samsung

Összesett az okostelefonok piaca, ötödével estek az eladások

2020. augusztus 25. 17:26 | Portfolio

Összesett az okostelefonok piaca, ötödével estek az eladások

A koronavírus-válság hatása nem kerüli el az okostelefongyártókat sem. 2020 második negyedévében mintegy 20%-kal estek az eladások év/év alapon. A Gartner kutatása szerint a 2019 második negyedévi 370 millió darabos eladással szemben 2020 második negyedévben 295 millió telefont adtak el, ez közel 20%-os visszaesést jelent. Szinte minden piacon érezhető az esés, melyet a korlátozó intézkedések is erősítettek.

Fontos ponton nyúlt bele a kormány a legnagyobb hazai fejlesztési programjába

2020. augusztus 18. 10:57 | Portfolio

Fontos ponton nyúlt bele a kormány a legnagyobb hazai fejlesztési programjába

Az elmúlt 5 évben csak a 23 megyei jogú város önkormányzatának szólt a Modern Városok Program nevű, mintegy 4000 milliárd forintnyi uniós és hazai forrás felhasználásával megvalósuló fejlesztési program, de egy hétfői kormányrendelet alapvető ponton nyúlt bele a szabályozásba és immár a megyei önkormányzatok is kaphatnak a programból forrást.

Leállítja a Samsung az egyik kínai gyárát

2020. augusztus 01. 10:26 | Portfolio

Leállítja a Samsung az egyik kínai gyárát

A Samsung Electronics leállítja az egyik számítógépgyárának működését Kínában - jelentette be a dél-koreai technológiai óriás szombaton.

A járvány kellős közepén új királya van a mobilpiacnak

2020. július 30. 07:25 | Portfolio

A járvány kellős közepén új királya van a mobilpiacnak

A Samsungot megelőzve piacvezető volt a Huawei a második negyedévben, azonban ez valószínűleg csak átmeneti lesz – írja a CNBC a Canalys friss adataival kapcsolatban. A cég eladásainak 70 százalékát ugyanis Kínában realizálta, a külföldi piacai a többi gyártóhoz hasonlóan összezuhantak a járvány miatt.

Valósággal megrohamozták a befektetők a tőzsdére lépő cég részvényeit

2020. július 16. 10:03 | Portfolio

Valósággal megrohamozták a befektetők a tőzsdére lépő cég részvényeit

Az SMIC, Kína legnagyobb chipgyártójának részvényárfolyama 246 százalékot emelkedett a jegyzési árhoz képest az első kereskedési napján a sanghaji tőzsdén. A tőzsdei bevezetés nem csak az SMIC számára volt fontos esemény, hanem Kína belföldi félvezetőiparának növekedése szempontjából is jelentős lépés.

Újra börtönbe kerülhet a Samsung vezetője

2020. június 04. 11:44 | MTI

Újra börtönbe kerülhet a Samsung vezetője

A szöuli központi kerületi ügyészség kezdeményezte csütörtökön a Samsung vállalatcsoport már évekkel ezelőtt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt vezetője, Li Dzse Jong letartóztatását, mert részvényárfolyam-manipulációval és számviteli csalással gyanúsítják.

Itt a lista a világ legnépszerűbb okostelefonjairól

2020. május 16. 17:02 | Portfolio

Itt a lista a világ legnépszerűbb okostelefonjairól

A koronavírus-válság alatt megváltoztak a fogyasztói szokások, sok embernek lecsökkent az elkölthető jövedelme, és ez meg is mutatkozott az első negyedéves okostelefon eladásokon. A Strategy Analytics negyedéves jelentéséből az látszik, hogy a fogyasztók sokkal inkább a középkategóriás, magasabb ár-érték arányú készülékek felé mozdultak el, és persze az is kiderül, hogy melyek voltak a legnépszerűbb Androidos okostelefonok.

Trump nem a levegőbe beszél - elkezdte a gyárak hazatelepítését Ázsiából

2020. május 10. 14:54 | Portfolio

Trump nem a levegőbe beszél - elkezdte a gyárak hazatelepítését Ázsiából

Az Egyesült Államok kormánya aktív lépéseket tesz annak érdekében, hogy az elektrotechnikai eszközök, chipek gyártói az országban létesítsenek gyártóegységeket. A nagy amerikai vállalatok közül sokan erre hajlandóságot is mutatnak, miután a koronavírus-járvány rávilágított az ellátási láncok nagyfokú sérülékenységére.

