Globál

A világ egyik legveszélyesebb terrorszervezete által uralt ország, amely Amerika új Afganisztánja lehet

2021. december 03. 16:31 | Kiss Csaba

A világ egyik legveszélyesebb terrorszervezete által uralt ország, amely Amerika új Afganisztánja lehet

A több évtizedes polgárháború sújtotta afrikai országban, Szomáliában működik ma a világ egyik legveszélyesebb terrorszervezete, az al-Shabaab. A csoport a káoszban lévő ország területeinek egy jelentős részét uralja, de már a politikai vezetésbe és az üzleti életbe is beszivárgott. Egyfajta párhuzamos államot tart fenn, amiből jelentős bevételekre tesz szert, miközben folyamatosan bombatámadásokkal igyekszik gyengíteni a központi kormányzatot. Végső célja a hatalom teljes megszerzése és egy szigorú, iszlamista törvénykezésen alapuló állam létrehozása. A szervezet minden erőfeszítés dacára erősebb, mint valaha. Az Egyesült Államok kisszámú kontingenssel van jelen az országban, amely főleg hírszerzést és a helyi erők kiképzését végzi. Amerika hírneve egyre rosszabb, mivel dróncsapásaiban számos szomáliai civil is életét vesztette. Joe Biden kormányzata előtt lényegében két út áll: vagy erősíti jelenlétét az országban, vagy teljesen kivonul. Sokan attól tartanak, hogy az előbbi esetben egy Afganisztánhoz hasonló örök háborúra kellene készülnie, amelynek vége az afganisztánihoz hasonló csúfos kudarc lehet.

Németország nagy bajban van - El kell halasztani a daganatos betegek műtétjeit is

2021. december 03. 13:20 | MTI

Németország nagy bajban van - El kell halasztani a daganatos betegek műtétjeit is

A járványügyi korlátozások szigorításával együtt is tovább emelkedik a nyomás az egészségügyi ellátórendszeren Németországban, és az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegséggel (Covid-19) kórházba kerülők nagy száma miatt már daganatos betegek műtétjeit is el kell halasztani pénteken közölt adatok szerint.

Az amerikai haderő vezérkari főnöke szerint egyre több jel utal Oroszország Ukrajna elleni inváziójára

2021. december 03. 12:59 | Portfolio

Az amerikai haderő vezérkari főnöke szerint egyre több jel utal Oroszország Ukrajna elleni inváziójára

Az Egyesült Államok szerint egyre több jel és figyelmeztetés ad okot aggodalomra az Ukrajna melletti orosz katonai tevékenységgel kapcsolatban, és az orosz retorika is egyre markánsabbnak tűnik – mondta csütörtök este az Amerikai Egyesült Államok haderejének vezérkari főnöke. Mark Milley szerint Putyin hibát követ el, ha Amerika afganisztáni kivonulásából indul ki - írja a Reuters.

Újabb országokat figyelmeztet a WHO az omikron miatt

2021. december 03. 09:30 | Portfolio

Újabb országokat figyelmeztet a WHO az omikron miatt

A WHO arra figyelmezteti az ázsiai csendes-óceáni térség országait, hogy fel kell készülniük az omikron szupervariáns terjedése miatt megugró fertőzésszámokra, ezért növelniük kell az egészségügyi kapacitásaikat és minél magasabb átoltottságot kell elérniük.

Kadhafi fia mégis indulhat a líbiai elnökválasztáson

2021. december 03. 08:45 | MTI

Kadhafi fia mégis indulhat a líbiai elnökválasztáson

Egy líbiai bíróság érvénytelenítette csütörtökön a központi választási bizottság azon döntését, hogy Szaif al-Iszlám Kadhafi, a néhai diktátor fia nem indulhat a december 24-ére kitűzött elnökválasztáson - jelentették helyi médiumok.

