építőipar

Most indult be igazán a magyar építőipar vesszőfutása

2024. november 14. 08:31 | Portfolio

Most indult be igazán a magyar építőipar vesszőfutása

Folytatódott az építőipar lejtmenete az ősszel: szeptemberben az előző hónaphoz képest 2,7%-kal esett visza a termelés volumene. Ezzel az utóbbi öt hónapból négyben visszaesést regisztrált a Központi Statisztikai Hivatal.

Drámai zuhanás az építőiparban: 10 éve nem látott mélypontokra értünk

2024. november 12. 15:00 | Portfolio

Drámai zuhanás az építőiparban: 10 éve nem látott mélypontokra értünk

Bár már a második negyedév is visszaesést hozott a hazai építőiparban elindított kivitelezések értékében, a harmadik negyedévben további csökkenést produkált a szektor. A július és szeptember közötti kevesebb mint 360 milliárd forintos aktivitáskezdés 2016 óta új negatív rekordot jelentett még folyóáron is – derül ki az EBI Építésaktivitási Jelentésből. A gyenge második és harmadik negyedéves számokat így már a jobban sikerült első negyedév sem tudta ellensúlyozni, valamivel több mint 1800 milliárd forintot tett ki az építőipari aktivitáskezdés.

Budapesten nagyot zuhant, két vidéki városban kilőtt a lakásépítési engedélyek száma

2024. november 05. 08:45 | Portfolio

Budapesten nagyot zuhant, két vidéki városban kilőtt a lakásépítési engedélyek száma

2024 első három negyedévében 8709 új lakás épült, 19%-kal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 14 551 volt, 2,3%-kal elmaradt a 2023. első három negyedévitől - derül ki a KSH legfrissebb jelentéséből. Az építési engedélyek terén a visszaesés különösen Budapesten volt látványos, miközben olyan vidéki városokban, mint Debrecen és Paks, kiemelkedő számú lakás építését kezdeményezték.

ÉVOSZ: az új otthonfelújítási programot mielőbb egyszerűsíteni kellene

2024. november 04. 15:00 | Portfolio

ÉVOSZ: az új otthonfelújítási programot mielőbb egyszerűsíteni kellene

Az építőipar egy emberként üdvözli a kormányzat Gazdaságpolitikai Akciótervének eddig megismert irányvonalait, miután az építőipar képes tevékeny részt vállalni a gazdasági növekedési tervek megvalósításából. Ha az eddig megismert intézkedések piacbarát módon megvalósulnak, akkor az újlakásépítés és a felújítási aktivitás növekedése révén az építőipar évente legalább 1%-os mértékben hozzá tud járulni a GDP növekedéséhez - fejtette ki álláspontját az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ).

Elárulta az ÉVOSZ, mikorra várja a vidéki lakásépítéseket támogató kormányprogram elindítását

2024. október 31. 16:02 | MTI

Elárulta az ÉVOSZ, mikorra várja a vidéki lakásépítéseket támogató kormányprogram elindítását

A lakásépítést és felújítást támogató kormányprogramok erősítik a lakosság lakásépítési, -felújítási bizalmát, a termékgyártók és kivitelezők piaci kitartását. A lakásépítés jelenlegi mélypontról való kimozdításához a kormányprogramokon túl szükséges a piaci alapú finanszírozás rendeződése, ami 5 százalék és az alatti kamatszintet jelent - mondta el Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke az MTI-nek csütörtökön küldött közleményben.

Elképesztően gyenge GDP-adat érkezett - ismét technikai recesszióban Magyarország

2024. október 30. 08:30 | Madár István

Elképesztően gyenge GDP-adat érkezett - ismét technikai recesszióban Magyarország

A harmadik negyedévben a magyar gazdaság teljesítménye 0,7 százalékkal elmaradt az előző negyedévitől – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal. Előzetesen a Portfolio által megkérdezett szakértők előrejelzési konszenzusa -0,2% volt, vagyis ennél sokkal enyhébb visszaesésre számított a piac. Mivel a gazdaság két egymást követő negyedévben zsugorodott, ismét technikai recesszióba került. Éves alapon (szezonálisan és naptárhatással igazítva) szintén 0,7 százalékos visszaesést becsült a KSH. A nyers visszaesés 0,8%, ehhez képest a piac 0,3%-os növekedésre számított.

Megkezdődött az ÉMI Nemzeti Mintaházpark és Látogatóközpont mintaházainak építése

2024. október 29. 16:53 | Portfolio

Megkezdődött az ÉMI Nemzeti Mintaházpark és Látogatóközpont mintaházainak építése

Kedden rakták le az alapkövét az ÉMI Nemzeti Mintaházpark és Látogatóközpontnak, mellyel kezdetét vette a fejlesztés újabb mérföldköve, a házak építése. A komplexum első elemét, az 1200 m2-es rendezvénycsarnokot tavaly adták át, a mintaházakat pedig 2025 tavaszán tervezi megnyitni az ÉMI a nagyközönség előtt - tette közzé a társaság.

