26 milliárd euró, 40 projekt, 35 ezer munkahely - így lesz akkumulátor-nagyhatalom Magyarország
Gazdaság

26 milliárd euró, 40 projekt, 35 ezer munkahely - így lesz akkumulátor-nagyhatalom Magyarország

2025-ben is folytatódik a globális akkumulátorpiac gyors fejlődése, ahogy az elektromos járművek, illetve az energiatároló létesítmények iránti kereslet masszívan emelkedik, az árak pedig tovább csökkennek. Ugyanakkor Európa pozíciója az akkumulátortechnológia fejlesztése és gyártása területén folyó globális versenyben gyengébb, mint amilyen lehetne. A kontinensen Magyarország rendelkezik az egyik leginkább integrált ellátási lánccal, 2030-ig pedig Európa vezető akkumulátoripari központjává válhat, ahogy a hazai akkugyártó kapacitás várhatóan megtöbbszöröződik az évtized végéig. Azonban a megfelelő független tesztelő létesítmények és képességek itthon is hiányoznak, ahogyan a fókuszált, akkumulátorral kapcsolatos kutatás-fejlesztési és oktatási aktivitás, valamint megfelelő akkumulátor-újrahasznosító kapacitás sem áll rendelkezésre, pedig utóbbi az iparági vállalatok nyílt kommunikációjának erősítésével együtt az ágazat társadalmi megítélését is javíthatná - hangzott el a Hungarian Battery Days 2025 konferencián.

Az akkumulátoripar szempontjából (is) lényeges fejlemény, hogy az elmúlt évben a globális elektromosjármű-értékesítések 25%-kal 17 millióra nőttek, az éves akkumulátorkapacitás-igény pedig meghaladta az 1 terawattórát (TWh), ami történelmi mérföldkő.

Az elektromos autók akkupakkjának átlagára a 100 USD/kilowattóra (kWh) alá esett tavaly,

amit az iparágban széles körben a hagyományos, belsőégésű motorral hajtott autókkal szembeni versenyképesség kulcsmutatójának tartanak. Erre Kaderják Péter, a Magyar Akkumulátor Szövetség (Hungarian Battery Association - HUBA) ügyvezetője hívta fel a figyelmet a konferencia nyitóelőadásában.

A kedvező trendek idén is folytatódnak. 2025 első három negyedévében a világszerte újonnan regisztrált elektromos járművek száma mintegy 15 millió volt, ami 27%-os növekedés a tavalyi év hasonló időszakához képest. Az európai villanyautó-piac fellendülése különösen figyelemre méltó, 2025 első félévében az eladások átlagosan 25%-kal bővültek éves összevetésben, az olyan nagy piacokon, mint Németországban, Franciaországban és az Egyesült Királyságban pedig ennél is nagyobb mértékben.

A technológia felhasználása már nem korlátozódik az elektromos járművekre,

és például nagy energiahálózatokban, építőipari berendezéseknél, a vízi szállításban és a védelmi rendszerekben is alkalmazzák.

Ugyanakkor az akkumulátortechnológia fejlesztése és gyártása területén folyó globális versenyben Európa pozíciója gyengébb, mint amilyen lehetne - fogalmazott Kaderják. Ezért a RECHARGE és BEPA európai iparági szervezetek októberi stratégiai jelentése, az "A Battery Deal for Europe" szerint gyors és összehangolt intézkedések nélkül Európa a technológiai függőségbe esést kockáztatja, az akkumulátorgyártásban való térvesztés pedig iparának alapjain túl gazdasági, geopolitikai biztonságát is veszélyezteti.

Ahogy az utóbbi válságok megmutatták, az ellenállóképesség a kulcsfontosságú ellátási láncok kontrolljánál kezdődik

- mondta a HUBA ügyvezetője.

Az európai akkumulátorágazat és üzleti környezetének a beruházások elégtelenségéhez hozzájáruló kritikus aspektusairól szólva Kaderják a szabályozások komplexitását, és ezek implementálásának késéseit is megemlítette, ami tagállami és uniós szinten is bizonytalanságokat teremt. Szintén problémát okoz, hogy az európai cégek által fizetett energiaárak, különösen a földgáz- és áramárak a többszörösei a tengerentúli és kínai versenytársaik energiaköltségeinek.

A hazai helyzetre kitérve azt mondta, jó hír, hogy a magyarországi akkumulátoripar és értéklánc felépítése 20 milliárd euró közvetlentőke-befektetést (FDI), valamint 3,7 milliárd kormányzati támogatást vonzott az elmúlt hét évben, és a trend tavaly is kitartott.

Akkumulátoripari nagyprojektet 2025-ben sem veszített el az ország, és

az előrejelzések szerint az előrejelzések szerint Magyarország Európa vezető akkumulátoripari központjává válhat 2030-ig.

A szakember a tiszta ipari átállás jelentős kibocsátáscsökkentéssel járó példájaként szólt a magyar villamosenergia-ágazat átalakulásáról, rámutatva a globális összevetésben is kiemelkedő hazai fotovoltaikus áramtermelő és az energiatároló kapacitások kiépülésére. Szavai szerint ma beruházási boom van a villamosenergia-tárolási projektek területén.

