Belehúzott a régió!
Csehországban is örülhetnek az eladók
A lengyelnél még egyértelműbb tendenciát mutat a csehországi lakóingatlan-piac, ahol 2012 óta folyamatos a növekedés. Itt a szektor a GDP korábbi csökkenése mellett is el tudott kezdeni növekedni: a cseh nemzeti össztermék 2012-ben 0,7 százalékkal esett vissza, míg a lakásárak 3,1 százalékkal nőttek. Ennek egyik oka a külföldi, nagyrészt orosz és ukrán befektetők megjelenése, amely 2014-ben is komoly szerepet játszott az ingatlanpiac fejlődésében.A Cseh Statisztikai Hivatal adatai alapján tavaly 2,74 százalékkal nőttek a lakásárak, míg az Eurostat összesítése szerint az idei év első negyedévében a reálértéken számított ingatlanárak már-már elérik a válság előtti szintet. A fejlődésben szerepet játszik a cseh lakásbérleti piac 2012. december 31-gyel befejezett deregulációja: az 1980-as évek óta szabályozott körülmények között működő szektor ingatlanállományának mintegy 80 százalékát (750 ezer ingatlan) érintette a most megszüntetett rendszer, amelynek következtében jelentős árkülönbség alakult ki a szabályozás alá tartozó, illetve nem tartozó ingatlanok bérleti díjai között.
"A lengyel és cseh lakáspiac is lendületesen bővül, miközben a két ország között különbségek és hasonlóságok egyaránt megtalálhatók. Egyrészt Lengyelország népessége nagyobb - többen lakják, mint például Kanadát vagy Ausztráliát - és az országon belüli kereslet is egyenletesebb, Varsó mellett több nagyvárosban is élénk a piac. Ezzel szemben Csehországban, Magyarországhoz hasonlóan elsősorban a fővárosi tendenciák dominánsak. Másrészt viszont a kamatlábak mindkét országban alacsonyan vannak, amely ösztönzőleg hat a keresletre, illetve a kormányzatok is igyekeznek célzott programokkal segíteni a szektor élénkítését" - emelte ki Guy Dymschiz, a Duna House cégcsoport társtulajdonosa.
Romániában és Szlovákiában javul a helyzet
Csehországhoz hasonlóan Romániában is egyértelműen javulóban van az ingatlanpiac helyzete: a válság alatt 33 százalékkal esett vissza az új lakásfejlesztési projektek száma, ez a tendencia viszont megállt 2013-ra, sőt, az előző évhez képest 1,8 százalékkal több építési engedélyt adtak ki, amely arány 2014-ben 2,7 százalékra nőtt. A lakásárak terén szintén lassú növekedés tapasztalható, jelenleg a 2006 második negyedévi, azaz közvetlenül a nagy áremelkedések előtti szintek jellemzőek. Változott azonban a lakhatási célú fejlesztések jellege, mivel a jelenlegi piac túlnyomó többségét a végfelhasználók által finanszírozott projektek képzik, míg a korábban aktív nemzetközi befektetők egyelőre kivárnak. Erre utal, hogy míg 2008-ban 281 négyzetméter jutott átlagban egy lakóingatlan-piaci építési engedélyre, 2014-re ez 205 négyzetméterre csökkent. A jelenlegi tendenciákhoz nagyban hozzájárul a 2009-ben indított "Első otthon" program, amelynek keretében az első lakóingatlan megszerzéséhez szükséges hitel maximum 50 százalékát - legfeljebb 60 ezer euróig - a román állam nyújtja alacsony kamatláb mellett.
"A lakásárak emelkedése és a kiadott építési engedélyek számának növekedése egyértelműen a régiós ingatlanpiac bővülését mutatja. Ez párhuzamba állítható az országok gazdasági bővülésével, illetve a kormányzati programok is pozitív hatással vannak az ingatlanpiac különböző szegmenseire. Az olyan intézkedések, mint a DNA (romániai korrupcióellenes ügyészség) felállítása vagy a cseh gazdaságélénkítő lépések elsősorban a nagybefektetők bizalmának elnyerésében játszanak szerepet. Ezzel párhuzamosan a fiatalok lakáshoz jutását segítő lengyel program vagy a szlovák állami támogatású lakáshitel rendszer, együtt az alacsony kamatlábakkal, a kereslet élénkítését eredményezik." - fejtette ki Doron Dymschiz, a Duna House cégcsoport társtulajdonosa.
