
A fővárosi agglomeráció is robbanásszerű növekedésen ment keresztül az elmúlt évtizedben, és bár a hivatalos, budapesti agglomeráció területrendezési terve 80 községet, város nevez meg, ma már akár a Velencei-tó környéke sőt Székesfehérvár is a városból kiköltözők kedvelt célpontjává vált. Ez meglátszik az ingatlanárakon is, az elővárosok közül például Budakeszi átlagos négyzetméterárai verik több fővárosi kerületét,
legolcsóbban Budapesttől keletre lehet még olcsóbb ingatlanhoz jutni.
A keresletnövekedéssel párhuzamos dinamikus áremelkedés azonban az MNB adatai szerint megállni látszik, Pest megye lakóingatlanpiacán az év első felében 6,5 százalékkal csökkentek a családi házak árai, amely egyfajta korrekcióként is értelmezhető. Óhatatlannak tűnik, hogy akár törvényi szabályozással, akár spontán visszafordulni vagy legalábbis lassulni kezdjen az agglomeráció népességnövekedése.
Ezzel párhuzamosan a főváros állandó lakossága csökken, a tavalyi népszámlálási adatok szerint 1,7 millió alá esett a lélekszám Budapesten. Az ellentmondásos helyzet mögött egyértelműen a megfizethető, jó minőségű ingatlanok iránti kereslet és a szűkös, magas árszinten mozgó kínálat okolható, igaz, a különböző családtámogatások, például a falusi CSOK is a kistelepülések irányába orientálta a vásárlókat.
Hely pedig lenne az ingatlanfejlesztésre Budapesten, azonban a beruházók a megemelkedett költségek miatt kivárnak, a többszáz lakásos társasházi projektek gyakorlatilag megálltak.
A rozsdaövezeti barnamezős beruházások ugyan kedvezőbb feltételekkel valósulhatnak meg, de az új építésű lakóparkok átlagosan közel 1,5 millió forintos négyzetméterárai sokakat elriasztanak. A kisebb, akár sorházas vagy 10-15 lakásos zöldövezeti társasházi projektek azonban jó alternatívát nyújthatnának az agglomerációs terjeszkedésre.
Az elmúlt évek-évtizedek legnagyobb nyertesei a megújult lakásállomány szempontjából egyértelműen a 11. és 13. kerületek voltak, ahol számos használaton kívüli ipari terület változott pezsgő lakónegyeddé, azonban több olyan kerület is akad, ahol a nagyobb ívű ingatlanberuházások nagy számban még nem jelentek meg.
Ezek közé tartozik Budapest 18. kerülete, Pestszentlőrinc – Pestszentimre is, amely egyben a főváros dél-keleti határát is kijelöli.
A két, korábban önálló települést, több másik peremterülettel együtt 1950-ben csatolták Budapesthez, ezért jelentős részben a mai napig megőrizte családi házas, zöldövezeti kertvárosias jellegét. Ugyan a 70-es 80-as évek lakótelep építései a kerületet sem kerülték el, többek között itt épült meg a korábban rosszhírű, mára a beruházásoknak köszönhetően egyre inkább dzsentrifikálódott Havanna-lakótelep is, de
a városarculat összességében mégsem változott.
A lakosság – az adatok alapján – kedveli a kerületet, a rendszerváltás óta változatlanul körülbelül 100 ezer ember lakja, amely így az 5. legnépesebb kerületté teszi a városban, szellősségét azonban jól mutatja, hogy népsűrűsége csak körülbelül 2500-2600 fő/km2, amellyel bőven a rangsor második felébe tartozik.
A számokat figyelembe véve – egy a területet nem ismerő idegen számára is – egy lazán beépített, nagy területű, jó infrastruktúrával rendelkező, kedvelt terület képe rajzolódik ki,
amely ráadásul Pest egyik legnagyobb és legkevésbé felfedezett, ezáltal rengeteg természeti élményt adó zöldfelületét, a közel 250 hektáros Péterhalmi-erdőt is magáénak tudhatja.
