nasdaq

Eséssel zártak szerdán az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak szerdán az amerikai tőzsdék

Az európai tőzsdéken a kezdeti esést követően iránykeresést láttunk a szerdai kereskedés első felében, a magyar tőzsde azonban felülteljesítő volt, részben az OTP jó teljesítményének köszönhetően. A korábbi vakcinahírek miatti optimizmus mostanra halványulni látszott, a befektetők fókuszában ismét a koronavírusos esetszámok alakulása és a korlátozó intézkedések kerültek, illetve ezek gazdaságokra gyakorolt hatása a következő hónapokban. A kora délutáni órákban azonban elkezdett javulni a hangulat, miután újabb bejelentés érkezett a Pfizer vakcinájával kapcsolatban, amely a végső eredmények szerint még hatékonyabb, mint amit korábban közöltek. A friss vakcinhír ellenére a tengerentúli tőzsdék eséssel fejezték be a kereskedést.

Csúcs után pihenő: eséssel zárt Amerika

Csúcs után pihenő: eséssel zárt Amerika

A tegnapi rali után oldalazást látunk Európában, a fontosabb indexek mérskelt elmozdulásokat mutatnak. Az amerikai piacon a nyitáshoz közeldve romlott a hangulat, mindhárom nagy index mínuszban nyitott. A magyar piacon s BUX oldalazik, az OTP árfolyama emelkedik, a Mol árfolyama csökken a záráshoz közeledve.

Történelmi csúcson a Dow Jones, három évtizede nem állt fel ilyen gyorsan a padlóról

Történelmi csúcson a Dow Jones, három évtizede nem állt fel ilyen gyorsan a padlóról

Február közepe után ismét történelmi csúcsra emelkedett a Dow Jones, miután a hétfői kereskedésben közel 30 ezer ponton zárt a részvényindex. Mindezt pedig rekord gyorsasággal sikerült elérnie, legalábbis az elmúlt három évtizedben nem volt arra példa, hogy korábbi csúcsról ekkora esést követően ilyen hamar magára találjon a Dow Jones. Ennek számos oka van, köztük a hatékony vakcinákkal kapcsolatos bejelentések, a vártnál jobb vállalati teljesítmények, de az amerikai elnökválasztás lefutása is. Több vállalatot is kiemelhetünk a Dow Jonesból, amelyek kiválóan szerepeltek az elmúlt időszakban és hozzájárultak a mostani újabb rekordhoz, mint amilyen a UnitedHealth, de akár a Honeywell vagy a Caterpillar is többek között.

Szépen felhúzták az amerikai tőzsdéket a koronavírus-vakcinával kapcsolatos hírek

Szépen felhúzták az amerikai tőzsdéket a koronavírus-vakcinával kapcsolatos hírek

Ázsiában emelkedtek a tőzsdék hétfőn azt követően, hogy kedvező makroadatok érkeztek Japánból és Kínából is. Az európai tőzsdéken, részben az ázsiai gazdasági adatoknak köszönhetően jó hangulatban telt a hétfői kereskedés, majd a Moderna vakcinával kapcsolatos bejelentését követően felgyorsultak az események, a cég előzetes teszteredményei szerint a vakcina 94,5 százalékban hatékony, erre ugrottak ma a részvénypiacok.

A koronavírus ma is lejjebb nyomta a tőzsdéket

A koronavírus ma is lejjebb nyomta a tőzsdéket

A vezető amerikai részvényindexek közül eséssel nyitott a Dow Jones és az S&P 500 is, míg a Nasdaq emelkedett a kereskedés kezdete után. A piaci szereplők újabb részletekre várnak a hatékony koronavírus-vakcinával kapcsolatban, illetve a héten eddig gyengén teljesítő technológiai és otthonmaradós részvények felfelé korrigálnak. Az európai tőzsdék mínuszban kezdték a napot, a vezető részvényindexek közül esett a DAX, a CAC és a FTSE is, alulteljesítő a magyar BUX Index. Szektorszinten a nagybankok papírjai határozzák meg a borongós hangulatot. Az amerikai részvények is mínuszban zártak.

