszák, íme a friss számok

A koronavírus poklából jöttek vissza a magyar nyugdíjkasszák, íme a friss számok

A friss számok alapján az önkéntes és magánnyugdíjpénztárak is helyrerázódtak a koronavírus okozta sokkból, a második negyedévben mindkét pénztártípusnál 5%-ot meghaladó hozamokat lehetett látni. A menetelő piacoknak köszönhetően az önkéntes és magánkasszák vagyona is nőni tudott, a taglétszám azonban mindkét pénztártípusnál csökkenőben van.

Megvan, mibe fektetik a magyarok pénzét – Érdekes folyamatok rajzolódnak ki

Megvan, mibe fektetik a magyarok pénzét – Érdekes folyamatok rajzolódnak ki

Az elmúlt években tapasztalt alacsony hozamkörnyezet hatására folyamatosan csökken a befektetési alapokon belül a bankbetétek és készpénz aránya, felkapottak lettek viszont a részvények és ingatlanok. A friss számok szerint a második negyedévben láthatóan megnőtt a részvénybefektetések aránya a magyar alapkezelők portfóliójában, de így is távol van attól a szinttől, amit a magánkasszák államosítása előtt lehetett látni.

Elérte a koronavírus a nyugdíjkasszákat: rég nem láttunk ilyen durva számokat

Elérte a koronavírus a nyugdíjkasszákat: rég nem láttunk ilyen durva számokat

A koronavírus nemcsak a tőzsdéket vágta a földhöz, hanem az önkéntes pénztári portfólióik ralijának is – átmenetileg legalábbis mindenképp -, véget vetett. A tavalyi 9% fölötti hozam után 2020 első negyedévét 7% körüli mínusszal kezdték a nyugdíjkasszák, ilyen utoljára a 2008-as válság körül fordult elő. Jó hír viszont a kasszáknak, hogy a taglétszám tendenciózus csökkenése lényegében megállt 2020 elején – derül ki mindez a MNB legfrissebb adataiból.

1800 milliárdot vonzhat be a magyar alapoktól az MNB egy új rendelettel

1800 milliárdot vonzhat be a magyar alapoktól az MNB egy új rendelettel

Jelentős pénzek áramolhatnak be az MNB új monetáris politikai eszközébe, ha a befektetési alapok nagy része élni kíván a napokban kapott lehetősséggel. A bennük kezelt vagyon 30%-ával, tehát szektorszinten akár 1800 milliárd forinttal is részt vehetnek az MNB hiteltenderén, de a részletek még mindig homályosak. Az MNB programjában az önkéntes pénztárak is részt vehetnek, miközben furcsa mód a magánnyugdíjpénztárak kimaradtak a lehetőségből. Körbekérdeztünk a piacon, milyen lehetőségeket tartogat az MNB eszköze.

Nyugdíjpénzek milliárdjait vette el a magyaroktól a koronavírus

Nyugdíjpénzek milliárdjait vette el a magyaroktól a koronavírus

Tavaly csak úgy röpködtek a 10% feletti hozamok a nyugdíjpénztáraknál, az idei első negyedévben pedig már a mínusz 10% feletti hozamok voltak gyakoriak. A koronavírus miatti tőzsdei esés a nyugdíjra gyűjtő magyarok megtakarításait is megnyirbálta, az idei első három hónap elég volt ahhoz, hogy sok portfólió egész tavalyi teljesítményét eltörölje. Ha valaki tehát most megy nyugdíjba, valószínűleg még nem érdemes hozzányúlnia a pénzéhez, de a többiek se búslakodjanak: a piacok még bőven ledolgozhatják ezeket a mínuszokat.

