Addig pakolják a kormányok a Jenga-tornyot, amíg maga alá nem temeti a gazdaságot

Szabó Dániel

2025. november 17. 12:30

Manapság Brüsszelben és az EU-ban az egyik leggyakrabban elhangzó mondat, hogy Európa növekedésének egyik legnagyobb fékje nem a tőkehiány vagy az innováció lassúsága, hanem a felduzzadt és átláthatatlan szabályozási környezet. A vállalatok azonban nemcsak Európában, hanem világszerte egyre több energiát fordítanak arra, hogy kikerüljék vagy teljesítsék a folyamatosan szaporodó előírásokat, miközben ez a növekedés és a beruházások rovására megy. Az OECD „Simplifying for Success” szimpóziuma szerint a kormányok számára olcsóbbnak tűnik egy új szabályt hozni, mint valódi strukturális reformot végrehajtani – csakhogy ez egyre nagyobb gazdasági árat követel. A szervezet szakértői arra figyelmeztetnek: a túlszabályozottság globális jelenség lett, és ha nem következik átfogó egyszerűsítés, az évtized hátralévő részének növekedési kilátásai is gyengülhetnek.

Több mint egy év telt el azóta, hogy Mario Draghi, az Európai Központi Bank korábbi elnöke, egykori olasz miniszterelnök átadta az Európai Uniónak a versenyképességi reformtervét, amelyben a javaslatok csaknem fele a szabályozói környezet drasztikus egyszerűsítésére vonatkozott.

Draghi akkor világossá tette: Európa nem pusztán azért marad le a globális versenyben, mert kevesebbet ruház be vagy lassabban újít, hanem azért is, mert a vállalkozások egyre nehezebben tudnak eligazodni a folyamatosan bővülő szabályozási dzsungelben. Bár közhely, hogy az EU túlszabályozott, a jelenség valójában globális.

A kormányok számára a legolcsóbb és legegyszerűbb megoldás egy új társadalmi vagy gazdasági kihívásra egy új szabály bevezetése – hiszen így a megoldás terhének jelentős részét automatikusan átterhelik a piacra.

Csakhogy a piac ezt másképp látja. A vállalatok nem szeretik a szigorú vagy átláthatatlan szabályokat, és egyre több időt, energiát és pénzt fordítanak arra, hogy elkerüljék vagy minimalizálják ezek teljesítését. Amikor pedig ez nem sikerül, egyszerűen elhalasztják beruházásaikat. A következmény ma már kézzelfogható: a reformok világszerte elmaradnak, a szigorú és gyakran túlzottan rétegzett szabályozási környezet pedig nemhogy nem ösztönzi, hanem kimondottan visszafogja a gazdasági növekedést. Az Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (Organisation for Economic Co-operation and Development, OECD) „Simplifying for Success” szimpóziuma pontosan azt mutatta meg, milyen mélyen gyökerezik ez a probléma, és miért vált mára nemcsak európai, hanem globális gazdasági kényszerré a szabályozói egyszerűsítés.

A rendezvényen Mathias Cormann főtitkár, Elsa Pilichowski, az OECD Közszektori Irányítási Igazgatóságának vezetője, valamint Asa Johansson, az OECD gazdaságpolitikai kutatási igazgatója arra figyelmeztetett: a túlburjánzó és rosszul kezelt szabályozási rendszerek sok országban már mérhető növekedési veszteségeket okoznak, miközben az érintettek túlnyomó többsége úgy látja, hogy a jelenlegi keretek túl bonyolultak, és az elmúlt évek reformtörekvései csak korlátozott eredményt hoztak.

Cormann főtitkár nyitóelőadásában hangsúlyozta, hogy az OECD huszonöt éve támogatja a kormányokat abban, hogy bizonyítékokon alapuló, hatékony szabályozási rendszereket alakítsanak ki.

Ennek ellenére az új intézkedések gyakran a meglévő, sokszor elavult szabályok tetejére kerülnek, mint egy alulról kihúzott Jenga-elem, ami tovább növeli a komplexitást és csökkenti a rendszerek átláthatóságát még ingatagabbá téve a bizonytalan tornyot.

Az OECD friss felmérései szerint a kormányzati szereplők 25-ből 18 országban, a vállalkozói érdekképviseletek pedig 30-ból 27 országban állítják, hogy a szabályok túlzottan terhesek.

