nemesfém

Ha ez bejön, durván elszállhat az arany ára

Ha ez bejön, durván elszállhat az arany ára

Tavaly év végén már írtunk róla, hogy új időszámítás kezdődött az arany piacán. Ezt követően azonban meglehetősen óvatos mozgásokkal kezdte az évet a sárga nemesfém, ennek ellenére azonban továbbra is bőven van ok az optimizmusra, hiszen különösen az év második fele tartogathat majd az izgalmakat. Ráadásul most a Citi elemzői is ismertettek olyan forgatókönyveket, amelyek szerint a következő időszakban akár 50 százalékot is ralizhat a sárga nemesfém. Ennek apropóján megnéztük, hogy milyenek most a kilátások az arany piacán.

Tetszhalott volt, most végre felébredt  -  Új időszámítás kezdődött az arany piacán

Tetszhalott volt, most végre felébredt - Új időszámítás kezdődött az arany piacán

Nem túlzás azt állítani, hogy az elmúlt években az arany tetszhalott állapotban volt. Hiába a világjárvány, a háború, a magas infláció, vagy az energiaválság: valahogy sehogy sem akart úgy működni, ahogy egy ilyen környezetben vártuk volna: menekülőeszközként. Novemberben azonban valami megváltozott, decemberben pedig már új történelmi csúcsnak örülhettek a befektetők. A piaci szereplők rég voltak ilyen optimisták, és könnyen lehet, hogy a mostani rali még csak a kezdet volt. Valóban elkezdődött egy új időszámítás az arany piacán?

Hamarosan kiderül, jön-e újabb csúcs az aranynál

Hamarosan kiderül, jön-e újabb csúcs az aranynál

Az amerikai kamatvágásokkal kapcsolatos várakozások, az egyre aktívabb jegybanki vásárlások és a geopolitikai kockázatok felerősödése is kellett ahhoz, hogy az arany jegyzése történelmi csúcsra emelkedjen a hónap elején, és egy úgynevezett „füles csésze” elnevezésű technikai alakzat azt sugallja, hogy ez csak a kezdet. Többek között erről is szó volt a Conclude Zrt. által szervezett Budapesti Nemesfémkonferencián, ahol nemzetközi szakértők vitatták meg milyen szerepet tölthet be  az arany a jövő pénzügyi rendszerében, milyen technológia innovációk mentén digitalizálható a nemesfém, de olyan technikai kérdésekre is választ kaptak a résztvevők, hogyan oldható meg biztonságosan a tárolás, például volt svájci katonai bunkerekben, vagy hogyan válhatnak majd nyomon követhetővé az aranyrudak a transzparencia igényének megfelelve.

Ékszerbe fektetnéd a pénzed? Azonnal felejtsd el!

Ékszerbe fektetnéd a pénzed? Azonnal felejtsd el!

Legfeljebb egy diverzifikált, egészségesen kiegyensúlyozott portfólióban lehet indokolt a befektetési arany tartása. Az ékszeraranyba való fektetéssel viszont egyenesen pórul lehet járni – hívja fel a figyelmet cikkében a Pénzcentrum.

10 napos csúcson az arany, miközben gyengül a dollár

10 napos csúcson az arany, miközben gyengül a dollár

Az arany árfolyama 10 napos csúcsra emelkedett, miközben az amerikai dollár és az amerikai állampapírok hozamai csökkentek azt követően, hogy a Federal Reserve a monetáris szigorítási ciklus végét vetette fel.

Karnyújtásnyira az új történelmi csúcs az aranynál - Meddig emelkedhet még a nemesfém?

Karnyújtásnyira az új történelmi csúcs az aranynál - Meddig emelkedhet még a nemesfém?

Október eleje óta nagy utat tett meg az arany: a piaci fordulatot ugyan az izraeli konfliktus hozta el, az igazi ralit azonban a csökkenő amerikai infláció és a kamatvágással kapcsolatos várakozások hajtják, olyannyira, hogy máris a májusi történelmi csúcs közelébe emelkedett a sárga nemesfém. Bizakodásra lehet is ok, hiszen az elmúlt években rendre a decemberi hónap volt az arany egyik legerősebb hónapja. Megnéztük, hogy hogyan vélekednek az elemzők a nemesfémről, és azt is, hogy meddig száguldhat még az árfolyam.

Negyven százalékos növekedés is jöhet az aranynál, ha ez a technikai alakzat bejön

Negyven százalékos növekedés is jöhet az aranynál, ha ez a technikai alakzat bejön

Több jel is arra mutat, hogy az arany árfolyamában jelentős emelkedés veheti hamarosan kezdetét, de miközben a befektetők többsége a dollár árfolyamát és a FED kamatpolitikáját figyeli, addig a nemesfémkereskedéssel foglalkozó Conclude Zrt. szakértői szerint számos olyan geopolitikai és rendszerkockázati veszély is fenyeget, amely miatt az elkövetkezendő években nem annyira az árfolyamnyereségen, mint inkább a vagyonmegőrzésen lesz a hangsúly.

Emelkedik az arany árfolyama az amerikai adat után

Emelkedik az arany árfolyama az amerikai adat után

Az arany árfolyama több mint 1%-kal emelkedik az amerikai munkanélküli segélykérelmek számáról érkező friss adat után, miközben a dollár és a kötvények hozamai csökkennek.

Egyre jobb formában a dollár - Ismét nyomás alatt az arany

Egyre jobb formában a dollár - Ismét nyomás alatt az arany

Múlt heti elemzésünkben írtunk arról, hogy meghatározó napok következnek az arany árfolyamának emelkedése szempontjából. A jegyzés végül ugyan több mint két hónapos csúcsra emelkedett, a hét vége felé azonban ismét nyomás alá került, és ma délelőtt is ezen szintek közelében billeg. Éppen ezért megvizsgáltuk, hogy melyek lehetnek a legfontosabb szintek az elkövetkezendő időszakban, és hogy milyen esélyek mutatkozhatnak a lélektani 2 000 dolláros szint elérésére, vagy akár az új csúcsok elérésére az előttünk álló időszakban.

Megállíthatatlan az arany, karnyújtásnyira van a történelmi csúcs

Megállíthatatlan az arany, karnyújtásnyira van a történelmi csúcs

13 hónapja nem állt olyan magasan az arany ára, mint most, és így már a korábbi történelmi csúcs is látóhatáron belülre került - írja a Bloomberg. A ralit a gyengülő dollár, a menedékeszközök iránt erősödő kereslet, és az agresszív amerikai monetáris szigorítás lezárultával kapcsolatos várakozások is segítik.

Ne most dobd ki a családi ezüstöt! - Rég nem látott lehetőséggel kecsegtetnek az elemzők

Ne most dobd ki a családi ezüstöt! - Rég nem látott lehetőséggel kecsegtetnek az elemzők

Ha nemesfémről, mint menedékről és befektetési lehetőségről beszélünk, a legtöbb embernek elsőként az arany ugrik be, de idén érdemes lesz egy másik termékre is figyelni, az ezüstre – írja a CNBC. Elemzők szerint az ezüst árfolyama kilenc éves csúcsra ugorhat, felülteljesítve az aranyat, ami mögött olyan fundamentális tényezők húzódnak meg, mint a kínálat szűkössége és az ipari kereslet fellendülése. További pozitívum az ezüsttel kapcsolatban, hogy inflációs időszakokban jellemzően felülteljesítő az aranyhoz képest.

Magyar ügyfelek is kereskedhetnek már két új nemesfémmel a Revolut alkalmazásban

Magyar ügyfelek is kereskedhetnek már két új nemesfémmel a Revolut alkalmazásban

A Revolut, a több mint 25 millió lakossági ügyféllel rendelkező globális pénzügyi szuperapp, ma bejelentette, hogy a Standard, Plus, Premium és Metal szintű ügyfelek az EGT, Svájc és az Egyesült Királyság területén már hozzáférhetnek a platina és palládium kitettségekhez a Revolut appon belül.

Soha nem volt még akkora kereslet az ezüst iránt, mint idén

Soha nem volt még akkora kereslet az ezüst iránt, mint idén

Az ezüst iránti kereslet idén rekordszintre emelkedik a napelemek növekvő használatának köszönhetően, mivel a kormányok az éghajlati célok elérése érdekében növelik a megújuló energiaforrások felhasználását, áll egy friss iparági jelentésben.

Így drágult meg az életünk idén

Így drágult meg az életünk idén

Jelentősen emelkedett idén számos ipari nyersanyag ára, részben a járványvédelmi korlátozások miatt lecsökkent termelés, részben a gazdasági fellendülés miatt kibillent kereslet-kínálati egyensúly miatt.

Jön a digitális arany, de nem a bitcoin lesz az

Jön a digitális arany, de nem a bitcoin lesz az

Az infláció feltámadása megmozgatta a háztartások megtakarításait, azonban amíg korábban az arany ilyenkor egyértelmű menekülési alternatíva volt, addig ma a nemesfém árfolyama nem igazolja ezt a trendet, amiben komoly szerepe lehet a kriptók iránti kereslet megélénkülésének is. A befektetési arany kereskedelemmel foglalkozó Conclude-nál azonban úgy látják, hogy hosszú távon a kriptók nem fenyegetik az arany pozícióját, sőt, elképzelhető, hogy idővel az arany is a virtuális világba és a felhasználók mobil wallet-jébe költözik, a tokenek mögött valós fedezettel.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.