Deviza

Kéthetes csúcsra ugrott a forint a borongós piaci hangulat mellett is

2023. augusztus 11. 18:54 | Portfolio

Kéthetes csúcsra ugrott a forint a borongós piaci hangulat mellett is

Hiába volt pénteken borongós a nemzetközi befektetői hangulat részben a Kínával kapcsolatos aggodalmak, részben az amerikai inflációs folyamatok körüli bizonytalanság miatt, a forint szinte folyamatosan erősödött az euróval szemben azután, hogy tegnap sikerült átjutnia a 200 napos mozgóátlagon. Így pénteken a vegyes amerikai makroadatok mellett is kora estére 382-ig erősödött, ami kéthetes forintcsúcsot jelent.

Megrántották este a dollárt, a forint is megbillent

2023. augusztus 10. 20:06 | Portfolio

Megrántották este a dollárt, a forint is megbillent

A forint a reggeli 389 körülről már délelőtt határozottan erősödni kezdett az euróval szemben, és még a kulcsfontosságú amerikai inflációs adat előtt áttörte a 200 napos mozgóátlagot 386 közelében, aztán a várt alatti inflációs adat mellett is kitartóan erős volt, noha a dollár csak rövid időre esett. Aztán este a dollár erőre kapott, így a forint is visszagyengült. A befektetők egyre inkább arra számítanak, hogy a Fed befejezte a kamatemelési ciklusát, igaz biztosat még nem lehet erről mondani, hiszen jönnek még fontos makroadatok a szeptemberi kamatdöntésig.

Ma is ütöttek egyet a forinton, de gyorsan visszaerősödött

2023. augusztus 09. 20:18 | Portfolio

Ma is ütöttek egyet a forinton, de gyorsan visszaerősödött

A keddi dollárerősödés – amelyre a forintot is megütötték – egy kulcsfontosságú szintnél elakadt az euróval szemben, de ha ez a szint elesik, akkor komolyabb dollárerősödés is jöhet. A szerdai kereskedésben már voltak jelek, hogy a dollár meglódulhat, és erre a forintot megint megütötték, de aztán gyorsan visszaerősödött. A csütörtök délutáni amerikai inflációs adat ebből a szempontból is kiemelten fontos lesz.

Gyengül a forint, már bőven 390 felett az euróval szemben

2023. augusztus 08. 22:15 | Portfolio

Gyengül a forint, már bőven 390 felett az euróval szemben

Minden idők legnagyobb egyhavi külkereskedelmi mérleg többlete alakult ki júniusban és akár jobb is lehetett volna a piaci konszenzusnál a júliusi inflációs adat, ha nincs a háztartási energiaáraknál egy statisztikai hatás, ez a két adat együtt pedig meglódította a forintot is.Az erősödés délutánra gyengülésbe fordult, ahogy a dollár erősödésbe kapcsolt. A befektetők figyelme mostantól a holnap hajnali kínai inflációs (deflációs?) adatra, majd a csütörtöki amerikai inflációs adatra irányul.

Meglódult a forint a reggeli ütés után

2023. augusztus 07. 20:22 | Portfolio

Meglódult a forint a reggeli ütés után

A hétfő reggeli kereskedésben bő 2 egységgel megütötték a forintot a vezető devizákkal szemben feltehetően az egyre erősebb dollár miatt, de amilyen gyorsan jött az esés, olyan gyors volt a talpra állás is. Aztán a hétfő délutáni kereskedésben egyre inkább belendült a forint, és az euró jegyzése 388-ig süllyedt.

Végül szépített a forint és elkerülte a zuhanást a héten

2023. augusztus 04. 22:53 | Portfolio

Végül szépített a forint és elkerülte a zuhanást a héten

A csütörtöki méretes esését sikerült a forintnak pénteken ledolgoznia, amiben alapvetően kezdetben a kedvező befektetői hangulat segített, majd délután az amerikai munkaerőpiac adat nyomán elinduló dollárgyengülés támogatta a hazai fizetőeszközt. Összességében azonban még így is gyengüléssel zárta ezt a hetet, ami sorozatban már a harmadik ilyen hét volt.

