A járványügyi helyzet bebizonyította, hogy van létjogosultsága az egészségügyi távkonzultációnak. Sorra érkeznek a hírek a magánegészségügyi szolgáltatók részéről, hogy felgyorsultak a digitalizációs folyamatok. Mit gondolsz, tényleg képesek vagyunk átugrani pár évet ezen a területen?
Igen, a járvány miatt átugrottunk néhány évet. A pandémia miatti korlátozások nagy lökést adtak ennek a folyamatnak az egészségügyben. Kialakultak új módszerek, szolgáltatások, ezek jó része meg is fog maradni. Pusztán azért, mert egyszerűbb, olcsóbb, gyorsabb. Egy amerikai kutatás szerint február és március között 18%-ról 30%-ra emelkedett azok száma, akiknek szándékában áll kipróbálni, és 11%-ról 17%-ra, akik már ki is próbáltak valamilyen telemedicina szolgáltatást. Továbbá egy 2020 márciusában végzett felmérés szerint a válaszadó orvosok 53%-a a vírus miatt hozott korlátozások következtében kezdett el telemedicina szolgáltatást használni úgy, hogy előtte semmilyen tapasztalata nem volt e téren. A jelenlegi folyamatok okozta reformok hatására így azt jósolják, hogy 2030-ra az egészségügyi szolgáltatások 50%-a már online lesz elérhető.
Alapvetően minden szolgáltatás, így (bár lassabban, de) az egészségügyi szolgáltatások is folyamatosan tolódnak az online irányba. Ennek alapvetően hatékonysági okai vannak (olcsóbb, gyorsabb, elérhetőbb).
Ha már említetted az előnyeit ennek a rendszernek, bontsuk ki a részleteket ezzel kapcsolatban.
Az egészségügyi távkonzultáció előnyei négy dimenzióban léteznek: idő, pénz, aggódás és energia.
Az időt azzal tudja megspórolni a páciens, hogy miután felfedezi magán a tüneteket, definiálja, hogy neki orvosi segítségre van szüksége, akkor keres, foglal, elutazik, vár stb. Amíg végül egy szakember látja őt, az sok esetben napokban vagy akár hónapokban is mérhető. A telemedicina esetében ez optimális esetben percek. És itt jön képbe a második dimenzió, az aggódás. A várakozásnak ugyanis van egy erős pszichológiai tényezője. Abban az idősávban, amíg a beteg nem találkozik orvossal, továbbgondolja a panaszokat, elkezd keresgélni a neten, és mindannyian ismerjük ezt a jelenséget, hogy ha internetről akarod magad diagnosztizálni, akkor lehet hívni a papot. A másik verzió, hogy a nagy bizonytalanságban elkezd telefonálgatni az ismerősöknek meg különböző fórumokon kérdezősködni, és mindenki önjelölt orvos lesz ilyenkor. Egy ilyen helyzetben nagyon gyors pszichológiai megnyugvást ad, amikor egy szakemberrel tud találkozni rövid időn belül a páciens.
A harmadik dimenzió a pénz: egy magánszolgáltatónál egy első fizikai konzultáció 15-35 ezer forint, viszont a DokiAppnál 5000 forint az első konzultáció, aminek az időtartama ugyanannyi, mint egy magánszolgáltatónál.
Fontos leszögeznem, mi soha nem mondjuk azt, hogy ez helyettesítheti a fizikai szakorvosi vizsgálatot. De egyértelműen vannak olyan területek, ahol a távkonzultáció megközelíti annak a hatékonyságát. Ehhez mérten jóval olcsóbb a szolgáltatás. A negyedik az energia. Amikor valaki beteg lesz, elég sok erőforrást meg szoktak mozgatni az emberek, hogy megkapják a választ. Ez az út is jelentősen le tud rövidülni a digitális megoldásnak köszönhetően.
Térjünk át akkor a ti szolgáltatásotokra. A fenti előnyök tekintetében mit tud nyújtani a DokiApp?
