Több mint 13,3 millió forintnyi Mol-részvényt adott el a Felügyelő Bizottság elnöke
Mol-részvényeket adott el Áldott Zoltán, a Mol Felügyelő Bizottságának elnöke – áll a BÉT-en közzétett közleményben.
Mol-részvényeket adott el Áldott Zoltán, a Mol Felügyelő Bizottságának elnöke – áll a BÉT-en közzétett közleményben.
Mol-részvényeket adott el Parragh László, a Mol igazgatóságának tagja – áll a BÉT-en közzétett közleményben.
A Tesla alapító tulajdonosa egy Twitter üzenetben tette fel a kérdést és azt ígéri, hogy a többségi válasz szerint cselekszik.
Nyomda-részvényeket adott el az Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő – tette közzé a vállalat.
Az OTP vezérigazgató-helyettese, Bencsik László tegnap 5725 darab OTP részvényt adott el.
Carl Icahn milliárdos hedge fundos milliárdokat veszthetett a Hertzben lévő befektetésén, miután a cég csődvédelembe menekült – számol be a hírről a Reuters.
A koronavírus-járvánnyal összefüggő tőzsdei műveletei miatt ellene folyó vizsgálat idejére lemondott bizottsági elnöki tisztségéről az amerikai szenátus egyik meghatározó tagja - jelentette be csütörtökön Mitch McConnell, a szenátus többségi republikánus frakciójának vezetője.
Jeff Bezos, az Amazon vezére és egyben a világ leggazdagabb embere az utóbbi napokban 1,8 milliárd dollárt érő Amazon-részvénytől szabadult meg – számol be a hírről a CNBC.
A kínai tőkepiaci felügyelet arra „kért” néhány nagyobb kínai alapkezelőt, hogy ne adjon el részvényeket, hacsak az befektetői tőkekivonások miatt indokolt –írja négy forrásra hivatkozva a Reuters. A kínai tőzsde hétfőn nagy eséssel nyitott, a befektetők láthatóan negatívan értékelik az új koronavírus gyors ütemű terjedését.
Wolf László tegnap OTP-részvényeket adott el.
Berislav Gaso, a MOL Csoport Upstream üzletágának ügyvezető igazgatója arról értesítette a MOL Nyrt., a cég pedig a Budapesti Értéktőzsdén keresztül a befektetőket, hogy az ügyvezető igazgató november 26-án MOL törzsrészvényeket értékesített.
Utassy László, az OTP igazgatóságának tagja november 26-án 14 350 forintos átlagáron 10 043 darab OTP-részvényt értékesített a Budapesti Értéktőzsdén.
Az elemzők szerint az amerikai tőzsdéken tapasztalt eladási hullámhoz nagyban hozzájárultak azok a számítógép-vezérelt befektetési stratégiák is, amelyek piaci turbulenciák idején automatikus részvényeladásba kezdenek. Olyan időkben pedig, amikor a világgazdasági növekedés lassul, az USA és Kína közötti feszültségek pedig újból felélednek, különösen veszélyes lehet részvényeladási hullámot generálni - írja a Financial Times.
A Plotinus elnöke, Szabó Zoltán Sándor tegnap 33 000 darab törzsrészvényt értékesített a Budapesti Értéktőzsdén 6000 forint/darabos árfolyamon.
Rekord alacsony szint közelébe kerültek múlt héten a Deutsche Bank részvényei, miután kiderült, hogy az amerikai felügyelet problémás banknak ítélte, leminősítették és még a Fed stressztesztjének eredménye is hátravan. Bár az EKB pénteki nyilatkozatával valamelyest javított a hangulaton, a bank még mindig a shortolók figyelmének középpontjában van - írja a Reuters.
Az MNB 3 millió forint bírságot szabott ki az NVT Cooperation Zrt.-re az értékpapírok zártkörű forgalomba hozatalát érintő bejelentési kötelezettség elmulasztása miatt. Emellett 26 millió forint bírsággal sújtotta a társaságban vezető tisztséget betöltő magánszemélyt is, aki a zárt körben kibocsátott részvényeit jogsértő módon ajánlotta nyilvános értékesítésre.
A 2015-ös 23% és az idén júliusi 7% után újabb 7%-nyi részesedés eladásával 56%-ra csökkenti tulajdonrészét a világ egykori egyik legnagyobb bankjában a holland állam.
Egymillió Amazon-részvénytől szabadult meg az utóbbi három napban Jeff Bezos cégvezér, összesen 940,74 millió dollár értékben. Az ügy érdekessége, hogy soha ilyen sokat nem keresett még a világ egyik leggazdagabb embere egyetlen részvényeladáson - írja a CNBC.
A csapat értéke 10 milliárd dollár lehet.
Ha szeretnél a magyar gazdasági közbeszédre valódi hatással lenni, itt a lehetőség!
Aggódva figyelnek a befeketők.
Cikkünk folyamatosan frissül az iráni-izraeli háború legfontosabb híreivel.
Teherán már közel járt az atomfegyverhez.
Egyre több új országban jelennek meg a szállodaláncok.
Baj van a hitelezéssel.
Fontos fejlemények az öt napja tartó iráni-izraeli háborúról.
Szalóki Katalinnal, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatójával beszélgettünk.