10% feletti hozamok a nyugdíjpénztáraknál, de most érdemes a legrosszabbra készülni

10% feletti hozamok a nyugdíjpénztáraknál, de most érdemes a legrosszabbra készülni

Átlagosan közel 10%-ot értek el tavaly a nyugdíjpénztárak, a többféle portfóliót kínáló szolgáltatóknál sok esetben két portfólió is 10% felett teljesített. Az idei évet viszont nagyon megnehezítheti hozamszerzési oldalról a koronavírus, egyetlen részvényindexet vagy kötvénypiacot sem hagy érintetlenül a járvány terjedése, ilyen pánikra hajazó környezetben pedig nagyon nehéz pénzt keresni.

Jó hír a nyugdíjra gyűjtőknek: nagy pénzeső jöhet idén

Jó hír a nyugdíjra gyűjtőknek: nagy pénzeső jöhet idén

Nagyot mennek idén az önkéntes- és magán-nyugdíjpénztári portfóliók, a legjobbak már 20% feletti teljesítménynél járnak. De úgy tűnik, ez sem elég ahhoz, hogy több tagot vonzzon be a rendszer, az MNB friss statisztikái szerint az önkéntes és magánkasszák taglétszáma is folyamatosan csökken. érdekes az is,hogy mindkét pénztár esetében megnőtt a bankbetét és a készpénz aránya a kezelt vagyonon belül.

Viszik a pénzt az európai magánnyugdíjpénztárak

Viszik a pénzt az európai magánnyugdíjpénztárak

Egyre rosszabb a hozamhelyzet az európai magánnyugdíjpénztáraknál, a frissen közölt adatok szerint tavaly a vizsgált magán-nyugdíjpénztári hozamok mindegyike mínuszban volt, Észtországban közelített a mínusz 10%-hoz a teljesítmény – írja a Financial Times.

Kenterbe verték a szuperállampapírt fél év alatt a nyugdíjpénztárak: már most megvan az 5%

A friss adatok szerint az önkéntes- és magánpénztárak már az első félévben közel vagy több mint 5%-ot hoztak tagjainak, ezzel meghaladva a MÁP+ által ígért évesített 4,95%-ot. Érdekes módon a második negyedévben az önkéntes kasszák teljesítménye felülmúlta a magánpénztárakét, előbbiek portfóliójában a készpénz és a befektetési jegyek állománya nőtt meg jelentősebben.

A sírból jöttek vissza a nyugdíjpénztárak - Itt vannak a friss hozamok

A sírból jöttek vissza a nyugdíjpénztárak - Itt vannak a friss hozamok

Magukhoz tértek a tavalyi év után az önkéntes-és magánnyugdíjpénztárak: idén már jelentős, akár 9%-ot is meghaladó hozamot könyvelhetnek el a pénztári tagok, ami jelentős változás a tavaly év főként mínuszos hozamaihoz képest. Június végével bezárólag most nem a magánkasszáknál, hanem az önkéntes pénztáraknál voltak magasabbak a hozamok, közülük az Allianz és az OTP emelkedik ki.

Nyugdíjra gyűjtesz? Jó hírünk van, négy éve nem hoztak ennyit a pénztárak

Utoljára 2015 első negyedévében volt utoljára olyan, hogy annyi pénzt kerestek volna az önkéntes nyugdíjpénztárak a tagjaiknak, mint most. Az MNB friss statisztikája szerint az önkéntes kasszák az év első három hónapjában vagyonarányosan 3,54%-ot kerestek tagjaiknak, ami a tavalyi ínséges év után felüdülés lehet a nyugdíjra gyűjtőknek. Ennél is jobban szerepeltek a magánnyugdíjpénztárak, ahol a vagyonarányos befektetési tevékenység 4,26%-ot ért el.

Beszántják a magán-nyugdíjpénztári rendszert a lengyeleknél is

Beszántják a magán-nyugdíjpénztári rendszert a lengyeleknél is

A lengyelek is meglépik azt, amit a magyar kormány néhány éve: beszántják a magán-nyugdíjpénztári rendszert, az abban összegyűjtött pénzeket egyéni számlákra, illetve az állami társadalombiztosítási rendszerbe transzferálják.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Magyar üzletlánc saját márkás terméke is felkerült a szégyenlistára
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.