A szolgáltatásunk legfontosabb egyedi megkülönböztető jegye, hogy egyfajta uberes rendelési modell valósult meg.
Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy optimális esetben akár percek múlva rendelkezésre áll egy szakember.
Hogy zajlik a folyamat?
Úgy kell elképzelni a működését, mint egy kétoldalú piactér, ahol jelen vannak a szakemberek és a betegek és az igényleadás után azonnal megtörténik a "párosítás", pont mint egy taxirendelő app esetében.
Egy panaszlistában kijelölöd, hogy mi a problémád, részletezed, képet tölthetsz fel hozzá, és leadsz egy konzultációs igényt. A rendszerbeli összepárosítás után már hívja is az orvos vagy pszichológus az ügyfelet. Csúnyán megfogalmazva a páciensek az utasok, az orvosok, pszichológusok pedig a sofőrök. Ezt a két igényt fogjuk egyensúlyban tartani, ettől egyedi a DokiApp, a segítség ”azonnal" érkezik a beteghez. Azt szeretnénk vállalni, hogy a nappali idősávban perceket, de maximum fél órát kell csak várakozni az orvosra.
Mi a garancia arra, hogy a bejelentkező orvosok szakértelmében az ügyfelek nem fognak csalódni?
Nagy hangsúlyt fektettünk a szakember-validációra. Van egy 40 oldalas best practice rendszerünk az orvosoknak és a pszichológusoknak, amiben leírjuk részletesen, hogy mit jelent a telemedicina, hogyan kell benne konzultálni, milyen technológiai, környezeti, egyéb feltételei vannak. Minden szakembernek ebből az anyagból vizsgát kell tennie, majd videóinterjút készítünk velük, vagy egy YouTube-videót kell küldeniük magukról, és ha ezek alapján alkalmasnak tartjuk arra, hogy telemedicinában konzultáljon, jöhet hozzánk.
Mindez azt is jelenti, hogy nem fog felhígulni a szakembergárdánk.
Összesen közel 300 szakember jelentkezett hozzánk, viszont mindenkinek teljesítenie kell a DokiApp protokollrendszere által támasztott elvárásokat, teszteket, így egy szűrt szakembercsapattal indulunk. Tehát biztosak lehetnek benne a hozzánk forduló páciensek, hogy válogatott szakembercsoporttal fognak találkozni.
Mik a terveitek, kik az elsődleges célközönség, az egyéni lakossági felhasználók, vagy szóba jöhet a B2B, vagyis a szolgáltatóknak való értékesítés? Ebben az esetben már egy működő versenypiacra lépnétek be, ahol mindenki épp ezen a téren erősít.
A DokiApp egyéni lakossági felhasználók számára nyújt online egészségügyi szolgáltatást. A célközönség a teljes magyar lakosság, akár az egész Kárpát-medencében. Azok, akiknek gyorsan és hatékonyan szüksége van orvosi konzultációra, akár sürgősségi, akár szakorvosi, akár pszichológiai kérdésekben.
Emellett készek vagyunk együttműködni más magánszolgáltatókkal, akiknek teljeskörű online szolgáltatási platformot tudunk biztosítani.
Megjegyezném, hogy amíg nem volt járványügyi helyzet, a legtöbb magánszolgáltató elzárkózott a távkonzultációtól, vagy legalábbis hátrébb sorolták a terveikben. A pandémia ebben is változást hozott, illetve fog hozni.
De akkor fogtok magánszolgáltatóknak értékesíteni, vagy legalábbis tervben van?
Az általunk kifejlesztett technológiát nagyon könnyen lízingbe tudjuk adni egy magánszolgáltatónak.
Erre külön brandet indítunk, itthoni és külföldi magánszereplőknek biztosítunk ezen keresztül B2B lehetőséget. Gyakorlatilag ez a mi white label termékünk. Véleményem szerint nagy esély van arra, hogy a jövőben születni fognak együttműködések.