Kiderült, mikor kezdődik az M1-es autópálya 2x3 sávosra történő bővítése

2024. október 28. 08:35 | Portfolio

Kiderült, mikor kezdődik az M1-es autópálya 2x3 sávosra történő bővítése

Nagyszabású bővítési és felújítási projektbe kezd az M1-es autópályán a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (MKIF) - írja a Magyar Építők. A munkálatok előkészítése már idén ősszel megkezdődik, a tényleges bővítés pedig legkésőbb 2025. szeptember 1-jén indul el. A fejlesztés részleteiről Németh Tamás, a vállalat vezérigazgatója nyilatkozott a lapnak.

A lakásbérleti díjak szabályozása nagyon veszélyes gondolat

2024. október 24. 16:53 | Futó Péter

A lakásbérleti díjak szabályozása nagyon veszélyes gondolat

Egyre több részlet derül ki a kormány lakáspiacot is érintő 21 pontos akciótervéről, ami a lakásépítési számokat is befolyásolhatja. A Portfolio Budapest Economic Forum konferenciáján Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter arról beszélt, hogy a következő évek céljai között van a megfizethető lakhatás, amelyhez évente legalább 25 ezer lakásnak fel kell épülnie Magyarországon. Hogy ez, és a többi intézkedési terv megvalósítása mit okozhat az újlakáspiacra nézve, arról a legnagyobb hazai fejlesztőket kérdeztük.

Gázkazánok betiltása: itt az új uniós jelentés

2024. október 23. 06:10 | Szabó Dániel

Gázkazánok betiltása: itt az új uniós jelentés

Az Európai Unió energiaátállási törekvéseiben a hőszivattyúk központi szerepet játszanak az épületszektor szén-dioxid-mentesítéséhez, de elterjedésüket számos akadály hátráltatja, például a munkaerőhiány és az eltérő nemzeti szabályozások. Az Eurofound három kulcsfontosságú megoldást javasol az elterjedésük ösztönzésére: növelni kell az állami támogatásokat, módosítani az áram- és gázárak szabályozását a megtérülés javítása érdekében, valamint fel kell gyorsítani az olaj- és gázkazánok betiltását vagy fokozatos kivonását.

Sokkoló adat: 250 év kellene a magyar lakásállomány megújulásához

2024. október 20. 18:00 | Futó Péter

Sokkoló adat: 250 év kellene a magyar lakásállomány megújulásához

A 2020-as kiugró értéket követően egyre kevesebb lakás épül Magyarországon. Az 1960 óta vizsgált adatsor a mostaninál csak a 2008-as válság utáni 7 évben mutatott alacsonyabb értéket. Hogy a lakáspiaci kereslet, a lakáshitelezés és a lakásárak után mikor jöhet el a fordulat a lakásépítésekben is, arról legújabb Lakáspiaci Hangulatfelmérésünkben 10 szakértőt kérdeztünk meg, akik azt is elárulták, véleményük szerint 2024-ben és 2025-ben mennyi lakás átadása várható Magyarországon.

Helyzetbe hozza az építőipart az új gazdaságpolitikai akcióterv

2024. október 18. 09:35 | Portfolio

Helyzetbe hozza az építőipart az új gazdaságpolitikai akcióterv

A gazdasági ösztönzőcsomag a lakásgazdálkodás területén az ÉVOSZ által szorgalmazott javaslatokat is magában foglalja. A megfizethető lakás biztosítása össztársadalmi jelentőségű. A bejelentett lakhatási program legnagyobb vívmánya, hogy átfogóan, a lakhatás legtöbb területére hoz valamilyen megoldást. A gazdaságnövekedési célok elérése érdekében elindított akcióterv piacnövelő hatása az építőiparban valószínűsíthetően több száz milliárd forint lesz, és új lendületet biztosít az épületek energetikai korszerűsítéséhez is.

Fontos megtakarításokról dönt a kormány

2024. október 15. 16:55 | Szász Péter

Fontos megtakarításokról dönt a kormány

Már meghallgatható a Portfolio Checklist keddi adása. A műsor első részében azt elemeztük, hogy milyen új információk derültek ki a kormány tervével kapcsolatban, amellyel az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarításokat a lakáscélok felé terelné. Vendégünk volt Palkó István, a Portfolio vezető pénzügyi elemzője. A második részben a friss építőipari adatokat elemeztük Koji Lászlóval, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével.