Nagy meglepetés a francia előválasztáson

2021. december 03. 07:19 | MTI

Nagy meglepetés a francia előválasztáson

Valérie Pécresse, a Párizs körüli Ile-de-France régió elnöke és Eric Ciotti dél-franciaországi képviselő jutott tovább csütörtökön a francia jobbközép Köztársaságiak (LR) államfőjelölt-választó szavazásának második fordulójába, az első a párt liberálisabb szárnyához, míg az utóbbi a legjobboldalibb, bevándorlásellenes szárnyához tartozik.

Fenyegetőzik a NATO, de mégis mit tud csinálni, ha Vlagyimir Putyin tényleg megtámadja Ukrajnát?

2021. december 03. 06:30 | Huszák Dániel

Fenyegetőzik a NATO, de mégis mit tud csinálni, ha Vlagyimir Putyin tényleg megtámadja Ukrajnát?

Súlyos következményekkel fenyegette meg a napokban Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára Oroszországot, ha támadást indítanak Ukrajna ellen. Hasonlóan nyilatkozott Antony Blinken, az Egyesült Államok külügyminisztere is, aki állítólag Moszkva konkrét haditerveit is ismeri. Ukrajna nem NATO-tag és hivatalosan még csak nem is Amerika-szövetséges ország, ettől függetlenül a Nyugat vezetői rendszeresen azt ismételgetik, hogy stratégiai partnerként kiállnak az ország területi szuverenitása mellett és fellépnek Oroszország agressziója ellen. Nemrég az amerikai külügyminisztérium egyik tisztségviselője, Karen Donfried már arról beszélt, hogy „minden opció az asztalon van” egy orosz támadás esetén. A kemény nyilatkozatok ellenére továbbra is extrém valószínűtlen, hogy a NATO háborúba menne Ukrajnáért, de akkor mégis mik lehetnek ezek az „opciók,” „súlyos következmények,” melyekkel Oroszországot fenyegeti a Nyugat? Nézzük.

Koronavírus: aggasztóan gyorsan terjed az omikron, de szivárognak a biztató hírek is

2021. december 02. 20:40 | Portfolio

Koronavírus: aggasztóan gyorsan terjed az omikron, de szivárognak a biztató hírek is

Michelle Groome, a dél-afrikai Nemzeti Fertőző Betegségek Intézete (NICD) munkatársa szerint az omikron variáns terjedése aggasztó. Az előzetes eredméyneik alapján valamelyest képes az omikron megkerülni az oltások adta védettséget, de a jelenlegi oltások által a súlyos megbetegedés és a halálozás ellen nyújtott védelem továbbra is erős marad.

Pfizer vagy Moderna? Most kiderült, melyik oltás hatékonyabb

2021. december 02. 20:10 | MTI

Pfizer vagy Moderna? Most kiderült, melyik oltás hatékonyabb

Mind a Pfizer-BioNTech, mind a Moderna új koronavírus elleni mRNS-oltása nagyon hatékony a Covid-19 következményei, például a kórházba kerülés és az elhalálozás megelőzésében - állapították meg amerikai kutatók, akik először hasonlították össze a két biotechnológiai cég oltásának hatékonyságát amerikai veteránok egészségi adatainak elemzése alapján. A kutatók azonban azt találták, hogy a Moderna oltása nagyobb szintű védettséget nyújt, például 21 százalékkal kisebb az igazolt fertőzés kockázata és 41 százalékkal a kórházba kerülés kockázata.

2021. december 02. 19:07 | MTI

Az EU újabb szankciókat fogadott el Fehéroroszországgal szemben

Az európai uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács csütörtökön elfogadta a fehérorosz vezetés elleni immáron ötödik szankciócsomagot, amely korlátozó intézkedéseket vezet be mások mellett az ország igazságszolgáltatásának prominens tagjai, a propagandaszervezetek és olyan utazási vállalatok ellen, akik segítették a rezsim által szponzorált embercsempészetet. A szankciók 17 személyt és 11 szervezetet érintenek, köztük a Belavia fehérorosz légitársaságot is.

Holdblog

New York, te kommunista...

Világvége, összeomlás, Szovjetunió - ez vár New Yorkra a republikánusok szerint, ha a demokrata Zohran Mamdani lenne a város polgármestere. De tényleg bibliai méretű pusztulás... The post New