Mi az, ami megkülönbözteti a ti rendszereteket?
Egy saját fejlesztésű rendszernek az az előnye, hogy A-tól Z-ig egy zárt rendszerben történik minden és mindez a legnagyobb biztonság mellett. Az ügyfél egy meghatározott listából kiválasztja a panaszait, írásban részletezi, képet tölt fel hozzá, és az összes információ egyben megérkezik az orvoshoz. A videóhívás is egy zárt, biztonságos rendszerben történik. Ezzel szemben a veszélyhelyzet miatt sok szolgáltató ugrott bele egyszerűbb rendszerek alkalmazásába, és ezáltal kénytelenek megkötni több kompromisszumot.
A DokiApp nem úgy képzeli el magát, hogy ő lesz az egyetlen telemedicinális szereplő, mert a telemedicina mindenkié.
Nekünk az a küldetéstudatunk ebben, hogy közös erővel fogadtassuk el a telemedicinális lehetőségeket, és azáltal, hogy mi B2B kínálunk technológiai lehetőségeket a magánszolgáltatóknak, ez megvalósulhat. Közös érdek, hogy a telemedicina fejlődjön. Ha ezt a magánszolgáltatókkal közösen meg tudjuk ugrani, akkor a kettő szimbiózisban tud egymás mellett menni.
Azt még elfelejtettem mondani, hogy nálunk fordítottan működik a kapcsolódás, tehát a páciens biztos lehet, hogy az orvos vagy pszichológus rá fog érni, mert nálunk a szakemberek döntik el, mikor fogadnak pácienst, a saját időbeosztásuk szerint. Ez abszolút egy egyedi jellemzője a rendszerünknek.
Még egy picit beszéljünk a DokiApp működési elvéről. Milyen bevételi lábakon fog állni a rendszer?
Az induláskor egy bevételi forrásunk lesz: a hívásokért fizetni kell. Egy orvosi konzultáció 5000 forintba fog kerülni, egy pszichológiai pedig 6000 forintba. Az orvosi konzultációknál 10-15 perces a beszélgetés, ez technológiailag nincs korlátozva, nem szakad meg a vonal 15 perc után. Ha az orvos úgy ítéli meg, akkor 40 percet fog beszélgetni. A pszichológiai konzultáció pedig 20-30 perc. Ezekből a hívásokból kapnak az szakemberek jutalékot. A veszélyhelyzetre való tekintettel arról döntöttünk, hogy adunk egy engedményt: az orvosi konzultáció választása esetén az első 3 perc ingyenes. Ennek az a technikai háttere, hogy bár a kártyát zároljuk, de ha a beszélgetés 3 percen belül véget ér, ez az összeg automatikusan feloldódik.
Mit lehet tudni a rövid távú célszámaitokról? Mivel lennél elégedett?
A KSH-adatai szerint a magyarok 65 milliószor mennek el egy évben háziorvoshoz, és ha ebből levesszük a gyerekekre és a nagyon idősekre vonatkozó számokat, akkor 40-50 millió találkozás adódik évente. Ezeknek az eseteknek a 80 százaléka úgy végződik, hogy nem kell szakorvosi beutaló vagy képalkotó diagnosztika, ezért úgy gondoljuk most, hogy ezeknek az eseteknek az 1 százaléka valósuljon meg három év alatt a DokiAppon keresztül. Ez 300-500 ezer eset. Nyilván ennek van egy exponenciális felfutása, ahogy megismertetjük a szolgáltatást, egyre jobban megbíznak benne stb.
Ez a görbe tolódik most kicsit előrébb a járványhelyzet hatására. Azt tűztük ki célul, hogy az indulástól számított egy éven belül szeretnénk elérni több tízezer konzultációt.
Hogyan reagáltatok a járványhelyzetre, milyen változást hozott nálatok, ha hozott?
