
Zalai Ernő 1943. augusztus 5-én született Budapesten. Jászberényben érettségizett, majd 1966-ban közgazdászként diplomázott a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen. 1981-ben védte meg kandidátusi, majd 1990-ben akadémiai doktori értekezését. 1998-ban az MTA levelező, majd 2004-ben rendes tagjává választották - írta az MTA.
A Wikipédián található információk szerint diplomájának megszerzését követően az egyetemen maradt és a népgazdasági tervezés tanszék oktatója lett. Végigjárta az oktatói ranglétrát, 1981-ben kapott docensi kinevezést. 1979-ben a kvantitatív közgazdaságtan intézeti tanszék vezetője lett, mely tisztséget 1992-ig töltötte be. 1984-ben kinevezték az egyetem Népgazdaság-tervezési intézetének igazgatójává. 1986 és 1988 között – Csáki Csaba akkori rektorral közösen – az egyetem képzéskorszerűsítési reformjának irányítója, amelyet 1988-ban vezettek be, előbb csak az MKKE-n, majd országosan. Kétszintű tantervi reformjuk mind tartalmában, mind szerkezetében egy vegyes piacgazdaság igényeihez és a nemzetközi követelményekhez igazította a hazai közgazdászképzést. 1988 és 1991 között az MKKE tantervi reformért és nemzetközi kapcsolatokért felelős rektorhelyettese volt.
Számos külföldi egyetemen volt vendégkutató vagy vendégprofesszor (1971–1972 Carnegie-Mellon Egyetem, Pittsburgh, Ford-ösztöndíj; 1977–1978 Duquesne Egyetem, Pittsburgh; 1981–1984 Nemzetközi Alkalmazott Rendszerelemzési Intézet, Laxenburg, Ausztria; 1991 Texasi Egyetem, Austin). Az 1980-as évek végén ENSZ-, illetve Világbank-szakértőként dolgozott Ghánában, valamint Kínában.
2012-ben a matematikai közgazdaságtan, a mikroökonómia, a gazdasági modellezés és elemzés terén végzett iskolateremtő tudományos kutatói és kutatásszervezői munkásságáért, a hazai közgazdászképzésnek a vegyes piacgazdaság igényeihez és nemzetközi követelményeihez igazításában játszott vezető szerepe és más szakmai tevékenysége elismeréseként Széchenyi-díjat vehetett át.
Mint akkor az mta.hu-nak elmondta, a matematikai közgazdaságtani kutatások, az egyetemi oktatás, ezen belül a doktori képzés, valamint az MTA doktora cím követelményrendszerének kialakítását is magában foglaló közéleti tevékenység egyaránt fontos szerepet töltött be az életében. Az akadémikus egyik legfontosabb eredményének azt nevezte hogy e három területen végzett munkáját össze tudta egymással hangolni.
Díjai:
- Széchenyi-díj: 2012
- Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (Magyarország Köztársasági Elnöke): 2004
- Szent-Györgyi Albert-díj: 2003
- Akadémiai Díj (Magyar Tudományos Akadémia Elnöksége): 1992
- Apáczai Csere János-díj: 1991
- "Sub Auspiciis Rei Publicae": 1969

Címlapkép: A Széchenyi-díjjal kitüntetett Zalai Ernő, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Budapesti Corvinus Egyetem Matematikai Közgazdaságtan és Gazdaságelemzés Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára a Corvinus Egyetemen lévő szobájában 2012. november 6-án. Forrás: MTI Fotó: Illyés Tibor
Most már tényleg elege lett Trumpnak Putyinból? - Készül az új szankciós csomag
A sokadik határidő után úgy néz ki, mozgolódik valami.
Ismét teljeskörűen használható a víz a székesfehérvári Szent György Kórházban
Megszűntek a korlátozások.
Úgy vágtattak itthon az árak, hogy a kormány csodafegyvere is csak szépségtapasznak tűnik
Mit ér az árrésstop ha távolabbról nézzük?
Bődületes jelenetek Trump két bizalmasa között: meg akarta verni a kollégáját a felbőszült pénzügyminiszter
Egy washingtoni elitparti kellős közepén.
Nyilatkozott az ukrán főparancsnok: hatalmas az oroszok túlereje
Kisebb ellentámadásokra így is futja még.
113 millióval tehet vagyonosabbá az Otthon Start
A héten indult el az Otthon Start hitel és már első napokon nagy érdeklődés mutatkozott a támogatott hitel iránt. Sokak számára egyedül ezzel a támogatott hitellel van lehetőségük, hogy saj
Olcsók a magyar részvények? - Interjú az Év Portfóliómenedzserével
A Donald Trump által okozott zűrzavar miatt most kevesebb figyelem irányul a klímavédelemre, de a zöldenergia-szektor már piaci alapon, támogatások nélkül robog előre. Egy sikeres... The post O

Azok a marhák...
Érzek némi bűntudatot a tegnapi dupla Angus-burger után. Még jó, hogy volt mellette sült krumpli is, legalább lefelé tolta az átlagos, kajánkénti szennyezésemet. Ám a... The post Azok a marh

HR trendek 2025-2026
A magyar munkaerőpiac 2025-ben fordulóponthoz érkezett. A gazdasági bizonytalanság, a technológiai fejlődés és a társadalmi elvárások együtt formálják át a vállalatok működését. Az elk

Macy's Inc - kereskedés
Tavaly októberben vásároltam, nem is keveset, mert akkor azt hittem, hogy a korrekciónak vége, és már egy felfelé tartó impulzusba ülök bele pár hétre. Hát nem, az a korrekció idén április
Hasznos útmutatót ad Odüsszeusz az élet bolyongásaihoz
Az Odüsszeia kódja ma is friss. Fontos kérdésekben ad iránymutatást az eposz: mi múlik rajtunk és mi nem; mit lehet megúszni és mit nem; mi a nők szerepe a világban; milyen erők alakítják az
Hullámok hátán a zöldebb energia felé
A tengerek, óceánok hullámzása és az árapály régóta ismert, állandó és kiszámítható energiaforrás. Az energetikai szakértők egyre többen hangsúlyozzák, hogy az
Deák Ferenc eladná a lelkét egy lakásért? (feat. Szabó László)
Jó szórakozást! Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube, Apple Podcast, Google Podcasts és Soundcloud



Állami tulajdonból a 4iG-hoz kerül a Rába
Bővül a cég védelmi portfóliója.
Olyan csúcsokat támad a forint, amit kevesen hittek – Mi történik?
A Közgazdász-vándorgyűlésen elhangzottak a magyar devizát is megmozgatták.
A Labubu babák a tőzsdén is tarolnak
Amikor az eredetit gyártja Kína, a másolatot a világ.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.