Soha nem láttunk még akkora visszaesést, mint ami most jön az okostelefonok piacán

2020. április 30. 14:15 | Portfolio

Soha nem láttunk még akkora visszaesést, mint ami most jön az okostelefonok piacán

A globális okostelefon-gyártás rekord mértékben, 16,5 százalékkal 287 millió darabra eshet vissza a második negyedévben az előző év hasonló időszakához képeset, miután a koronavírus rányomja a bélyegét a keresletre, amit nem tud ellensúlyozni, hogy a beszállítói láncok újraindulnak a több hetes lezárás után, írja legfrissebb elemzésében a TrendForce.

Koronavírus ide vagy oda, még idén jön a Samsung új hajtogatható telefonja

2020. április 29. 10:29 | Portfolio

Koronavírus ide vagy oda, még idén jön a Samsung új hajtogatható telefonja

Nem csak az okostelefonok, de a televíziók értékesítései is jelentősen csökkenhetnek a Samsungnál a második negyedévben, miután üzleteket volt kénytelen bezárni és gyárakat kellett leállítani a járvány miatt – közölte a cég. Ennek ellenére még mindig tervezi a vállalat, hogy új okostelefonokat dob idén piacra.

Később érkezik idén az új iPhone

2020. április 27. 16:46 | Portfolio

Később érkezik idén az új iPhone

Egy hónappal kitolta az idei év végén érkező új iPhone-ok tömeggyártását az Apple, emellett pedig az év második felére tervezett legyártandó készülékek számát is 20 százalékkal csökkenti a gyártó.

2020. április 22. 08:52 | MTI, Portfolio

Megmagyarázta az államtitkár, miért vette el a kormány a gödi adóbevételek harmadát a várostól

Mivel az ország egyik legnagyobb beruházása zajlik Gödön a Samsung gyárban, ami 2700 új munkahelyet teremt majd, így a koronavírus válság idején a kormány megerősíti azokat a területeket, ahol munkahely-bővítés zajlik – lényegében ezzel magyarázta meg a Kossuth Rádió ma reggeli műsorában Tuzson Bence azt, miért kellett előzetes egyeztetés nélkül elvenni a várostól a városvezetés állítása szerint a bevételek harmadát. Sőt, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati államtitkára azt is mondta: ez csak az első ilyen különleges gazdasági övezet az országban, és jöhet még több is.

20 millió Android-felhasználó adatait lopták el hackerek

2020. április 20. 09:42 | Portfolio

20 millió Android-felhasználó adatait lopták el hackerek

20 millió Android-felhasználó adatait lopták el és publikálták hackerek, akik az Aptoide nevű alkalmazás-áruházat törték fel – írja a Forbes. A hackerek közölték: még 19 millió felhasználó adatait lopták el és hamarosan publikálni fogja őket.

2020. április 18. 20:33 | Portfolio

Polgármester: a kormány aláírta Göd halálos ítéletét

A különleges gazdasági övezetek kialakításával "a Samsung által fizetett helyi iparűzési adó elvételével a város költségvetésének harmada kiesik, ami a jövőben a kötelező feladatok ellátását is veszélyezteti", írja Göd polgármsetre.

Jönnek a különleges gazdasági övezetek Magyarországon, az első mindjárt Gödön

2020. április 17. 21:30 | Portfolio

Jönnek a különleges gazdasági övezetek Magyarországon, az első mindjárt Gödön

A koronavírus-járvány gazdasági és munkaerőpiaci hatásainak kezelése érdekében a kormány a jövőben kijelölhet különleges gazdasági övezeteket – olvasható a pénteki Magyar Közlönyben megjelent rendeletben. A kormány máris döntött az első ilyen övezet létrehozásáról Göd területén.

Koronavírus: legmagasabb szintű készültség Olaszországban és Dél-Koreában

2020. február 23. 23:56 | MTI, Portfolio

Koronavírus: legmagasabb szintű készültség Olaszországban és Dél-Koreában

Az észak-olaszországi Lombardia és Veneto térségében lezárják az új koronavírus gócpontjait; az ott élők a következő két hétben nem hagyhatják el a területet, és senki nem léphet be oda - jelentette be Giuseppe Conte olasz miniszterelnök a rendkívüli rendelet pontjait ismertetve sajtótájékoztatón szombat éjszaka. Kínában már közel 77 ezer fertőzöttről tudnak és több mint 2400 halálos áldozatot szedett eddig a vírus.

Részletes keresés