FONTOS Megtörtént Izrael ellencsapása Iránnal szemben, itt vannak a részletek

revolut

Nagyot mentek a challenger bankok a koronavírus árnyékában, és idén is szárnyalhatnak

Nagyot mentek a challenger bankok a koronavírus árnyékában, és idén is szárnyalhatnak

A világjárvány alatt, 2020-ban is tovább száguldottak a csak mobilos challenger bankok, már ami az appjuk letöltési számát illeti. Bár a letöltésszám természetesen nem egyenlő az ügyfélszámmal, ebből azt sejthetjük, hogy az új ügyfelek megszerzésében nagyon is jól teljesítettek a hagyományos bankok kihívói. Igaz, az eddig kapott kockázatitőke-befektetésből juthatott is a terjeszkedésre.

Pénzügyi forradalom: gyorsan emelkedő árfolyamok a fintech cégeknél

Pénzügyi forradalom: gyorsan emelkedő árfolyamok a fintech cégeknél

A Fintech ágazat a gazdaság egyik leggyorsabban növekvő területe. Bár elsősorban olyan cégek jutnak először róla eszünkbe, mint a Revolut, vagy a Wise (korábban Transferwise), ezek a hétköznapi halandók számára nem elérhetőek befektetési lehetőségként, még ha az utóbbi idénre már tervezi a nyilvános kibocsátást. Vannak azonban olyan részvények a piacon, amelyek jó pár éve bevezetésre kerültek a tőzsdére, és érdekes befektetési lehetőséget vagy spekulatív pozíciót ígérnek. Ezek közül szemezgettünk.

Tíz millió eurós befektetés egy alig pár éves magyar fintech startupnak!

Tíz millió eurós befektetés egy alig pár éves magyar fintech startupnak!

Tízmillió eurós, jelenlegi árfolyamon mintegy 3,7 milliárd forintos tőkeemelésről állapodtak meg a SEON Technologies alapítói, valamint régi és új befektetői. A startup mindössze négy éves múltra tekint vissza és nem is ez volt az első komolyabb befektetési kör, ami jól jelzi a gyors növekedést. A befektetők között nemzetközi szinten is ismert nevek bukkannak fel.

MNB: olyat tervez a Revolut, ami sérti a magyar törvényeket

MNB: olyat tervez a Revolut, ami sérti a magyar törvényeket

A magyarországi ügyfelek érdekének és a piac biztonságának védelmében a Revolut Payments UAB-hoz fordult az MNB, jelezve, hogy a társaság április végén életbe lépő egyes díjmódosításai sérthetik a hitelintézeti törvényt. A határon átnyúló elektronikuspénz-kibocsátó és pénzforgalmi szolgálató ugyanis új díjemelet, illetve az ügyfeleknek kedvezőtlenebb számítási módot vezethet be, amit a hazai jogszabály tilt - írja az MNB sajtóközleményben.

Bankkártya, üzemenyagkártya, Revolut, Bitcoin - Mi számít elektronikus pénznek?

Bankkártya, üzemenyagkártya, Revolut, Bitcoin - Mi számít elektronikus pénznek?

Az utóbbi időben a csapból is az elektronikus pénz folyik, olyan kezd lenni mint a foci, amiről sokat beszélnek, de csak kevesen értik. Ezzel egyidőben egyre népszerűbbé válnak az olyan eszközök (pontgyűjtőkártyák, ajándékkártyák, üzemanyag kártyák, vásárlói tokenek), amelyek egy vállalat vagy a vele szerződéses viszonyban álló kereskedelmi partnerei üzleteiben használhatók, vagy meghatározott körű termékek és szolgáltatások beszerzését, illetve egyéb vásárlói kedvezmények igénybevételét teszik lehetővé. Az MNB elemzőjének alábbi cikkében bemutatásra kerül, hogy mit tekintünk elektronikus pénznek, milyen eszközök nem minősülnek annak és ez miért fontos kérdés a fogyasztók szemszögéből.

