
A szerdai csúcstalálkozón Ukrajna helyzete, valamint védelmi és biztonsági kérdések kerülnek napirendre.
A magyar miniszterelnök
határozottan elutasította, hogy Ukrajna csatlakozási folyamatát az ő jóváhagyása nélkül indítsák el.
Álláspontja szerint a jogi keretek nem teszik lehetővé a különutas eljárást, mivel minden korábbi bővítési folyamat azonos jogi rend szerint zajlott.
Orbán gratulált a moldovai választások győztesének is, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy
Moldova uniós csatlakozása nem kapcsolható össze Ukrajna helyzetével.
Ukrajna kapcsán kijelentette:
Nem tudjuk hol van a határa, nem tudjuk mennyien laknak benne, és nem tud megállni a saját lábán. Ha úgy döntenénk, hogy nem adunk pénzt, Ukrajna megszűnne mint állam."
A kormányfő kiemelte, hogy Ukrajna uniós tagságának elutasítása nem személyes politikai álláspontja, hanem a magyar nép döntése.
Ez nem alku kérdése: a magyar nép nem akar sem katonai, sem gazdasági integrációs formát Ukrajnával. Az én javaslatom egy stratégiai megállapodás, nem pedig tagság. Ukrajna hősies ország, támogatnunk kell őket, ez nem kérdés. A kérdés az, hogy miként tesszük ezt"
– fogalmazott.
A drónfal-koalícióval kapcsolatban Orbán támogatásáról biztosította a katonai együttműködéseket.
Ha valami berepül Magyarországra, és nem hozzánk tartozik, mi lelőjjük. Ha van drónfal, ha nincs"
– jelentette ki, bár a sajtó emlékeztetett rá, hogy 2022-ben egy Ukrajnából indult, végül Horvátországban lezuhant drónt nem sikerült elfogni.
Az orosz olajimport leállításával kapcsolatos kérdésre válaszolva a miniszterelnök közölte, hogy eddig senki sem kérte erre hivatalosan Magyarországot. Szerinte a földrajzi adottságok miatt nincs más választásunk, mint az orosz energiahordozók importja. Megjegyezte, hogy Donald Trump is csak érdeklődött a helyzetről, és tiszteletben tartja Magyarország álláspontját.
Címlapkép forrása: EU
Kiderült, milyen céllal repülhettek be a német légtérbe a gyanús repülő tárgyak
Részletek szivárogtak ki a kieli drónészlelésekről.
Megpróbálja kiárazni magát az orosz piacról az UniCredit
Egyre jobban csökkenti kitettségét a bankcsoport.
Fra Angelicótól Gerhard Richterig – nagy őszi tárlatok az európai múzeumokban
A régi mesterek kedvelőire és a kortárs művészet híveire is izgalmas kiállítások várnak.
Ijesztő adatok derültek ki a magyarok életmódjáról
A lakosság harmada nem mozog, sportol rendszeresen.
Arany, bitcoin, vagy 4iG? - Mutatjuk, mivel lehetett a legnagyobbat nyerni idén a tőzsdén
Nagy nyerők és csúnya bukók.
Itt vannak a Prima Primissima díj 2025-ös jelöltjei
Idén közel 900 jelölés érkezett a szakmai szervezetektől.
Kiderült az igazság: ezért nem szabadulhat Európa a szennyező energiától a háború ellenére sem
Nemcsak anyagilag, hanem az életkörülményekben is nagy árat fizet a kontinens.
Agrárgazdaság átadása: a generációváltás és a vagyontervezés kulcsa az agráriumban
Az agrárgazdaság átadása az elmúlt években az agrárium egyik legaktuálisabb kérdésévé vált. A rendszerváltás idején önálló gazdálkodóvá vált generáció mára elérte vagy hamarosan

Az osztalék portfólióm - 2025. szeptember
Aktív hónap volt, vásároltam sokat, új részvényeket és a már meglévők mellé is. Osztalék viszont alig csordogált.VáltozásokUnited Parcel Service, Inc. (UPS) vásárlás 85 dolláron, 7,72%
A baby boomer generáció gazdasági jelentősége
Kulcsszereplők a jövő gazdasági növekedésében.
A mesterséges intelligencia vegánjai
Az MI-veganizmus egy új társadalmi mozgalom, amely etikai, környezeti és jóléti megfontolásokból tudatosan korlátozza a mesterséges intelligencia használatát.
KlimaKover - megoldás a közterek hűtésére?
Energiatakarékos és fenntartható technológia a városi hőhullámok enyhítésére.
Pusztító koktél villámaszályok és hőhullámok
A villámaszályok a klímaváltozás egyik legaggasztóbb jelenségei közé tartoznak, amelyek hatását a szélsőséges hőség drámaian felerősíti.
Üzemanyag-vásárlóerő: időutazás a rendszerváltástól napjainkig
Cikkünkben egy gyors áttekintést adunk arról, hogy az elmúlt három és fél évtizedben egy átlagos magyar havi munkabérből hány liter benzint lehetett vásárolni, milyen trendet figyelhetünk m
Sakkmesterből játéktervező, majd Nobel-díjas tudós: ő az agy a Google AI mögött
Sakkmesterből videójáték-tervező, majd idegtudós és Nobel-díjas: Demis Hassabis a teremtő elme a Google AI mögött. Egyedülállóan sokoldalú és kreatív pályája alatt számos olyan újítá


Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsdézz a világ legnagyobb piacain: Kezdő útmutató
Bemutatjuk, merre érdemes elindulni, ha vonzanak a nemzetközi piacok, de még nem tudod, hogyan vágj bele a tőzsdézésbe.
A 3%-os lakáshitel titkai: mostanra kiderült, mire kell figyelni igazán
A Portfolio Checklistben az Otthon Start tanulságait elemezzük.
Új trend az energiapiacon: így fixálhatóak évekre az alacsony árak
A legnagyobb techgigászok, mint a Google, Amazon, Microsoft állnak a trend élén.
Egy betegség, ami minden magyarnak fáj: évtizedek óta küzdünk vele
Megjelent a Portfolio Checklist keddi adása: fókuszban a fiskális alkoholizmus.
