Magán sürgősségi baleseti ellátás Magyarországon? Már működik!

Portfolio: Eltelt 9 év azóta, hogy átléptek teljes mértékben a magánegészségügyi ellátás oldalára. Az állami ellátórendszerben azóta végbement folyamatok után igazolva látják korábbi döntésüket?

Knoll Zsolt: Arra törekszünk, hogy intézményünk működését ezek a folyamatok ne befolyásolják.

Megítélésem szerint azért vagyunk még mindig a piacon speciális szereplőként, mert egy olyan területet fedünk le, amely a magánszektorban egyedi. Érezzük a helyzet súlyát, ugyanis sok esetben azért keresnek meg a betegek, mert félnek felkeresni az állami egészségügyi rendszert.

Azonban az összkép ennél árnyaltabb, ha az állami szférára gondolok. Vannak olyan magyar pácienseink, akik külföldről járnak hozzánk, mert a másik országban nem látják el megfelelően, nem bíznak abban a rendszerben. Volt olyan páciensünk, aki Londonból jött haza és keresett meg bennünket. Elszakadt az Achilles-ina, állami egészségügyi biztosítással azonban az ottani kórházban csak három hónap múlva fogadták volna. Nem várt, inkább hazatért, hogy olyan ellátást kapjon, amely számára megnyugtató eredménnyel zárul.

Vagyis azt mondja, hogy Magyarországon az állami ellátórendszer jobb minőségben szolgáltat és elérhetőbb, mint sok más uniós országban?

K. Zs.: Véleményem szerint vannak olyan szegmensei az államinak, amelyek jól működnek.

Mindezek alapján Önök is azt vallják, hogy az állami és magánszolgáltatóknak egymás mellett a helyük. Ebben a helyzetben azért vannak olyan esetek, ahol a két szektor egymás versenytársa.

Börzsei-Knoll Veronika: Jó lenne, ha egymás mellett meg tudna élni a két szektor.

Ameddig azonban létezik a paraszolvencia, addig számunkra valós konkurencia az állami rendszer.

A hálapénz, amelyet a beteg az állami rendszerben kifizet, ugyanis még mindig csak töredéke annak az összegnek, amennyibe egy magánellátás kerül. A privát egészségügyben viszont az érintetteknek van lehetőségük arra, hogy a legmagasabb színvonalú ellátás, vagy éppen implantátum mellett döntsenek.

K. Zs.: Egy ilyen környezetben mi csak akkor tudunk működőképesek maradni, ha mást szolgáltatunk, mint az állami intézmények.

A jelenlegi munkaerőpiaci körülmények közepette hogyan lehet megtartani a szakképzett munkaerőt?

B-K. V.: Mind a ketten ortopéd sebészek vagyunk, családi vállalakozásból indultunk és ezt hangulatában szeretnénk is megtartani. Az ismeretségi körünkből csatlakoztak hozzánk a kollégák és évek óta a csapat tagjai.

K. Zs.: Két kollégánk van, aki külföldön is kipróbálta magát, egyikük Spanyolországban, a másik Olaszországban dolgozott évekig. Amikor hazatértek, nálunk kezdtek ismét praktizálni hazai környezetben. Bár az egyikük megtartott egy állami köldökzsinórt, a másik csak nálunk vállal munkát. Mindketten jól érzik magukat nálunk. Egy hátránnyal azonban nekik is meg kell küzdeniük a visszatérésük óta: újból fel kell építeniük a praxisukat. Ahogy elhagyták ugyanis az országot, megszűnt az ismertségük. Hiába jó szakemberek, idehaza ezt nagyon nehéz bizonyítani; ahhoz itt kell lenni több évtizedeken keresztül, hogy elterjedjen rólad, jó szakember vagy.

Egyes ellátások esetében már a magánszolgáltatóknál is várakozási időről beszélnek, mert egyre többen választják a magánintézményeket az államiak helyett. Tapasztalnak hasonló folyamatokat az Emineónál?

B-K. V.: Erre a kórházban nagy figyelmet fordítunk, mert vannak olyan helyzetek, amikor a páciens nem tud várni, a panaszaira rövid időn belül szeretne megoldást. Az intézményünkben kétfajta ellátás működik: van az ortopédiai rész, ahol előre megtervezett eseteket kezelünk, és van a baleseti részleg, amelyet nem lehet tervezni. Ez utóbbi esetében már vannak olyan napok, amikor dupla orvosi gárdát kell felállítani, hogy a beteg fél órán belül ellátásban részesüljön.

