A Nikola árfolyam nagyon erős ralit produkált, miután a cég bejelentetette, hogy két jelentős üzletet kötöttek a hidrogén üzemanyagcellás járműveivel kapcsolatban.
Az ősz és a tél, illetve részben a tavasz sztár részvényei közé tartoztak az elektromos autó részvények. Az élen természetesen a Tesla járt, amely nemcsak a brand ismertségben, és az eladásokban, de kapitalizációban is nagyságrendekkel előrébb járt és jár ma is az ágazatban. Ám a a zászlóshajón kívül is volt és van is néhány izgalmas papír a piacon. Ezek elsősorban kínai cégek és értékesítésüket is egyelőre elsősorban ide fókuszálják. Az elmúlt hónapok már inkább a csalódásé volt ezeknél a részvényeknél, amelyektől úgy tűnik, hogy a befektetők korábban egyszerűen túl sokat vártak. Megnéztük, hogy a piacon kezd-e visszatérni a pár hónappal ezelőtti lelkesedés, és vegyes képet kaptunk.
A biankó vállalatok, vagy röviden a SPAC-ek villámsebességgel hódították meg az Egyesült Államokat tavaly, pedig egy éve még a legtöbb tőzsdei szereplő nem is hallott ezekről a vállalatokról, vagy ha igen, akkor csak legyintett. A világ többi részének pedig még a létezésükről sincs igazán sok fogalma, holott 2020-ban már ezek a rejtélyes cégek adták az új tőzsdére lépők által bevont tőke felét, 83 milliárd dollárt a tengerentúlon. Viszonyításképpen, ez több mint amennyit az előző tíz évben összesen sikerült összeszednie a SPAC vállalatoknak. Na, de mi állhat a hirtelen berobbant népszerűség hátterében és hogyan működnek? Mit érdemes befektetőként tudni róluk? Többek között ezekről beszélgetett Orosz Márton Szemán Ákossal, a Portfolio részvényelemzőjével.
Borítóképünkön a 3.128 méter magas Cerro Torre hegycsúcsa látható Patagóniából, amelyet az 1991-es „Kegyetlen hegycsúcs” című film tett közismertté. Az elmúlt hónapokban az amerikai részvénypiacon gyakorta fordultak elő a Cerro Torre látképére kísértetiesen hasonló alakzatok. Hirtelen 100+ százalékos emelkedések, majd pár nap múlva 50+ százalékos zuhanások. A mai írás a kegyetlen hegycsúcshoz hasonló tőzsdei árfolyamgrafikonok kialakulásának körülményeivel és mozgatórugóival foglalkozik.
Az elmúlt évek egyik legizgalmasabbja volt 2020 a tőzsdei kibocsátások tekintetében, már jó ideje nem volt akkora érdeklődés a befektetők részéről az új vállalatok iránt, mint idén. Komolyan felfutott a népszerűsége az üres vállalatoknak, de megőrültek a befektetők az elektromos autókat gyártó vállalatokért és a technológiai cégekért is. A teljesítmény azonban egy egészen más kérdés, itt már jelentős eltérések vannak a cégek között: sokat lehetett kaszálni, de bukni is.
Az idei év eleje az emelkedő tőzsdékról és tőzsdei rekordokról szólt, azonban a koronavírus járvány mindent felülírt, ez mozgatta az árfolyamokat, mert a járvány kitörése után a világ gyökeresen megváltozott, az emberek az otthonaikba kényszerültek, és ez hatással volt a gazdaság működésére, végső soron pedig a tőzsdén jegyzett cégek árfolyamára is. A vállalatok egy része profitálni tudott a változásból, hihetetlen bevétel - és profitnövekedéssel is találkoztunk, de volt ellenpélda is, ahol a pandémia csúnya profitvisszaesést okozott, sokszor még a cégek üzleti modellje is sérült. Mutatunk három olyan céget, amelyet az év elején még imádtak a befektetők, aztán egy hír vagy leleplezés hatására nagyon megbüntette őket a piac.
Az elektromos teherautó szegmensben tevékenykedő Nikola hétfőn bejelentette, hogy a GM nem fog részesedést szerezni a cégben, és a két társaság nem fog együtt dolgozni a Nikola pickupján, a Badgeren.
Világszerte egyre népszerűbbek az elektromos autók, és természetesen az autógyártóknak mindenféle fogyasztói igényt ki kell szolgálniuk, kezdve a kis európai utcákra tervezett járművektől, egészen a hosszú kilómétereken átívelő amerikai sztrádákat faló bestiákig. Ha az amerikai autópiacra gondolunk, akkor valószínűleg az elsők között ugranak be nagyméretű benzinfaló pickupok és ekkor nem járunk messze az igazságtól, hiszen a legkeresettebb autó Amerikában évtizedek óta a Ford egyik ilyen járműve. Most azonban megváltozik a világ és a benzines autókat szép lassan elkezdik felváltani az elektromos járművek, de megijedni nem kell, hiszen nagyon komoly elektromos pickupok érkeznek a következő években.
Csúnya mínuszban tartózkodik a Nikola árfolyama a szerdai kereskedésben, amely egyrészt betudható a cég vezérének tegnapi interjújának, másrészt egy 8 napos menetelés után érkezett a korrekció, emellett azt látjuk, hogy az elektromos autó részvények piacán alapvetően is rossz hangulat uralkodik.
A Nikola árfolyama tegnap nagyot emelkedett, miután a General Motors elnöke, Mark Reuss azt nyilatkozta, hogy az autógyártó nem zárta le végleg a tárgyalásokat a két cég között, és még mindig fennáll a lehetősége, hogy a General Motors (GM) üzletrészt vásárol a cégben. Az eredetileg szeptember 8-án bejelentett megállapodás megakadt, miután a Hindenburgh Research cikket közölt a cégről, melyben a Nikolát átverésként mutatta be.
Az idei év kétségtelenül sok meglepetést hozott a gazdaságban és a tőzsdéken is, az egyik legérdekesebb jelenségnek a biankó vállalatok számítanak, amelyek tevékenység nélküli, üres tőzsdei cégek, és azért hozták létre őket, hogy felvásároljanak egy másik privát céget. Az érdeklődő befektetőknek most már arra is van lehetőségük, hogy ilyen vállalatok részvényeit gyűjtő tőzsdén kereskedett alapba fektethessék a pénzüket.
Úgy tűnik, hogy a pár hete botrányba keveredett Nikola nem csak, hogy még működőképes elektromos teherautót sem készített, hanem még annak a dizájnterveit sem magától találta ki. Ehhez képest még ők perelték be a Teslát 2018-ban szabadalmi jogsértés címén, mert állításuk szerint az általuk bemutatott Tesla Semi túlságosan is hasonlított a Nikola teherautójához.
A Nikola volt az elmúlt hónapok egyik sztárja a tőzdéken, a részvénykibocsátás óta az árfolyam szárnyalt, de most úgy tűnik, hogy az inga a másik irányba lendült ki. A Hindenburg szeptember 10.-i cikke óta egy sor vád érte a céget, vizsgálódik a tőzsdefelügyelet, lemondott a vállalat alapító vezetője, Trevor Milton, tegnap a BP jelentette be, hogy eláll egy esetleges partneri viszonytól a botrányok miatt. Ám ezzel nincs vége, ma a tőzsdenyitás előtti piacon újabb 10 százalékot esett az árfolyam, miután a Wedbush elemzője 45 dollárról 15 dollárra csökkentette a célárat, semleges helyett alulsúlyozási ajánlás mellett.
Az elektromos teherautók gyártását tervező Nikola alapító-ügyvezetője nagy meglepetésre azonnali hatállyal lemondott és távozott a vállalat éléről tegnap. A bejelentést követően megütötték a Nikola részvényeit, melyek sokáig 30 százalékos mínusz körül is álltak, míg a nap végén 20 százalékkal lejjebb állapodtak meg végül. A Wall Street elemzői latolgatták ezt követően, hogy merre tovább.
Az elektromos teherautók gyártását tervező Nikola váratlanul bejelentette, hogy alapító-ügyvezetője, Trevor Milton azonnali hatállyal távozik a vállalat éléről. A vállalat igazgatótanácsa elfogadta a lemondását és helyét Stephen Girsky igazgatósági tag veszi át, aki korábban a GM ügyvezetője is volt.
Ismét visszatért a színre a Wall Street régi-új kedvenc befektetési formája, a biankó vállalat. Sok év eltelte után újra berobbantak a piacra és egyre inkább a köztudatba ezek a meglehetősen furcsa tőzsdei cégek. A befektetők egyelőre megőrülnek érte idén, de mik ezek a sokszor SPAC-nek rövidített vállalatok, hogyan működnek és miért lettek ilyen népszerűek hirtelen?
Ukrajna még mindig nem reagált, mi lesz hétfőn.
Csak átmenetileg akaszthatták meg a terveit.
Azonnal reagált a devizapiac is.
Rendkívüli erejű szél tombol.
A gazdaság állapotáról egyeztettek.
Az invazív faj agresszív fészekvédő viselkedése az emberre is veszélyes lehet.
Kritikus a helyzet Székelyföld egyik legnépszerűbb turistalátványosságánál.
A fix kamatra vagy a változóra esküsznek a befektetők?