munkaerőhiány

A német cégek többsége már kockázati tényezőnek mondja a forint árfolyamát

A német cégek többsége már kockázati tényezőnek mondja a forint árfolyamát

Javult a magyar gazdaság aktuális megítélése a legnagyobb német vállalatok körében - mutatta be a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) 2022-es konjunktúrafelmérését Sávos András, a szervezet elnöke a keddi sajtóeseményen, amelyen Varga Mihály is részt vett. A részletekből kiderült: 61%-a a megkérdezetteknek úgy véli, hogy romlani fog a gazdaság helyzete, ami látványos romlás a korábbi felmérés után. A legnagyobb kockázatot a munkaerőpiacon látják az idehaza működő németországi vállalatok, de új kockázati tényezőként azonosították a felmérésben az árfolyamkockázatot. Az elmúlt években csökkent azok aránya, akik azt mondták, hogy előnyös lenne az euró Magyarországon, 2022-ben viszont ez a trend megfordult. Az eseményen az előadók alig ejtettek szót az elmúlt napok legnagyobb horderejű, vállalati szektort is jócskán befolyásoló kormányzati bejelentéseiről, a különadó konkrétan csak egyetlen válaszban került szóba. Ez érthető, hiszen a német termelő vállalatok tabunak számítanak bármiféle különadó esetében.

Megszólaltak a kiskereskedők az új különadóról

Megszólaltak a kiskereskedők az új különadóról

Az Országos Kereskedelmi Szövetség friss közgyűlésén áttekintette a magyar kiskereskedelem aktuális kérdéseit, így a különadó-emelés ügyét is - derül ki a szervezet közleményéből.

Újra megindultak külföldre dolgozni a magyarok

Újra megindultak külföldre dolgozni a magyarok

A foglalkoztatás továbbra is erős a KSH friss adatai alapján, ugyanakkor egyre szembetűnőbb, hogy tavaly óta folyamatosan növekszik a külföldön dolgozó magyarok száma.

Körbetartozások és késlekedő számlafizetés - Nagy a homály a megoldásról Magyarországon

Körbetartozások és késlekedő számlafizetés - Nagy a homály a megoldásról Magyarországon

Minden negyedik olyan magyarországi vállalkozásnak nehézséget okoz a beszerzések finanszírozása, amelynek van hosszú fizetési határidővel teljesítő partnere – derül ki a Péntech friss felméréséből. A válaszadók kétharmada lényeges üzleti kérdésnek tartja a beszerzések kifizetési módját, 50 százaléka szerint pedig különösen nagy kihívást jelent a nagy összegű céges beszerzések azonnali kifizetése. Miközben a digitális finanszírozási eszközök nyújtotta azonnali fizetés előnyeit örömmel kihasználnák, sokan még a faktoring pontos fogalmával sincsenek tisztában.

Felrobbant a diákmunkások fizetése

Felrobbant a diákmunkások fizetése

Május első három hetében a munkáltatók 30 százalékkal több pozícióra keresnek diákmunkásokat áprilishoz képest az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet adatai szerint. Mezőgazdasági idénymunkára átlagosan 1260 forintos órabért kínálnak, míg gyártási, logisztikai, vendéglátási és kereskedelmi feladatok ellátása során 1450-1600 forint közötti órabérre számíthatnak a jelentkezők. Fizikai szakképzett pozíciókban az átlagórabér 1750 forint jelenleg, míg az adminisztrációs és gyakornoki szellemi pozíciókban 1600-1650 forint közötti órabérek a jellemzők.

Ezért kell egyre többet várni a taxira

Ezért kell egyre többet várni a taxira

Egyre többet kell várni a megrendelt taxira, amelyért részben az egyszerre 5-6 társaságtól is fuvart rendelő utasok, részben pedig a létszámhiány is okolható - írja az RTL.

Súlyos a helyzet: évtizedek óta nem látott problémákkal nézhetünk szembe Magyarországon

Súlyos a helyzet: évtizedek óta nem látott problémákkal nézhetünk szembe Magyarországon

Hatalmas, drasztikus áremelkedésről számoltak be a Videoton Holding által szervezett székesfehérvári konferencián a vállalatok igazagatói. A beszállítókkal a napokig tartó ártárgyalások öt percessé csökkentek: vagy elfogadják a cégek a magas árakat, vagy eladják másnak az alapanyagokat, alkatrészeket. Ezt azért is tudják megtenni, mert súlyos alapanyaghiány korlátozza a termelést, ezért a cégek elfogadják a magasabb árakat. A helyzet olyan nehéz, amit a vállalatvezetők nem láttak karrierjük során.

Súlyos mennyiségi és minőségi munkaerőhiány a hazai építőiparban: kinek a feladata az utánpótlás biztosítása?

Súlyos mennyiségi és minőségi munkaerőhiány a hazai építőiparban: kinek a feladata az utánpótlás biztosítása?