Mutatjuk: ennyit tudsz spórolni a hőszivattyúval, amit most állami támogatással is beszerelhetsz

2024. október 15. 14:00 | Gergely András

Mutatjuk: ennyit tudsz spórolni a hőszivattyúval, amit most állami támogatással is beszerelhetsz

A hőszivattyúk elterjedése megállíthatatlan folyamatnak tűnik, ami nem csoda: az idén nyáron életbe lépett, minden eddiginél szigorúbb, új építésű ingatlanokra vonatkozó épületenergetikai szabályoknak szinte már csak ezzel a technológiával lehet megfelelni. A felújítások esetén is optimális választás lehet. Bár bekerülési költsége magasabb, mint egy kondenzációs kazáné, üzemeltetése jelentősen olcsóbb, hiszen a környezet hőenergiáját is hasznosítja hűtésre-fűtésre, a működéséhez szükséges elektromos áram érkezhet napelemből, de H tarifás hálózati energia is igényelhető. Az Immergas szakértője szerint összességében a technológiával önmagában is könnyedén elérhető az elvárt 30%-os energiamegtakarítás. A beruházási költségeket az Otthonfelújítási Programban jelentősen lehet csökkenteni, amire bátran lehet még jelentkezni, eddig csupán a befogadható pályázatok 10 százalékát adták be. Magyarország egyelőre jelentősen el van maradva a működő hőszivattyúk számában, de tavaly már 32%-os volt a bővülés, a támogatásoknak köszönhetően pedig még inkább felgyorsulhat a folyamat.

Tízezrével szűnnek meg a magyar cégek, de mégsem ez a legaggasztóbb adat

2024. október 15. 12:43 | Szabó Dániel

Tízezrével szűnnek meg a magyar cégek, de mégsem ez a legaggasztóbb adat

Magyarországon a felszámolási eljárások száma 2024 első kilenc hónapjában csaknem 11 800-ra emelkedett, ami 28%-os csökkenést jelent az előző év azonos időszakához képest. A statisztikák azonban csalóka képet festenek, hiszen a 2023-as rekordszámokhoz viszonyítva a javulás csupán a magas bázisnak köszönhető. A legnagyobb bezárási arányt a kereskedelem, építőipar, járműjavítás és a turizmus-vendéglátás ágazataiban tapasztalhatjuk, a cégmegszűnések dinamikája pedig továbbra is aggasztó, különösen a turizmusban.

Forradalmasítja a világ építőiparát egy magyar szoftverfejlesztő

2024. október 15. 10:00 | Futó Péter, Varga Szabolcs

Forradalmasítja a világ építőiparát egy magyar szoftverfejlesztő

A BIM-megoldások az új építési törvény állami beruházásokra vonatkozó előírása miatt egyre inkább fókuszba kerülnek. Mindez hatással van a Graphisoft építőipari szoftverfejlesztő cég működésére is, hiszen a vállalat Archicad központú platformja nagyban hozzájárul a papíralapú egyeztetés helyett a digitális folyamatok erősödéséhez, lehetővé téve a beruházások tervezési folyamatának teljes digitalizációját, valamint a felhőalapú tervezést az építészek és a szakági mérnökök között. Hogy miért volt szükség a frissítésre, mit jelent ez a gyakorlatban, mennyire terjedtek el a BIM megoldásai Magyarországon és a világ többi részén, illetve melyek a piac előtt álló legnagyobb kihívások, arról Csillag Dániellel, a Graphisoft CEO-jával beszélgettünk.

Lejtmenetbe kapcsolt az építőipar

2024. október 15. 08:33 | Portfolio

Lejtmenetbe kapcsolt az építőipar

Visszaesett az építőipari termelés volumene augusztusban. Az előző hónaphoz képest 2,1%-kal csökkent a teljesítmény, ezzel nőtt az esélye, hogy az ágazat lefelé húzza majd a hónap végén megjelenő harmadik negyedéves GDP-adatot.

Mi gátolja a német lakásépítések fellendülését?

2024. október 14. 13:23 | Portfolio

Mi gátolja a német lakásépítések fellendülését?

Németországban a rendkívül magas építési költségeknek főként az új lakóépületek építésére van negatív következménye. Sok háztartás már most is nehezen birkózik meg a fogyasztói árak meredek emelkedésével, az építési költségek alakulása pedig egyértelműen beárnyékolja a legutóbbi inflációs hullámot. A jövőbeli beruházások listája is egyre rövidül az építési engedélyek számának csökkenésével. Igaz, a hosszú kivitelezés miatt 2023-ig még stabilak voltak a projektbefejezési adatok, idén viszont elindul a csökkenés – véli Ludwig Dorffmeister, az Euroconstruct német kutatója.

Kedves Olvasónk!

A Portfolio híreinek, elemzéseinek többségét előfizetés nélkül olvashatod. Ez azért van így, mert a hirdetések jelentik szerkesztőségünk legfontosabb bevételi forrását. A célunk az, hogy ez hosszú távon is így maradjon.

Kérünk, ne használj adblockert, és olvasd tovább a Portfolio-t!