Egy kézbe került az FM és a PM volnal.
Mérleget vontak a vezetők.
Anthony Radev elnök szerint az egyik legfontosabb az életpályamodell bevezetése volt.
A cél, hogy 2030-ra a MOME legyen Közép-Európa legelismertebb kreatív egyeteme
A tudomány nem működhet az ipari és gazdasági szereplők bevonása nélkül. Az igazságügyi miniszter cikke.
A hallgatói támogatásokat is duplázzák.
Egyes munkakörökben akár 80 százalékkal emelkednek a fizetések.
Közel 8 milliárd forintot kap az egyetem.
Két és félszeresére nő a finanszírozásuk.
Fontos számokat mondott a modellváltási kormánybiztos.
Összesen már 20 lesz így.
Böszörményi-Nagy Gergellyel, az egyetemet felügyelő alapítvány kuratóriumának elnökével beszélgettünk.
A három-négy vitás ügyre a magyar kormányfő is utalt és a Budapest Airport ügye is szóba kerülhetett.
Összefoglalta az ITM a változtatások lényegét.
Alapítvánnyá alakul.