Bár az elmúlt hónapokban az alapanyaghiány áll az építőipar fókuszában, a megfelelően képzett munkaerő továbbra is kulcsszerepet játszik az építkezések sikerében. Kinek a feladata, hogy megtanítsa az utánpótlásnak a szakmát? A szakember vagy a szaktudás hiányzik jobban? Mire kell különösen odafigyelni a képzések során? Többek között ezeket a kérdéseket járták körül az ágazat szakértői, Dr. Lovas Tamás, a BME Építőmérnöki Kar oktatási dékánhelyettesének moderálásában az Építőipar 2022 konferencián.

Nem az üzemanyag drágulás a hazai buszfuvarozók legnagyobb problémája

Nem az üzemanyag drágulás a hazai buszfuvarozók legnagyobb problémája

Gondban vannak a hazai fuvarozó vállalkozások, a háború miatt megnőttek az üzemanyag költségek, a legnagyobb probléma azonban nem ez, hanem a munkaerőhiány – mondta az Infostart érdeklődésére a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete – NiT Hungary ügyvezető főtitkára, Dittel Gábor.

Brutálisan megdrágultak az új lakások - használt vagy új ingatlant éri meg inkább venni?

Brutálisan megdrágultak az új lakások - használt vagy új ingatlant éri meg inkább venni?

Ha valakinek mind új, mind használt ingatlanra lenne pénze, akkor több mindent is mérlegelnie kell, mielőtt az olcsóbb, használt lakás mellett dönt, pedig az új lakás akár 60 százalékkal is többe kerülhet, amely különbség meghaladja az elmúlt évek átlagát – egyebek mellett erről beszélt Futó Péter, a Portfolio Ingatlan-divíziójának elemzője a Checklist, lapunk napi podcastjének hétfői adásában.

Építőipar: az ár sem számít, csak érkezzen meg határidőre a termék

Építőipar: az ár sem számít, csak érkezzen meg határidőre a termék

Egyre több az olyan épület Magyarországon, amit fel kell újtani, de szerencsére a felújítások már a fenntartható irányok mentén kell, hogy megvalósuljanak. Ez egy új gondolat, vagy csak egy új gazdasági modell? Mennyit hajlandók erre áldozni a piac szereplői? Egyáltalán mennyibe kerül ma négyzetméterenként egy irodaépület fitout-ja? Salamon Adorján MRICS, az ESTON International vezérigazgatójának moderálásában, az Építőipar 2022 konferencián erről beszélgettek a szakértők.

Továbbra is súlyos az építőipari munkaerőhiány

Továbbra is súlyos az építőipari munkaerőhiány

Továbbra sem enyhül a munkaerőhiány az építőiparban, a  kis- és középvállalkozások (kkv) mintegy fele szerint a rendelkezésre álló fizikai munkaerő mennyisége, képzettsége jelenti a legfőbb problémát - közölte a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) csütörtökön a Construma építőipari szakkiállításon több mint 300 vállalkozás válasza alapján összeállított nem reprezentatív felmérésének megállapítását.

Nagyot drágulhat az idei nyaralás a Balatonon

Nagyot drágulhat az idei nyaralás a Balatonon

Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének tiszteletbeli elnöke szerint idén nyáron a Balatonnál 15-20 százalékos, de akár ezt meghaladó drágulásra is lehet majd számítani.

Kinek éri meg doktori képzésre jelentkezni? Mikor látszik meg a fizetésen?

Kinek éri meg doktori képzésre jelentkezni? Mikor látszik meg a fizetésen?

Sokan vannak, akik idén tavasszal diplomáznak. Sokakban merülhet fel, hogyan tovább? A munkaerőpiacra érdekes kettősség jellemző: sok munkaadó szenved a munkaerőhiánytól, mert nem talál megfelelő jelölteket, miközben sokan vannak, akik hosszú ideje nem találnak megfelelő munkahelyet maguknak. Aki dolgozik, gyakran folyamatosan passzív álláskereső üzemmódban van, figyeli a lehetőségeket, mert valamiért nem elégedett az aktuális munkahelyével. Nem egyszerű tehát a helyzet. Ugyanakkor a versenyszférán kívül is van alternatíva: ha egy friss diplomás számára fontos a nemzetközi tapasztalat, nemzetközi kapcsolatrendszer építése, kifejezetten érdeklődik egy adott téma iránt, szereti a változatosságot, akkor jó választás lehet számára a doktori képzés. Kónya István, a Corvinus Doktori Iskolák vezetője szerint a doktorandusz-lét egyik legnagyobb előnye a függetlenség és önállóság, ráadásul a doktori fokozat megszerzése akkor is nagyon nagy előnyt ad, ha valaki nem az egyetemi szférában képzeli el a jövőt: nagy nemzetközi szervezetek, tőzsdei cégek, pénzügyi elemzők is tárt karokkal várják a doktori fokozattal rendelkező munkatársakat.

Fokozódik a munkaerőhiány: itt vannak most a legnagyobb gondok

Fokozódik a munkaerőhiány: itt vannak most a legnagyobb gondok

Továbbra is tart az álláshirdetések számának növekedése, folyamatosan keresik az új munkavállalókat a cégek az ország minden megyéjében – mutat rá a Profession.hu első negyedéves jelentése. Intenzív növekedés leginkább Somogy, Pest és Tolna megyére volt jellemző a vizsgált három hónap során, a legkevésbé aktív Nógrád megyében is 14 százalékos növekedés mérhető.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.