útépítés

A nagy útépítések repítik egyre tovább a magyar építőipart

A nagy útépítések repítik egyre tovább a magyar építőipart

Már a februári éves termelési volumen adatokból is látszik, hogy nem az épületek, hanem inkább az egyéb építmények húzzák most a magyar építőipart, de az új szerződések volumene és a szerződésállomány alapján ez még inkább kiütközik - derül ki a KSH által ma közzétett adatokból.

Enyhülhetnek a nyári dugók az M7-esen, de nem lesz harmadik sáv Siófokig

Még a nyári szezon kezdete előtt, márciusban, átadhatják a várpalotai elkerülőt a 8-as úton, ami jelentős járműforgalmat vihet majd el az M7-es Székesfehérvár és Siófok közötti szakaszáról a zsúfolt nyári hétvégéken. A Magyar Idők a fejlesztési tárca államtitkára alapján azt is írja, hogy az M7-es háromsávúsítása a fővárostól Siófok irányában egyelőre nincs a kormány napirendjén.

Eldőlt: gyorsforgalmi út köti össze az M7-est és az M5-öst

Megkezdődik az M8-as gyorsforgalmi út előkészítése; az M7-es autópálya és a 710-es főút új csomópontjától a dunaújvárosi Pentelei-hídig, onnan Kecskemétig tartó út tervezésére, hatástanulmányok készítésére, a szükséges engedélyek beszerzésére több mint 10 milliárd forint áll rendelkezésre.

Mindenhol építkezésbe ütközöl? - Nem csoda, lázas munkában van az ország

Továbbra sem veszít lendületéből a hazai építőipar. Az év második három hónapjában közel 452 milliárd forint értékben indultak el kivitelezési munkák Magyarországon, így az első félévben megkezdett munkák értéke összesen több mint 953 milliárd forintot tett ki. A magasépítések motorjának továbbra is a lakásépítések számítanak, az első félévben megkezdett társasházi (4-nél több lakást tartalmazó) lakáskivitelezési munkák összértéke meghaladta a 180 milliárd forintot, ami az előző év azonos időszakához képest több mint 63 százalékos növekedést jelentett. A projektek befejezésére azonban még továbbra is várni kell, a következő félévévekben azonban jelentős bővülésre lehet számítani, már a következő 6 hónapban közel 150 milliárd forint értékben várhatóak társasházi átadások- derül ki a 2017. második negyedéves EBI Építésaktivitási Jelentésből.

Durván felpörögnek az út- és vasútépítések

Júniusban az építőipari termelés volumene 1,1%-kal volt magasabb a májusi szintnél, ami azt jelenti, hogy a májusi szintugrás után is tart a növekedés a szektorban, mindkét építménycsoportban.

Közel 3 000 milliárdot költ a kormány útépítésre és útkorszerűsítésre

Mintegy 3000 milliárd forint jut útépítésre és útkorszerűsítésre a következő években, az idén több mint 1200 kilométer út újulhat meg, a beruházásokat túlnyomórészt költségvetési forrásból fedezik - mondta Homolya Róbert, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára hétfőn.

3 milliárdért épülhet összekötő út Székesfehérváron

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretein belül Székesfehérvár 3,3 milliárd forintból építi meg a déli összekötő utat, amellyel teljessé válik a belvárost tehermentesítő belső útgyűrű - jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján Vargha Tamás országgyűlési képviselő és Cser-Palkovics András polgármester.

Új korszak küszöbén a magyar építőipar

A Colas Hungária Zrt. egy nemzetközi társulás révén 19 000 eurót (közel 6 millió forint) közvetlen brüsszeli forrást nyert a LIFE alapból - írja a nyeromagyarok.hu. A projekt azt jelzi, hogy a gyors és hatékony munkavégzést segítő megoldások mellett egyre inkább előtérbe kerülnek a fenntartható fejlődés és a környezettudatosság szempontja is az építőiparban. Ehhez kapcsolódik a magyar cég részvételével megvalósuló projekt, melynek célja, hogy a Franciaországban korábban kifejlesztett környezetvédelmi szoftvert továbbfejlesszék és validálják.

Útépítő munkásból sincs elég Magyarországon

Csaknem 400 milliárd forintnyi pénzforrás áll a Magyar Közút Nonprofit Zrt. rendelkezésére a közutak felújítására az évtized végéig - mondta el a Magyar Időknek Nemes-Nagy Tibor vezérigazgató, aki ugyanakkor hozzátette: a munkaerőhiány nekik is gondot jelent.

Újabb EU-s megabírságot kapunk aszfaltügyben?

