Az egyezmény nem teljesen új, a két ország még szeptemberben kötötte meg, azért került elő most a téma, mert az Egyesült Államok hadereje most felvonult Venezuela mellett és a latin-amerikai ország elrendelte a teljes mozgósítást.
Gordon Chang arról beszélt az amerikai médiának, hogy szerinte, miközben Venezuela súlyos szankciók alatt áll és lehet, hogy hamarosan háborúba is megy, Kína hatalmas kockázatot vállal az országgal való együttműködéssel. A hozam ugyanakkor szintén jelentős lehet.
Nagyon úgy néz ki, hogy Kína teljesen le fogja uralni Venezuela gazdaságát. Gyakorlatilag megsemmisítik Venezuela helyi iparát”
– mondta az elemző.
Azt mondta: Venezuela egyetlen, Kína számára értékes exportterméke az olaj, közben az ázsiai ország viszont hatalmas mennyiségű, könnyűipari és nehézipari terméket tud eladni a latin-amerikai országnak, így utóbbi eleve rossz helyzetben lévő ipara teljesen a tönk szélére fog kerülni.
Madurónak valószínűleg nincs más választása. Tudja, hogy bajban van Donald Trump miatt. Egy amerikai repülőgép-hordozó van a partjainál és egy csomó fegyverrel néz farkasszemet. Kell neki egy barát és nagyon kétségbe van esve”
– mondta az elemző.
Úgy látja, a Kínával kötött megállapodás miatt Venezuelán egy kicsit csökkenhet a nyomás rövidtávon,
hosszabb távon azonban teljesen kiszolgáltatják magukat Kínának.
Szerintem ez a kereskedelmi megállapodás nem Venezuelát erősíti meg. Szerintem ez Kína Venezuela feletti uralmát erősíti meg”
– mondta Chang.
Címlapkép forrása: Jesus Vargas/Getty Images
Látványos szakaszban a Körszálló bontása: képek!
Pajzs telepítésével lépett új szakaszba a Körszálló bontása.
Óriási kereslet az állampapír-aukciókon, emelkedő hozamok mellett zsákolt be az ÁKK
Érdekes folyamatok zajlanak a kötvénypiacon.
Nagyon rossz hír érkezett: nem javultak az emberiség kilátásai, egyre inkább felforrósodik a bolygó
Baljós képet festenek az előrejelzések.
Szivárognak a felvételek: katonák fordultak szembe Irán iszlamista uraival - Valami megindult Teheránban?
Hatalmas lehet az elégedetlenség, ha már ilyen történik.
Egyre durvább eszközökkel támadnak a kiberbűnözők, tovább erősítik a magyar KiberPajzsot
14 tagra bővült a kezdeményezés az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége csatlakozásával.
Bemondta az MBH: ezekbe a magyar részvényekbe érdemes most befektetni
Elhangzottak a konkrét ajánlások!
Mire jó a ragacsosságmutató?
A ragacsosságmutató szerint a hőérzet extrém mértékű lehet alacsonyabb hőmérséklet mellett is, ha magas a páratartalom.
A vagyonadó elviselhetetlen könnyűsége — avagy miért terjed a szegénység gyorsabban, ha meg akarják fékezni
Kiengedjük a tőkét a kalitkából, de zsinór van a lábán és jöhet a finánc? A vagyonadó alapötlete nem tűnik rossznak, de a megvalósítása annál inkább.... The post A vagyonadó elviselhete
A megújuló energiaforrások helyettesítő hatása
A német villamosenergia-piac tapasztalatai szerint a megújuló energiaforrások kibocsátáscsökkentő hatása csak megfelelő piaci szabályozás mellett érvényesül tartósan.
ÁNYK helyett ONYA - új korszak a NAV online nyomtatványának kitöltésében
A NAV által üzemeltetett online nyomtatványkitöltési felületekben a jelentős fejlesztés történt: az általános keretprogramon alapuló Általános Nyomtatványkitöltő Keretprogram (ÁNYK) hely
Akár több százezer forintot spórolhatsz az életbiztosításon, ha még idén megkötöd
Az életbiztosításoknál kulcsfontosságú az életkor: minél idősebben köti meg valaki, annál magasabb lesz a havi díj. Igen ám, de jellemzően nem a tényleges életkor számít, hanem a naptári
Zsiday Viktor: Ha 10 közgazdászból 10 egyetért, az nagyon veszélyes
A HOLD Alapkezelő szakemberei, Zsiday Viktor és Szőcs Gábor portfóliókezelők is színpadon voltak a Portfolio Professional Investment Day 2025 konferencián, ahol az is kiderült, hogy... The post Z
Top 10 osztalék részvény - 2025. november
November harmadikán kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt az eredmény.Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolatbanElőző
Trump és a Big Pharma - HOLD Minutes
A HOLD Minutes e heti részében Ifkovics Ábrahám részvényelemző beszél: A YouTube-on vagy a HOLD Facebook-posztjánál mondd el a véleményed, hogy tetszik-e a Minutes, és... The post Trump és a
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Itt az fog győzni, akinek sikerül később összeomlania – Putyin kudarca rettentheti el a szuperhatalmat a totális háborútól?
A Global Insight új adásában Matura Tamás Kína-szakértővel elemzünk.
Miért áraszt el minket az illegális dohány?
A JTI Hungary Zrt. szakértőivel beszélgettünk.
Mit értek el pontosan Orbánék Trumpnál? Elemzőket kérdeztünk a részletekről
Megjelent a Portfolio Checklist hétfői adása.


