Balatoni nyárra vágysz? Siess, mert kimaradsz a jóból
Mit mond a Google?
A keresési statisztikákat feldolgozó Google Trends adatai alapján a "nyaraló" kifejezés iránti érdeklődést ábrázoltuk a fenti grafikonon. (Egyébként mind az "eladó nyaraló", mind a "kiadó nyaraló" kifejezésekre azonos eredményt kaptunk.) Nem túl meglepő módon évről-évre decemberben érdeklődnek a legkisebb mértékben nyaralók vásárlása iránt. A hőmérséklet emelkedésével az érdeklődés folyamatosan nő, majd a nyár végétől kezdve decemberig megint lecseng. Leolvasható az is, hogy a júliusi relatív csúcsok évről évre egyre magasabbra kerültek, ami azt is jelentheti, hogy 2014-ben a korábbi éveknél jobban felpörgött a hazai nyaralópiac.
Ami a piac 2015-ös kilátásainak szempontjából még érdekesebb, hogy bár a hónap adatai még nem kerültek teljes mértékben feldolgozásra, de úgy tűnik, idén januárban magasabb érdeklődés jelentkezett a nyaralók iránt, mint az előző években bármikor. Ez előre vetítheti azt is, hogy az év többi hónapjában is hasonlóra számíthatunk.
Hogyan működik a Google Trends? A keresési adatok egyszerűbb összehasonlítása érdekében a Google Trends normalizálja azokat. A normalizálás során a keresési adathalmazokat elosztják egy közös változóval - például a keresések teljes számával - annak érdekében, hogy kiegyenlítsék az adott változó adatokra gyakorolt hatását. A cikkünkben is látható grafikon számai azt tükrözik, hogy a Google-ön végzett összes kereséshez viszonyítva milyen gyakran keresték az adott kifejezést. Nem abszolút keresési forgalmat jelölnek, mert az adatok a normalizálás után egy 0-100-ig terjedő skálán jelennek meg. A grafikon minden pontja el van osztva a legmagasabb ponttal vagy 100-zal. A 100-as értéket abban az időpontban láthatjuk, amikor relatíve a legtöbben kerestek az adott kifejezésre.
Mennyire drága mulatság?

Nagy esély van azonban arra, hogy 2015-ben ennél mélyebben a zsebébe kell nyúlnia annak, aki balatoni nyaralót szeretne vásárolni, mivel a legtöbb elemző országszerte a lakásárak lassú, de biztos emelkedésére számít. A KSH nemrég megjelent lakáspiaci tükre is alátámasztotta azt, amit már régóta sejtettünk az ingatlanközvetítők becslései alapján: 2014-ben nőttek a használtlakás-árak.Semmi okunk azt feltételezni, hogy ez a folyamat nem fog 2015-ben folytatódni országos szinten - a finanszírozási környezet továbbra is kedvező, ráadásul több évnyi elhalasztott vásárlásnak kell materializálódnia egy olyan piacon, ahol nagyon kevés az új fejlesztés.
A Balatonon pedig még látványosabb lehet a piac újjáéledése az árak tekintetében. Októberben közzétett adatok szerint ugyanis a magyar tenger 10 kilométeres körzetében a válság évei alatt is sokkal kevésbé volt jellemző az országszerte tapasztalt brutális árcsökkenés. Az északi parton már 2013-ben megállt az árak esése, míg a déli parton 2010 óta folyamatosan nő az értékesített ingatlanok átlagára.

Lássuk a nyaralókat! Még több képért és az adatlapért kattints a fotókra!
Szökőkutas udvar Tihanyban
Luxusház Balatonfüreden

Panoráma Balatonfűzfőn
Horgászhely Balatonfenyvesen

11 szoba nagyravágyóknak Siófokon - borzasztó fotókkal!

Kíváncsi vagy az aktuális balatoni kínálatra? Nézelődj az Otthontérképen!
Lépett az Európai Bizottság: vizsgálat indul az amerikai technológiai óriás ellen
Jogtalanul járhattak el.
Hatalmas botrány van Ukrajnában – Az oroszok szerint már katonai puccs fenyegeti Zelenszkijt
Moszkva is foglalkozik az üggyel.
Lezárul egy korszak: szakít egymással a koronavírus oltás két fejlesztője a Pfizer és a Biontech
A járvány hősei különválnak.
Ott is toboroz zsoldosokat a Kreml, amire aztán nem sokan számítottak – Színt vallott a fronttól 5000 kilométerre fekvő ország
A megtévesztéstől sem riadnak vissza.
Bedobta a törölközőt a 2008-as válságot megjósoló sztárbefektető
Új, rejtélyes projektbe kezd.
Szlovákiában terjeszkedik Mészáros Lőrinc cége
A Talentis megvette a szlovák Doprastav építőipari vállalatot.
Brüsszel bedarálná a Red Bullt – soha nem látott fegyvert vetettek be
Az Európai Bizottság precedensértékű lépést tett.
Könnyített Otthon Start: minden, ami november 15-től változik a támogatott hitelben
Az Otthon Start program bejelentése óta számos ponton módosult, legutóbb az éjszaka megjelent kormányrendelet változtatott érdemben a támogatott lakáshitel feltételein. Ez alapján 2025. novemb
Mire jó a ragacsosságmutató?
A ragacsosságmutató szerint a hőérzet extrém mértékű lehet alacsonyabb hőmérséklet mellett is, ha magas a páratartalom.
A vagyonadó elviselhetetlen könnyűsége — avagy miért terjed a szegénység gyorsabban, ha meg akarják fékezni
Kiengedjük a tőkét a kalitkából, de zsinór van a lábán és jöhet a finánc? A vagyonadó alapötlete nem tűnik rossznak, de a megvalósítása annál inkább.... The post A vagyonadó elviselhete
A megújuló energiaforrások helyettesítő hatása
A német villamosenergia-piac tapasztalatai szerint a megújuló energiaforrások kibocsátáscsökkentő hatása csak megfelelő piaci szabályozás mellett érvényesül tartósan.
Zsiday Viktor: Ha 10 közgazdászból 10 egyetért, az nagyon veszélyes
A HOLD Alapkezelő szakemberei, Zsiday Viktor és Szőcs Gábor portfóliókezelők is színpadon voltak a Portfolio Professional Investment Day 2025 konferencián, ahol az is kiderült, hogy... The post Z
Top 10 osztalék részvény - 2025. november
November harmadikán kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt az eredmény.Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolatbanElőző
ÁNYK helyett ONYA - új korszak a NAV online nyomtatványának kitöltésében
A NAV által üzemeltetett online nyomtatványkitöltési felületekben a jelentős fejlesztés történt: az általános keretprogramon alapuló Általános Nyomtatványkitöltő Keretprogram (ÁNYK) hely
Trump és a Big Pharma - HOLD Minutes
A HOLD Minutes e heti részében Ifkovics Ábrahám részvényelemző beszél: A YouTube-on vagy a HOLD Facebook-posztjánál mondd el a véleményed, hogy tetszik-e a Minutes, és... The post Trump és a
Itt az fog győzni, akinek sikerül később összeomlania – Putyin kudarca rettentheti el a szuperhatalmat a totális háborútól?
A Global Insight új adásában Matura Tamás Kína-szakértővel elemzünk.
Miért áraszt el minket az illegális dohány?
A JTI Hungary Zrt. szakértőivel beszélgettünk.
Mit értek el pontosan Orbánék Trumpnál? Elemzőket kérdeztünk a részletekről
Megjelent a Portfolio Checklist hétfői adása.
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!


