Az eNET Internetkutató és Tanácsadó Kft. által végzett felmérés szerint kétszeresére nőtt az informatikusok iránti kereslet Magyarországon: a munkáltatók 44 ezer szakembert vehetnének fel a következő két évben, ha nem kellene számolniuk az évről évre növekvő szakemberhiánnyal. A felsőoktatás pedig nem tudja követni a munkaerőpiac növekvő digitális szakemberigényét, ezért az Innovációs és Technológiai Minisztérium a Gazdaságvédelmi akcióterv keretében ingyenes, online informatikai képzést hirdetett meg tavaly, amelyet idén is elérhetővé tett a vállalkozó szellemű karrierváltók előtt.
Az Újratervezés Program első szakaszában – az augusztusban induló, 4 hetes informatikai alapozó képzésen – a 10 ezer résztvevő digitális készségeit fejlesztik. Ez a magyar nyelvű, online kurzus lehetőséget nyújt arra, hogy a jelentkezők felmérjék, mennyire áll közel hozzájuk az IT világa, és megismerjék többek között a Windows operációs rendszer működését, valamint a webfejlesztés alapjait.
Az alapképzést sikeresen teljesítők közül több mint félezer támogatott kezdheti meg idén ősszel az Újratervezés Program második, közel 4 hónapig tartó Struktúraváltó szakaszát.
Ennek keretében a résztvevők már piacképes tudást és államilag elismert bizonyítványt szerezhetnek frontend vagy java backend fejlesztőként, szoftvertesztelőként vagy rendszer-üzemeltetőként.
Az Újratervezés Program négy oktatóközpontja – a Codecool, a Green Fox Academy, a PROGmasters és a Training360 – a hazai informatikai szektor elismert felnőttképző intézményei, amelyek az elmúlt években több ezer képzett IT területre történő karrierváltását segítették elő, ezen felül az Újratervezés Program 2020/21-es tanévében további mintegy ezer főt képeztek át informatikussá.
A szakképesítést megszerzők közel fele - a legjobbak - kezdhetik meg jövő februárban az Újratervezés Program harmadik, 2 hónapig tartó szakaszát, az úgynevezett haladó és gyártóspecifikus képzéseket. Ők adatbázis üzemeltető, automata tesztelő, illetve Fullstack API vagy vállalati Java backend fejlesztő képesítést szerezhetnek, amelyek a legkeresettebb IT-szakmák közé tartoznak a hazai munkaerőpiacon.
Diákhitelt is felvehetnek a résztvevők
Az Újratervezés Program augusztusban induló, munka mellett végezhető 4 hetes alapképzésére már elindult a jelentkezés, azonban augusztus 9-ig még bárki regisztrálhat az összesen 10 ezer fő számára meghirdetett online kurzusra. A képzés iránt érdeklődők az ujratervezes.nive.hu oldalon kaphatnak további információkat, illetve jelentkezhetnek a programra. Az állam az alapszintű struktúraváltó 4 hónapos informatikai képzések teljes körű finanszírozása mellett diákhitelt is biztosít az résztvevőknek.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium által tavaly elindított Újratervezés Program - júniusban lezárult Struktúraváltó szakaszának - ezer támogatottjának több mint 97 százaléka szerzett szakképesítést.
A képzéseket sikeresen teljesítő résztvevők 26,6 százaléka nő – miközben az informatikus szakmában arányuk 20 százalék alatt van –, 67,2 százalékuk pedig a fővároson kívülről csatlakozott be a programba. A Struktúraváltó képzés 2020-ban felvételt nyert résztvevőinek átlagéletkora 39 év volt, tehát a programban elsősorban karrierváltók vettek részt.
A résztvevők összetétele igen vegyes képet mutat: a sikeres vizsgázók között akad korábban jogászként, futárként, tanárként, agrármérnökként, tolmácsként, borászként, gyógypedagógusként, színészként, festőművészként, nyomozóként vagy táncoktatóként dolgozó diák is.