Akadnak ugyanakkor kihívások, problémák is az akkumulátoriparban. Miközben Magyarország az akkumulátorgyártás vezető ipari központjává válik, a megfelelő független tesztelő létesítmények és képességek hiányoznak, ahogyan az akkumulátor-újrahasznosító képességeket is nagymértékben nélkülözzük elmondása szerint, pedig ez jelentősen mérsékelhetné a kritikus elsődleges nyersanyagimport-igényt; továbbá, a fókuszált, akkumulátorral kapcsolatos kutatás-fejlesztési és oktatási lehetőségek és aktivitás nagyrészt még szintén hiányzik az országban - mondta Kaderják.

Szerinte a leginkább civil szervezetek által hangsúlyozott környezeti és társadalmi fenntarthatósággal kapcsolatos aggályok szükségszerűen visszafogják a szektorba történő új beruházásokat, legalábbis ideiglenesen.

Részben a kihívásokra reagálva idén magasabb szintre lépett a Magyar Akkumulátor Szövetség és a Koreai Fejlesztési Intézet együttműködése. A két intézmény, kormányaik támogatásával döntött a koreai-magyar akkumulátor együttműködési központ megalapításáról. Ennek célja fenntartható intézményi keretrendszer kialakítása Dél-Korea és Magyarország együttműködése számára az akkumulátoriparral összefüggő oktatási és K+F tevékenység területén. A kooperáció keretében végzendő tevékenységek közé tartozik közös kutatási projektek megvalósítása, európai partnerintézmények bevonásával is, akkumulátorszektor-specifikus környezeti monitoring és elemző képességek felépítése, valamint az élettartamuk végére ért akkumulátorokat kezelő megoldások fejlesztése.

Az akkumulátorágazat fejlesztésében érdekelt szereplőknek azonban várhatóan a következő években is szembe kell nézniük a környezetvédelmi aggályok, a szabályozási bizonytalanságok, a magas energiaárak és éles globális verseny jelentette kihívásokkal, Magyarországon és Európa egészében - mondta Kaderják Péter.

Magyarország részben földrajzi helyzetéből következően különleges pozícióban, az európai autógyártó és ázsiai akkumulátoripar találkozási pontján van

- mondta Nagy Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium iparügyekért felelős helyettes államtitkára.

Elmondása szerint a hazai akkumulátorágazatban megvalósult beruházások több mint 80%-a az elektromosjármű-ökoszisztémához kapcsolódik.

Egyetlen másik európai ország sem építi ilyen intenzíven akkumulátoros ökoszisztémáját

- fogalmazott a politikus, aki szerint a magyar akkugyártó kapacitás 5,5-szörösére, 250 GWh/év-re nőhet 2030-ig.

A szabályozás területén viszont még vannak teendők, és az ellátási láncot az újrahasznosításra is ki kell terjeszteni, amivel az iparág társadalmi megítélése is javítható szerinte.

A magyar akkumulátorágazat kevesebb mint egy évtized alatt az iparág egyik élenjáró szereplőjévé vált, különösen a gyártás területén, és már stratégiai központnak számít Európában - közölte Dr. Szép-Tüske Rita, a HIPA – Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgató-helyettese.

A magyar akkumulátorágazatban az elmúlt években 26,5 milliárd euró közvetlentőke-befektetésről született pozitív döntés, a több mint 40 vállalat által megvalósuló több mint 40 projekt több mint 35 ezer új állást teremthet. A 10 legnagyobb akkucellagyártóból 5 már itt van, minden főbb technológia jelen van, és Európában Magyarország rendelkezik az egyik leginkább integrált, csaknem teljes ellátási lánccal.

Az eredmények mellett a szakember is beszélt a kihívásokról; elmondása alapján ide sorolható az iparági vállalatok nyílt kommunikációjának erősítése is, amely az ágazat közvélemény általi megítélésén is változtathatna. Az európai kilátásokról szólva pedig egyebek mellett elmondta, a CISAF (Clean Industrial State Aid Framework) új állami támogatási séma bevezetése gyorsíthatja a tisztatechnológiai adaptációt.

Átadták a Magyar Akkumulátor Kiválósági Díjat

A Magyar Akkumulátor Szövetség idén először a Magyar Akkumulátor Kiválósági Díjjal ismerte el a hazai akkumulátoripar kiemelkedő teljesítményeit. A díjat az Infoware Zrt. vehette át, amely az energiatárolás területén végzett úttörő munkájával és a MAB3 akkumulátoros energiatároló projektjével érdemelte ki az elismerést. Emellett a Szövetség egy új, hiánypótló kötet kiadásával is jelentkezett. A Kun Róbert szerkesztésében megjelent Energiatárolási és akkumulátoripari alapismeretek című, novemberben megjelent kiadvány itthon előként igyekszik átfogó képet adni az akkumulátor-értéklánc teljes spektrumáról.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

Holdblog

Trump és a Big Pharma - HOLD Minutes

A HOLD Minutes e heti részében Ifkovics Ábrahám részvényelemző beszél: A YouTube-on vagy a HOLD Facebook-posztjánál mondd el a véleményed, hogy tetszik-e a Minutes, és... The post Trump és a

Ez is érdekelhet