FONTOS Vajon tényleg elhozhatja az iráni rezsim bukását egy Izraellel vívott háború?
Komoly balhé volt a frontvonal mögött: már megint túlságosan önállók voltak a Wagner-zsoldosok

Komoly balhé volt a frontvonal mögött: már megint túlságosan önállók voltak a Wagner-zsoldosok

Elkezdtek drogcsempészekre vadászni a Wagner zsoldosbrigád korábbi harcosai az úgynevezett „Luhanszki Népköztársaság” területén, anélkül, hogy a helyi hatóságokkal egyeztettek volna. Miután egy luhanszki "rendőrt" is letartóztattak, a helyi hatóságok úgy döntöttek: őrizetbe veszik az ismét túlságosan önállóan cselekvő wagnereseket.

Magyar nemzetiségű zsoldoskatona esett el Ukrajnában

Magyar nemzetiségű zsoldoskatona esett el Ukrajnában

Magyar nemzetiségű aradi férfi esett el az ukrajnai háborúban. A 27 éves Wittmann Rudolf korábban a francia idegenlégióban szolgált, és tavaly jelentkezett önkéntesnek - számolt be szerdán a romániai sajtó.

Négy nyelven beszélő, nyugaton tanult fiatalemberhez kerülhet a Wagner-csoport gyémántbirodalma

Négy nyelven beszélő, nyugaton tanult fiatalemberhez kerülhet a Wagner-csoport gyémántbirodalma

A Wagner orosz zsoldoscsoport újabban azzal kerül a hírekbe, hogy folyamatosan vesztik el a befolyási területeiket, mindenhonnan szorulnak vissza. A meggyengülés nagyban összefügg azzal, hogy a szervezet vezetése elhunyt egy Moszkva melletti repülőgépbalesetben. Most azonban elkezdtek szivárogni a nevek a csoport lehetséges új vezetőivel kapcsolatban.

Úgy néz ki, tényleg csúnyán megverték a Wagner csoportot Afrikában

Úgy néz ki, tényleg csúnyán megverték a Wagner csoportot Afrikában

Pár napja a Middle East Eye jelentetett meg egy cikket arról, hogy a Közép-afrikai Köztársaságban súlyos veszteségeket szenvedett az orosz Wagner csoport egy fegyveres milíciával folytatott összecsapás során, most meg is érkeztek az első fotók, melyek alapján nagyon úgy tűnik, hogy nem volt kacsa a hír.

Összeomlás közelében a Wagner - Lecsaptak a lázadók a zsoldosokra

Összeomlás közelében a Wagner - Lecsaptak a lázadók a zsoldosokra

A Wagner jövője a június végi villámlázadás óta kérdéses, de nem volt egyértelmű, hogy mi lesz a Moszkva "meghosszabbított karjaként működő" szervezet sorsa. Az utóbbi napok eseményei egyre inkább azt bizonyítják, hogy a zsoldoscsoport eltűnik a süllyesztőben. Most a Közép-afrikai Köztársaságban szenvedtek el súlyos veszteségeket.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.