A cikk megjelenését a fentebbi keretes írásban említett négy képzőintézet támogatta.
Hatalmas beruházást hajt végre Magyarországon az amerikai multi
Szijjártó Péter külügyminiszter jelentette be az új befektetést.
Így dönti romba a kiskereskedőket az amerikai kormányzati válság
Több mint 40 millió amerikai és több ezer boltlánc és kisüzlet szenved.
Elmondta az ukrán elnök, szerinte mikor indul meg Európa ellen Moszkva
Zelenszkij szerint még az ukrán területeken kell megállítani Putyint.
Beütöttek az olajszankciók Moszkvának, kilukadt a költségvetés, beszakadt az Urals ára
Egyre fájdalmasabbak a Kremlnek a Nyugat legújabb lépései.
50%-kal emeli osztalékát a Disney, miközben súlyos bevételkiesés fenyegeti a vállalatot
Hatalmas jogvita ronthatja majd az összképet.
Néhány héten belül teljesen földbe áll az európai autógyártás, Magyarországon is aggódhatnak
Egyelőre nem oldódik fel az EU–kínai konfliktus, ami végzetes lehet a szektornak.
Veszélybe került a Föld egyik létfontosságú védőrendszere: súlyos hatásai lesznek, ha tovább romlik a helyzet
Figyelmeztetnek a szakemberek.
Könnyített Otthon Start: minden, ami november 15-től változik a támogatott hitelben
Az Otthon Start program bejelentése óta számos ponton módosult, legutóbb az éjszaka megjelent kormányrendelet változtatott érdemben a támogatott lakáshitel feltételein. Ez alapján 2025. novemb
Mire jó a ragacsosságmutató?
A ragacsosságmutató szerint a hőérzet extrém mértékű lehet alacsonyabb hőmérséklet mellett is, ha magas a páratartalom.
A vagyonadó elviselhetetlen könnyűsége — avagy miért terjed a szegénység gyorsabban, ha meg akarják fékezni
Kiengedjük a tőkét a kalitkából, de zsinór van a lábán és jöhet a finánc? A vagyonadó alapötlete nem tűnik rossznak, de a megvalósítása annál inkább.... The post A vagyonadó elviselhete
A megújuló energiaforrások helyettesítő hatása
A német villamosenergia-piac tapasztalatai szerint a megújuló energiaforrások kibocsátáscsökkentő hatása csak megfelelő piaci szabályozás mellett érvényesül tartósan.
ÁNYK helyett ONYA - új korszak a NAV online nyomtatványának kitöltésében
A NAV által üzemeltetett online nyomtatványkitöltési felületekben a jelentős fejlesztés történt: az általános keretprogramon alapuló Általános Nyomtatványkitöltő Keretprogram (ÁNYK) hely
Zsiday Viktor: Ha 10 közgazdászból 10 egyetért, az nagyon veszélyes
A HOLD Alapkezelő szakemberei, Zsiday Viktor és Szőcs Gábor portfóliókezelők is színpadon voltak a Portfolio Professional Investment Day 2025 konferencián, ahol az is kiderült, hogy... The post Z
Top 10 osztalék részvény - 2025. november
November harmadikán kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt az eredmény.Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolatbanElőző
Trump és a Big Pharma - HOLD Minutes
A HOLD Minutes e heti részében Ifkovics Ábrahám részvényelemző beszél: A YouTube-on vagy a HOLD Facebook-posztjánál mondd el a véleményed, hogy tetszik-e a Minutes, és... The post Trump és a
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Csökkent a Telekom bevétele - Mit várhatunk a papírtól?
Jelentett a cég.
Itt az fog győzni, akinek sikerül később összeomlania – Putyin kudarca rettentheti el a szuperhatalmat a totális háborútól?
A Global Insight új adásában Matura Tamás Kína-szakértővel elemzünk.
Miért áraszt el minket az illegális dohány?
A JTI Hungary Zrt. szakértőivel beszélgettünk.


