„Van egy tévképzet, hogy a befektetéshez több százezer, vagy akár egymillió forintos kezdőtőkére lehet szükség. Ez butaság. Befektetni mindenkinek lehet, és mindenkinek érdemes” – mondta a Portfolio-nak Cselovszki Róbert, az Erste vállalati és pénzügyi piacok üzletág vezetője, hozzátéve, elindulni akkor lehet ezen az úton, ha van havi rendszerességgel pár tízezer forint.
Egy belátható időtávon belül a havi kis összegekből értékelhető megtakarítás lesz
– jegyezte meg.

A pénzügyi sikerhez azonban elengedhetetlen az önismeret. A befektetési portfólió kialakítása elsajátítható különböző platformokon, az alapismeretek könnyen tanulhatók. Ugyanakkor ahhoz, hogy valóban jó döntéseket hozzon valaki, Cselovszki szerint elengedhetetlen annak a meghatározása, mi is lenne jó nekünk. Nem is olyan könnyű ugyanis megfogalmazni, hogy mi a cél egy befektetéssel. Rengeteg hatás ér mindenkit, reklámok, szakmai cikkek, filmek, kortársak, de abban az esetben, ha valaki az egyéni célja helyett valamit vagy valakit másolni kezd, nem lesz hiteles, borítékolva van a csalódás.
Cselovszki szerint fiatal felnőttként a befektetés célja, hogy örömet leljenek benne a fiatalok. Ahogy próbálgatják a szárnyaikat, lesz, hogy bukni fognak, de ez a tanulás és az önismeret része. Nagyjából 25 év felett körvonalazódnak először a komolyabb célok, ezek azok, amik aztán meghatározzák, milyen pénzügyi lehetőségek jöhetnek szóba: kockázatkerülő az illető, vagy inkább "veszélyesen él"?
"Ha tudod, hová szeretnél eljutni, például lakást vennél, és az fáj, ha az erre gyűjtögetett összeget elbukod, akkor például ne vegyél magas kockázatú részvényeket, vagy csak az összeg egy részéből építs magas kockázatú portfóliót" – javasolta a szakember.
Ahhoz, hogy kialakuljon az egészséges portfólió és önismeret, elengedhetetlen, hogy minél fiatalabb korban szó essen az alapvető pénzügyi ismeretekről. Vagyis óriási a szülők felelőssége, mert
már általános iskolás korban érdemes lenne beszélgetni otthon arról, miért érdemes megtakarítani,
mit jelent a rövid távú, illetve hosszú távú befektetés. Akár már egészen kisgyermekkorban lehet nyitni értékpapírszámlát, havonta kisebb összegeket utalni rá, és megkérni a rokonokat, akár ünnepek alkalmával, ajándék gyanánt tegyenek ők is így. Így, mire nagykorú lesz a gyerek, lesz egy jó kezdőtőkéje, amivel aztán azt kezdhet, amit csak szeretne.
"Annak idején a megtakarítás megértéséhez jó példa volt az iskolai takarékbélyeg. Észrevétlenül sajátítottuk el a pénzügyi tudatosság alapjait: volt egy gyűjtőlap, amibe gyűjteni lehetett a különböző összegeknek megfelelő bélyegeket, a megtakarítást pedig a tanév végén kaptuk kézhez" – jegyezte meg Cselovszki, hozzátéve, nagy szükség volna hasonló programokra most is.
Ezt a hiányt is igyekszik pótolni az Erste digitális platformja, George, amely néhány egyszerű kérdésre adott válasz alapján mutatja meg egyénre szabottan, mennyire egészséges a portfóliónk, valamint edukálja a rendelkezésre álló pénzügyi lehetőségeikről az ügyfeleket. A válaszoktól függően lehetőségük nyílik színesíteni a pénzügyi portfóliójukat, anélkül, hogy személyesen fel kellene keresniük egy bankfiókot: pár kattintással sokat tehetnek majd azért, hogy pénzügyileg egészségesebbek legyenek.
