Most rohanj lakás-takarékpénztári szerződést kötni!
Mikor lép hatályba a törvény?
Ha a Parlament honlapján szereplő információknak megfelelően kedden megtörténik a zárószavazás, kedden felkerülhet a Köztársasági Elnöki Hivatalba aláírásra a törvény. Áder Jánosnak 5 napja van a törvény aláírására, és ha nem tölti ki ezt a rendelkezésére álló teljes időt, hanem például már holnap este aláírja azt, akkor akár szerdán hatályba léphet a törvény a Magyar Közlönyben való kihirdetés révén.Mivel a törvényjavaslat szövege szerint a módosítás a kihirdetését (a Közlönyben való megjelenését) követő naptól lép hatályba, így tehát az elméletileg leggyorsabb hatályba lépése szerdán lehetséges, azaz aki hétfőn vagy kedden tud új lakás-takarékpénztári szerződést kötni, vagy meglévőt hosszabbítani (ennek díja jellemzően a szerződéses összeg növekményének az 1%-a), arra a fenti logika alapján még nem vonatkozna az állami támogatás megvonása.
Meddig kell aláírni a szerződést?
A bank360.hu szakértője, Veres Patrik a kérdésünkre pontosította a szerződéskötés időpontját. Mint elmondta: a lakás-takarékpénztári szerződés egyrészt a lakás-takarékpénztár által összeállított ajánlattétel ügyfél általi aláírásával, másrészt a lakás-takarékpénztár által kiadott elfogadói nyilatkozat kibocsátásával lesz érvényes. A kettő együttesen kell ahhoz, hogy a lakás-takarékpénztári szerződés érvényes legyen.A már megjelent törvényjavaslat nem rendelkezik arról, hogy az érvényes szerződésnek számít-e, ha az ajánlattételt még a hatályba lépés előtt írják alá, az elfogadói nyilatkozatot a lakás-takarékpénztár azonban csak ezt követően bocsátja ki. Feltételezhető ezért, hogy a hatályba lépés napja előtti este gőzerővel dolgozni fognak azon, minden már befogadott ajánlathoz meglegyen az elfogadói nyilatkozat.
Ahhoz, hogy valakinek legyen érvényes szerződése még a törvénymódosítás hatályba lépése előtt, mindenképpen szükséges tehát az ajánlattétel aláírása ezt megelőzően. Az elfogadói nyilatkozat kibocsátásának időpontja pedig a lakás-takarékpénztáron fog múlni, ez némi bizonytalansági tényező a hirtelen szerződést kötők számára.
Miért jó ilyen szerződést kötni?
Havi legfeljebb 20 ezer, vagyis évi 240 ezer forintos összeg mellé az állam 72 ezer forintos (30%-os állami támogatást nyújt). Ha valaki 4 évre köt lakástakarék szerződést, és rendszeresen befizet havi 20 ezer forint, akár 10% feletti hozamot is elér ezzel a befeketéssel. Mivel egyszerre több családtagra köthető szerződés (egyenesági rokon, házastárs, testvér jöhet szóba), az évi 72 ezer forintos állami támogatás megtöbbszörözhető.Kiderült, mennyivel szívja ki az állam a fővárost: a fejlesztésekre alig marad pénz
Számot adott a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója, Kiss Ambrus.
Von der Leyen: az EU végveszélyét jelentő fenyegetés már sokkal közelebb van
Az Európai Bizottság elnöke erős figyelmeztetést intézett a kontinenshez.
Történelmi jelentőségű légicsatát videóztak a NATO egyik legerősebb tagjánál - Hatalmasat villantott a Kizilelma
Új lehetőségeket nyit meg a haderőfejlesztésben.
Orosz csodafegyvert vásárolna a világ legnépesebb állama - Ezen biztosan ki fognak akadni nyugaton
Az orosz hadiipar zászlóshajóira fáj a foga a feltörekvő hatalomnak.
Tiltott, első világháborús vegyi anyagot vethetett be a hatóság az EU-tagjelölt országban
Sokaknál elhúzódó, súlyos tüneteket okozott.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Áruhitel vagy személyi kölcsön: melyik éri meg jobban az ünnepek idején?
Az ünnepek közeledtével sokan új tévén, laptopon, háztartási gépen vagy okostelefonon gondolkodnak - és egyre gyakoribb, hogy ezekhez nem készpénzből, hanem részletfizetéssel szeretnének ho
Balásy Zsolt: Mit (nem) ad nekünk a MÁV?
Egy ország vasúthálózata sok mindent elmond az országról. Mobilitás, kolbász, benzin. Balásy Zsolt aktuális megfejtése. Emlékszem, amikor a 2010-es évek elején először rohant a benzin... Th
Kiben bízhatunk? A bizalom földrajza
"A világot inkább a bizalom, mintsem a pénz mozgatja." - Joseph Stiglitz Kevés fogalom van, amely egyszerre hétköznapi és mégis nehezen megfogható. Tudjuk milyen, amikor... The post Kiben bízha
Nem csak a hírek mutatják, ami fontos - Miről gondolkoztak a világ vezető agytrösztjei 2025 októberében?
Az Összkép új kalandba kezd, kísérletként havi összefoglalót készítünk a világ vezető agytrösztjeinek munkáiból. Célunk, hogy áttekintsük a világ alakulásának fő trendjeit mélyebben
ISO 27001: Hogyan tegyük a tanúsítást üzleti előnnyé?
Az ISO 27001 tanúsítás ma már üzleti szükséglet: növeli az ügyfélbizalmat, megkönnyíti a tender- és vendor-auditokat, és csökkenti az információbiztonsági incidensek kockázatát. Az ISO
Az osztalék portfólióm - 2025. november
Két új céget is vettem, meg bővítettem is, szóval aktív volt ez a hónap is.VáltozásokFederal Agricultural Mortgage Corporation( AGM) vásárlás 164 dolláron. A hozama csak 3,66%, de nem ezért
Haalandnak jó a hozama (HOLD After Hours)
Móricz Dániellel szakértjük, hogy miért esnek, illetve nem esnek a piacok, és ír sebeket is feltépünk. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours... The post Haalandnak jó a ho
Adómentesség, avagy a TBSZ számla titkai
Ha szeretnéd kihozni a legtöbbet a befektetéseidből, akkor ez az előadás neked szól. Végigmegyünk mindenen, ami a TBSZ és megnyitásához, használatához és okos kihasználásához kell.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Préda: Nincs másik gyártósor
Ha egy kibertámadás miatt leáll egy vízmű, vagy egy erőmű, ott nem működnek a bevált IT-s reflexek.
Összeomlott a nagy bérmegállapodás – Lőttek a gyors magyar béremelésnek?
Mi jöhet most?
A lakosság nyer, az ipar fizet? Kettészakította az új szabályozás az energiahatékonysági piacot
Az EKR-rendszer fényes és sötét oldala.