Ráadásul a kormányzati válaszadók mindössze 4 országban tartják költséghatékonyaknak saját szabályozásaikat, míg a vállalkozások 16 országban mondták azt, hogy a megfelelési kötelezettségek már egyértelműen fékezik növekedésüket.

Cormann arra figyelmeztetett, hogy a rosszul megtervezett vagy nem megfelelően működtetett szabályozás közvetlen gazdasági károkat okozhat, különösen az innováció és a verseny csökkenésén keresztül.

Az OECD elemzései szerint

az 1995 és 2005 közötti időszakban az antikompetitív szabályok felszámolása évente 0,25 százalékponttal járult hozzá a termelékenység növekedéséhez, ám 2005 és 2023 között ez az érték 0,06 százalékpontra esett vissza, mivel a reformok üteme jelentősen lelassult.

A főtitkár szerint a reformlendület visszaállítása érdekében a kormányoknak mindenekelőtt azt kell felmérniük, hogy a meglévő szabályok „fit for purpose”, vagyis valóban elérik-e eredeti céljukat. Bár a legtöbb ország egyre gyakrabban alkalmaz ex post értékeléseket, még mindig 14 tagállam nem ír elő semmilyen ilyen típusú vizsgálatot.

Cormann arra is kitért, hogy az OECD hamarosan bemutatandó felmérése szerint az egyik legkritikusabb terület a jelentéstételi kötelezettségek köre:

20 országból 30-ban a vállalkozások ezekre mutatnak rá a legnagyobb teherként, megelőzve a közvetlen megfelelési költségeket és az állandóan változó szabályozást.

A leginkább problémás ágazatok között a kormányok és a vállalkozások egyaránt a közműveket és az építőipart említették, míg konkrét kötelezettségek tekintetében az építési engedélyek, az adózáshoz kapcsolódó eljárások és a különböző beszámolási kötelezettségek emelkedtek ki.

A házi feladatot sem végzik el a kormányok

Elsa Pilichowski igazgató azt emelte ki, hogy a szimpózium előtt elvégzett multiméteres felmérés eredményei alapján a résztvevők érezhető bizonytalansággal tekintenek arra, hogy a kormányok képesek-e kezelni a felgyülemlett szabályozási készletet, nemcsak az új szabályok „áramát”. A megkérdezettek nagy része úgy érzi, hogy

a kormányok nincsenek olyan eszközök birtokában, amelyekkel egyszerűbbé és hatékonyabbá tehetnék a szabályozási környezetet, még akkor sem, ha politikai szinten évek óta prioritást élvez a bürokrácia csökkentése.

Pilichowski rámutatott, hogy a szabályozási „túlterheltség” egyre súlyosabb probléma, amit jól jelez, hogy a vállalkozások 90 százalékát tömörítő országokban a cégek túlzónak érzik a terheket, és 81 százalékuk szerint a megfelelési kötelezettségek a legnagyobb kihívást jelentik – még a munkaerőhiányt, az adókat vagy a geopolitikai bizonytalanságot is megelőzve.

A kormányzati szereplők ugyanakkor mindössze az országok 11 százalékában tartják költséghatékonynak a rendszereiket, és csak 17 százalékban érzik úgy, hogy a szabályok érthetők a társadalom számára.

Az OECD felmérései alapján a túlzott adminisztratív terhek egyik legnagyobb forrása a jelentéstétel, amely a vállalkozások döntő hányadánál drágábbnak bizonyul, mint maga a megfelelés. Pilichowski szerint az is jól látható, hogy a szektorok közötti prioritások eltérnek: a vállalkozások a gyártást és a feldolgozóipart jelölték meg első számú területként, míg a kormányok az agráriumot emelték a lista elejére.

A sürgető reformok ellenére azonban az elmúlt évek intézkedései nem hoztak áttörést, amit az is mutat, hogy a vállalkozások közel 80 százaléka növekvő adminisztratív költségekről számolt be az elmúlt három évben.