Cselovszki Róbert előadást tartott a Portfolio Gen Z Fest 2023 konferenciáján, a rendezvényről készült fotókat az alábbi képre kattintva lehet megtekinteni:
A cikk megjelenését az Erste Bank Hungary Zrt. támogatta.
Címlapkép: Shutterstock
Háború és béke: kezdődnek az újabb orosz-amerikai tárgyalások
Nem törölték a Budapestre tervezett találkozót - mondta Dmitrijev.
Meglátogatta a frontot az orosz vezérikari főnök, nagy sikerekről beszélt
Valerij Geraszimov megnézte a katonákat.
Újabb magyar városban nyílhat McDonald's, megosztja a hír a lakosságot
A diákmunkásoknak biztosan jó lenne.
Olasz külügyminiszter: Nem telepítünk légvédelmi rendszert Ukrajnába
A béke pártján állnak, mint fogalmazott.
Sorra döntik a rekordokat a világ hedge fundjai, nagyon jó évük van
Szeptember végén 8464 fedezeti alapot tartottak nyilván.
Banki stressztesztek: nagy horderejű könnyítéseket jelentett be a Fed
Fellélegezhetnek a bankok, Biden embere viszont kritizálja a terveket.
Ezüstpénz rézből? - Római sztori a fiat valutákkal
Aurelianus császár nem értette jól a fiat valuták rendszerét: növelni akarta a pénz vásárlóerejét, ehelyett hiperinflációt okozott. Tanulságos közgazdasági sztori a Krisztus utáni III. sz
Falatnyi területről jön a globális GDP fele
Itt van ez a térkép, ami első ránézésre talán túlzó állításnak tűnik: a világ GDP-jének fele mindössze a Föld felszínének 3,6 százalékán termelődik. A pontos... The post Falatnyi ter
Személyes pénzügyek válságos helyzetben
A jelenlegi gazdasági berendezkedés gyakran kerül komolyabb válságba, amit az emberek is megéreznek. Ez nem újdonság, a világtörténelemben sokszor volt olyan körülmény, ami nehezebbé tette a
KIVA 2025 - Mi változott?
A többi adónemhez hasonlóan a kisvállalati adó (KIVA) szabályok is változtak az elmúlt évek során. A KIVA mértéke 2025-ben is 10 százalék, de van egy fontos KIVA-változás is, amit a 2025 ta
A vizes élőhelyek pusztulása több billió dolláros kárt okozhat
A halászatot, mezőgazdaságot és árvízvédelmet támogató vizes élőhelyek pusztulása súlyos gazdasági károkat okozhat világszerte, derül ki a Vizes élőhelyek egyezmén
Belefulladunk az ingyen puncsos tálba, pedig egyszer le kell jönni róla
Rossz ómen a pénzügyeidre nézve, ha pénzügyminisztered szemében könnyek gyűlnek. Nagyon nehéz ugyanis leszokni a költségvetési alkoholizmusról: kényelmetlen és politikailag öngyilkosság i
Az Otthon Start mellett a CSOK Plusz feltételeibe is belenyúlna a kormány
Egy éjszaka társadalmi egyeztetésre bocsátott jogszabálytervezet alapján a CSOK Plusz két fontos részletébe is belenyúlna a kormány. Nem kell megijedni a változás inkább kedvező a támogatá
Lesotho - az afrikai ország, amely elesett a vámháborúban
Lesotho súlyos gazdasági és humanitárius válságba került az aszály és a textilipar visszaesése miatt.
Tűzeset Százhalombattán: mit fogunk ebből érezni?
A Mol dolgozik a kapacitások helyreállításán.
Nem az a kérdés, hogy lufi-e az AI-boom, hanem, hogy mikor lesz vége
Milyen jövő vár a mesterséges intelligenciára?
Budapestre jön Trump és Putyin: ennél nagyobb realitása még nem volt a békének
Bár maradtak még kérdőjelek.
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod


