mkb bank

Mindent egy lapra tesz fel a szuperbank: valami egészen újat építenek

Mindent egy lapra tesz fel a szuperbank: valami egészen újat építenek

A Magyar Bankholding mindent egy lapra tesz fel, és ahelyett, hogy a fintech innovációkat külön brandként vagy spinoffként indítanák el, a teljes bank működését újratervezik, digitalizálják és megújítják. Pecsenye Roland szerint ez lesz a bankolás jövője: egy teljesen új, modulárisan, egyszerűen továbbfejleszthető megoldással próbálnak meg hódítani. A holding digitalizációért és operációért felelős vezérigazgató-helyettese azt is elárulta, hogy a teljes kiszolgálási modelljüket mesterséges intelligencia alapokra helyezik, az adatfelhasználásuk egy értékláncba integrált, valós idejű adatkiértékelésen nyugszik majd, azaz az ügyfeleiknek real time személyre szabott ajánlatokat lesznek képesek küldeni. A banki IT-infrastruktúra egyúttal hibriddé válik, azaz részben felhős, részben hagyományos rendszerek alkotják majd. Szükségszerűek a nagyívű változások, ugyanis szerinte a bankok a régi költségstruktúrákon még tíz évig egyszerűen nem tudnának működni.

Hivatalos: 35 év után vége a Budapest Banknak

Hivatalos: 35 év után vége a Budapest Banknak

Bejegyezte a cégbíróság az 1987-ben alapított Budapest Bank 2022. március 31-én megtörténő beolvadását az MKB Bankba - derült ki utóbbi társaság tőzsdei közleményéből. A beolvadást, amelyet jövő tavasszal a Takarék Csoport beolvadása követ majd, tavaly novemberben jelentették be.

Megérkezett a bejelentés: egyesül a Budapest Bank és az MKB Bank

Megérkezett a bejelentés: egyesül a Budapest Bank és az MKB Bank

2022 tavaszán MKB Bank Nyrt. néven egyesül a Budapest Bank és az MKB Bank, a Takarék Csoport pedig majd csak 2023-ban csatlakozik a jogi fúzióhoz – jelentette be a Magyar Bankholding. Eldőlt tehát: a három bank egyesülésének a folyamata két nagy lépésben történik meg. A végleges márkanév és arculat kialakítása elkezdődött, várhatóan 2023 elején vezetik be őket.

Magyar fintech partnerrel újít a digitális vállalati hiteleknél az MKB

Magyar fintech partnerrel újít a digitális vállalati hiteleknél az MKB

A digitális finanszírozási megoldásokkal foglalkozó Péntech és az MKB Bank együttműködésének eredményeként mostantól gyorsabban és egyszerűbben juthatnak hitelhez a mikro, kis- és középvállalkozások - olvasható a pénzintézet közleményében.

Közel 50 millió euró hitelt kap a Futureal az MKB Banktól

Közel 50 millió euró hitelt kap a Futureal az MKB Banktól

A Futureal közel 50 millió euró (mintegy 17 milliárd forint) értékű hitelszerződést írt alá az MKB Bankkal a Budapest ONE irodapark 3. ütemének finanszírozására. Az emberközpontú és környezetbarát irodakomplexum befejező fázisát 2022 második felében adják át.

Ingatlant vásárolnál? Akkor a holnap induló Lakás Kiállításon a helyed!

Ingatlant vásárolnál? Akkor a holnap induló Lakás Kiállításon a helyed!

Fokozott érdeklődést várnak a szervezők a Lakás Kiállításra, amelyet idén a Momsport Uszoda és Rendezvényközpontban rendez meg a Portfolio szeptember 24-e és 26-a között. Az eseményen a hazai lakáspiac legnagyobb projektjei és fejlesztői képviseltetik magukat és természetesen jelen lesznek a pótolhatatlan szerepet játszó bankok, ingatlanközvetítők és egyéb ágazati szereplők is.

Két újabb felsővezetőt választottak a szuperbank élére

Két újabb felsővezetőt választottak a szuperbank élére

A Magyar Bankholding a márciusban elfogadott stratégiája újabb állomásaként két felsővezető kezdte meg munkáját a bankcsoportban: Ginzer Ildikó a standard, Szabó Levente pedig az egyedi kiszolgálásért felelős üzleti vezérigazgató-helyettesként csatlakozott a menedzsmenthez, jelenlegi pozíciójuk megtartása mellett - olvasható a Magyar Bankholding közleményében.

Mi vár ránk a Növekedési Hitelprogram után? Elmondták a szakemberek

Mi vár ránk a Növekedési Hitelprogram után? Elmondták a szakemberek

Váratlanul erős évet zártak a magyar bankok kkv-üzletágai a 2020-as évben, a pénzintézeti vezetők pedig úgy látják, hogy a pozitív irányú dinamika 2021-ben is kitart majd. Az NHP gyors kivezetése nem okoz jelentős fennakadást a kkv-üzletágaknál, a digitalizáció pedig a továbbiakban is meghatározó trend lesz – hangzott el mindez a Portfolio Hitelezés 2021 konferenciáján.

Hiába a koronavírus-járvány, felrobbant a felvásárlási piac

Hiába a koronavírus-járvány, felrobbant a felvásárlási piac

A globális és regionális csökkenés ellenére a hazai tranzakciós piac 2020-ban is növekedni tudott a tranzakciók számát tekintve. A Deloitte hazai piacot vizsgáló M&A piaci tanulmányából az is kiderül, hogy Magyarországon a tavalyi évben a legerősebb tranzakciós aktivitást a fogyasztói, a pénzügyi és az energia ágazatokban mérték.

A Magyar Bankholding tagjai adták az NHP-s hitelek harmadát az elmúlt évben

A Magyar Bankholding tagjai adták az NHP-s hitelek harmadát az elmúlt évben

A Magyar Bankholding Zrt. tagbankjai a program elindulása óta eltelt egy évben összesen 623 milliárd forintot, a teljes NHP Hajrá-kihelyezések közel 30 százalékát nyújtották – közölte a Budapest Bank, az MKB Bank és a Takarékbank, amelyek így együttesen több mint 21000 ügyletet kötöttek.

A nehezített pálya ellenére is van növekedés a kkv-szektorban

A nehezített pálya ellenére is van növekedés a kkv-szektorban

22 milliárd forintos korrigált adózás utáni eredményt ért el az MKB Bank a 2020-as üzleti évben. A hitelállomány közel 20 százalékkal nőtt, ami elsősorban annak köszönhető, hogy tavaly tavasszal valamennyi krízishitel-terméket gyorsan elérhetővé tették ügyfeleik számára – mondta a Portfolio-nak Ginzer Ildikó, a pénzintézet vezérigazgató-helyettese. A szakember a nehéz helyzetbe került kkv-knak azt javasolja, hogy keressék a bankjukat, találjanak együtt megoldást a felmerült helyzetre: minden méretű vállalkozás megtalálhatja azt a segítséget, amire szüksége lehet.

Már 16 milliárd forint gyorskölcsönt igényeltek a kkv-k a Magyar Bankholdingnál

Már 16 milliárd forint gyorskölcsönt igényeltek a kkv-k a Magyar Bankholdingnál

Eddig több mint 1800 vállalkozás igényelte a Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsönt a Magyar Bankholding tagbankjaiban, összesen több mint tizenhatmilliárd forint értékben. A Budapest Bank, az MKB Bank és a Takarékbank MFB Pontjain továbbra is számottevő érdeklődés mutatkozik a hitel iránt, amelyet a válság során nehéz helyzetbe került vállalkozások vehetnek fel működésük újraindítására - derül ki a Magyar Bankholding közleményéből.

Fém bankkártyákat dobott piacra az MKB Bank: a prémium szegmenst célozzák

Fém bankkártyákat dobott piacra az MKB Bank: a prémium szegmenst célozzák

Két új bankkártyát dobott piacra az MKB Bank – tájékoztatta a pénzintézet a Portfolio-t. A kártyák különlegessége, hogy fémből készülnek, ez pedig meghatározza a célcsoportjukat is: a bank szerint a prémium szegmensnek nyújtott szolgáltatások iránt továbbra is egyértelmű a kereslet a magyar piacon.

A bankszektor digitalizációja elképzelhetetlen tehetségek bevonzása nélkül

A bankszektor digitalizációja elképzelhetetlen tehetségek bevonzása nélkül

A klasszikus bankrendszer funkcióját egyelőre a fintech-bigtech szektor nem látja el és egyikük talán nem is fogja tudni, másikuk pedig nem is akarja - mondta Pereczes János, az MKB Bank digitális ügyvezető igazgatója, a Microsoft Envision Forum 2021 egyik előadója. A szakember a Portfolio-nak arról beszélt, hogy szerinte a technológiát, és annak a felhasználását is itthon kell tartani, sőt be kell tudni vonzani a régióból a legújabb technológiákra építő tehetségeket.

Rendkívüli közgyűlést tart az MKB Bank

Március 30-ra hirdette meg rendkívüli közgyűlését az MKB Bank, de a veszélyhelyzetre való tekintettel ezt nem tartják meg.

Sok pénzt hozhatnak, de csak óvatosan a kriptodevizákkal!

Sok pénzt hozhatnak, de csak óvatosan a kriptodevizákkal!

A nagyobb hozam érdekében érdemes a portfólió egy részét kockázatosabb eszközökben tartani, de nem árt az óvatosság, különösen a kriptodevizákkal. Dénes Szilárd, az MKB Bank Treasury Értékesítési és Befektetési Szolgáltatások igazgatója a Portfolio-nak adott interjúban beszélt arról a kisbefektetői őrületről is, amit most a tőzsdéken látni. Szerinte olyan erőt képviselnek, ami igazi turbulenciát okozhat a piacokon.

A koronavírus idején is megugrott a magyar gazdagok vagyona

A koronavírus idején is megugrott a magyar gazdagok vagyona

A jelenleg rekordmagasságban kereskedett tőzsdeindexek mellet mindenképpen fontos szelektíven megközelíteni a kockázatosabb értékpapírokat, az ESG-befektetések pedig jó kiindulópontot jelenthetnek - mondta el a Portfolio-nak Pleschinger Gyula Márk, az MKB Private Banking igazgatója. A szakember felhívta a figyelmet arra is, hogy a privátbanki szektor az idei, nehezített környezetben is képes volt 7% feletti növekedést produkálni, mely növekedés jelentős hányadát a második negyedévben indult piaci erősödésből fakadó átértékelés adja.

Ezért nem mindegy, hogy néz ki egy bankkártya: az élmény számít igazán

Ezért nem mindegy, hogy néz ki egy bankkártya: az élmény számít igazán

2020-ban a folyamatos változásokkal együtt a banki ügyfelek igényei is átalakultak, ezért a pénzintézeteknek rövid idő alatt át kellett gondolniuk a termékek kialakítását, árazását - mondta a Portfolio-nak Tenke Gábor, az MKB Bank retail üzletfejlesztési igazgatója. A szakember úgy látja, a digitális és klasszikus termékfejlesztés már szinte szétválaszthatatlan, a kettő szorosan összekapcsolódik, viszont az elmúlt években megváltozott a banki termékfejlesztés folyamata és az ebben résztvevő területek együttműködése.

Alapjaiban változik meg az, ahogy bankolunk: a design új korszakot nyit a pénzügyekben is

Alapjaiban változik meg az, ahogy bankolunk: a design új korszakot nyit a pénzügyekben is

A design kifejezést elsőre kevesen társítanák a banki szolgáltatásokkal, azonban IT oldalról már talán könnyebb csatolni a témát: az utóbbi években a design kompetencia a digitális transzformáció egyik legfontosabb területévé vált, ugyanis az ügyfélélményt csak akkor tudják növelni a bankok, ha megismerik az igényeket és az alapján tervezik meg folyamataikat. Ebben a tervezési folyamatban kap kulcsszerepet a design.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt a csattanós válasz azoknak, akik nem vesznek lakást, mert alacsonyabb kamatokra várnak
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.