Bár az Európai Bizottsággal tavasszal megkötött alkunak része volt az aszfaltkeverő telepek távolságára vonatkozó korlátozás elhagyása az útépítési pályázatokból, egy nagyon hasonló, versenykorlátozónak tűnő szabály mégis visszaszivárgott az új közbeszerzésekbe - hívta fel a figyelmet a 444.hu. Ez és az Európai Bizottság saját sorvezetője alapján a Világgazdaság arra figyelmeztet, hogy újabb, akár több tízmilliárd forintos uniós bírság is lehet a vége az újabb magyar próbálkozásnak, ami egyébként az útépítések jelentős drágítását is lehetővé teszi.

6 milliárdból tervezteti a NIF a gyorsúthálózatot

Gyors egymásutánban négy szerződést kötött a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. a gyorsúthálózat egyes részeinek megtervezésére összesen hatmilliárd forint értékben - írja a Világgazdaság.

Több magyar forrást költünk utakra, mint EU-pénzt

Uniós forrásokból 2020-ig 465 milliárd forint jut útfelújításra és -építésre, de a hazai költségvetésből ennél nagyobb összeg, 750 milliárd forint áll rendelkezésre erre a célra, ebből jövőre 286 milliárd forintot használhatnak fel - többek között ezeket hangsúlyozta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna szerda esti műsorában.

Új gyorsforgalmi utat adtak át a Kisalföldön

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából, a NIF Zrt. beruházásában épül meg az M85 Győr-Enese és Enese-Csorna közötti szakasza. Magyarország legújabb biztonságos, 2x2 sávos gyorsforgalmi útján haladva 10 perccel csökken a menetidő Győr és Kóny között - mondta el Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter az átadáson.

Letették az új Hernád-híd alapkövét a szlovák-magyar határnál

A közreműködő szervezetek és önkormányzatok képviselői közösen tették le a több mint 50 éve lerombolt Hernád-híd új alapkövét. A történelmi jelentőségű több mint 60 méter hosszú hidat nemzetek közötti együttműködés és finanszírozás segítségével a magyar tulajdonú KÉSZ Építő Zrt. építi újjá. Az új Hernád-híd ismét összekapcsolja az elszigetelt határ menti településeket, ezzel is megoldást nyújt majd a térség egyik legfőbb problémájára, a fejletlen közúti infrastruktúrára.

Amire nem sajnálja a pénzt a kormány jövőre!

Adócsökkentés, folytatódó életpályamodellek, brutálisra hízó közmunkaprogram, magasabb nyugdíjkiadások - ez alapján sejteni lehet, hogy kik járnak jól a 2016-os költségvetéssel. Az oktatásra és egészségügyre szánt források azonban lényegében stagnálnak jövőre. Bőven jut pénz azonban állami beruházásokra, számításaink szerint három nagy keretből összesen 340 milliárd forint mehet ilyen célokra és az adókedvezményeket is érdemes megvizsgálni. Mindemellett a kormány egy méretes tartalékkal támogatta meg a jövő évi büdzsét és a 2%-os hiánycélt.

Az útfejlesztések kevesebb, mint fele jön EU-pénzből

A 2014 és 2020 közötti ciklusban háromszázmilliárd forintnyi európai uniós pénz jut útfelújításra és - építésre - mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára a Magyar Hírlapnak adott interjújában. A beszélgetésből az is kiderül, hogy az M0 északi szakaszának építésére a 2020-ig tartó uniós fejlesztési ciklusban nem lesz pénz és az is látszik, hogy a kormány által az évtized végéig tervezett útfejlesztéseknek csak mintegy 40 százaléka jön uniós forrásból.

Nagyon furcsán állították le az M4-es autópálya építését

Mivel az Európai Bizottság soha nem adott pénzt az M4-es autópálya Abony és Fegyvernek közötti szakaszának építkezésére, mert azt eleve túl drágának találta, így nem is vizsgálja a pénz felhasználását az EU Csalás Elleni Hivatala (OLAF), illetve kartellgyanút sem állapított meg - mutat rá egy belső európai bizottsági feljegyzés alapján mai cikkében a 444.hu. Ezzel egyrészt azt a minapi kormányzati érvet kérdőjelezi meg, hogy kartellgyanút emleget az EU, másrészt azt, hogy Brüsszel felől akár pénzügyi szankció is jöhet, amelyet majd az érintett útépítő cégekkel fizettetne meg a kormány. A lap felveti, hogy más valós indok is lehet a háttérben, az EU-ra mutogatás inkább csak kifogás.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.