Deviza

2012. augusztus 24. 17:55 | Portfolio

Nap végén megrángatták a forintot

A délután első feléig tartó negatív nemzetközi befektetői hangulat nap vége felé javulni kezdett, majd hirtelen további lökést kapott annak a Reuters értesülésnek a hatására, amely szerint az Európai Központi Bank nem hozamplafon, hanem hozamsáv bevezetését mérlegeli a bajban lévő eurózóna periféria országok piacain a tervezett kötvényvásárlási programja keretében.

2012. augusztus 24. 16:28 | Portfolio

Borbély: nem lesz új devizakötvény az IMF előtt

Egy csütörtöki lapinformáció kapcsán Borbély László András, az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgató-helyettese azt hangsúlyozta a Gazdasági Rádiónak adott rövid interjúban, hogy "az ÁKK - mint azt már két hete közzétette - nem tervez nyilvános kötvénykibocsátást külföldi devizában az IMF-megállapodás lezárásáig".

2012. augusztus 24. 09:35 | Portfolio

Egyhetes mélypontra lökték a forintot

A fejlett részvénypiacokon tegnap délután elindult mérsékelt hangulatromlási periódus este megállt, de ma reggel úgy tűnt, hogy folytatódik, emiatt a forint az oldalazás után gyengült és így az euróval szemben egy hetes mélypontra süllyedt. A dollárral szemben is távolodott attól a 3,5 havi csúcstól, amit tegnap délután állított fel. Ma csak délután lesz egy fontosabb amerikai makroadat, ami megmozgathatja a piacokat, illetve Angela Merkel német kancellár Berlinben fogadja a görög kormányfõt és az eseményrõl szóló hírek is lényegesek lehetnek.

2012. augusztus 23. 16:48 | Portfolio

Gyengült a forint, 11 hónapos mélyponton a magyar hozamok

A gyenge kínai és eurózónabeli beszerzési menedzser indexek, illetve a vegyes amerikai makroadatok összességében mérsékelt kockázatkerülést váltottak ki ma a nemzetközi pénz- és tőkepiacokon. Az adatok persze akár ürügyet is szolgáltathattak ahhoz, hogy az elmúlt hetekben elért tisztes profit egy részét (például a részvénypiacokon) realizálják a befektetők. A romló külpiaci hangulat a forintot is mérsékelten gyengítette, igaz közben a magyar közép lejáratú államkötvények körében 11 hónapos mélypont alakult ki a viszonylag jól sikerült kötvényaukciók mellett.

2012. augusztus 23. 15:19 | Portfolio

Még bő 8 milliárd forintnyi magyar kötvény kelt el délután

A délelőtti, terv feletti aukciós kötvényértékesítés után két sorozatból hirdetett meg délutánra nem-kompetitív tendereket az Államadósság Kezelő Központ, amelyek keretében 8,5 milliárd forintnyi 3 és 5 éves papírt tudott eladni. Az értékesítés a délelőtt kialakult aukciós átlaghozamok, azaz rendre 6,67% és 6,97% mellett történt. A 3 éves aukciós átlaghozam egyébként 11 hónapos mélypontot jelent.

2012. augusztus 23. 11:40 | Portfolio

Terv felett, kisebb hozammal vitték el a magyar kötvényeket (2.)

Az Államadósság Kezelő Központ mára 44 milliárd forintos kerettel 3 sorozat kapcsán hirdetett meg államkötvény aukciókat, amelyekre összesen 104,2 milliárd forintnyi vételi ajánlat érkezett, amelyből a kibocsátó végül 47 milliárd forintnyit fogadott el. Míg az 5 éves kötvényből az erős vételi érdeklődés miatt terv felett, addig a 15 éves kötvényből - a nagyon alacsony vételi összeg miatt - terv alatt tudott eladni az adósságkezelő. Az aukciós átlaghozamok 4-16 bázisponttal alacsonyabbak a tegnapi másodpiaci referenciahozamoknál és 12-58 bázisponttal maradnak el a legutóbbi hasonló futamidejű kibocsátások átlaghozamától.

2012. augusztus 23. 09:23 | Portfolio

Segít a forintnak a jó külpiaci hangulat

A szerda esti amerikai jegybanki kamatdöntési jegyzőkönyv üzenete, illetve a ma hajnali kínai makroadat piaci olvasata összességében ismét határozottan javította a globális befektetői légkör, amelynek hatására a forint is újra erőre kapott: az euróval szembeni jegyzések a 276-os szintig süllyedtek a tegnapi 278 közeléből. A forint erejét az a ma reggeli sajtóértesülés sem csorbította, amely szerint a magyar kormány aktívan dolgozik egy azeri kötvénykibocsátás megvalósításán, amely akár az EU/IMF-megállapodás előtt is sorra kerülhetne. Mindez pedig bizonytalanná teheti a magyar kormány azon elkötelezettségét, hogy valóban megkösse a gazdaságpolitikai kontrollt (is) jelentős megállapodást.

2012. augusztus 23. 08:42 | Portfolio

Azeri olajmilliárdokra pályázik a magyar kormány (2.)

Azerbajdzsán 2-3 milliárd euró értékben, 2-3 éves futamidejű magyar államkötvényt vásárolna - tudta meg a Nemzetgazdasági Minisztérium egyik forrásától a Figyelő. A lap cikkéből nem egyértelmű a tervezett kötvénykibocsátás devizaneme, az feltehetően azeri manatban valósulna meg, az viszint biztosnak tűnik, hogy a törököket csak a közvetítés miatt vonnák be az egész ügyletbe, amely mind a magyar, mind az azeri állam számára előnyökkel járna. Lényeges, hogy a kötvénykibocsátásra akár még a magyar EU/IMF-megállapodás előtt sor kerülne, igaz ezt most is cáfolta az Államadósság Kezelő Központ a lapnak. Amennyiben a kibocsátás mégis megelőzné a megállpaodást, akkor az a nyugati befektetők számára bizonytalanságot okozhat azzal kapcsolatban, hogy a magyar kormány mennyire gondolja komolyan a megállapodás megkötését. A lehetséges kibocsátásról a közelmúltban jelent meg egy sajtóértesülés, amely kapcsán egy nagyobb elemzésben jártuk körbe a kibocsátás finanszírozási kereteit:

2012. augusztus 22. 17:21 | Portfolio

Nem bírt újra erőre kapni a forint

Miután tegnap délután egyéves csúcsra ért a forint az euróval, illetve 3,5 havi csúcsra a dollárral szemben, a nemzetközi hangulatromlással párhuzamosan ma mérsékelten gyengült. Mivel a nap második felében sem javult külföldön a hangulat, így a forint sem tudott újra erőre kapni. Bár lehet még "tartalék" a forint erejében, de amint azt augusztus eleji forintpiaci elemzésünkben már valószínûsítettük: szokatlan erõ után egyre inkább a forint gyengülésére van nagyobb esély.

2012. augusztus 21. 16:59 | Portfolio

Nem áll semmi sem a forint útjába - Itt az új egyéves csúcs

Folytatja hétfõi szép teljesítményét a forint, az euróval szembeni jegyzések kedd délután a 275-ös szint alatt is jártak, így új egyéves forintcsúcs alakult ki. A világban általánosan pozitív a befektetõi légkör, ez táplálta a forint erejét. A befektetõk bizakodnak az eurózóna adósságválságának hathatós kezelésében, pontosabban abban, hogy az Európai Központi Bank a német tiltakozás mellett is agresszív kötvénypiaci beavatkozást fog végrehajtani, hogy enyhítse a periféria országokra nehezedõ, a magas állampapír hozamokból eredõ nyomást.

Fontosabb részletek

  • Az EKB felől július vége óta több olyan jelzés látott napvilágot, hogy az eddiginél rugalmsabb válságkezelésre hajlandó, látva az óriási feszültséget az eurózóna periféria országok kötvénypiacain
  • Ez fontos hangulatjavító tényező volt az utóbbi hetekben, a fejlett részvénypiacokon a gazdasági lassulástól, recessziótól való félelmek ellenére is több hónapos, illetve éves csúcsok alakultak ki
  • A spanyol és olasz kötvénypiacokon (még a hosszabb futamidejű papíroknál is) jelentős hozamcsökkenés bontakozott ki az EKB és az (EFSF/ESM) felől várt beavatkozások hatására
  • Az eurózóna egyben/életben maradásával kapcsolatos bizakodás lendületet adott a közös európai fizetőeszköznek is, ma a dollárral szemben másfél havi csúcsra ért
  • A csődkockázati mutatók (CDS-felárak) is a csökkenő aggodalmakat jelzik az eurózónában
  • Az eurózóna adósságválságával kapcsolatos feszültség enyhülése világszerte javította a befektetők kockázati étvágyát, ennek jeleként a globális félelem index névre hallgató mutató (VIX-index) 5 éves mélypontra süllyedt
  • A javuló kockázati étvágy a magas kamatozású forint számára is kedvező, táplálja a kamatkülönbözetre játszó (carry trade) stratégiákon keresztül a forint erejét
  • Ugyanebbe az irányba mutat az a befektetői remény, hogy - ha rögös is lesz az út, de - ősz körül megszülethet a kormány és az EU/IMF közötti hitelmegállapodás
  • A fentiek hatására a forint egy éves csúcsra ért az euróval szemben, azaz 12 hónap után jutott vissza arra a szintre, amely mellett a jelentős befektetői bizalomrontó hatású végtörlesztési javaslat elhangzott

2012. augusztus 21. 16:59 | Portfolio

Meddig maradhat ilyen erős a forint?

Egyéves csúcsra ért kedden a forint az euróval szemben, mivel átmenetileg a 275 alatti tartományba süllyedt az árfolyam és ennek kapcsán budapesti devizakereskedők eltérően nyilatkoztak arról, hogy meddig maradhat ilyen erős a forint.

2012. augusztus 21. 12:33 | Portfolio

Csökkenő hozam mellett vitték el a 3 hónapos kincstárjegyet

Az Államadósság Kezelő Központ által mára 45 milliárd forintos kerettel meghirdetett 3 hónapos (D121128) diszkontkincstárjegy aukcióra az utóbbi hetekben megszokott viszonylag alacsony vételi összes ajánlatot (71,1 milliárd forint) nyújtották be az elsődleges forgalmazók, amelyből az adósságkezelő a meghirdetett mennyiséget fogadta el.

2012. augusztus 20. 13:25 | Portfolio

Az euró bukására fogad a dúsgazdag bankár

Az euró egyre kiszolgáltatottabb helyzetét mutatja, hogy Jacob Rothschild, a neves bankárcsalád idősebb tagja a közös európai fizetőeszköz ellen fogad.

2012. augusztus 20. 13:03 | Portfolio

Ünnepel a forint - Itt az egyhetes csúcs!

Egyhetes csúcsára erősödött a forint az euróval szemben hétfő reggel. A jegyzések ismét a 277-es szint alatt járnak, pedig a nemzetközi tőzsdéken nincs egyértelmû irány.

2012. augusztus 17. 17:46 | Portfolio

Megrángatták a forintot pénteken

Míg a hét első felére jellemző alacsony bankközi forgalom mellett szokatlanul stabil volt a forint, addig a pénteki kereskedésben a továbbra is csekély likviditás mellett hirtelen intenzív kilengések mutatkoztak a jegyzésekben. Az euróval szemben például csaknem megjárta a heti mélypontot és csúcsot is a forint a pénteki kereskedés során. Közben a fejlett részvénypiacokon kitartóan jó maradt a hangulat, ez is segíthetett abban, hogy nap végén gyorsan erőre kapott a magyar fizetőeszköz.

2012. augusztus 17. 08:27 | Portfolio

Heti csúcsa közelében kezd ma a forint

Konkrét hír, vagy esemény nélkül is egyre látványosabb kockázati étvágy bontakozott ki tegnap a fejlett részvénypiacokon, aminek köze lehet azon piaci spekulációhoz, hogy a Spanyolországban rövidesen az állam is mentőcsomagot kérhet a bankrendszer után. Ez a várakozás estére négyhavi csúcsa közelébe tornászta az amerikai részvényindexeket és mérsékelt forinterősödést is ki tudott váltani. Ennek hatására ma reggel e heti csúcsa közelébe jár a forint az euróval szemben. Ma csak egy lényegesebb makroadat várható a délután második felében az Egyesült Államokban, így addig folytatódhat az elsősorban hangulati alapú kereskedés a piacokon.

2012. augusztus 16. 17:28 | Portfolio

Csak kis erősödésre "futotta" a forintnak

Három napig tartó csaknem mozdulatlanság után erősödni kezdett a forint a főbb devizákkal szemben, mivel az amerikai makroadatok hatására javult a hangulat a külföldi piacokon.

2012. augusztus 16. 11:58 | Portfolio

Ritkán látott tolongás a mai DKJ-aukción

Utoljára tavaly szeptember közepén volt a mainál is magasabb a benyújtott vételi ajánlatok volumene a 12 hónapos diszkontkincstárjegy aukcióján, az aukciós lefedettség kapcsán pedig tavaly augusztusig kellett visszanéznünk az adatbázisban a mainál magasabb lefedettség érdekében. A szokatlanul erős vételi érdeklődés láttán az Államadósság Kezelő Központ 15 milliárddal meg is emelte az elfogadott ajánlatok mennyiségét.

2012. augusztus 16. 08:50 | Portfolio

Borultak az összefüggések a forintpiacon is

Az utóbbi néhány kereskedési napon a jelek szerint megváltoztak az összefüggések a nemzetközi pénz- és tőkepiacokon, és emiatt a forintpiacra ható tényezőknél is borultak az összefüggések. Ez könnyen betudható például a nyári uborkaszezonból eredő nagyon alacsony likviditásnak is. Ma adatdömping várható az Egyesült Államokból, ami az alacsony likviditás miatt "meg is rángathatja" a piacokat.