Jelentős esést szenvedett el csütörtökön a forint

2023. augusztus 03. 21:44 | Portfolio

Jelentős esést szenvedett el csütörtökön a forint

Csütörtökön is folytatódott a forint leértékelődése, az euróval szemben a 394-es szint felett is járt az árfolyam. Alapvetően nem kedvező a nemzetközi befektetői hangulat a hazai fizetőeszköznek. Ezen a héten már 10 egységgel került feljebb az EUR/HUF kurzusa. Időközben megjelent egy másik régiós hatás: a cseh korona felhagyott az eddigi, devizapiaci intervenciót célzó politikájával.

Leminősítették Amerikát - De akkor mégis miért erősödik a dollár?

2023. augusztus 02. 21:33 | Portfolio

Leminősítették Amerikát - De akkor mégis miért erősödik a dollár?

A magyar fizetőeszköz eddig a héten jókora leértékelődést produkált, tegnap 390 fölé is benézett az euróval szemben. Az amerikai adósbesorolás leminősítése, valamint a kedvezőtlen európai részvénypiaci hangulat a szerdai kereskedésben nem viseli meg a forintot. Az USA leminősítése érdekes következményekkel járt a dollár piacán.

Ütik-vágják a forintot – Megváltozott a széljárás?

2023. augusztus 02. 13:00 | Portfolio

Ütik-vágják a forintot – Megváltozott a széljárás?

A nyár elején még 370 forint alatt is volt az euró/forint kurzus, a napokban viszont újra a 390-es szinttel kellett megbarátkoznunk. Márciusban láttunk utoljára olyan gyenge kurzust, mint most. A forint jelentős esése mögött több tényező húzódik meg a Portfolio által megkérdezett közgazdászok szerint. Milyen események befolyásolják az árfolyamot és mit várnak a szakértők a forinttól?

Aggasztó a forint esése - Mikor jöhet a fordulat?

2023. augusztus 02. 06:10 | Virovácz Péter

Aggasztó a forint esése - Mikor jöhet a fordulat?

Az elemzők és a kereskedők többsége júliusban jellemzően csak a fejük jobbra vagy balra biccentésével és némi grimasszal vagy vállvonogatással tudott reagálni arra a kérdésre, hogy akkor most mi is történik megint a forinttal. Legtöbbször pedig a válasz kimerült abban, hogy a kamatvágás miatt esik. Szerintem a helyzet ennél jóval bonyolultabb, és pont ez az, ami aggasztó lehet. De mégis úgy gondolom, hogy hamarosan jön az újabb trendforduló.

Nagy esés után nyugodott meg a forint

2023. augusztus 01. 18:26 | Portfolio

Nagy esés után nyugodott meg a forint

Ott folytatta a gyengülését a forint, ahol július utolsó napján abbahagyta. Az euróval szembeni jegyzések a 390-es szint felett is jártak, ami új lokális mélypontnak felelt meg.

387 forint körül mozog az euró

2023. július 31. 20:22 | Portfolio

387 forint körül mozog az euró

Ez nem a forint napja, gyengült az euróval és a dollárral szemben is, a lengyel zlotyhoz képest pedig a történelmi mélypont közelében áll. A héten még sok fontos makroadat érkezik majd.

Csúnya hetet zárt a forint, nagyon alulteljesített

2023. július 28. 21:25 | Portfolio

Csúnya hetet zárt a forint, nagyon alulteljesített

Óriási változást hoztak a csütörtök délutáni fejlemények az euró/dollár árfolyamban a vártnál jobb amerikai GDP-adat és a vártnál puhább hangvételű EKB-üzenetek miatt, így estére 1,10 alá bukott a legfontosabb devizapár árfolyama, a durva dollárerősödés pedig a forint piacán is éreztette hatását. Aztán pénteken hajnalban a japán jegybank nagy meglepetést okozott a hozamgörbe-kontroll politikájának érdemi módosításával, ez pedig a globális befektetői hangulatot is rontotta, továbbra is erősen tartva a dollárt. Ezek miatt délelőtt a forintot megint ütni kezdték és rövid idő alatt 385 fölé ugrott az euró, illetve 351 fölé a dollár árfolyama. Ez azt jelenti, hogy július 10. óta a leggyengébb szintjére ért a forint mindkét fő devizával szemben. Lassú visszaerősödés után estére újra leszakadóban a magyar valuta.