Magántőke-társaság állt be mögénk kisebbségi tulajdonnal, így a forrás szempontjából a közeljövő abszolút biztosított.
A járvány azzal járt, hogy előrébb hoztuk a fejlesztéseinket. Ilyen előrehozott fejlesztés, hogy kijöttünk egy webapplikációval is, tehát a szolgáltatás mobilos és számítógépes böngészőből is elérhető.
Ez eredetileg egy későbbi fázisban történt volna meg. Ha ez a helyzet fennmarad, akkor át kell strukturálnunk a fejlesztési terveinket, és agilis startup megközelítéssel, folyamatosan vizsgálva a piacot, mérve a felhasználói igényeket, kell a jelenlegi helyzethez igazítani az új funkciókat, amikkel ki akarunk jönni.
Mik a terveitek a szolgáltatási palettán?
Funkcióban egy még integráltabb és összetettebb digitális mérést és egészségügyi szolgáltatási kört tudunk adni a jövőben. Mivel a régióban a telemedicina még sehol nem tart, és látva azt, hogy még milyen funkciókkal lehet bővülni, ez azon ritka piacok közé tartozik, ahol még nagyon sok a lehetőség a bővülésre.
Nem tartotok-e attól, hogy a közeljövőben megjelenik nagyobb külföldi szereplő ezen a piacon Magyarországon, vagy a régióban?
Attól nem tartok, hogy ha meg is jelenne, hirtelen versenytárssá válna. A lokális piaci szereplő helyismerete nagy érték. Nem beszélve arról, hogy a magyar egészségügynek abszolút sajátossága a bizalmi kérdés. Pénzzel nem lehet mindent megoldani, bizalmat nem lehet venni. A másik szempont a magyar piac mérete, és sajnos függetlenül attól, hogy a magánegészségügyi költések folyamatosan emelkednek, nem hiszem, hogy a 10 milliós lakosság lenne egy harmadvonalbeli terjeszkedési lehetőség egy angol vagy svéd óriásnak. Ha mégis megjelennek, akkor lehet arról tárgyalni, hogy koprodukcióban vagy a hagyományos részesedésszerzés keretében lehet folytatni a dolgot.
Mi a véleményed, a szabályozás mennyiben van jelen ezen a területen Magyarországon?
Az érezhető, hogy a technológia a telemedicina esetében is megelőzte a jogalkotási dinamizmust. Fontos leszögezni, hogy a mi szolgáltatásunk nem egészségügyi szolgáltatás, nem is diagnózis, ez tanácsadás. Konzisztensen ügyelünk arra, hogy alkalmazkodjunk a jogszabályi környezethez. Nagyon fontos, hogy sosem ígérjük azt, hogy a hívások végére meggyógyulhat a páciens.
A szerdán megjelent Magyar Közlöny leteszi a telemedicina magyarországi alapjait, vagyis úgy tűnik, a kormány is reagál a helyzetre. Hogyan érint ez benneteket?
Az első kérdésben feltett, mennyivel jött előre a telemedicina, most egész konkrét formát öltött, mivel ezt a törvényt pár év múlva vártuk és most itt van. Ennek hatására sokkal professzionálisabb alapokra helyezhetjük működésünket, új funkciókat építhetünk be, amitől még diverzebb lesz a szolgáltatás, mindezt teljesen hivatalosan tehetjük. Ez egy szuper fejlemény minden résztvevőnek, elsősorban pácienseknek, majd az orvosoknak és szolgáltatóknak. Reméljük ez a járvány levonulása, csillapodása után is így marad.
A cikk megjelenését a DokiApp támogatta.
Címlapkép forrása: Stiller Ákos
Lezárultak az amerikai-ukrán tárgyalások: ezt ajánlja Washington
A következő körben Moszkvába megy az amerikai delegáció
Tesztelni vitték az ukránok az új fegyverüket, szempillantás alatt lett éles a helyzet
Ezt nem látták jönni, szó szerint.
Történelmi fordulat: a Vatikán vezetője nyíltan kimondta, mit kell tennie Izraelnek a béke érdekében
A pápa első külföldi útja a Közel-Keletre vezetett.
Nem kíméli a természet a világ egyik legnépesebb országát - Százak haltak meg két hét alatt
Sok embert még mindig keresnek.
Tízezre vonultak utcára a kedvelt turistaközpontban - A kormány lemondását követelik
Nyár óta viszonylagos nyugalom volt, most újra beindultak a tiltakozások.
Adómentesség, avagy a TBSZ számla titkai - díjmentes, interaktív előadás
Gyakorlati, hasznos, érthető
Friss részletek derültek ki a nemzeti gárdistákra támadó férfiról - Bedőlt Trump elmélete
Nem Joe Biden alatt hibáztak a hatóságok.
Véget ér egy korszak Magyarországon: titokban már elindult a felkészülés az orosz gáz utáni életre
A gázárak nem is az LNG-költségek miatt, hanem a tranzitdíjak miatt ugorhatnak meg.
Mit hoz a 2025-ös őszi adócsomag a vállalkozásoknak?
A 2025. november 18-án gyorsított eljárásban elfogadott adócsomag célja a vállalkozások adóterheinek mérséklése, az adminisztráció csökkentése és az adóeljárások digitalizációjának f
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Nem csak a hírek mutatják, ami fontos - Miről gondolkoztak a világ vezető agytrösztjei 2025 októberében?
Az Összkép új kalandba kezd, kísérletként havi összefoglalót készítünk a világ vezető agytrösztjeinek munkáiból. Célunk, hogy áttekintsük a világ alakulásának fő trendjeit mélyebben
Az osztalék portfólióm - 2025. november
Két új céget is vettem, meg bővítettem is, szóval aktív volt ez a hónap is.VáltozásokFederal Agricultural Mortgage Corporation( AGM) vásárlás 164 dolláron. A hozama csak 3,66%, de nem ezért
Az MNB behúzta a kéziféket - Megéri beszállni a túlfűtött lakáspiacra az olcsó hitel miatt?
Miközben az országot elöntötte az Otthon Start generálta vásárlási láz, a piac mélyén vészjósló folyamatok zajlanak. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss jelentése szerint a lakásárak elszaka
Haalandnak jó a hozama (HOLD After Hours)
Móricz Dániellel szakértjük, hogy miért esnek, illetve nem esnek a piacok, és ír sebeket is feltépünk. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours... The post Haalandnak jó a ho
Elektromos áramot vezető baktériumok forradalmasíthatják az egészségügyet
Amerikai tudósok olyan elektromos áramot vezető baktériumokat fedeztek fel, amelyek új orvosi eszközök és hatékonyabb szennyezésmentesítési módszerek kifejlesztéséhez v
TBSZ nélkül milliókat bukhatsz
Nagyjából két éve számokkal alátámasztva írtam arról, hogy a TBSZ nélkül miért nem éri meg befektetni Magyarországon. Röviden összefoglalva: kellően nagy infláció mellett könnyen megleh
Préda: Nincs másik gyártósor
Ha egy kibertámadás miatt leáll egy vízmű, vagy egy erőmű, ott nem működnek a bevált IT-s reflexek.
Összeomlott a nagy bérmegállapodás – Lőttek a gyors magyar béremelésnek?
Mi jöhet most?
A lakosság nyer, az ipar fizet? Kettészakította az új szabályozás az energiahatékonysági piacot
Az EKR-rendszer fényes és sötét oldala.
Adómentesség, avagy a TBSZ számla titkai
Ha szeretnéd kihozni a legtöbbet a befektetéseidből, akkor ez az előadás neked szól. Végigmegyünk mindenen, ami a TBSZ és megnyitásához, használatához és okos kihasználásához kell.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
