Damoklész kardja lebeg a német kormány felett
Globál

Damoklész kardja lebeg a német kormány felett

Portfolio
Fokozódó válságba sodródott Friedrich Merz kancellár nagykoalíciója: a CDU-n belüli lázadás veszélyezteti a nyugdíjtörvényt, a kormány mozgástere szűk, a gazdaság pedig gyengélkedik. A BDI elnöke szerint "a gazdaság szabadesésben van", miközben a kabinet nem reagál elég határozottan - közölte a Bloomberg.

Friedrich Merz német kancellár nagykoalíciója a szociáldemokratákkal mindössze hét hónappal hivatalba lépése után egzisztenciális válságba került. A kormány akár idő előtt is megbukhat, mert a CDU-n belül lázadás bontakozott ki: mintegy 18 fiatalabb képviselő a pénteki végszavazás előtt nyíltan ellenzi a nyugdíjtörvényt.

A CDU/CSU és az SPD együtt 328 mandátummal rendelkezik a Bundestag 630 helyéből, ami mindössze 12 fős többséget jelent.

Egy elbukott szavazás újabb kínos kudarc lenne Merz számára a májusi megválasztási fiaskó és a júliusi alkotmánybírósági bírójelölt megválasztásának meghiúsulása után, és súlyosan megingathatná a kormány törvényhozási képességét.

Az SPD társelnöke, Bärbel Bas a héten jelezte: ha a nyugdíjcsomag nem megy át, az a koalíció végét is jelentheti. Ez akár előrehozott választásokhoz vezethet, miközben a bevándorlásellenes AfD a pangó gazdaság miatti aggodalmakat meglovagolva egyes felmérésekben 27 százalékkal az első helyen áll, 2,5 százalékponttal a CDU/CSU előtt.

A kancellár és szociáldemokrata partnerei kulcskérdésekben mélyen eltérő álláspontokat képviselnek.

Egyre nehezebben győzik meg a közvéleményt arról, hogy képesek újraindítani a növekedést, megerősíteni a belbiztonságot és a hadsereget, valamint rendbe tenni az infrastruktúrát.

Május óta számos intézkedés született. Ezek között szerepelnek a hadsereg és az infrastruktúra számára százmilliárdos nagyságrendű, adósságból finanszírozott különalapok is, ám hatásuk csak később jelentkezik.

Az iparági szervezetek részben üdvözölték a kormány lépéseit, de a szemére vetik Merznek és minisztereinek, hogy nem cselekszenek elég gyorsan Németország versenyképességének helyreállítása érdekében. Peter Leibinger, a befolyásos BDI elnöke szerint az autó-, acél- és vegyipari gyártók "drámai mélypontra" jutottak az év végéhez közeledve.

A gazdaság szabadesésben van, de a kormány nem reagál elég határozottan. Minden hónap, amely hatékony strukturális reformok nélkül telik el, munkahelyekbe és jólétbe kerül, és súlyosan szűkíti az állam jövőbeli mozgásterét

– mondta.

Miután a keddi próbaszavazáson kiderült, hogy a fiatalabb konzervatívok egy része nem hajlandó visszavonni ellenállását, Merz és frakcióvezetése nagy kockázatot vállal azzal, hogy a szűk többség ellenére pénteken is napirenden tartja a nyugdíjtörvényt. A helyzetet enyhítheti, hogy az ellenzéki Baloldal szerdán bejelentette: képviselői tartózkodni fognak. A Bundestagban elég, ha a mellette leadott szavazatok száma meghaladja az ellenszavazatokét, így a Baloldal mind a 64 képviselőjének tartózkodása 284-re csökkentené a többségi küszöböt – ezt a kormány elvileg könnyen teljesíthetné. Egy ilyen, az antikapitalista párt segítségével elért győzelem azonban sovány vigasz lenne, és aligha erősítené Merz pozícióját.

A kancellárra pártjában is széles körű nyomás nehezedik, mert sokak szerint túl sok engedményt tett az SPD-nek. A középbal párt ezzel szemben alig mutatott kompromisszumkészséget a nyugdíjcsomag ügyében, amely a kormányalakítás előtt lefektetett közös program része volt. A keddi zárt frakcióülésen Merz – a jelenlévők beszámolója szerint – minden konzervatív képviselőt arra kért, hogy támogassa a vitatott törvényt, hivatkozva a jelenlegi geopolitikai helyzetre. Arra is figyelmeztetett, hogy egy negatív szavazásnak drámai következményei lennének.

A koalíció esetleges korai vége kritikus pillanatban érné a német gazdaságot, amely 2023-ban és 2024-ben zsugorodott, és idén is alig bővült.

A februári választás és a szigorú adósságszabályok lazítása után gyorsan szertefoszlott az a kezdeti optimizmus, hogy Németország ismét a kontinens növekedési motorja lehet. Merz tanácsadói a múlt hónapban 1 százalék alá vágták vissza a jövő évi növekedési előrejelzést, az IMF pedig arra figyelmeztetett, hogy Németország tartósan alulteljesíthet, ha nem hajt végre "merész" reformokat.

A nyugdíjrendszer a társadalom széles köreiben kulcskérdés. Az egyre több nyugdíjas és az egy dolgozóra jutó nyugdíjasok számának emelkedése miatt a kötelező járulékokból finanszírozott rendszerbe a szövetségi költségvetésnek is egyre több pénzt kell bevonnia. A mostani törvényjavaslat 2031-ig garantálná a nyugdíjkifizetéseket, és – vitatott módon – azon túlra is biztosítékokat adna. A várható többletkiadások milliárdos terhei váltották ki a fiatalabb CDU-képviselők ellenállását, akik mélyebb reformokat sürgetnek. Merz elismerte, hogy szükség van ilyenekre, és szakértői bizottság felállítását kérte javaslatok kidolgozására.

Holger Schmieding, a londoni Berenberg vezető közgazdásza szerint bár Merz "nagy bajba kerülne", ha a törvény elbukna, a koalíció szétesése nem valószínű. Merz kizárta a kisebbségi kormányzás lehetőségét, ahogyan az AfD-vel való bármiféle együttműködést is.

Az alternatívák – egy instabil, Merz vezette kisebbségi kormány vagy új választások – a jelenlegi koalíció szinte minden szereplője számára elfogadhatatlannak tűnnek. Keményen fognak dolgozni azon, hogy megtalálják a kiutat

– írta elemzésében szerdán.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

Portfolio Agrárszektor Konferencia 2025

Portfolio Agrárszektor Konferencia 2025

2025. december 3.

Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet