Trudeau: Izraelnek joga van az önvédelemhez

Trudeau: Izraelnek joga van az önvédelemhez

A kanadai miniszterelnök, Justin Trudeau egy nemrégiben tett nyilatkozatában kifejezte, hogy országa támogatja Izraelnek a nemzetközi joggal összhangban lévő önvédelemhez való jogát. Mindezt a Hamász palesztin csoport múlt hétvégi túszejtése során történt túszejtés után tette. Trudeau azonban nem válaszolt közvetlenül azokra a kérdésekre, amelyek Izrael azon döntésének indokoltságára vonatkoztak, hogy blokád alá vonja a Hamász által ellenőrzött Gázai övezetet, beleértve a víz- és áramellátás elvágását - írja a Ruters.

Mégis hogy erősödött meg ennyire a Hamász? Ők lehetnek a radikális szervezet rejtélyes támogatói

Mégis hogy erősödött meg ennyire a Hamász? Ők lehetnek a radikális szervezet rejtélyes támogatói

Szombaton indított nagyszabású akciót a Hamász és az Iszlám Dzsihád Izrael területe ellen. Az akció 1973 óta a legsúlyosabb betörés volt a zsidó állam területére, már ezer felett van a halálos áldozatok száma, emellett számos katonai célpontot is megsemmisítettek. Jeruzsálem a kezdeti tanácstalanságot követően gyorsan ellentámadást indított, most állandó bombázásokkal készítik elő a terepet egy várható szárazföldi akcióra a palesztin szervezet ellen. Az események újra az egész világ figyelmét a megoldhatatlannak tűnő konfliktusra irányította. Ezen belül is sokak számára meglepetés, hogy az elszigetelt Gázai övezetből a Hamász ilyen méretű akciót tudott megvalósítani. A válaszokat még az egész világ keresi, de van pár tény, ami segít eligazodni a palesztin mozgalommal kapcsolatban.

Videó: működésbe lépett a vaskupola, lángol a levegő Izrael fölött

Videó: működésbe lépett a vaskupola, lángol a levegő Izrael fölött

Bár a kora esti órákra úgy tűnt, hogy abbamaradtak a Hamász akciói, az elmúlt bő fél órában ismét egymás után érkeztek hírek arról, hogy a Gázai övezetből Izrael középső része, az Askelón és Tel-Aviv között fekvő területek felé indítottak rakétákat. A Vaskupola működését videóra is vették.

Repedezik a történelmi barátság? Csúnya törés felé haladhat Izrael

Repedezik a történelmi barátság? Csúnya törés felé haladhat Izrael

Mélypont felé közelít a híresen stabil amerikai-izraeli kapcsolat, miután a közel-keleti országban több nyugtalanító esemény zajlik. Benjamin Netanjahu vezette izraeli kormány az ország igazságügyi reformját is a Fehér Ház rosszallásával tervezi átverni, illetve a palesztinok és a zsidó telepesek kérdése is egyre aggasztóbb Ciszjordániában.

Terrortámadás: üzenetet küldött az EU Izraelnek és a palesztinoknak

Terrortámadás: üzenetet küldött az EU Izraelnek és a palesztinoknak

Elítélte az Izrael és a palesztinok közötti erőszak fokozatos kiterjesztését, egyben minden felet önmérsékletre és nyugalomra szólított fel a folyamatban lévő vallási ünnepek idejére szombaton Josep Borrell, az Európai Unió (EU) külügyi és biztonságpolitikai főképviselője.

  • 1
  • 2
Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.