FONTOS A valaha volt legnagyobb nyugati gázszerződést kötötte Magyarország

szavazás

Putyin dörzsöli a tenyerét, Biden aggódik – Tényleg november 8-a dönti majd el az ukrajnai háborút?

2022. október 30. 06:10 | Huszák Dániel

Putyin dörzsöli a tenyerét, Biden aggódik – Tényleg november 8-a dönti majd el az ukrajnai háborút?

Az Amerikai Egyesült Államok által biztosított pénzügyi, hírszerzési és haditechnikai támogatás nélkül jó esély van rá, hogy az ukrán fegyveres erők lényegesen rosszabb helyzetben lennének ma, mint amit láthatunk a frontvonalon. Mind az orosz, mind az ukrán fél arra készül, hogy a télen akár a háború menetét is eldöntő csatákra kerülhet sor, ilyen nexusban pedig a külföldi támogatás talán még fontosabb lesz majd. Mind az Európai Uniós intézményekben, mind Kijevben, mind pedig a Fehér Házban tartanak attól, hogy ha a november 8-án esedékes, időközi választásokon tarolnak a Republikánus Párt jelöltjei, az Ukrajnának biztosított támogatás is jelentősen megcsappan, netán teljesen meg is szűnik majd, ezzel pedig fordíthat a háború menetén Vlagyimir Putyin és az orosz haderő. Az igazság az, hogy a geopolitikai realitásokból és a republikánusok korábbi állásfoglalásaiból kiindulva nagyon kevés esély van rá, hogy az Egyesült Államok lényegesen csökkenti majd a kijevi kormányerők támogatását, ha pedig így is történik a dolog, Joe Biden elnöknek és a Fehér Háznak bőven van még mozgástere ellensúlyozni a dolgot.

Ma sem jött össze Libanonban

2022. október 24. 16:32 | MTI, Portfolio

Ma sem jött össze Libanonban

Ismét nem sikerült megválasztania az új államfőt a libanoni parlamentnek hétfőn, a parlament elnöke csütörtökre hívott össze újabb ülést.

2022. október 23. 08:18 | MTI

Megkezdődött az elnökválasztás Szlovéniában

Elnökválasztás kezdődött vasárnap Szlovéniában, reggel hét órakor kinyitottak a szavazóhelyiségek, ahová valamivel kevesebb mint 1,7 millió szavazásra jogosult állampolgárt várnak.

Megválasztották Irak új elnökét

2022. október 13. 19:00 | MTI

Megválasztották Irak új elnökét

Az iraki parlament Abdullatif Rasíd kurd politikust választotta meg csütörtökön az ország új elnökének - közölte a Rudaw iraki kurd televízió.

Drámai csata jön: nincs vége a sorsdöntő választásnak, második fordulóra kerül sor Brazíliában

2022. október 03. 06:39 | MTI

Drámai csata jön: nincs vége a sorsdöntő választásnak, második fordulóra kerül sor Brazíliában

A baloldali Luiz Inácio Lula da Silva volt államfő nyerte váratlanul szoros eredménnyel az elnökválasztás vasárnap rendezett első fordulóját Brazíliában, ellenfele a jobboldali Jair Bolsonaro hivatalban lévő elnök lesz az október 30-án esedékes második fordulóban - derült ki hétfőre virradóra a latin-amerikai ország legfelsőbb választási bíróság (TSE) honlapján közzétett adatokból.

Egyre biztosabb, ki lesz a befutó a bolgár választásokon

2022. október 02. 21:13 | MTI

Egyre biztosabb, ki lesz a befutó a bolgár választásokon

A Bojko Boriszov volt kormányfő vezette Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért (GERB) nevű jobbközép párt győzelmét jelzik a vasárnapi bolgár előrehozott parlamenti választás exit poll adatai. Mindeközben a választási törvény módosításáról hozott határozatot Christian Schmidt, a nemzetközi közösség boszniai főképviselője vasárnap azt követően, hogy bezártak az urnák az általános választások napján Bosznia-Hercegovinában.