Feltámadtak a tech részvények Amerikában

Feltámadtak a tech részvények Amerikában

Szerdán is kitart a részben a Pfizer koronavírus vakcinájával kapcsolatos hír miatt kialakult jó hangulat a tőzsdéken, Ázsiában az elmúlt napokhoz hasonlóan a techpapírok teljesítettek rosszabbul, és a kereskedés képe összességében vegyes volt. Az európai tőzsdék mérsékelten emelkednek a szerdai kereskedésben, a BUX viszont délutánra felpattant, amely részben az OTP jó teljesítményének köszönhető, a bankpapír 3 százalékot emelkedett. Az amerikai tőzsdék mérsékelten emelkedtek a szerdai piacnyitást követően, majd a Dow negatív tartományba került, miközben a technológiai részvények felülteljesítettek.

Brutálisan megnőhet a befektetői étvágy a járvány által sújtott részvények iránt az elemzők szerint

Brutálisan megnőhet a befektetői étvágy a járvány által sújtott részvények iránt az elemzők szerint

Azután, hogy a Pfizer és a BioNTech bejelentette a hét elején, hogy az általuk közösen kifejlesztett koronavírus elleni vakcina 90 százalékos hatékonyságú, a piaci szereplők meglehetősen látványosan reagáltak a fejleményekre. A tőzsdék szinte mindenhol megugrottak, és különösen a koronavírus-járvány által nehezen érintett vállalatok részvényei emelkedtek sokat, mint amilyen az olajipar, a légitársaságok, és más ciklikus cégek. Ezzel párhuzamosan pedig az otthonmaradós részvények értéke esett, mint amilyen a Zoom Video, vagy a Netflix is. Az elemzők között pedig megoszlanak a vélemények, hogy ez a trend vajon folytatódhat-e, vagy csak egy egyszeri eset volt. A Fundstrat elemzői szerint az előbbi a helyzet, és komoly rotáció jöhet az értékalapú és ciklikus részvények irányába.

Vegyesen zártak az amerikai indexek, megütötték a techszektort

Vegyesen zártak az amerikai indexek, megütötték a techszektort

A tegnapi nap legfontosabb híre, hogy közzétette klinikai teszteredményeit a Pfizer, melyben a koronavírus vakcinája 90 százalékos hatékonyságot mutatott. A tőzsdék hevesen reagáltak, az európai és amerikai piacok is óriásit emelkedtek. Ma azonban már inkább az iránykeresés volt a jellemző, az európai idexek vegyesen teljesítettek és az amerikai indexek is felemás elmozdulásokkal zártak.

Elemzők: Az érkező oltóanyag csökkentheti a következő stimulus esélyét, pedig szükség lenne rá

Elemzők: Az érkező oltóanyag csökkentheti a következő stimulus esélyét, pedig szükség lenne rá

Tegnap jelentette be a Pfizer és a BioNTech, hogy a 3. fázisú klinikai tesztek alapján a koronavírus vakcinájuk 90 százalék feletti hatékonysággal működik. A tőzsdék hatalmasat emelkedtek, az S&P 500 és a Dow Jones történelmi csúcsokon is járt. A koronavírus elleni vakcina kutatásában tegnap bejelentett áttörés gyengítheti egy újabb nagy amerikai fiskális csomag elfogadásának esélyét, de nagy elemzőházak szerint a nehéz helyzetben lévő vállalkozások számára további segítségre van szükség.

