rali

Történelmi csúcson az arany - De ez még csak a kezdet?

2024. május 28. 09:37 | Portfolio

Történelmi csúcson az arany - De ez még csak a kezdet?

A mögöttünk álló hónapokban több fontos és sokak által követett nyersanyag árfolyama is nagyot ralizott, többek között új történelmi csúcsra száguldott az arany és a réz is, de az ezüst árfolyama is évek óta nem látott magasságokban van. A rali kibontakozásával az elemzők is egyre bizakodóbbak, rövidesen jöhetnek akár az új csúcsok ezeknél az eszközöknél.

Ezek a részvények lehetnek az újjáéledt mémrészvény-őrület nagy nyertesei!

2024. május 17. 10:12 | Portfolio

Ezek a részvények lehetnek az újjáéledt mémrészvény-őrület nagy nyertesei!

Ki ne emlékezne a 2021-es mémrészvény őrületre, amikor a Gamestop és az AMC vezetésével számos részvény produkált elképesztő emelkedést néhány nap alatt. Három évvel később ismét újjáéledt az őrület, miután a rali atyjaként emlegetett Keith Gill hosszas kihagyás után ismét aktív volt a közösségi médiában, ez pedig elindította a spekulációt a kisbefektetők részéréről. Az árfolyammozgások csak ezen a héten máris több milliárd dolláros veszteségeket okoztak a shortosoknak, az őrület azonban tartogat néhány kedvező lehetőséget azok számára is, akik nem kívánnak közvetlenül kitettséget szerezni ezekben a részvényekben, ezek közül a lehetőségek közül mutatunk most néhányat.

Begyújtotta a rakétákat a bitcoin - Még csak most jöhet a nagy emelkedés?

2024. május 06. 14:00 | Portfolio

Begyújtotta a rakétákat a bitcoin - Még csak most jöhet a nagy emelkedés?

Múlt héten még azt próbáltuk megfejteni, hogy meddig eshet a bitcoin árfolyama a piaci hangulatromlást közepette, a pénteki piaci fordulatot követően azonban rövid idő alatt máris nagy ralit láthattunk, amelyet követően egy kulcsfontosságú szintig emelkedett a bitcoin árfolyama. Éppen ezért megnéztük, hogy hogyan is fest a technikai kép jelenleg a bitcoin esetében.

Nagyot drágulhat a nyuszicsoki

2024. március 26. 15:37 | Portfolio

Nagyot drágulhat a nyuszicsoki

Egészen elképesztő mértékben emelkedik a kakaó árupiaci jegyzése, az árfolyam nemrég elérte a lélektanilag fontos 10 000 dolláros tonnánkénti szintet. De mi okozza mindezt?

Megdöbbentő grafikont mutatunk - Ez nem hiányzott a Húsvét előtt

2024. március 25. 15:45 | Portfolio

Megdöbbentő grafikont mutatunk - Ez nem hiányzott a Húsvét előtt

Azt hihetné az ember, hogy csak az AI-őrület főkolomposainál és a kriptodevizák világában lehet elképesztő árfolyamalakulásokat látni - ez azonban közel sem igaz, az árupiac is tartogat finoman szólva is érdekes grafikonokat, a kakaó jegyzése például gyakorlatilag úgy néz ki, mintha a vonaldiagram átszúrná felfelé a grafikont. De mi áll a háttérben?

Bemondta a neves pénzember, hogy mi a legnagyobb hiba a bitcoin körül

2024. március 08. 10:24 | Portfolio

Bemondta a neves pénzember, hogy mi a legnagyobb hiba a bitcoin körül

Nemrég történelmi csúcsra száguldott a bitcoin, és ahogy az ilyenkor lenni szokott, sorra érkeznek az egyre ambíciózusabb célárak a kriptoeszközre vonatkozóan. Ezt a sort gyarapítja, sőt, a "ki tud nagyobbat mondani" - versenyt jelenleg vezetheti a nagy megmondásairól elhíresült Robert Kiyosaki, aki elképesztő várakozást tett közzé. Egyúttal azt is elmondta, hogy mi a legnagyobb hiba, amit most egy befektető elkövethet a bitcoinnal kapcsolatban.

Baljós árnyak: most változhat meg minden a tőzsdéken

2024. február 12. 13:01 | Jónap Richárd

Baljós árnyak: most változhat meg minden a tőzsdéken

Még a 2023-as legendásan kettészakadt esztendőnél is nagyobb szétválások mutatkoznak az egyes amerikai részvények és részvényindexek között az idei évből eddig eltelt hat hétben. Romlik az úgynevezett piacszélesség. Ez pedig az 1929-es, 1972-73-as, 2000-es és 2021-es példa alapján eléggé baljós árnyként vetül a jelenleg még szuper hangulatban menetelő börzékre.