A baleseti részlegünket öt évvel ezelőtt indítottuk el és látványos bővülésen ment keresztül. Tavasszal elköltöztünk, amely az előnyünkre vált: központi helyre kerültünk és a költözés óta 30-40 százalékos növekedést tapasztalunk a traumatológiai szolgáltatásunk eredményeiben.

Mekkora alapterületen működik az intézmény az új helyen és mekkora létszámmal?

B-K.V.: Összesen 1400 négyzetméteren dolgozunk, ez háromszor nagyobb az előző épületnél. A társaság létszáma 40 fő és emellé jön még 40 megbízásos orvoskolléga. 10 kórtermünk zömében kétágyas, de vannak egyágyas VIP kórtermek is. Mindegyik terasszal, saját fürdőszobával és WC-vel rendelkezik. Két ortopédiai ellátásra felszerelt műtőt alakítottunk ki a legmagasabb gépészeti- és légtechnikai (a legmodernebb steril klíma - szerk.) berendezésekkel. A beszerzett csúcstechnológiának köszönhetően az ortopédia teljes spektrumát lefedjük, csípő-, térdprotézis műtétek, tükrözéses eljárások, speciális váll- és lábsebészeti beavatkozások is elvégezhetőek.

Ha már a számoknál tartunk. Az elmúlt években látványos növekedési ütemeket láthattunk az Emineo beszámolóiban. Mennyire fenntartható ez a folyamat?

B-K. V.: Ennél visszafogottabb növekedés várható, de a 15 százalékos árbevétel emelkedést szeretnénk megcélozni. Ebben az esetben tud gazdaságilag is stabilan működni az intézményünk .

Legutóbb egy jelentős kapacitásbővítésről döntöttünk, ez megalapozhatja a növekedést, ez azonban függ attól is, hogy tudunk-e még magunkhoz csábítani jó szakembereket.

K. Zs.: A több mint 20 százalékos emelkedés azt jelentette, hogy egy olyan szegmenst sikerült megcéloznunk, amelyre nagy szükség volt a hazai orvosi ellátásban, de a 15 százalékos növekedésért már nagyon sokat kell tenni. Az egészségügy egy privát, diszkrét kapcsolat, éppen ezért az orvosoknak óriási a jelentőségük és a szerepük.



Vagyis Önök azt tapasztalják, hogy a betegek elsősorban orvost választanak?

B-K. V.: A nagy magánszolgáltatók üzemorvosi ellátással alapozzák meg a betegkört, de ki tudják szolgálni a járóbeteg ellátást is, ezért a páciensek azt az intézményt választják. Mi viszont nem az üzemorvosi ellátásból kapjuk a betegeket, hanem konkrét panaszokkal érkeznek hozzánk.

Maradva az intézményben megforduló betegeknél, milyen arányban vannak a külföldi betegek, az elmúlt években volt-e érzékelhető változás a külföld-belföld viszonylatban?

B-K. V.: Külön kell választani a járó- és a fekvőbeteg ellátást. A műtéti eljárásra nagyon sok külföldön élő magyar jön haza, ők a járóbeteg-ellátásra jellemzően elmennek az aktuális lakóhelyükön. A járóbeteg ellátásnál viszont van egy növekvő tendencia. Bár még mindig 95 százalékban magyarokat látunk el, de nő a Magyarországon élő külföldiek száma is, akik minket keresnek fel egészségügyi problémáikkal. Ez a műtétek számában azonban egyelőre nem érezhető.

Visszatérve a nyilvános adatokhoz, a tavalyi évről készült üzleti beszámolóból kiderül, hogy a társaság 202 millió forintos kutatás-fejlesztési pályázati forráshoz jutott. Lehet erről tudni részleteket?

K. Zs.: A bővítés utáni szabad kapacitásainkat szerettük volna lekötni és ennek érdekében saját csípőízületi műtéti technológiát fejlesztettünk ki. Egy minimál invazív csípőizületi protézis beültetését megkönnyítő műtőasztali fejlesztésre nyertük el budapesti bejegyzésű cégként a pályázati összeget. Büszkék vagyunk rá, ráadásul adott hozzá a szakembergárda és fejlesztünk rá egy speciális orvostechnikai eszközt. A pályázatnak volt egy kiemelt része: kiszámoltam, a társadalomnak mennyibe kerül egy ilyen modern műtét és mennyibe kerül egy régi. Kiderült, hogy milliárdokat lehetne megtakarítani, ha minden orvos ilyen technikával operálna, a betegek pedig hamarabb visszatérhetnének a munkába.

Látva a magánszolgáltatók piacán elindult és egyre erősebb konszolidációt, lehet-e a mostani vállalkozásnak olyan kifutása a közeljövőben, hogy az intézmény nem önálló lesz, hanem egy hálózat része?

K. Zs.: Mi vagyunk az egyedüliek a piacon, akik orvosként vezetnek egy egészségügyi intézményt. Teljesen más, ha itt ül egy közgazdász, vagy egy szakmai befektető, aki minden hónapban, vagy minden évben tudja, hogy mennyit fog kivenni az üzletből. Nincs is ezzel semmi gond, az ő motivációi eltérőek. De mi orvosként teljesen másként állunk ehhez a gazdasági tevékenységhez. Úgy gondoljuk, akkor lesznek nálunk elégedett betegek, ha elégedettek az orvosaink.

Ezt azonban úgy tudjuk elérni, hogy olyan honoráriumot kapnak, amelyre, ha csak cégtulajdonos lennék, azt mondanám, több mint piacképes. Hosszú távon azonban csak így tud működni ez a gépezet, végülis az orvos az, aki a felelősséget viseli.

Ugyanez igaz a többi alkalmazottra is. Akkor tudjuk őket megtartani, folyamatosan motiválni, legyenek kedvesek és előzékenyek, ha piacképes fizetést és kulturált munkakörülményeket kapnak.

B-K. V.: Az volt a célunk, hogy a diagnosztikától a gyógyításig végig tudjuk kísérni a beteget és ne kelljen olyan kompromisszumot kötni, amely például egy külsős műtői háttérrel járt. Nem a gazdasági mutatók voltak a mérvadóak, hiszen

a fekvőbeteg ellátó egység, ha csak önmagában nézzük, sosem lesz rentábilis, hiszen a járóbeteg ellátással fordul át pozitívba a mérleg.

Természetesen lehet jó modell alapján gazdaságilag nyereségesre kihozni a végét, de ehhez egyben kell nézni az egész folyamatot. Ide kell venni a rehabilitációt is, járóbetegként ugyanis a páciens visszajár a gyógytorna- és fizikoterápiás kezelésekre.

Bár még közel vagyunk a legutóbbi kapacitásbővítéshez, logikusnak tűnhet a terjeszkedés, akár vidéki városok irányába. Szóba jött ez az opció?

B-K. V.: Ez nagyon jól hangzik. Jelen pillanatban azonban annyi erőt, energiát visz el a jó munkaerő megtalálása és megtartása, hogy nem fér bele időben, hogy földrajzilag másik, sokkal kevésbé ismert terepen próbáljuk ki magunkat. A másik oka ennek, hogy még mindig óriási különbség van a vidéki és a budapesti árérzékenység között. Mivel ez egy csúcstechnológiát igénylő terület, nem tudjuk olcsóbban kínálni a szolgáltatásokat. Bár olcsóbb a munkaerő vidéken, a jó munkaerő azonban már nem. A fizetőképes kereslet pedig itt van Budapesten.

Tavaly 700 műtétet végeztünk, amellyel nagyon elégedettek voltunk. Ennek egyharmada vidéki beteg volt. Nem hiszem tehát, hogy vidéki hálózat kellene ahhoz, hogy megtaláljanak bennünket.

Ráadásul olyan rohamosan fejlődik a technika, hogy a betegek nagy része akár már az operáció másnap reggelén haza tud menni, földrajzilag ez sem korlátoz bennünket.

K. Zs.: Magyarországon az a megszokott, hogy egy csípőprotézis műtét után a beteg három hétre elmegy rehabilitációra, ahol egy kicsit megtornáztatják, aztán hazaengedik. Az Emineoban jelenleg mindez úgy néz ki, hogy a műtét után hat órával a beteg a saját lábán kimegy a vécére, másnap reggel a gyógytornásszal sétálnak a folyosón, következő nap lépcsőn gyakorolnak, utána pedig, miután az intézményben töltött két-három éjszakát, hazamegy a beteg. Nincs rehabilitációs osztály, nem is igényli a páciens állapota.

