A népesedési katasztrófa ellenszere: okos családpolitika és robotok
Mindezek miatt legitim cél Magyarországon a termékenység emelése (azaz a 2,1-es célszám elérése) egy fenntarthatóbb társadalom érdekében és több figyelmet és lehetőséget kell fordítani arra, hogy a nők általában fiatalabb korban szülhessék meg első gyermeküket a mostani kb. 30 éves átlagéletkorral szemben. A fejlett gazdaságokban mára a gyermekek száma és a családnak, mint termelőegységnek a gazdaságban betöltött szerepe radikálisan megváltozott. Ugyanakkor az is igaz, hogy a gyermekvállalás nemcsak a gazdaság, hanem a kiszámítható, biztonságos időskor záloga is, a családi kohézió és a természetes reprodukció megerősítése mellett.
Mindez akkor marad igaz, teszem hozzá, ha máshol viszont nem brutálisan elmaradottak a körülmények és nem 200 évvel ezelőtti demográfiai folyamatok zajlanak, mint ahogy például Afrika egyes területein tapasztalható (Zöld forradalom - Avagy milyen jövőt hoznak az agrár robotok?). Ráadásul, a világban a mobilitás (migráció) is sokkal könnyebben történik, sőt, egyre nagyobb számban jelennek meg például az un. "klíma-menekültek" is, akiknek talpa alól elfogynak-eltűnnek az országok a természeti katasztrófák és a globális felmelegedés miatt. Így tehát álom marad az, hogy Európa mindentől függetleníteni tudja magát: várható, hogy a Kelet-európai országokat (jobban) sújtó népességcsökkenéssel párhuzamosan a népesség a világon 2000 és 2050 között még mindig folyamatosan és drámaian nőni fog (kb. 12-13 évente közel egymilliárddal), igaz, ennek üteme az előrejelzések szerint 50%-kal fog mérséklődni az 1950 és 2000 közötti időszakhoz képest a közeljövőben. Ezért a migrációs nyomás nemhogy csökkenni, hanem nőni fog, hiszen még 2050 után is további 10%-os ütemben fog gyarapodni az emberiség. Eközben ne feledjük azt se, hogy az EU nyugati része a világon a legmagasabb népsűrűségű, legzsúfoltabb térségek közé tartozik már ma is.
Bár az utóbbi időben javultak a munkanélküliségi és gazdasági mutatók az EU-ban, az egyre elképesztőbb, már-már követhetetlen technológiai fejlődés és a mesterséges intelligencia egyre szélesebb körű alkalmazása olyan trendeket valószínűsítenek 2012 óta (Milyen lesz az ember 2025-ben?), amelyek számos munkakörben és területen az eddig nélkülözhetetlen hitt emberek tömeges alkalmazását kérdőjelezik meg a jövőben (pl. pénztárosoktól a taxisokig, ügyvédjelöltektől a könyvelőkig). Természetesen a fejlődés nemcsak munkahelyeket szüntet meg, hanem újabbakat is hoz létre, azonban az alapvető dilemma mégiscsak az, hogy ezek aránya, száma hogyan is viszonyul egymáshoz (Kikre nem lesz szükség a jövőben a robotok mellett?).
A mindenkori USA elnök részére jelentéseket készítő, jövőkutató think-tank, a patinás National Intelligence Council következtetései szerint 2030 után az lesz a kérdés, hogy a humán munkaerő milyen munkaerő-piaci helyzettel fog szembesülni egy olyan környezetben, ahol a legfejlettebb országok növekedésének jelenleg kicsi esélyei vannak és a robotika a jelenlegi ütemben bővül.
