Egy friss Goldman Sachs jelentés szerint a régebbi irodaépületek árának körülbelül 50%-kal kellene csökkennie ahhoz, hogy a fejlesztők számára gazdaságilag megvalósítható legyen az irodahelyiségek lakóingatlanná történő átalakítása - írja a Marketwatch.
Nagy csapás lenne a jövő generációi számára, ha az országok elmulasztanák a világjárványok elleni küzdelemről szóló, jogilag kötelező érvényű globális szerződés megkötésére vonatkozó májusi határidő betartását - jelentette ki hétfőn Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója.
Bizonyítottság hiányában első fokon felmentette a Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság azt az orvost, akit egészségügyi dolgozóként elkövetett gyógyszerhamisítás bűntettével vádolt az ügyészség - közölte a Fővárosi Törvényszék sajtóosztálya pénteken az MTI-vel.
Az év első tíz hónapjában túllépte a pandémia előtti szintet a Spanyolországba látogató turisták száma a spanyol nemzeti statisztikai hivatal, az INE (Instituto Nacional de Estadística) hétfői jelentése alapján.
A zoonózis (állatról emberre terjedő) betegségek a környezeti és népességi változások miatt 2050-ben 12-szer több ember halálát okozhatják, mint 2020-ban - figyelmeztet egy tanulmány a Financial Times cikke szerint.
A magánegészségügyi szolgáltatók addig nem tudnak komplex, a fekvőbeteg-ellátás minden szegmensére kiterjedő komplex szolgáltatásokat nyújtani, amíg az állami finanszírozás nem áll be mögéjük - mondta Fábián Lajos, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) társelnöke a Portfolio Private Helath Forum 2023 konferencián. A szakember szerint a magánegészségügyi vállalati megtérülés közel nem olyan jó itthon, mint a régióban. Szlovéniában vagy akár Horvátországban 30-50 százalékos EDIDTA-val lehet számolni, Magyarországon pedig a cégek örülhetnek, ha nem veszteségesek. Fábián Lajos felvezető előadása után a VOSZ Egészségügyi Tagozatának szekcióelnökei beszélgettek a saját szegmensükben működő vállalatok helyzetéről, kilátásairól, valamint az állami- és magánegészségügyi rendszer együttműködéséről.
Egy kutatás szerint a pandémia után két csoportra oszlottak az Egyesült Államok nagyvárosainak központi területei. A városok egyik része nagyrészt újra megtelt élettel, egy másik csoport viszont azóta is üresebb. A Georgetown Egyetem és a Chicagói Egyetem közgazdászainak tanulmánya szerint a különbségek a város méretével vannak összefüggésben - írja a Financial Times.
Nőtt a fiatalok elégedettsége 2023 első negyedévében a tavaly év végi mélypont után, kétharmaduk pedig derűlátó a jövőt illetően - olvasható a K&H ifjúsági indexéről szóló közleményben.
Az Airfinity előrejelzése szerint 27,5% az esélye annak, hogy a következő évtizedben a Covid-19-hez hasonló halálos kimenetelű világjárványra kerülhet sor – írja a Bloomberg.
A Kínában dolgozó külföldi tudósítók klubja (FCCC) által szerdán közzétett felmérés szerint egyre gyorsabb ütemben romlanak az országban tevékenykedő újságírók munkakörülményei.
Az ELTE TTK kutatói a súlyos Covid-19 betegséggel kapcsolatos több mint ezer tanulmányt dolgoztak fel, amelyekből kiderül, hogy melyek a rizikófaktorok, illetve milyen okai lehetnek a betegség eltérő erejű lefolyásának.
Országos átlagot tekintve ismét csökkenést mutat a koronavírus örökítőanyagának a koncentrációja a szennyvízben - közölte honlapján a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK).
A világ egyre több országában pusztít a madárinfluenza, egyes vadon élő fajokban endémiává terebélyesedett, és egyre jobban fenyegeti a baromfiállományokat – foglalta össze a Reuters négy kontinens több mint 20 szakértőjével és gazdájával folytatott beszélgetését.
Az idén júniusban közöltnél jóval többe került a tavalyi tokiói olimpia és paralimpia megrendezése.
Egyre lassabbak és töredezettebbek az ellátási láncok globális és regionális szinten is, az utóbbi évek változásai súlyosan érintették a termelési és logisztikai folyamatokat. Amikor hiány van a kínálatban, a cégek elkezdenek újratervezni, piacot felosztani, árat egyeztetni, mindenki kontrollálni akarja a beszerzési láncait, amire pedig rögtön ugrik a versenyhatóság. Az egyik legnagyobb magyarországi ügyvédi iroda, a CMS szakértőivel beszélgettünk arról, hogy hogyan változtak az ellátási láncok és értékesítési stratégiák, milyen versenyjogi kockázatokat vetnek fel ezek a változások és mit tehetnek a cégek, hogy ezeket a kockázatokat minimalizálják.
A magyar internethasználók 85 százaléka saját állítása szerint nem fogyaszt illegális forrásból származó filmes és zenei tartalmakat, ugyanakkor a megkérdezettek csupán 21 százaléka lenne hajlandó fizetni azért, hogy legális forrásból jusson online elérhető tartalmakhoz – mutat rá a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala és a TÁRKI Társadalomkutatási Intézet Zrt. idei, reprezentatív kutatása. A válaszadók 70 százaléka szerint megfelelő a legális letöltési lehetőségek aránya, de még mindig vannak, akik „kalózkodnak”.
Már látszódnak a magyar devizánál a túladottság jelei.
Tavaly sikeresen tesztelték az új interkontinentális ballisztikus rakétát.
A tavalyi legjobbak és Effie-zsűritagok adnak tippeket a sikeres nevezéshez.
Felülteljesítő a magyar piac.
A cél, hogy a legkorszerűbb ágazatok helyezkedjenek el Magyarországon.
Tényleg felfelé bukott Szergej Sojgu?
Akár egymillió érintettje is lehet az új pályázatnak, aminek első körben 20 vagy talán 30 ezer nyertese lehet.
Valami felfelé húzza az árakat.