Globális tőzsdei kitekintő - online előadás MA

Globális tőzsdei kitekintő - online előadás MA

Kitört az általános optimizmus a tőzsdéken, hisz úgy tűnik, eldőlt az amerikai elnökválasztás, illetve a lehetséges koronavírus vakcina tűzbe hozta az árfolyamokat, és most már minden rózsásnak tűnik innentől kezdve. De vajon tényleg ennyire egyszerű lenne a helyzet és megint sokan elszalasztották a vásárlási lehetőségeket a tőzsdéken a riogatások miatt? Vagy lehetnek még csavarok a 2020-as év hátralévő részében? Egy biztos, számos jó lehetőség van a piacon mind a rövid, mind a hosszabb távon tervező tőzsdei kereskedőknek, persze ehhez fel is kell tudni ismerni a kínálkozó alkalmakat. Ebben segít a Portfolio Trader élő online elemző webináriuma.

Csúnya lett a nap vége, de még így is szép pluszokat láttunk az amerikai tőzsdéken

Csúnya lett a nap vége, de még így is szép pluszokat láttunk az amerikai tőzsdéken

A piacok ma alapvetően kedvezően fogadták, hogy a hétvégén eldőlt az amerikai elnökválasztás eredménye, majd a Pfizer mai bejelentésére ténylegesen is elszabadultak az indulatok, a német tőzsde közel 5 százalékot emelkedett, de a BUX-ot is percek alatt visszarántották az esésből, amelyet az újabb korlátozó intézkedések bejelenetését követően szenvedett el az index. Az amerikai piacon elképesztő jókedv uralkodott a nyitás körülig, majd egyre olvadtak a hatalmas pluszok, csúnya lett az utolsó óra, végül a három vezető index közül a Dow Jones, és az S&P 500 rendre 3%-os, illetve 1,2%-os pluszban zárt, a technológia-túlsúlyos Nasdaq pedig 1,5%-os esést produkált.

Megint egyre forróbbak a tech részvények, komoly emelkedés jöhet év végéig

Megint egyre forróbbak a tech részvények, komoly emelkedés jöhet év végéig

Az amerikai elnökválasztás ideje alatt jelentősen emelkedett a technológiai cégek részvényárfolyama, sok papír történelmi csúcsának közelébe került, és bár a befektetők szerint ezek a részvények továbbra is vonzóak hosszútávon, az eldöntetlen szenátusi választás volatilitáshoz vezethet a piacukon az év vége felé.

A Nobel-díjas közgazdász mutatója szerint hatalmas tőzsdei esés jöhet, mások szerint most kell venni

A Nobel-díjas közgazdász mutatója szerint hatalmas tőzsdei esés jöhet, mások szerint most kell venni

Az elmúlt hónapok meglehetősen kaotikusra sikerültek a tőzsdéken, márciusban még hatalmasat estek, majd szeptember elején már új csúcsokat állítottak fel. Ez az ingadozás pedig jellemző volt az elmúlt néhány hétben is, hiszen október végén még csúnyán estek a vezető részvényindexek, de azóta folyamatosan felfelé mennek ismét, amit az amerikai elnökválasztás sem tudott megingatni, sőt. Az ismert Nobel-díjas közgazdász, Robert Shiller egyik mutatója szerint azonban már nagyon régóta nem aggódtak a befektetők ennyire egy újabb tőzsdei esés miatt. Mások szerint viszont éppen most érdemes részvényeket venni, mivel kevés alkalom van, amikor ilyen alacsony beszállási lehetőségeket lehet találni.

Kitart még a választási rali az amerikai tőzsdéken: 500 pontos pluszban zárt a Dow

Kitart még a választási rali az amerikai tőzsdéken: 500 pontos pluszban zárt a Dow

Tovább folytatódott csütörtökön a vezető részvényindexek ralija Amerikában, jelentősen emelkedett az S&P 500, a Dow Jones és a Nasdaq is. Az európai tőzsdék többsége hasonlóan jól teljesített csütörtökön, köztük a DAX és a CAC, de 1,4 százalékos pluszban zárt a BUX is. Az emelkedések mögött részben az a piaci megfontolás áll, hogy a már szinte biztosra vehető republikánus többségű szenátus megakadályozhatja majd Joe Biden és a demokraták jelentős vállalati adóemelési javaslatát. Az elnökválasztásnak azonban továbbra sincs hivatalos győztese, bár drámai küzdelemben pillanatnyilag Joe Biden esélyei nagyon magasak arra, hogy megnyeri a választásokat, de még több államban is folynak a szavazatszámlálások, és Trump is megtámadta az eredményeket.