Európa tehát nagyon el van késve: azon vitatkozik, hogy évente hány embert kellene befogadni a fenntartható társadalmi folyamatok érdekében a jelenlegi körülmények és demográfiai előrejelzések (és eltartottsági mutatók) alapján, miközben a Távol-Keleten a hagyományos eszközök, mint például a korábbinál aktívabb családpolitika (új, kétgyermekes-modell Kínában vagy az ingyenes óvodáztatás bevezetése Japánban), a nyugdíjkorhatárok szigorítása, valamint az idősek foglalkozatásának emelése mellett a robotika és az automatizáció kap főszerepet.Abe Shinzo japán kormányfő 2016 végén bejelentette, hogy
a robotika lesz az egyik legfontosabb válasz a demográfiai problémákra, mivel a japán népesség várhatóan egyharmaddal(!) csökken a következő fél évszázadban.
A bejelentés alapján a cél az, hogy megnégyszerezzék a robotika iparát, ugyanis egyértelművé vált, hogy Japán nem a bevándorlással kívánja kiváltani a dráguló, hiányzó munkaerőt. A 2015-ben elfogadott, átfogó "Új Robot Stratégia" alapján a mezőgazdaságtól és az élelmiszeripartól kezdve az egészségügyi szolgáltatásokig célzott kutatásokat és fejlesztéseket terveznek, ami alapján 2020-ig mintegy 20 milliárd dolláros beruházást szeretnének elősegíteni ezen a téren. Ennek érdekében a japán kormány Kanagawa körzetben egy Nemzeti Stratégiai Robotikai Speciális Zónát hozott létre, ahol gyakorlatilag a jövő szociális és egészségügyi "munkásait" fogják előállítani, közel 400.000 hiányzó ápolói munkakör betöltésére.Mindezekre tekintettel meggyőződésem szerint bármennyit is fejlődjön a technológia, keresletre és fizetőképes utánpótlásra (fogyasztókra) mindig szükség lesz. Ennek jövője is érdekesen alakulhat: érdemes lenne ugyanis megvizsgálni azt is, hogy egy humanoid robotokkal működő társadalomban pontosan ki minősülhetne fogyasztónak, illetve az embereket helyettesítő robotok szükségletei egyben fogyasztói keresletként jelenhetnek-e meg, tartósan növelve a GDP-t. Azaz vajon ezek a "mesterséges emberek" a csökkenő emberi népesség mellett statisztikailag befolyásolhatják, mi több: mintegy közvetve mérsékelhetik-e a demográfiai csökkenés változóját a GDP és a termelékenység vonatkozásában? Ez azért lehet nagyon fontos kérdés, mert egy adott ország gazdasági teljesítménye és világpiaci súlya eddig nagymértékben a fogyasztói népesség számán, arányán (is) múlott. És miért kellene erre odafigyelni? A jelenlegi, 2025-ig terjedő előrejelzések alapján az újabb robotok akár 30%-kal is növelhetik az egyes iparágak termelékenységét, közel mintegy ötödével csökkentve a munkaerőköltségeket, elsősorban az USA-ban, Kínában és Németországban. És azt sem szabad elfelejteni, hogy a vezető ázsiai országok (Kína, Korea és Japán) ötször annyi robotot gyártottak eddig, mint a vezető EU-s tagállamok (Németország, Olaszország, Franciaország) együttvéve!
Mindezzel párhuzamosan - részben a fogyatékosságok és sérülések kezelése, azok (re)habilitációja révén - egyre több olyan tudományos áttörés következett be a közelmúltban, amelyek már az "egészséges" embereket feljavíthatják, fejleszthetik, ami viszont elvezethet a Homo sapiens conrectushoz, azaz a fejlesztett emberhez, méghozzá belátható időn belül, számos emberi jogi dilemmát és etikai kérdést felvetve. Ez gyakorlatilag egy újabb demográfiai forradalmat feltételez, ugyanis az új 30-asok nem a 40-esek, hanem talán az 50-esek (vagy akár még idősebbek) lehetnek a jövőben. Kutatási eredmények azt is sejtetik például, hogy a menopauza genetikailag (vagy más módon, pl. mesterséges méh és előre lefagyasztott petesejtek révén, illetve őssejtterápiával) kiiktathatóvá válhat a jövőben.