Jövő januártól változik az egészségbiztosítások béren kívüli juttatásának rendszere és a cégek számára ennek finanszírozása már nem lesz vonzó. Mit okoz ez a magánpiacon? Az Emineóhoz betérő páciensek jellemzően hogyan finanszírozták a szolgáltatásokat?

B-K. V.: Többnyire saját anyagi forrásokból fizetik a költségeket. A betérő betegek 10-12 százalékának van magán egészségbiztosítása, hasonló arányban van jelen az egészségpénztár, a maradék pedig készpénzes fizetés. Ha a betegek oldaláról nézzük, rossz annak az üzenete, hogy az állami ellátásban nem használja fel a befizetett járulékokat, de a magánellátásban sem tudja azt érvényesíteni.

K. Zs.: Sokan bíztak abban, hogy egyfajta kiegészítő biztosítás jön Magyarországon, azonban éppen ellentétes intézkedés lép életbe jövő januártól.

Pedig a kiegészítő biztosítás rendszer jól működhetne, sokan erre alapoztak a magánszektorban. Ha mellé rendelték volna az egységes szakmai felügyeletet, akkor zökkenőmentesen működhetett volna ez a fajta szisztéma.

Ezek szerint a módosítás a magánszektor növekedési ütemén akaszt egyet, de nem állítja meg. De mi várható az egészségügyi ellátásban Magyarországon hosszabb távon, ha ez folytatódik?

K. Zs.: Két irányt valószínűsítek.

Vagy azt mondja az aktuális kormányzat, hogy mostantól erre koncentrál és 20 évre vonatkozó tervet tesz le az asztalra, emellett megegyeznek abban, mindegy, ki van hatalmon, ez a program ciklusokon átível és megvalósul. Vagy az egészségügy szétválik szegények és gazdagok egészségügyévé, amelyben csak utóbbiaknak lesz elérhető a privát szolgáltatás.

Ha az első forgatókönyv valósulna meg, akkor annak alapfeltétele, hogy az alapellátást magas színvonalra fejlesszék fel. Ha az állam azt mondja ebben a szcenáriában, szüksége van privátszolgáltatókra, akkor odaadhatja regionálisan a szűrővizsgálatokat. Vagy felkínálja annak a lehetőségét, hogy olyan műtéteket végezzenek el, amelyeket nem akar és nem is tud az állam finanszírozni. Ha például egyénre szabott térdprotézis kell, semmi probléma, nem kell az állami rendszerben bevezetni. De ha a beteg szeretné, akkor legyen lehetősége választani a co-paymentes rendszer keretében. Nem gondolom, hogy mindenkinek kellene privátbiztosítás. De rengeteg olyan ember él a környezetünkben, akinek kinyílik a bicska a zsebében, hogy mennyi pénzt hagy az állami rendszerben, és semmit nem kap érte.

De gondolom az egészségügy kettészakadásának nagyobb valószínűséget adna jelenleg.

K. Zs.: Mindannyiunknak az az érdeke, hogy működjön az állami egészségügy, az más kérdés, hogy bizonyos reformokra sürgető szükség van.

Interjúsorozat az egészségügyről A Portfolio idén tavasszal interjúsorozatot indított útjára, melynek keretében a magyar egészségügy aktuális helyzetéről, kilátásáról, problémáiról, lehetőségeiről beszélgetünk a szektor képviselőivel, régiós kitekintéssel. Rajtuk keresztül kapnak az olvasók rálátást az egészségügy minden szegletére, így az állami- és magánellátás kapcsolatára, a fokozódó versenyre, a finanszírozásra, a huménerőforrás-helyzetre, és az innovációs tevékenységre. Emellett pedig külföldi egyedi- és országpéldákat is felvonultatunk. Az interjúk IDE KATTINTVA érhetőek el.

Még nem késő jelentkezni a Portfolio Private Health Forum 2018 rendezvényre!

• Címkék:
• egészséggazdaság,
• egészségügy,
• egészségügyi interjú,
• magánegészségügy,
• magánkórház,
• makrogazdaság,
• csiki gergely,
• börzsei-knoll veronika,
• emineo