mol

Alaposan elintézték a magyar tőzsdét

Bár óvatos emelkedéssel indult a keddi kereskedés az európai tőzsdéken, a délelőtt második felében elromlott a hangulat, miután a kereskedelmi háborús félelmek ismét árnyékot vetetettek a részvénypiacokra. A régiós tőzsdék is esnek, a hazai részvényindex azonban látványosan alulteljesített, a blue chipek közül a Mol és az OTP árfolyama esett nagyot.

Minimális emelkedéssel fejezte be a napot a magyar tőzsde

A kereskedelmi háborús félelmek árnyékolták be az ázsiai kereskedést hétfőn, miután az amerikai elnök a korábban meglebegtetett 200 milliárd dollárnyi kínai árut terhelő importvámok után újabb vámok kivetését helyezte kilátásba. Az európai tőzsdék nem találták az irányt a hétfői kereskedés első felében, a tengerentúli piacnyitás felé közeledve azonban enyhült a feszültség, a kontinens börzéi emelkednek, míg a legjobban az olasz részvényindex teljesített. A magyar tőzsde a nap első felében érzékelhető bizonytalanság után ismét emelkedéssel próbálkozott meg, délután azonban ismét lefordult a magyar tőzsde, bár a zárásra sikerült szépíteni, a BUX végül a pénteki záróértéke fölé tudott kapaszkodni.

Lefordult a Mol, felfelé kapaszkodik a Richter

A nap első felének bizonytalansága után emelkednek az európai tőzsdék, az olasz részvényindex különösen jól teljesített ma, miután az olasz pénzügyminiszter hétvégi, piacnyugtató kommentárját kedvezően fogadták a befektetők. A magyar tőzsde a nap első felében oldalazott, bár a BUX a hétfői piaczárás felé közeledve ismét felfelé kapaszkodott, pénteki záróértéke fölé visszakapaszkodnia azonban nem sikerült. Az elmúlt héten nagyot emelkedő Mol lefelé kanyarodott ma, míg a Richter óvatos emelkedéssel próbálkozott meg.

Mol-INA-ügy: háborognak a munkások, a finomító bezárásától félnek

Az INA 2019-ben bezárná sziszeki olajfinomítóját, a társaság menedzsmentjének két forgatókönyve is van a termelés leállítására - állította a horvátországi finomító munkásainak egy csoportja a birtokukba került dokumentumokra hivatkozva. A horvát hírügynökségi jelentés szerint a dokumentumok 2019. január elsejei és május elsejei opciókat tartalmaznak a sziszeki finomító bezárására.

Négy grafikon, amelyekre érdemes vetni egy pillantást, ha kereskedsz

Négy grafikon, amelyekre érdemes vetni egy pillantást, ha kereskedsz

Ismét megnéztük, hogy a hazai blue chipek grafikonjai alapján mire lesz érdemes figyelni az előttünk álló héten. Annyit már a bevezetőben elárulhatunk, hogy technikai alapon a Mol tűnik a legerősebbnek, míg az OTP piacán továbbra is nagy küzdelem zajlik a vevők és az eladók között.

Emelkedéssel zárta a hét negyedik napját a magyar tőzsde

A feltörekvő piaci aggodalmak és a kereskedelmi háborús félelmek árnyékában eséssel indult a kereskedés az európai tőzsdéken, és bár a feszültség némileg enyhült a nap folyamán, a zárás felé közeledve ismét lefordultak az európai részvényindexek. A magyar tőzsde azonban emelkedéssel zárta a csütörtöki kereskedést, a blue chipek pedig a Richter kivételével emelkedtek ma.

Tovább emelkedik a Mol, a Waberer's lendülete azonban elfogyott

Eséssel indult a nap az európai tőzsdéken, a részvénypiaci hangulatra kereskedelmi háborús kockázatok mellett a feltörekvő piaci félelmek vetettek árnyékot, a nap második felére a korábbi esés nagy részét ledolgozták a kontinens börzéi, bár az irány továbbra sem volt egyértelmű. A magyar tőzsde mindemellett felfelé kapaszkodik, a hazai blue chipek közül a Mol ismét tovább tudott emelkedni, a Waberer's esetében azonban alábbhagyott a korábbi napok lendülete.

Emelkedett az OTP, tovább menetelt ma a Mol

Nagyot estek ma a kínai tőzsdék, miután a kereskedelmi háborús aggodalmak mellett a kínai gazdaság lassulásával kapcsolatos félelmek együttesen vetették vissza a hangulatot, míg a feltörekvő piaci devizák gyengülése szintén árnyékot vetett az általános részvénypiaci hangulatra. Esnek az európai tőzsdék is, a magyar tőzsde azonban emelkedéssel fejezte be a hét harmadik napját. A hazai blue chipek vegyesen teljesítettek, a Molban azonban továbbra is volt erő, a fontos technikai szinteket leküzdő olajcég részvényei tovább emelkedtek ma.

Kiemelt ellenállásokat küzdött le a Mol, a Richter lendülete viszont elfogyott

A feltörekvő piacokkal kapcsolatos aggodalmak mellett a kereskedelmi háborús félelmek vetettek árnyékot a részvénypiacokra, s míg a kontinens börzéi estek, a hazai részvényindex dacolva a borús hangulattal emelkedni tudott. A Mol hétfőn fontos ellenállási zónából tört ki felfelé, az olajcég pedig ma is folytatta menetelését, míg a Richter lendülete elfogyott és a gyógyszergyártó részvényei számára folytatódott a lejtmenet.

Mol-célárat emelt az Erste

3230 forintról 3380 forintra emelte a Mol-részvényekre vonatkozó célárfolyamot az Erste olaj- és gáz elemzője, miközben megtartotta a felhalmozási ajánlást.

Eséssel zárta a hét első napját a magyar tőzsde

Továbbra is a kereskedelmi háborús aggodalmak vetettek árnyékot az európai tőzsdékre, miután az amerikai elnök korábbi nyilatkozatában újabb 200 milliárd dollárnyi kínai árura tervezett ezen a héten importvámot kivetni, mindemellett a hangulatnak nem kedvezett az sem, hogy pénteken egyelőre nem tudott egymással megegyezni az USA és Kanada az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény (NAFTA) újratárgyalásával kapcsolatban. Nem találták az irányt az európai tőzsdék hétfőn, gyengélkedtek mindemellett a német autógyártók részvényei, a legrosszabbul a Volkswagen részvényei teljesítettek. A magyar tőzsde a kezdeti iránykeresés után lefordult, a blue chipek felemásan teljesítettek, esett az OTP és a Richter is.

Nagyot emelkedett a Richter

Elromlott a hangulat a részvénypiacokon, miután az amerikai elnök tegnapi nyilatkozata szerint az Egyesült Államok 200 milliárd dollárnyi kínai importárúra tervez vámot kivetni már a jövo héten. Az aggodalmakat tovább fokozták Donald Trump szavai, miután az elnök a Világkereskedelmi Szervezetből (WTO) való kilépéssel fenyegetőzött. Mindezek hatására az európai tőzsdék esnek, a hazai részvényindex is lefordult, azonban a BUX a piaczárás felé közeledve a korábbi esés jelentős részét ledolgozta és a hazai tőzsde végül minimális emelkedéssel zárta a hét utolsó napját. A hazai blue chipek közül a Richter teljesített a legjobban.

Fontos szint felett a Richter, kiemelt ellenállási zóna állította meg a Molt

Elromlott a hangulat a részvénypiacokon, az amerikai elnök kínai termékekre kivetni tervezett importvám-fenyegetése mellett a befektetőkre Donald Trump újabb nyilatkozata is alaposan ráijesztett, miután az amerikai elnök a Világkereskedelmi Szervezetből (WTO) való amerikai kilépést is meglebegtette. A borús hangulatban esnek az európai tőzsdék, a BUX is eséssel indította a napot, a nap második felére azonban a hazai börze a korábbi esést teljesen le is dolgozta, a Richter fontos ellenállást tört át, míg a Mol emelkedését kiemelt ellenállási zóna állította meg.

Emelkedéssel zárta a hét harmadik napját a magyar tőzsde

Nem volt egyértelmű az irány az európai tőzsdéken, a hazai részvényindex azonban emelkedett szerdán, a blue chipek közül a Mol a zárás felé közeledve ledolgozta a korábbi esés jelentős részét, az OTP-nek mindemellett remek napja volt, a bankpapír árfolyama nagyot emelkedett, az OTP több mint 2 százalékkal került ma feljebb.

Fontos ellenállás állította meg a Mol-t, nagyot emelkedett az OTP

Nem találták az irányt az európai részvényindexek szerdán, a magyar tőzsde azonban emelkedett, a blue chipek felemásan teljesítettek, a Mol emelkedését fontos ellenállási zóna állította meg, az OTP azonban nagyot ment ma, de a Magyar Telekom is feltámadt, a telekomcég papírjainak végre sikerült elrugaszkodniuk a 400 forintos szint közeléből.

Szinte mindent vettek a befektetők, amit értek - Idehaza a Mol volt a legerősebb

Alapvetően jó a hangulat a világban: erősödnek a vezető nyugat-európai tőzsdék, míg Amerikában sorra dőlnek a korábbi csúcsok. A befektetők döntően az USA és Mexikó által kötött kereskedelmi megállapodásnak örülnek még mindig. A kedvező hangulatból a magyar tőzsde is profitált, a befektetők az OTP kivételével az összes hazai blue chipet vették kedden.

Emelkedéssel zárta a hét első napját a magyar tőzsde

Emelkedtek az európai tőzsdék a hét első napján, a hangulatot a fokozatos kamatemelések mellett síkra szálló Fed-elnöki nyilatkozat, majd a NAFTA tárgyalások kimenetével kapcsolatban pozitívan vélekedő Donald Trump Twitter-bejegyzése egyaránt javította. A magyar tőzsde is emelkedéssel zárta a napot, a blue chipek kivétel nélkül emelkedtek, a hazai nagypapírok közül az OTP és a Mol teljesített a legjobban.

Fontos szintet tört át a Mol, nagyot emelkedett az OTP

Felfelé kapaszkodtak hétfőn az európai részvényindexek, miután a fokozatos kamatemelések mellett síkra szálló Fed elnök pénteki nyilatkozata után a pici szereplők kedvezően fogadták az amerikai elnök NAFTA megállapodással kapcsolatos Twitter-üzenetét. A magyar tőzsde is emelkedett, a hazai blue chipek közül jó napja volt az OTP-nek, míg a Mol árfolyama fontos ellenállást tört át. A Waberer's papírjait azonban alaposan megrángatták, a társaság részvényei a múlt heti történelmi mélypontjuk közelében fejezték be a kereskedést.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.