Amerika megtámadta Iránt - Így reagál az olaj, a tőzsdék és a forint
Máris lépnek a befektetők.
Netanjahu: Izrael már nagyon közel áll ahhoz, hogy elérje céljait Iránban
Nem kívánják folytatni a harcokat "a szükségesnél tovább".
Hivatalos: a jemeni húszik belépnek az Izrael-Irán háborúba
Bejelentést tett az iszlám fegyveres csoport.
Orbán Viktor szerint három nagy veszéllyel fenyeget a Közel-Keleten eszkalálódó háború
Videóban üzent a miniszterelnök.
Öngyilkos merénylő végzett 20 emberrel Damaszkuszban
Az Iszlám Állam vállalat magára a támadást.
Felszólította Kínát az amerikai külügyminiszter: beszélniük kellene Iránnal
Súlyos következményei lennének Irán lépésének.
Ember: küzdj....vagy lépj le!
\"Fight or flight\" - ez lett a jelenkor egyik legnagyobb dilemmája. Küzdjünk tovább (magyarul: éljünk tovább), vagy meneküljünk ki ebből a világból (ne éljünk tovább)?...
The post Ember: k
A régiós együttműködés lehet Közép-Európa kitörési pontja a töredező világrendben
A globális gazdasági és geopolitikai környezet gyökeres átalakuláson megy keresztül, ezzel pedig új lehetőségeket kell megragadnunk. Az egyes nemzetek, politikai és kereskedelmi blokkok közöt
Atomenergiával a klímaváltozás ellen: lehetőség vagy zsákutca?
Miközben a világ egyre égetőbb kihívásokkal néz szembe a klímaváltozás terén, egy jól ismert, de erősen megosztó energiaforrás is újra reflektorfénybe kerül: a nukle
Változások a költözési jogban: Mit jelent ez a gyakorlatban?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Változások a költözési jogban: Mit jelent ez a gyakorlatban? Mi történik 2025. július 1-jétől? Az Országgyűlés elfogadta azt a törvénymódosít
8 működő stratégia a saját ingatlanhoz
Mivel nagyon sokaknak célja, álma, hogy saját ingatlanban lakhassanak, összeszedtem pár tipikus módszert, amivel próbálkozni lehet. Arról már sokat írtam, hogy minden egyéb híreszteléssel ell
Idén minden tizedik lakásvásárláshoz Munkáshitelt igényelhettek
Az év első 4 hónapjában nagyságrendileg 20 ezren vették fel a Munkáshitelt mintegy 77 milliárd forint összegben. Az MNB felmérése alapján nagyságrendileg az igénylők negyede lakásvásárlá
Módosított kiberbiztonsági határidők!
A 2024. évi LXIX. törvény 2025. május 31-én hatályba lépett módosításai fontos változásokat hoztak, NIS2 irányelv szerinti megfelelési kötelezettségek terén. A módosítás célj
Életet lehelni egy megfáradt sportágba
Mivel az atlétika kicsit ellaposodott, kevésbé felel meg a modern tartalomfogyasztási elvárásoknak, egy csapat új lebonyolítással igyekszik életet lehelni a legősibb sportágba. Ez a Grand...
Th


- Megtörtént a nagy állampapír-mutatvány, erős üzenetet küldtek a lakossági befektetők
- Kilőtte Irán a Fatah-1-es rakétát – Ez lehet a legsúlyosabb csapás Izrael ellen?
- Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
- Olyan történhet a forinttal, amire ebben az évtizedben még nem volt példa
- Bármelyik pillanatban háborúra indulhat Amerika: egyetlen oka van a radikális lépésnek
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?
Izrael megsemmisítette Irán legpusztítóbb fegyverét - Elhúzódik a háború?
Mit várhatunk ebben a konfliktusban?
Iráni-izraeli konfliktus – 200 forintos drágulás is jöhet a benzinkutakon
A brent ára a 100 dollárt is elérheti.
Sorozatos mélyütések az agráriumban – Mikor jöhet a várva várt fordulat?
92 milliárd forinttal csökkent a magyar agrárium hitelállománya, ami 10 éve nem látott mértékű csökkenést jelent.
Kiadó modern irodaházak
Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.