FONTOS Kiderült az igazság az uniós pénzekről: 392 milliárd euró ellenére sem sikerül az, amire számítottak

tőzsde

2016. január 27. 07:48 | Fekete Beatrix

Itt a vége az Apple-sztorinak?

Már alig tudtak emelkedni az iPhone-értékesítések a negyedik negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva - derült ki az Apple negyedéves gyorsjelentéséből. Az október-decemberi időszakban a dollár erősödése nyomást gyakorolt a bevételekre és az elemzői konszenzust kismértékben alulteljesítette a társaság. Igazán nagy csalódást az okozott, hogy a menedzsment a folyó negyedévre 15 éve nem látott mértékű bevételcsökkenést vár.

A gyorsjelentés főbb pontjai:

  • az iPhone-eladások már csak minimálisan, 0,4 százalékkal emelkedtek év/év alapon
  • az okostelefon-értékesítések alulmúlták az elemzői várakozásokat, de legalább nem csökkentek, mint amitől néhány elemző tartott
  • a dollár erősödése 5 milliárd dollárral rontotta a negyedéves bevételt
  • az Apple bevétele 1,7%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest, konstans devizaárfolyamok mellett 8%-os lett volna a dinamika
  • Kínában is lassul a növekedés, már csak 14%-kal emelkedett a bevétel
  • az egy részvényre jutó eredmény 7%-kal nőtt a saját részvény vásárlások részvényszám-csökkentő hatásának köszönhetően
  • a folyó negyedévre 50-53 milliárd dollár közötti bevételt jósol a menedzsment, ami azt jelenti, hogy 13 éve először könyvelhet el csökkenést
  • a készpénzállomány 215 milliárd dollárra rúgott a negyedév végén, ennek nagy részét külföldön, valamint hosszú lejáratú értékpapírokban tartja a cég.

2016. január 26. 22:15 | Portfolio

Tépik az energiacégeket

Jó a hangulat kedden a tőzsdéken, a fontosabb európai részvényindexek közel 1 százalékot emelkedtek, az amerikai benchmarkok 1-1,5 százalékos pluszban állnak. A befektetők az emelkedő olajárnak és vártnál jobb vállalati gyorsjelentéseknek örülnek.

2016. január 26. 21:51 | Portfolio

Még hogy fogyással nem lehet pénzt keresni

Nagyot ugrott a Weight Watchers árfolyama miután kiderült, Oprah Winfrey, a cég tulajdonosa a vállalat módszerével közel 12 kilót adott le.

2016. január 26. 19:21 | Portfolio

Tényleg azt hiszed, hogy vége a tőzsdei esésnek?

Átlagosan 190 kereskedési napon keresztül tartanak a nagy részvénypiaci esések, ez idő alatt a részvényindexek értéküknek közel 30 százalékát veszítik el. Ez alapján van még hely lefelé a tavaly kezdődött részvénypiaci esésben, derül ki a Morgan Stanley elemzéséből.

2016. január 26. 17:48 | Portfolio

Figyeld az olajat, innen már emelkedni fog

A Világbank szerint a nyersanyagok többségének, így az olajnak az átlagára is tovább csökken idén, amit elsősorban a túlkínálattal magyaráznak. Az olaj ára azonban a mostani szintekről emelkedhet, mivel a fundamentumokban nem volt olyan változás, ami az év eleji áresést igazolná.

2016. január 26. 15:47 | Portfolio

Egy újabb nehéz év vár az olajra

Újabb nagy bankház vált pesszimistábbá az olajpiaci kilátásokat illetően, ezúttal a Credit Suisse csökkentette jelentősen, közel harmadával korábbi célárát. Igaz, hosszabb távon a jelenleginél jóval magasabb olajárat prognosztizál a bankház.

2016. január 26. 13:32 | Portfolio

Felemás számok a bécsi biztosítótól

Az elemzők által várt 9,11 milliárd euró helyett 9,2 milliárd euró volt tavaly a Vienna Insurance Group (VIG) éves díjbevétele, ugyanakkor ez is 1,5%-os csökkenést jelez egy év alatt.

2016. január 26. 12:05 | Portfolio

Újabb nagy bankbírság: kísért a Lehman Brothers szelleme

A JP Morgant azzal vádolják, hogy likviditást vont el a Lehman Brotherstől annak 2008. szeptemberi bedőlését megelőző napokban. A bank most 1,42 milliárd dollárt fizet ki ezért egy megállapodás eredményeként. A Lehman Brothers hitelezői ezzel fontos mérföldkőhöz érkeztek.

2016. január 26. 10:40 | Portfolio

Eljött az Apple nagy napja

Javában tombol az Egyesült Államokban a negyedéves gyorsjelentési szezon, a héten a technológia szektor nagyágyúi kerülnek a figyelem középpontjába. Jelent a Facebook, az Amazon, a Microsoft és az Apple is. A sort az Apple kezdi, az iPhone gyártója ma, az amerikai tőzsdék zárása után publikálja az október-decemberi időszakra vonatkozó számait.