Hol vannak innen az ingatlanbefektetők? – Segít az önkormányzat
A kerület vezetése aktívan keresi a beruházókat, amelyek a településfejlesztési koncepcióval egyetértésben új, modern városi csomópontokat, lakónegyedeket építenek a vásárlók számára.
Az önkormányzat hosszútávú területfejlesztési tervének részeként több területet is kijelölt a beruházók számára, amelyek remek lokációval és infrastruktúrával rendelkeznek. Ezek tökéletesen alkalmasak a sorházas beépítésre vagy 2-3 szintes lakóépületegyüttesek felhúzására, de kisebb irodaházak és szolgáltatóipari központok is épülhetnek.

„Városfejlesztési koncepciónk központi eleme, hogy még modernebb és egyben élhetőbb városrészt alakítsunk ki Budapest 18. kerületében, amelyben a szolgáltató- és lakóingatlanfejlesztések mellett a zöldfelületek megőrzése, sőt a növelése is hangsúlyos szerepet kap. Fejlesztéseinkkel ügyelünk arra, hogy az urbanizáció́ mellett megmaradjon a kisvárosi jelleg. Az útfelújítás, a biztonságos gyalogátkelők létesítése, a zöld homlokzatok, a vasúti kereszteződések átalakítása vagy a bicikli- villamos útvonalak növelése határozzák meg munkánkat” – mondta a Portfolionak Szaniszló Sándor, a kerület polgármestere.
Most az önkormányzat összesen több, mint 3 tucat fejlesztési területet kínál az ingatlanfejlesztőknek a kerületi központi területein, illetve a kerület egyik ütőere, a külső Üllői út mentén.
A koncepcióban közel 6,5 hektár rehabilitációjára és beépítésére nyílik lehetőség 10 hektárnyi Pestszentlőrinc városközpontban, és számos kisebb lakásprojekt megvalósítására külsőbb területeken. A beruházónak 2 éven belül kell elkezdeni és 4 éven belül kell befejezni a projekteket, amihez az önkormányzat projektmenedzsment támogatással járul hozzá.

A központban több mint 200 ezer bruttó m2 lakás, iroda, kereskedelemi és szolgáltatási egység állhat majd rendelkezésre, amit közel 50 ezer bruttó m2 új, fedett parkolóterület szolgálhat ki.
Modern lakó- és üzleti központtá válhat a terület, ahol megannyi beépíthető ingatlan várja a befektetőket. Alapvető cél, hogy megmaradjon a kisvárosi jellegű kerületkép, egyedi színfoltokkal, pezsgő teraszokkal, a zöldebb jövőért folyó tudatos fejlesztésekkel. A legfeljebb 12,5 méter homlokzatmagasságú épületek jól illeszkedhetnek a kertvárosokkal körülvett terület organikus képébe, ahová a tervezők a zöld környezethez illeszkedő zöld homlokzatokat is kialakíthatnak.

A fejlesztések végére a 18. kerület Budapest elválaszthatatlan, modern részévé válhat.
A gyorsabb és biztonságosabb közlekedésnek, az élhető zöldfelületeknek, a kerékpárutaknak köszönhetően a főváros legújabb felkapott környéke lehet mind az új lakók, mind pedig az üzletek, irodák és szolgáltatások számára.
Fotók: Városrehabilitáció18 Nonprofit Zrt.
Cikk megjelenését a Városrehabilitáció18 Nonprofit Zrt. támogatta.
Címlapkép forrása: Misc
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Tárgyalna Putyin, máris reagált Zelenszkij - Háborús híreink vasárnap
Cikkünk folyamatosan frissül.
Kihívásokkal küzd a francia elektromos rendszer, és ez az EU áramellátását sem hagyja érintetlenül
Minden a napenergia hibája?
Rogoff: Trump terve hibás elgondolásokon áll, amely a dollár gyengítését célozza
A Harvard professzorának írása.