Drágul a Revolut

Drágul a Revolut

Tegnap e-mailben értesítette a Revolut az ügyfeleit arról, hogy módosítanak a díjaikon. A legtöbb változtatás nem érint egy átlagos Revolut-felhasználót, de összességében drágább és limitáltabb lett a szolgáltatás.

Bankká válik a Revolut Nagy-Britanniában, beadták a kérelmet

Bankká válik a Revolut Nagy-Britanniában, beadták a kérelmet

A Revolut Európában rendelkezik banki licenccel, melyet Litvániában szereztek meg, Nagy-Britanniában azonban csak e-money szolgáltatóként működtek. A társaság azonban most a szigetországban is beadta a banki licenc iránti kérelmét – írja a Finextra.com.

Netbankot fejlesztett a Revolut

Netbankot fejlesztett a Revolut

A Revolut netbanki alkalmazást fejleszt, 13 millió felhasználójának már nem csak kizárólag mobilon, hanem pc-n, laptopon is elérhetők lesznek a számláik, kártyáik – írja a Finextra.com.

Magyarországra is megérkezett a Google Pay!

Magyarországra is megérkezett a Google Pay!

A Mastercard ma bejelentette, hogy kártyakibocsátó partnereivel együttműködve Ausztriában, Bulgáriában, Észtországban, Görögországban, Magyarországon, Lettországban, Litvániában, Hollandiában, Portugáliában és Romániában is elérhetővé teszi a Google Pay szolgáltatást - olvasható a Mastercard közleményében.

Közleményt adott ki az MNB a Revolutról

Közleményt adott ki az MNB a Revolutról

Közleményt adott ki az MNB a Revolutról: az írásban azt akarják egyértelművé tenni, hogy a Magyarországon igencsak népszerű fintechcég melyik ága milyen szolgáltatást nyújt hazánkban és milyen jogszabályi feltételek vonakoznak a magyar ügyfelekre. A közlemény kiadására valószínűleg a Brexit miatt került sor, de közre játszhatott az is, hogy mostanság a fintechet sok kritika éri az inkumbens szereplők részéről.

Miért dühösek a magyar bankok a Revolutra? Több súlyos indok is áll a háttérben

Miért dühösek a magyar bankok a Revolutra? Több súlyos indok is áll a háttérben

A Revolut, a Transferwise és más külföldi fintechek egyre népszerűbbek Magyarországon, mert jóval olcsóbb számlaszolgáltatásokat nyújtanak, mint a bankok. Ennek a bankok szerint részben az az oka, hogy a külföldi fintechek nem Magyarországon adóznak, és nem kell többek közt tranzakciós illetéket sem fizetniük, egy olyan, 0,3-0,6%-os terhelést, melyet a bankok az ügyfeleken hajtanak be. A pénzintézetek szerint a fennálló helyzet versenyhátrányt eredményez számukra és már tárgyalnak a szabályozókkal a helyzet megoldására, de konkrét javaslat még nem született. A szabályozói álláspont szerint viszont nem okoz lényeges versenyhátrányt a tranzakciós illeték, hiszen csak 20 ezer forintot meghaladó átutalásokra érvényes. Sok szempontból egyébként akkor sem tűnne el a Revolut vagy a Transferwise árazási versenyelőnye, ha sikerülne valahogy rájuk terhelni a tranzakciós illetéket, de kétség kívül csökkenne a fintechek vonzereje.

Hamarosan újfajta kriptodevizákkal állhat elő a Revolut

Hamarosan újfajta kriptodevizákkal állhat elő a Revolut

Összeállt a Revolut a Fireblocks nevű digitális eszközökkel foglalkozó platformmal. A két cég egy „újfajta kriptodeviza-szolgáltatást” fejleszt majd, viszont egyelőre nem közöltek semmilyen információt arról, hogy pontosan miről fog szólni a projekt.

Már több mint 10 milliárd dollárt ér a Klarna

Már több mint 10 milliárd dollárt ér a Klarna

650 millió dolláros tőkebevonást zárt le a svéd Klarna, ezzel a cég értéke 10,6 milliárd dollárra hízott. Jelenleg a Klarna hivatalosan is Európa legértékesebb fintechcége.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.