Lakásáfacsavar: a magánszemélyekre senki sem gondolt
Ahogy korábban írtuk, az új ingatlant építő magánszemélyek 2016 januárjától legfeljebb 5 millió forintos plusz támogatásban részesülhetnek (a CSOK-támogatásokon felül), az állam ugyanis lemond az építkezések után járó áfabevételeinek egy részéről. Az áfakulcsok különbségéből adódóan ez azt jelentette, hogy ha eddig valaki 20 millió forintot költött egy építkezésre, akkor az építkezés után járó áfabevétel visszaigénylésével 4,4 millió forintnyi kedvezményhez jutott.
Eddig nem volt egyértelmű, hogy az új lakások áfakulcsának 2020 januárjától történő változása csak a generálkivitelezőktől vásárolt lakásokra vonatkozik vagy a magánszemélyek által épített családi házakat is érinti.

Az adó-visszatérítési támogatás az (1) bekezdés szerinti költségekre egyidejűleg és legfeljebb egy alkalommal, 2015. január 1-jén vagy azt követően kiállított számla alapján legkésőbb 2019. december 31-ig igényelhető.
Ebből adódóan azt feltételezhetjük, hogy a jelenlegi 5 millió forintos összeghatárig visszaigényelhető lakásáfa 2020-tól megszűnik, vagyis a magánszemélyek által történő építkezésekre is a 27 százalékos áfakulcs fog vonatkozni.
Az ügyvéd szemével
A jogszabályi rendelkezés valóban azt jelenti, hogy az építési telkek, illetve az építési költségék áfájának visszaigénylési lehetősége 2019. december 31. napját követően egyik pillanatról a másikra megszűnik. A 2019. december 31. napját megelőzően kiállított és benyújtott számlák áfáját tehát a támogatott személyek vissza tudják igényelni, míg az ezt követően kiállított és benyújtott számlák áfáját már nem. Ez a változás a folyamatban lévő építkezéseket hátrányosan érintheti, mivel a magánszemélyek jelentős költségnövekedéssel kell, hogy számoljanak az esetleges csúszások következtében az említett határidőn túlra áttolódott munkálatok esetében, ami az építkezések lelassulásához, akár leállásához is vezethet. Az új lakások áfakulcsához hasonlóan itt is átmeneti rendelkezések elfogadása lehet szükséges, amely biztosítaná, hogy a támogatott személyek élhessenek a jogszabály adta adó-visszatérítéssel a már folyamatban lévő építkezéseik vonatkozásában egészen azok befejezéséig - mondta el a Portfolio Ingatlan megkeresésére Ódor Dániel, a Taylor Wessing ügyvédi iroda Partnere.Dr. Ódor Dániel
Partner
Taylor Wessing
Dr. Ódor Dániel 2012 óta senior ügyvédként tevékenykedik a TaylorWessing budapesti irodájában, amelynek keretében hazai és nemzetközi ügyfeleknek nyújt teljeskörű jogi tanácsadást az adatvédelem és e-kereskedelem... Tovább »
Ennyi lakást érint
A magáncéllal és a vállalkozói céllal épített lakások egymáshoz viszonyított aránya nagyon hasonló, ami azt jelenti, hogy hiába nő az új építésű lakóingatanok száma, nemcsak a fejlesztők egyre aktívabbak, hanem a magánszemélyek is egyre nagyobb számban vágnak bele lakóingatlan építésébe. Tavaly ez nagyjából 7000 magáncélú építkezést jelentett, de idén és jövőre még magasabb lehet ez a szám.
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Leszögezték Európa nagyhatalmai: nem hagyjuk magunkat zsarolni!
Közös állásponton a németek és a franciák.
Felpörögnek a műholdas és a rakétaberuházások - Egy eddig háttérbe szorult szektor lehet a nagy nyertes
Idén is áramolhatnak a milliárdos befektetések.
Új regionális vezetőt nevez ki a világ legnagyobb kereskedelmi ingatlanszolgáltatója
Jakub Stanislavot nevezte ki közép-kelet-európai szállodaüzletágának vezetőjévé a CBRE.
Súlyos tragédia: nagysebességű vonatok ütköztek ki a turistaparadicsomban, nagyon furcsa körülményekről beszélnek
Rengetegen vesztették életüket
Olyan levelet küldött az amerikai elnök egy európai vezetőnek, amit olvasva mindenki ledöbbent
Mit mondhatunk, Jonas Gahr Støre türelme egészen példás.
Pezseg a magyar jelzáloglevél-piac, az MBH Jelzálogbank volt tavaly a legnagyobb
Jelentősen diverzifikálta forrásbevonását a jelzálogbank.
Buy the dip: működő stratégia vagy drága illúzió?
Az egyik legnépszerűbb befektetési stratégia lett a buy the dip, kevés piaci módszernek lett akkor kultusza a kisbefektetők közt, mint az esések azonnali megvásárlásának. És... The post Buy t
Paychex, Inc. - elemzés
A januári Top 10 nyolcadik helyezettje, a chartja alapján érdemes megnézni egy kicsit alaposan.CégismertetőA Paychex, Inc. (Nasdaq: PAYX) egy digitális alapú HR-szolgáltató, a HR-tanácsadás és
Követett részvények - 2026. január
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat nézem, 4-5 gyertya születik egy hónap alatt, ennyit már érdemes újra kiért
Ha a közgázos sem tudatos pénzügyileg, akkor ki lenne az?
A felmérésben résztvevő közgázos hallgatók közel felének szinte egyáltalán nincs megtakarítása, 80 százalékuk nem is vezeti a kiadásait. Pedig a pénzügyi tudatosság nem az előadásokon,
Top 10 osztalék részvény - 2026. január
Január hetedikén kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt az eredmény.Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolatbanElőző h
A bértranszparenciától az AI Actig: EU munkajogi trendek és kötelezettségek
Az uniós munkajogi szabályok közvetlen vagy közvetett hatással vannak a magyar munkáltatók napi működésére - a rugalmas munkavégzéstől és családi szabadságoktól a bértranszparencián át
Mennyit nyerhetnek a pályázók az Otthoni Energiatároló Programmal?
Február másodikától 2,5 millió forintra lehet pályázni napelemekhez kapcsolódó energiatároló, akkumulátor telepítésére. De milyen eséllyel indulhat a pályázaton egy átlagos család? Menn
2026 lehet a fordulat éve Európában - HOLD Minutes
A HOLD Minutes e heti részében Pekár Dávid szenior portfóliókezelő beszél arról, mit hozhat  az idei év Európának és az európai tőkepiacoknak. A YouTube-on vagy... The post 2026 lehet a
Érkezik a kormány újabb csomagja – Ez ment meg több tízezer embert?
Miért pont most?
NATO katonák tartanak Grönlandra – Mi jöhet most?
Fokozódik a helyzet a sarkkörön.
2026 nagy kérdése: melyik magyar gazda tudja túlélni az évet?
Aki nem fejleszt, az feladja.
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!