2016. január 26. 10:09 | Portfolio

Megalakult a Tőzsdei Tanácsadó Testület

Megtartotta első, alakuló ülését a Budapesti Értéktőzsde által létrehozott Tőzsdei Tanácsadó Testület. A 16 tagú testület részt vesz a tőzsde új stratégiájának a megalkotásában és a megvalósítás folyamatában.

2016. január 26. 10:02 | Portfolio

Megérezte az easyJet a terrortámadásokat

Megérezte az easyJet a fokozódó terrorveszély hatásait 2015 utolsó heteiben, de ez csak átmenetinek bizonyult. A foglalások ismét kezdenek fellendülni, ennek köszönhetően pedig a légitársaság jó úton halad afelé, hogy teljesüljön az idei évre megfogalmazott célkitűzése.

2016. január 26. 09:05 | Portfolio

Globális sztenderddé válhat a Bitcoin-technológia

A blockchain technológiával kísérletező pénzintézeteknek és tőzsdéknek legalább az induláskor biztosítaniuk kellene az ügyfeleket a csalások ellen - véli a világ értékpapír-felügyeleteit tömörítő nemzetközi szervezete, az Iosco (International Organization of Securities Exchange) elnöke, Greg Medcraft. Elmondása szerint szó van arról is, hogy globális sztenderdeket alakítsanak ki a blockchain használatára.

2016. január 26. 09:01 | Portfolio

Kilőtt a Siemens

Nemcsak az előző évhez képest, hanem az elemzői várakozáshoz képest is kellemes meglepetéssel szolgált a Siemens a negyedéves gyorsjelentésében, sőt a menedzsment megemelte egy részvényre jutó eredményvárakozását. A részvények közel 4 százalékos erősödéssel nyitottak.

2016. január 26. 08:27 | Portfolio

Veszteséges lett a Philips

Veszteséges negyedévet zárt a Philips, amit elsősorban olyan egyszeri tételek, mint a nyugdíjbiztosítás változásai okoztak. De ezt leszámítva a cég javuló teljesítményt mutat és jó úton halad a világítástechnikai üzletág leválasztása is.

2016. január 26. 07:38 | Portfolio

Versenyt fut az idővel a csődbe jutott spanyol nagyvállalat

A csődhelyzetbe jutott spanyol energetikai cég, az Abengoa közölte, hogy igazgatósága megszavazta az adósságcsökkentést és eszközeladásokat célzó stratégiát - írja a Reuters. A vállalatnak igyekeznie kell, ha nem akar a legnagyobb spanyol csődként bevonulni a történelembe.

2016. január 26. 05:50 | Nagy Viktor

Jöhet a tőzsdére a TV2 meg a CBA!

Tőzsdekész a Budapest Bank, biztos örül ennek a budapesti tőzsde új vezetése, az önként meghatározott céljaik között ugyanis évente 5 új tőzsdei bevezetés szerepel, ami az elmúlt bő másfél évtized termése alapján sci-fi, de egyáltalán nem lehetetlen. Idén az 5 új tőzsdére lépő például az újra próbálkozó Duna House és Waberer's IPO-val, egy gyorsan felkészíthető kisebb állami céggel, esetleg a Budapest Bankkal és néhány kkv-val simán meg is lehet.

2016. január 25. 22:05 | Portfolio

Újra ütik a piacokat: 200 pontos mínuszban a Dow

Esésekkel indították a hét első kereskedési napját az irányadó amerikai indexek. Bár a nap közepén úgy tűnt, hogy mérséklődnek a mínuszok, a zárához közeledve begyorsult az esés. Az olaj árfolyamán megint nagyot ütöttek, ami magával rántotta az energiaszektort.

2016. január 25. 21:25 | Portfolio

Goldman: nem kell félni, lesz még itt emelkedés

Nagyon fel vannak fújva a recessziós félelmek - vélik a Goldman Sachs stratégái. Szerintük az elmúlt hetekben látott részvénypiaci eladási hullám jó bevásárlási lehetőségeket teremtett.

2016. január 25. 18:19 | Portfolio

Újra rákaptak az amerikaiak a Meki hamburgereire

Megtették a hatásukat a McDonald's újításai - az Egyesült Államokban legalábbis. A gyorsétteremlánc negyedéves amerikai bevételei négy éve nem látott mértékben emelkedtek, ennek köszönhetően pedig könnyedén felülteljesítette az elemzői várakozásokat a társaság.

2016. január 25. 17:38 | Portfolio

Ma megint odacsaptak az olajnak

Az elmúlt napokban látott felpattanás után ma ismét nagy mínuszba fordult az olaj árfolyama, már 5 százalékos esésnél jár.