A lecke tehát fel van adva - mindenkinek.
Lovászy László, az ENSZ emberi jogi, EU-s foglalkoztatáspolitikai szakértője és a Social Futuring Center (Budapesti Corvinus Egyetem) jövőképességi kutatója
(Címlapkép forrása: Shutterstock)
Jócskán megemelte a Wizz Air célárát a Concorde
A légitársaság visszanyerheti a befektetők bizalmát.
Remek hír a nyugdíjasoknak: nagyobb nyugdíjkorrekciót jelentett be Nagy Márton
Fejenként 42 600 forintot kapnak a nyugdíjasok.
Elsöprő támadást indított Oroszország: hullottak a rettegett FAB-ok, a földdel tették egyenlővé Kindrativkát
Több tucat bombatalálat, néhány négyzetkilométeren.
Szabályos drónesőt kapott a nyakába Oroszország - Sorra jönnek a videók a találatokról
A vasúti infrastruktúra vált az ukránok új kedvenc célpontjává.
A spanyoloknak sikerül, amiről a magyarok csak álmodnak
Kétszer gyorsabban nőnek, mint a valutaunió.
Forgóeszközhitel - Mennyi pénzt mozgathat meg a GINOP PLUSZ B komponense?
A forgóeszközhitelről már korábban is írtunk, de most megmutatjuk, mit jelent ez országos szinten.
Ha nyár, akkor szabadság - mit érdemes tudni a szabadság kiadásának szabályairól?
A nyári időszak a legtöbb munkavállaló számára a pihenés és a szabadság tervezésének időszaka. Azonban a szabadság kiadása nem kizárólag a munkavállaló igényeihez igazodik, hanem jogsza
Norvégia útja a karbonsemlegesség felé
Állami és ipari együttműködés a teljes CCS-értéklánc mentén.
Pogi vs. Balásy 2.0 - Vita a piac és a verseny mindenhatóságáról
Pogátsa Zoltán, a Hatalmas arcok és a Pogi podcast műsorvezetője és Balásy Zsolt, a Hold Beat hedge fund menedzsere folytatják a korábban megkezdett vitát a... The post Pogi vs. Balásy 2.0 - Vit
Összeadás, kivonás, rombolás
A mesterséges intelligencia útán egy kis természetes intelligencia. Avagy Összeadás, kivonás, rombolás. Öt bekezdés a számokról címmel friss írásom olvasható az individualista blogon. Kös
Szegény ország, több ima
A szegény országokban többet imádkoznak - akár ez is lehetne az e heti grafikonunk megállapítása. Minél nehezebb az élet, minél kisebb a társadalmi hátszél, annál... The post Szegény orszá
Mennyit költs egyetem alatt?
A napokban Redditen egy apuka segítséget kért, hogy mennyi zsebpénzt adjon az egyetemista gyermekének. Nem olyan régen csináltam arról videót, hogy a pénzügyi tudatossággal kapcsolatban meglep
Kolnai, utópia, ChatGPT
Egy irányított "csevegés" a ChatGPT és köztem Kolnai Aurél utópiafelfogásáról, ami egy kis esszével végződik. A ChatGPT-nek az esszéíráshoz elég volt három idézet és négy általam te


Bod Péter Ákos elárulta, miért maradt le a magyar gazdaság
Álom marad az osztrák életszínvonal?
Hatástalanítja a kormány csodafegyverét az árrobbanás?
Milyen áremelkedést bír el az Otthon Start?
Szembejött a kormánnyal a valóság – Mikor jön a beismerés?
Mennyi lesz a 2025-ös növekedés?
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
A platformok harca – melyiken érdemes kereskedni?
Online előadásunkon bemutatjuk a különböző kereskedési felületeket, megmutatjuk, melyik mire jó, milyen költségekkel számolhatsz, és milyen funkciók segítenek a hatékony befektetésben.