Mire készülj az amerikai tőzsdén az elnökválasztás után? - online előadás MA

Mire készülj az amerikai tőzsdén az elnökválasztás után? - online előadás MA

A vártnál is sokkal szorosabbra sikerült az amerikai elnökválasztás, és vélhetően nem is fog minden letisztázódni egyből, pláne, hogy Trump már csalást kiáltott és belengette, hogy a legfelsőbb bírósághoz fog fordulni. Ezek alapján borítékolható, hogy további izgalmak várnak ránk a tőzsdei mozgásokat illetően, és velünk maradhat a volatilitás. Ugyanakkor ez a terep jó lehetőségeket teremt mind a rövid, mind a hosszabb távon játszó tőzsdei kereskedőknek, kérdés csak az, hogy felismerjük-e a kínálkozó alkalmakat. A kérdés eldöntésében segíthet a Portfolio Trader élő online elemző webináriuma.

Hatalmas szárnyalás az amerikai részvénypiacokon

Hatalmas szárnyalás az amerikai részvénypiacokon

Az amerikai elnökválasztás napján világszerte jó hangulat uralkodott a tőzsdéken, a vezető amerikai és európai részvényindexek is raliztak, az urnazárás után pedig folytatódott az emelkedés. Előzetesen Joe Biden győzelmét valószínűsítették a közvéleménykutatások, ám már hajnali 3 óra körül látszott, hogy nem teljesen az történik, mint amit előre prognosztizáltak. A tőzsdék és a határidős piacok hevesen reagáltak, előbb felfelé, majd lefele indultak, nagy volt a volatilitás. Hajnalban úgy tűnt, hogy Trump az esélyesebb, de a csatatér államokban fej-fej mellett áll a két elnökjelölt. Nagy a bizonytalanság, de Biden esélyeinek a növekedésével a részvénypiaci befektetők egyre magabiztosabban vásárolnak, különösen annak tudatában, hogy a vállalatok számára kedvezőtlen elsöprő demokrata győzelem elmaradt. Ritka nagy rali bontakozott ki végül.

Nagyot ralizott a határidős Nasdaq, szüneteltetni is kellett a kereskedést

Nagyot ralizott a határidős Nasdaq, szüneteltetni is kellett a kereskedést

Felrobbant a határidős Nasdaq kedd éjjel azt követően, hogy az amerikai elnökválasztásban meglepő fordulat állt be és hirtelen megnőtt annak a valószínűsége, hogy Donald Trumpot újraválasztják. Az események változása, párosulva a techikai hatásokkal azt eredményezte, hogy a határidős Nasdasq kereskedését egy rövid időre szüneteltették.

Amerikai elnökválasztás: Mit mondanak az elemzők?

Amerikai elnökválasztás: Mit mondanak az elemzők?

Az amerikai elnökválasztás még annál is sokkal izgalmasabb, mint azt előzetesen várni lehetett. Egyelőre nem érdemes előrejelzésekbe bocsátkozni, azt azonban megnéztük, hogy mit gondolnak a piaci elemzők az elképesztően feszült elnökválasztási versenyről.

Nagyot mentek a tőzsdék az elnökválasztási napon

Nagyot mentek a tőzsdék az elnökválasztási napon

Tegnap emelkedni tudtak az amerikai tőzsdék, és az emelkedés átragadt az ázsiai piacokra is. A nap legfontosabb eseménye az amerikai elnökválasztás, a versenyben jelenleg Biden győzelmét árazza a piac. Az európai tőzsdék pluszban nyitottak, és mindhárom nagy amerikai index emelkedett a nyitásban, és a jó hangulat kitartott egész nap, masszív pluszban zártak az indexek.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Megérkezett a Fitch ítélete Magyarországról
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.