Megkezdődött a sorsdöntő választás Brazíliában

2022. október 02. 18:14 | MTI

Megkezdődött a sorsdöntő választás Brazíliában

Brazíliában vasárnap megkezdődött az elnökválasztás első fordulója, a voksolás favoritjának a baloldali Luiz Inácio Lula da Silva volt államfő számít a hivatalban lévő, jobboldali Jair Bolsonaróval szemben.

Nagyon furcsa népszavazás zajlik az oroszok által megszállt területeken – Itt vannak az első videók

2022. szeptember 23. 14:21 | Portfolio

Nagyon furcsa népszavazás zajlik az oroszok által megszállt területeken – Itt vannak az első videók

Ma kezdődött el az Oroszországhoz való csatlakozásról szóló népszavazás azokon a területeken, melyeket az orosz haderő tart megszállva, az ukrán Donyec, Herszon, Luhanszk és Zaporizzsja megyékben. Talán senkinek nincsenek illúziói azzal kapcsolatosan, hogy mi lesz az eredmény, de maga a népszavazás menete is finoman szólva sajátos. Erről több videó is tanúskodik.

Nem tágítanak az oroszok: el fogják venni Herszont Ukrajnától

2022. szeptember 07. 19:31 | Portfolio

Nem tágítanak az oroszok: el fogják venni Herszont Ukrajnától

Az eredetileg tervezett szeptemberi dátum helyett november 4-én lesz népszavazás az ukrajnai Herszon megyében az Orosz Föderációhoz való csatlakozásról – mondta el a TASzSz hírügynökségnek Kirill Sztremouszov, a térség oroszok által kinevezetett helyettes vezetője.

Tizenegy településen tartanak ma önkormányzati választást

2022. július 17. 08:11 | MTI

Tizenegy településen tartanak ma önkormányzati választást

Tizenegy településen lesz ma időközi önkormányzati választás: Szilváson, Jászboldogházán és Mezőtúron polgármestert, Taktaszadán, Darnózseliben, Somoskőújfaluban és Kondorfán polgármestert és képviselő-testületet, Sajószentpéter, Esztergom, Salgótarján és Szentendre egy-egy választókerületében pedig képviselőt választanak.

Megválasztották az ÁSZ új elnökét

2022. július 04. 17:48 | MTI

Megválasztották az ÁSZ új elnökét

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnökének választotta Windisch Lászlót az Országgyűlés hétfőn. Windisch László a megválasztását követően az Országgyűlés előtt tett esküt. 

Súlyos döntés előtt Franciaország: koronázatlan királyként folytathatja Macron az ország élén?

2022. június 19. 11:00 | Portfolio

Súlyos döntés előtt Franciaország: koronázatlan királyként folytathatja Macron az ország élén?

Ma rendezik a francia nemzetgyűlési választás második fordulóját, amely eldönti, hogy mennyire lesz könnyű Emmanuel Macron elnök nemrég megkezdett újabb ötéves ciklusa. A parlamenti többség megszerzése ugyanis szükséges feltétele annak, hogy a mindenkori államfő képes legyen megvalósítani programját. Ellenkező esetben politikai alkukra kényszerülhet, amely jelentősen megnehezítheti az ország vezetését. Szélsőséges esetben pedig az is elképzelhető, hogy az ellenzék soraiból kell miniszterelnököt kineveznie – azaz társbérlet alakul ki –, amely minden francia államfő rémálma. Jóllehet Macron pártjának így is jó esélye van megnyerni a választást, 25 év után először fordulhat elő, hogy a parlamenti többség elérése valódi kihívást jelent majd a francia elnök pártja számára.

Ma este megbukhat Boris Johnson

2022. június 06. 09:42 | Portfolio, MTI

Ma este megbukhat Boris Johnson

Bizalmi szavazást tart hétfő este a kormányzó brit Konzervatív Párt alsóházi frakciója Boris Johnson miniszterelnök ellen, miután összegyűlt a szavazás kiírásához minimálisan szükséges számú kezdeményező levél - jelentette be hétfőn Sir Graham Brady, a konzervatív frakció illetékes bizottságának vezetője.

Részletes keresés