Trükkösen nyúlt fő fegyveréhez a japán jegybank, meg is kavarta ezzel a befektetőket

2023. július 28. 12:40 | Portfolio

Trükkösen nyúlt fő fegyveréhez a japán jegybank, meg is kavarta ezzel a befektetőket

A váratlanul magas infláció miatt, a nagyobb rugalmasság jegyében, akár 1%-ig is engedi emelkedni a 10 éves államkötvény hozamát a japán jegybank az eddigi 0,5% helyett – ezt jelentette be trükkösen ma reggel a távol-keleti intézmény, de a bejelentések tartalma megkavarta a befektetőket, ami jelentős volatilitáshoz vezetett a japán eszközárakban, és ez világszerte éreztethette hatását.

Órási fordulat a dollárnál, ritkán látni ilyet

2023. július 27. 21:57 | Portfolio

Órási fordulat a dollárnál, ritkán látni ilyet

Jelentős erősödést mutatott a csütörtök délelőtti kereskedésben a forint, miután a Fed tegnap este azt üzente, hogy valószínűleg most emelt utoljára kamatot, de aztán a ma délután fél 3-kor megjelent amerikai GDP-adat meglepően erős lett és rácáfolt arra, hogy a Fed tényleg a kamatemelési ciklus végén lehet. Erre jelentős dollárerődös indult el, aztán az EKB kamatdöntési sajtótájékoztatója váratlanul puhára sikeredett, erre az euró ütést kapott, így összességében a kora délután még 1,115 körül euró/dollár rövid idő alatt 1,10-ig zuhant, és ez a dollár/forintban jelentős emelkedést okozott.

Kamatot csökkentett az ukrán jegybank

2023. július 27. 17:27 | MTI

Kamatot csökkentett az ukrán jegybank

Az ukrán központi bank 300 bázisponttal 22 százalékra csökkentette az irányadó alapkamatot. Ez volt az ukrán központi bank első kamatcsökkentése 2022 júniusa óta, amikor 10 százalékról 25 százalékra emelte azt.

Gyengül a dollár Powell szavaira, és ez most jó hír a forintnak

2023. július 26. 20:42 | Portfolio

Gyengül a dollár Powell szavaira, és ez most jó hír a forintnak

A kora reggeli órákban még úgy tűnt, hogy erősödni tud a forint, azonban hirtelen fordult az irány a hazai eszköz piacán, és bő egy óra leforgása alatt 4 egységgel ugrott meg az euróval szembeni árfolyam. Délután tovább folytatódott a forint vesszőfutása.

Megint itt a vihar a forint piacán, és még alágyújthatnak

2023. július 26. 17:00 | Beke Károly, Csiki Gergely, Weinhardt Attila

Megint itt a vihar a forint piacán, és még alágyújthatnak

Már néhány héttel ezelőtt, július elején megbillent a forint, majd az utóbbi napokban valami hasonlót látunk. Közben az euró-dollár és a régiós devizák alig mozdultak, vagyis ismét alulteljesítő a forint. De minek köszönhető ez, ha a jegybank a vártnak megfelelő döntést hozta kedden? Elkezdtek aggódni hirtelen a befektetők a magyar kamatvágások miatt? A következő napokban a Fed és az EKB kamatdöntései még tartogathatnak izgalmakat a forint számára is.

Holdblog

Szegény, de szexi...

Kicsit kapitalista, kicsit szocialista; kicsit nyugati, kicsit keleti; kicsit drága, kicsit olcsó: ez Berlin Zentuccio szemüvegén át. A HOLDBLOG állandó világutazó szerzője a német fővárosról