élelmiszerár

Nagy meglepetés az októberi inflációban!

2024. november 12. 08:30 | Portfolio

Nagy meglepetés az októberi inflációban!

Októberben a fogyasztói árak 3,2%-kal voltak magasabban Magyarországon, mint egy évvel korábban. A szakértők előzetesen arra számítottak, hogy a szeptemberi 3%-ról 3,5%-ra emelkedik az infláció, vagyis a várakozásoknál jóval kisebb mértékű volt a gyorsulás. Az év hátralévő részében további gyorsulásra számíthatunk, de a mai, vártnál jobb adat, illetve a forint jelentős gyengülése miatt ennek nagysága bizonytalan.

Húshiány miatt perlik a népszerű gyorséttermet

2024. október 29. 12:12 | Portfolio

Húshiány miatt perlik a népszerű gyorséttermet

A Subway gyorsétterem-lánc ellen csoportos keresetet nyújtottak be egy brooklyni szövetségi bíróságon. A vád szerint a cég durván félrevezeti a vásárlókat azzal, hogy a reklámokban szereplő szendvicseiben jóval több hús van, mint valójában.

Kibukott, átható válság sújtja Kínát

2024. október 13. 08:19 | Portfolio

Kibukott, átható válság sújtja Kínát

Szeptemberben tovább mélyültek Kína deflációs problémái: a fogyasztói árak továbbra is lassan emelkednek, a gyári árak pedig a 24. egymást követő hónapban is csökkentek – derül ki a kínai Nemzeti Statisztikai Hivatal vasárnap közzétett adataiból. A legfrissebb adatok alapján a közelmúlt ösztönző intézkedései nem hozták meg a remélt fellendülést.

Soha nem látott aszály pusztít Brazíliában, súlyos hatása lehet a kávé és a cukor árára

2024. október 04. 16:18 | Portfolio

Soha nem látott aszály pusztít Brazíliában, súlyos hatása lehet a kávé és a cukor árára

A globális élelmiszerárak drasztikus emelkedésének a veszélye fenyeget Brazília történetének legsúlyosabb aszálya miatt. Az ország mezőgazdasági termelése jelentősen visszaeshet, ami világszerte éreztetheti hatását, hiszen Brazília a világ egyik legnagyobb terményexportőre. A kávé-, cukor- és szójatermés mellett az Amazonas esőerdeje is veszélyben van, miközben az energiaellátás és a vízi szállítás is nehézségekbe ütközik - elemezte a Bloomberg.

Összejátszott és felhízlalta az árakat a három legnagyobb élelmiszerlánc, súlyos bírság lett a vége az európai országban

2024. augusztus 21. 18:00 | Portfolio

Összejátszott és felhízlalta az árakat a három legnagyobb élelmiszerlánc, súlyos bírság lett a vége az európai országban

A norvég versenyfelügyelet jelentős bírságot szabott ki az ország három legnagyobb élelmiszer-üzletláncára a trösztellenes szabályok megsértése miatt. A hatóság közleménye szerint a büntetés összege 4,9 milliárd norvég korona (466 millió dollár), amely összhangban áll a versenyhatóság idei előzetes döntésével - írja a Reuters.

Kellemetlen meglepetés a magyar inflációs adat, nagyon óvatos lehet az MNB az elemzők szerint

2024. augusztus 08. 15:10 | Portfolio

Kellemetlen meglepetés a magyar inflációs adat, nagyon óvatos lehet az MNB az elemzők szerint

A vártnál nagyobb gyorsulást mutató júliusi inflációs adat kellemetlen meglepetést jelent, illetve az infláció szerkezete továbbra is aggasztó – ilyen megállapításokat fogalmaztak meg az elemzők a KSH által ma reggel közzétett júliusi inflációs adatok, illetve az MNB inflációs alapmutatóinak értékelése során. Úgy látják, hogy az MNB emiatt még inkább óvatos lehet egyelőre a kamatpolitika terén, és akár augusztusban meg is állhat a vágási sorozatban, illetve év végéig legfeljebb 1-2 vágás férhet bele jelen állás szerint. Az alábbiakban a négy elemzői kommentárt abc-sorrendben mutatjuk be.

Váratlanul nagyot gyorsult az infláció Magyarországon!

2024. augusztus 08. 08:30 | Portfolio

Váratlanul nagyot gyorsult az infláció Magyarországon!

Váratlanul nagyot gyorsult az infláció Magyarországon, hiszen a Portfolio elemzői konszenzusában szereplő 3,9% helyett 4,1%-ra gyorsult éves alapon a pénzromlás üteme júliusban a KSH adatai szerint, a júniusban mért 3,7%-os ráta után. A jelek szerint a kötelező akciózás megszűnése után néhány árstopos termék ára kilőtt, de az üzemanyagoknál is érdemi drágulás alakult ki, az üdülési szolgáltatásoknál pedig nagyon jelentős volt az áremelkedés, ami a szolgáltatás inflációt is jócskán felfelé húzta. Az alapfolyamatokat jobban megragadó inflációs mutatók is érzékeltetik, hogy jelentős az infláció gyorsulása: az éves maginflációs mutató 4,7%-ra, a negyedéves évesített mutató szezonálisan kiigazítva 6,9%-ra ugrott. Utóbbira május előtt egy évig nem volt példa. Kérdés, hogy ilyen folyamatok mellett egyelőre haladhat-e tovább az MNB a kamatvágások útján, és ha igen, milyen gyakorisággal.

Érkezik a kulcsfontosságú adat, ami a forintot is megmozgathatja

2024. augusztus 07. 07:00 | Portfolio

Érkezik a kulcsfontosságú adat, ami a forintot is megmozgathatja

Júliusban kissé emelkedhetett az infláció a Portfolio által megkérdezett közgazdászok szerint, ám még így is az MNB toleranciasávjában maradhatott. Néhány szakértő azokban úgy véli, hogy a kötelező akciózás és a korábbi árstopos termékek árkorlátozásának eltörlése a jegybank 2-4%-os célsávja fölé lökhette az inflációt. Drágultak az üzemanyagok, de nőhettek az üdülési, a lakhatási, illetve egészségügyi szolgáltatások árai is. A szakértők úgy vélik, hogy a következő hónapokban emelkedhet a pénzromlás, az év végére pedig megközelítheti az 5%-ot.

Özönlenek a turisták Horvátországba, keményen üzent a nyaralók ellátóinak a miniszterelnök

2024. augusztus 02. 13:12 | Portfolio

Özönlenek a turisták Horvátországba, keményen üzent a nyaralók ellátóinak a miniszterelnök

Özönlenek a turisták Horvátországba, és azért, hogy ez így is maradjon, a turisztikai szolgáltatóknak ki kell tartaniuk 3 éve tartó árkorlátozásoknál – ezt üzente a horvát miniszterelnök a csütörtöki kormányülésen. Ez lehet az egyik titka annak, amit éppen ma reggeli cikkünkben jártunk körbe, miszerint Horvátország egyre kevésbé drága a magyaroknak, sőt.

Nem fogsz hinni a szemednek: mi történt a horvát árakkal?

2024. augusztus 02. 06:10 | Szász Péter

Nem fogsz hinni a szemednek: mi történt a horvát árakkal?

Évekkel ezelőtt ha valaki Horvátországban nyaralt, akkor tudhatta, hogy többet fog fizetni a tankolásért mint itthon, többe kerülnek az éttermek és a bevásárlás is. Ma már egyáltalán nincs így, annak ellenére sem, hogy egy euró majdnem 400 forint. A cikk a személyes Krk szigeti tapasztalatok és a hivatalos statisztikák alapján mutatja be, hogy mire érdemes számítani egy horvátországi nyaralásnál.

A Covid óta nem látott fordulat érik a briteknél

2024. július 16. 10:18 | Portfolio

A Covid óta nem látott fordulat érik a briteknél

A költségnyomás enyhülésének biztató jeleként a brit szupermarketárak inflációja 2021 szeptembere óta a legalacsonyabb szintre lassult. A Kantar piackutató cég által közzétett adatok szerint az élelmiszerár-emelkedés éves üteme 1,6%-ra csökkent a július 7-ig tartó négy hétben, szemben az előző felmérésben mért 2,1%-kal. A Bank of England (BOE) jövő hónapban dönt a brit alapkamatról, ez pedig egy plusz érv lehet a vágás mellett – írja a Bloomberg.

2024. július 10. 08:11 | MTI

Deflációs veszély Kínában

Júniusban a vártnál nagyobb mértékben mérséklődött az éves infláció Kínában: a nemzeti statisztikai hivatal szerdai jelentése szerint éves alapon a várt 0,4 százalékkal és az előző havi 0,3 százalékkal szemben 0,2 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak.

Újra nőnek az élelmiszerárak

2024. június 07. 14:26 | MTI

Újra nőnek az élelmiszerárak

Májusban már a harmadik egymást követő hónapban nőttek a globális élelmiszerárak havi összevetésben, mivel a gabona és a tejtermékek árindex-emelkedését nem ellensúlyozta teljes mértékben a cukor árának csökkenése.

Nagy meglepetést okozhat a magyar infláció?

2024. május 29. 10:28 | ifj. Becsey Zsolt

Nagy meglepetést okozhat a magyar infláció?

Az üzemanyagárak csökkénese és az élelmiszer-akciózások következtében a májusi magyar inflációs adat meglepetést is okozhat, ami az MNB kamatvágási mozgásterét is bővítheti. Ezzel együtt sem várunk monetáris politikai irányváltást, a kamatpolitikát továbbra is az óvatos megközelítés jellemezheti.

FAO: továbbra is emelkednek a globális élelmiszerárak

2024. május 03. 11:39 | Portfolio

FAO: továbbra is emelkednek a globális élelmiszerárak

Áprilisban emelkedtek az élelmiszer-alapanyagok nemzetközi piaci árai a hús jelentős, valamint a növényi olajok és gabonafélék mérsékelt drágulása miatt. Ez ellensúlyozta a cukor és a tejtermékek árcsökkenését, amint azt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) frissített indexe mutatja.

Részletes keresés