Villám Géza: a vérnyomásom többet ér, mint hogy leszállópályája legyen a jachtomon a helikopteremnek

2023. december 25. 18:00 | Portfolio

Villám Géza: a vérnyomásom többet ér, mint hogy leszállópályája legyen a jachtomon a helikopteremnek

Megjelent az Első Yard, a Portfolio Csoporthoz tartozó Pénzcentrum podcast sorozatának új adása, amiben az ismert rádiós műsorvezető-sorozatvállalkozó Szabó Gál András, ismertebb nevén Villám Géza karrierútját dolgozták fel. A műsorban egyebek mellett szó volt arról, hogyan kezdett Szabó Gál 16 évesen szoftvereket árulni újsághirdetésekben, miért vette fel a Villám Géza nevet, mit gondol a nap őrült telefonjáról, amit a kilencvenes évek közepén a Radio Bridge-re készített, de beszélt az RTL-es Ecopoly-ról, az egy évadot megélt Heti Dörgés Villám Gézával című műsorról, egy környezetvédelemmel kapcsolatos büntetőügyről, és persze a nemrég megjelent, a Budapest-Bamako-raliról szóló Rust to Glory című dokumentumfilmjéről is.

Kilőtt az OTP – Az a durva, hogy még így is nagyon olcsó

2023. december 14. 11:30 | Nagy Viktor

Kilőtt az OTP – Az a durva, hogy még így is nagyon olcsó

Az ukrajnai háború kitörése után alaposan átárazták az OTP részvényeit, nem véletlenül, ugyanis a banknak Ukrajnában és Oroszországban is van kitettsége. Azóta viszont nagyot fordult a világ, az orosz és ukrán operáció leírása sem rengetné meg a bankot, miközben amíg a cégcsoporthoz tartoznak, addig szép profitot termelnek, de a többi leánybank is jól húz, 2023-ban rekordbevétele és profitja lesz a bankcsoportnak. Idén elkezdték visszaárazni az OTP-t, az árfolyam idén másfélszeresére emelkedett, és még így is olcsó az OTP.

Szakadék szélén a Tesla - Van még visszaút Musknak?

2023. szeptember 25. 14:00 | Mohos Kristóf, Kaszab Balázs

Szakadék szélén a Tesla - Van még visszaút Musknak?

Rendkívül hektikusan alakult idén a Tesla részvényárfolyama, nagyon komoly kilengések mentén azonban így is több mint duplázott az árfolyam. Adódik a kérdés, hogy egy ilyen menetelést követően mit gondolnak az elemzők a kilátásokról? A múlt pénteki bezuhanás kapcsán egy nagyon fontos szinthez ért el a jegyzés, mondhatni, hogy meghatározó pillanat érkezett el a Tesla részvényénél - innen mégis merre tovább?

Többek között az amerikai részvénypiacokról is szó lesz a Portfolio Signature Online Klubján.

Évtizedek óta nem történt ilyen a tőzsdéken

2023. augusztus 01. 08:43 | Portfolio

Évtizedek óta nem történt ilyen a tőzsdéken

Az év hetedik hónapján is tovább folytatódott az amerikai részvénypiaci szárnyalása, az S&P 500 és a Nasdaq Composite index pedig egyaránt évtizedek óta nem látott teljesítményt nyújtott ezen időszak alatt, a továbbra is meglehetősen bonyolult és kihívásokkal teli makrogazdasági környezet ellenére - írja a Marketwatch.

Valósággal felrobbant egy kriptovaluta árfolyama

2023. július 13. 21:16 | Portfolio

Valósággal felrobbant egy kriptovaluta árfolyama

Valósággal kilőtt az XRP kriptovaluta árfolyama az elmúlt órákban, a csúcson 96 százalékos pluszban is járt a jegyzés. Ezzel a piaci kapitalizáció szerinti legnagyobb kriptovaluták közül messze a legnagyobb mértékű emelkedést láthattunk a coinnál, miután egy amerikai bíróság úgy döntött, hogy az XRP tokenek tőzsdéken történő értékesítése nem minősül befektetési ügyletnek.

Eljött végre a bitcoin ideje? Beindult a rali a kriptóknál

2023. február 16. 09:11 | Portfolio

Eljött végre a bitcoin ideje? Beindult a rali a kriptóknál

Nagyot ugrottak a tegnapi tőzsdei kereskedésben a kriptovaluták mellett a kapcsolódó vállalatok, így a kriptotőzsdék és egyes bankok részvényei is, miután az amerikai tőzsdefelügyelet a befektetők által vártnál enyhébb szabályozói lépést javasolt a kriptotérre vonatkozóan. A szektor egyre javuló megítéléséhez az a körülmény is hozzájárulhatott mostanában, hogy a nagy intézményi befektetők is egyre hangsúlyosabban építik kitettségeiket a vonatkozó vállalatokban.

Részletes keresés