Az igazgató szerint az eddigi egyszerűsítési programok azért nem értek el valódi áttörést, mert a kormányok rendszeresen túl sok feladatot vállalnak, miközben a rendelkezésre álló erőforrások korlátozottak. A részletes ex ante vagy ex post értékelések, a széles körű konzultációk, valamint az átfogó és rendszeres felülvizsgálatok olyan adminisztratív terhet jelentenek, amelyet a legtöbb kormány nem tud hosszú távon fenntartani. Pilichowski kiemelte, hogy a jövőben célzott, priorizált megközelítésre van szükség: nem lehet minden szabályt, minden ágazatot és minden eljárást egyszerre modernizálni, ezért a kormányoknak azt kell azonosítaniuk, hogy mely területeken a legnagyobb a gazdasági kár a jelenlegi bonyolultság miatt.

A másik nagy probléma szerinte az, hogy a kormányzati szervezetek gyakran ösztönösen új szabályokat alkotnak ahelyett, hogy alternatív megoldásokat vizsgálnának, így a szabályozási készlet exponenciálisan nő.

Bár az OECD-országok 86 százaléka előírja a döntéshozók számára, hogy elemezzék a szabályozási opciók hatását, csak 65 százalék vizsgálja ugyanezt a nem szabályozási alternatíváknál, és 19 százalék egyáltalán nem követeli meg ezt az elemzést.

Pilichowski rámutatott, hogy a konzultációk gyakran formálisak, „pipa a négyzetben” jellegűek, ami aláássa az állampolgári bizalmat. A jelentések szerint a kormányok 80 százaléka ugyan bevonja az érintetteket a törvénytervezetekről szóló véleményezésbe, de csak 20 százalék teszi ezt korai szakaszban, amikor még valódi alternatívák mérlegelhetők.

A gazdasági következményeket részletesen Asa Johansson igazgató ismertette. Előadásában kifejtette, hogy az 1990-es évek óta csökken a fejlett gazdaságok potenciális kibocsátásának növekedési üteme, aminek egyik legfontosabb oka a termelékenység lassulása.

Ennek részben az az oka, hogy a cégek kevesebbet fektetnek be új eszközökbe (a tőkeakkumuláció üteme lassult), részben pedig az, hogy az új cégek belépési rátája és a fiatal vállalkozások foglalkoztatási részesedése is visszaesett.

Johansson bemutatta, hogy a vállalkozások innovációja és dinamizmusa a sokrétű szabályozási teher miatt csökken: az új szabályok gyakran fix költségeket jelentenek, amelyek a kisebb cégekre különösen súlyos hatást gyakorolnak. A lassabb cégalapítási ráta, a csökkenő munkaerő-átcsoportosítás és a beruházások elhalasztása együttesen hozzájárul a termelékenység megtorpanásához. A feldolgozóipar különösen érzékeny a hálózati ágazatok – energia, távközlés, közlekedés – szabályozási környezetére, és Johansson kutatásai szerint az antikompetitív szabályok lebontása ezekben a szektorokban akár 5 százalékkal is növelhette a termelékenységet 1982 óta.

Az OECD gazdasági igazgatósága új módszertan fejlesztésén is dolgozik, amely a szabályozási megfelelés munkaerő-költségét méri. Johansson szerint a témában készült amerikai vizsgálatok arra jutottak, hogy a vállalatok bérköltségének több mint 3 százalékát olyan feladatokra fordítják, amelyek kizárólag a szabályoknak való megfeleléshez kapcsolódnak.

Az OECD ezt a módszert több országra is kiterjeszti, és az előzetes adatok azt jelzik, hogy a megfelelési költségek a fejlett és feltörekvő gazdaságok széles körében hasonlóan magasak.

A szimpózium üzenete így végülis egybecseng az OECD saját mottójával – „jobb szakpolitikák a jobb életért” –, de látszólag paradox is: a „kevesebb, de jobb szabály” kell a növekedéshez. Azonban ez önmagában nem deregulációt, hanem okosabb szabályozást jelent. A résztvevők szerint a jövő gazdasági növekedésének egyik legfontosabb korlátja lehet, ha a kormányok nem fordítanak nagyobb figyelmet a szabályozási készletek folyamatos egyszerűsítésére, az érintettek bevonására, valamint a technológiai eszközök – köztük a mesterséges intelligencia – alkalmazására a szabályozási folyamatok automatizálásában és a terhek csökkentésében.

A hamarosan bemutatandó adatok alapján pedig az is egyértelmű: a vállalkozások és a kormányok túlnyomó többsége egyaránt úgy látja, hogy a jelenlegi rendszer fenntarthatatlan, és az egyszerűsítés mára nem politikai választás, hanem gazdasági kényszer.