opten

Lakáshitelek: ebből még baj lehet, megindult a következő lavina

Elkezdődött, amitől sokan tartanak: megugrott nyár végén, ősz elején az újonnan bedőlő jelzáloghitelek darabszáma - derült ki egy mai konferencián a Központi Hitelinformációs Rendszer adataiból. A régi nevén BAR-listán lévők kétharmada ma már nem a bankoknak, hanem a hitelüket megvásárló követeléskezelőknek tartozik. A teljes pénzügyi rendszerben velük együtt még mindig 18% a nem teljesítő hitelek aránya, és 700 ezer végrehajtás mellett 300 ezer fizetési meghagyás van folyamatban. Aktív a fedezetlen fogyasztási hitelek és a jelzáloghitelek piaca is, de ma már egyre kevesebb csomagot értékesítenek a bankok.

Még tovább erősödtek a hazai magánegészségügyi cégek

A fekvő- és járóbeteg ellátást, fogorvosi és egyéb kiegészítő egészségügyi szolgáltatásokat nyújtó magyarországi cégek száma kissé csökkent az utóbbi öt évben, bevételeik ugyanakkor egy 2016-os megtorpanást leszámítva nőttek - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató elemzéséből.

Gyorsan nő a török cégek száma Magyarországon

Gyorsan nő a török tulajdonosi hátterű cégek száma Magyarországon, a 298 vállalat harmada az utóbbi másfél évben jött létre az Opten Informatikai Kft. összesítése szerint.

Az egyéni vállalkozók országává váltunk

Tavaly majdnem 70 ezer egyéni vállalkozás indult Magyarországon, ami messze meghaladja a korábbi évek értékeit, számuk 450 ezerre nőtt, ami közelíti a cégekét - közölte az Opten céginformációs szolgáltató.

Akár több száz magyar cég is kérhetné a gazelláknak szóló EU-milliárdokat

Az OPTEN adatbázisa szerint jelenleg 458 olyan vállalkozás működik Magyarországon, amelyek teljes mértékben megfelelnek a GINOP 1.2.7-17 kódszámú, gazelláknak szóló uniós pályázati felhívás feltételeinek, és a potenciális pályázók között a fémmegmunkálással foglakozó vállalkozásokból van a legtöbb - mutat rá az adatbázis üzemeltetője a saját közleményében. Azt is megjegyzi azonban a cég, hogy a további szűkítő feltételek miatt ennél kisebb lehet a potenciális pályázói kör, illetve az is kérdés, hogy a hazai "gazellák" mennyire képesek megfelelni a szigorú előírások mellett a jövőre vonatkozó kötelező árbevétel és üzemi eredménynövekedés vállalásoknak.

Rossz üzleti etika és bürokrácia mérgezi a magyar vállalati szférát

Magyarországon rossz az üzleti etika, magas a bürokrácia és gyorsan változik a működési környezet, mindez pedig az adatbázisok összeállításában is problémákat okozhat. A Portfolio Hitelezés 2017 Konferenciáján számos érdekes adatot megtudhattunk a magyar vállalati szféráról és az adatbázisok fontosságáról.

Közel 700 panamai hátterű cég működik ma Magyarországon

Közel 700 vállalkozás működik ma Magyarországon egyértelmű panamai tulajdonosi háttérrel, és további ötezer hazai cég köthető hasonló egzotikus hátterű offshore országokhoz - hívja fel a figyelmet az Opten céginformációs szolgáltató.

Soha nem töröltek még ennyi céget Magyarországon

Minden eddiginél számosabb, összesen több mint tízezer cég szűnt meg idén a második negyedévben. Az első félév is negatív rekordot döntött, de jó jel, hogy a megszűnések mögött egyre kisebb számban jelenik meg okként a felszámolás, vagyis egyre kevesebb cég megy úgy tönkre, hogy kifizetetlen számlákat hagy maga után. A gazdasági növekedés pozitív hatásait még nem érezni a cégstatisztikán - áll az Opten közleményében.

Van hova fejlődniük a hazai kezdő vállalkozásoknak

Évente rendkívül sok magánszemély alapít első vállalkozást, a startupok nagyobb része viszont olyan alapítókkal büszkélkedhet, amelyek már korábban is aktívak voltak. Sajnos a kezdő cégek töredéke tud a szó legszorosabb értelmében startup vállalkozássá válni. Nagy probléma, hogy ágazatok szerint a valódi innovatív szektorok alig szerepelnek, arányaiban sokkal több friss cégtulajdonos van a kereskedelemben és a logisztikában - derül k,i az Opten elemzéséből.

Soha nem szűnt még meg annyi cég, mint tavaly

Több mint 33 ezer céget töröltek 2013-ban a cégbíróságok Magyarországon, ami 16 százalékkal meghaladja a 2010-es negatív rekordot, és 22 százalékkal több az egy évvel korábbinál - közölte az Opten céginformációs szolgáltató szerdán az MTI-vel.

Csúcson a megszűnő cégek száma Magyarországon

Már novemberben 30 ezer fölé emelkedett az éven belül megszűnő cégek száma Magyarországon, és ezzel megdőlt a 2010-es negatív rekord. A mostani cégtörlési hullám még a 2012-es felszámolási és végelszámolási dömping eredményeként dübörög végig a gazdaságon. Az Opten céginformációs szolgáltató szerint a kft.-k kötelező törzstőkeemelése jövőre új végelszámolás-cunamit indíthat el.

30 százalékkal több cég szűnt meg idén

Az év harmadik negyedévében 8511 cég szűnt meg Magyarországon, 32 százalékkal több, mint a megelőző év azonos időszakában - közölte az Opten céginformációs szolgáltató hétfőn az MTI-vel. Az Opten szerint a következő hónapokban tovább csökken a gazdasági társaságok száma.

Történelmi fordulópont a hazai cégvilágban

Évtizedes trendfordulónak lehetünk tanúi 2013 harmadik negyedévében, a működő vállalatok száma ugyanis elérte a tetőpontját, és a hazai cégstruktúra lassú zsugorodásnak indult.

Rekordszámú cég szűnt meg az elmúlt három hónapban

Csaknem 10 ezer cég szűnt meg az elmúlt három hónapban Magyarországon, korábban soha nem töröltek még a nyilvántartásból ennyi vállalkozást egyetlen negyedév alatt. A nemzeti dohányboltok miatt ugyanakkor sok új vállalkozást is alapítottak ebben az időszakban - közölte az Opten céginformációs szolgáltató szerdán az MTI-vel.

Rekordszámú cég szűnt meg az első félévben

Rekordot döntött a megszűnő cégek száma Magyarországon az első félévben: a cégbíróságok mintegy 16 ezer céget töröltek a nyilvántartásból, ami az előző félévinél 7,1 százalékkal, az eddigi rekorder félévnél, 2010 második felénél pedig 3,4 százalékkal több - közölte az Opten céginformációs szolgáltató hétfőn.

A cégek fele öt éven belül cserélődik

Magyarországon a vállalkozások 50 százaléka cserélődik le öt éven belül, az okok között a kiszámíthatatlan gazdasági, politikai és jogi környezet áll az élen. Az elmúlt két évben minden szektorban csökkent a fluktuáció, de továbbra is vezet a szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás, illetve az építőipar - állapítja meg az Opten céginformációs szolgáltató hétfői közleményében.

  • 1
  • 2
Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.