Zelenszkij máris válaszolt Putyinnak: Ukrajna készen áll a tárgyalásra
Hiába kért azonban feltétel nélküli tárgyalásokat Putyin, ez most sem jön össze.
Máris reagált a francia elnök Putyin javaslatára
Első, de nem elégséges mozzanatnak nevezte azt.
Osztalékot fizet a Nyomda, eddig csaphatsz le rá!
450 forintos osztalék üti a befektetők markát.
Ez történt a héten 0511
Trump elnök rácsodálkozott, hogy a karácsonyi játékokat már májusban behozzák az országba az importőrök és nem karácsony előtti napon érkeznek az országba. A gond az, hogy a játékok 80-9
Cégeladás bizalmi vagyonkezelésből - Mire figyeljen eladó és vevő?
A bizalmi vagyonkezelési (BVK) struktúrák az elmúlt években egyre hangsúlyosabb szereplőivé váltak a vagyontervezésnek - nemcsak családi célú, hanem adózási, befektetési és üzleti tranzak
Balásy Zsolt: Leérvelni a populistát
Tegyük fel, hogy egy amerikai cég importál egy láda juharszirupot Kanadából, amiből boldog amerikai nagymamák, szép nagy unokák és Merry Christmas lesz. Trump narratívájában juharszirup,...
T
A mester és a vállalkozó dilemmája
Feszült a viszony a világot jobbá tevő újítások két főszereplője, a tehetséggel érvényesülő mester és az emberi viszonyok alakításával sikert elérő vállalkozó között. Miért van ez
Az osztalék portfólióm - 2025. április
Kicsit megkésve, de itt vannak az áprilisi adatok. VáltozásokNem adtam és vettem semmit.Osztalékok: MO, T.Osztalékhozam (12 havi előretekintő): 5,47%.A portfóliómCompany NameSymbolCurrencyA
Hova tűnik a textilhulladék? Tényleg szükségünk van egy huszonhatodik szürke pólóra?
A divatipar az egyik legnagyobb környezetszennyező a világon, amely évente hatalmas mennyiségű textilhulladékot termel. Az Európai Unióban fejenként 12 kg felesleges texti
Egy lágyéksérv politikai-gazdasági anatómiája
Zentai Péter, Zentuccio magáncélból térképezte fel egy orvosi beavatkozás külföldi lehetőségeit, ha már itthon két évet kellene várnia a műtétre. - A sérvét meg kell...
The post Egy lág
A legnagyobb hazugságok a pénzügyi szektorban
A pénzügyi szektor teli van hazugságokkal, ferdítésekkel, féligazságokkal. Ennek oka legfőképpen az érdekellentét az eladók és a vevők közt. Azonban erősen hozzájárul az is, hogy a szemé


- Kihúzzák a szőnyeget a magyar szankciós vétók alól
- Itt a friss inflációs adat, beütött az árrésstop
- Pápaválasztás 2025: Elhangzott a habemus papam, az új pápa: XIV. Leó, Robert Francis Prevost bíboros
- Megszólalt a szakértő: hónapokon belül 30 ezer forint lesz az OTP
- Bejelentették Brüsszelben: megkerülik Magyarországot, teljesen leválik az orosz olajról és gázról az EU!
Ingatlanpiaci elemző
Pannonhalmi főapát: komoly egyetértés lehetett a bíborosok között
Nagyon gyorsan döntött a konklávé.
Jó menedék az agrárrészvény? Ha minden zuhan, ez lehet a megoldás
Egyre több befektető figyelmét vonzza az agrárium, ami a bizonytalan piaci környezetben az egyik legstabilabb növekedési pályát kínálhatja.
Bod Péter Ákos: mik a GDP-csökkenés tanulságai?
Mi áll a GDP-csökkenés mögött?
Eladó új építésű lakások
Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.
Sikeres befektető online tanfolyam
Megtanulhatod, hogyan találj rá a legjobb befektetési lehetőségekre, és azonnal alkalmazható, gyakorlati stratégiákat sajátíthatsz el – mindezt egy interaktív, élő online eseményen.