Az Európai Unióban a teljes energiafelhasználás 40%-a és a földgázfelhasználás 50%-a kapcsolódik épületekhez. Ezen belül a lakóépületek messze túlsúlyban vannak, az állomány viszont elaprózott, amely nehezíti a központi energetikai intézkedéseket. Az ipari ingatlanok, irodák, szállodák, logisztikai központok, kereskedelmi ingatlanok azonban már sokkal koncentráltabban közelíthetők meg, ráadásul jellemzően a tulajdonosi kör is jóval szűkebb.
Az energiahatékonyság növelése nemcsak környezetvédelmi és ESG szempontból fontos, hanem jelentős költségmegtakarítást is eredményezhet a vállalatok számára.
Ezen felül az EKR rendszerben az auditált HEM-eket értékesíthetik, ezzel is csökkentve a beruházások megtérülési idejét. Előbbi sem mellékes: különösen igaz ez a nagy, komplex épületek esetében, amelyek energiafogyasztása akár egy kisebb település fogyasztásával is vetekedhet.
Pál Péter, a Re-Energy Kft. ügyvezető igazgatója szerint az elmúlt 15 évben elért eredményeik igen jelentősek: gáz és távhő esetében 40-85% közötti, míg áramfogyasztás tekintetében 10-40% közötti megtakarítást értek el legnagyobb projektjeik esetében. Ezek az értékek különösen figyelemreméltók, ha figyelembe vesszük, hogy olyan több tízezer négyzetméteres épületekről van szó, mint irodaházak, bevásárlóközpontok, hipermarketek vagy gyártóépületek.
Az épületek energiahatékonyságának megértéséhez érdemes egyszerű megközelítést alkalmazni, hogy a mérnök végzettséggel nem rendelkező vállalatvezetők is képet kaphassanak arról, mennyire hatékony az adott ingatlan.
Honnan tudom, hogy energiahatékony egy épület?
Minden épület bizonyos igények szerint épül, amelyeket jellemzően mindig sokan használnak. Ezeket az épületeket nem egy tervező, hanem egy komplett tervezőgárda alkotja meg, akiknek együtt kellene működniük a hatékony energiafelhasználás megteremtése érdekében. A kivitelezés során még több ember együttműködésére volna szükség, akik számára két fő szempont létezik:
a költségkeret és a határidő.
Az üzemeltetés pedig egy újabb szakterület, amely az épület működtetéséért felel. Minden szakterületnek megvan a saját erőssége és gyengesége, rengeteg embernek kell együttműködnie a jó végeredmény érdekében, azonban a tapasztalatok szerint nincsen meg a megfelelő kohézió.
Egy épület minőségét alapvetően az határozza meg, hogy a használók általános megelégedését kevés, elfogadható mennyiségű vagy sok energiából tudja-e elérni. Hogyan lehet meghatározni, hogy egy épület energiafogyasztása sok, kevés vagy elfogadható? Erre jó megoldás az energetikai tanúsítvány, amellyel minden épületnek rendelkeznie kell. A feltételezés az, hogy a tényleges fogyasztás és az energetikai tanúsítványban foglaltak korrelálnak egymással.
A valóság azonban kiábrándító,
Pál Péter tapasztalata szerint, a valós fogyasztás általában háromszor-négyszer akkora, mint a papíron szereplő elméleti minimum.
De miből adódhat ez, és hogyan lehet csökkenteni az energiafelhasználást?
Pál Péter három fő pontot emelt ki: érdemes összevetni az épület fogyasztását az energetikai tanúsítvánnyal; meg kell vizsgálni, milyen műszaki tervezési és üzemeltetési paraméterek mentén lehet a legjobb eredményt elérni; a hatékonyság kulcsa az egyes szereplők összehangolása.

Például egy irodaházban kialakított magánkórház esetében, ahol a műtőnek nyáron szárításra, tehát fűtési energiára van szüksége, miközben az épület többi része a légkondicionálók miatt rengeteg ingyen fűtési energiával rendelkezik. Ha a rendszereket nem úgy építik meg, hogy az energiaigényt és az energiaforrást összehangolják, akkor az az
ingyen energia elpazarlását és felesleges energiavásárlást eredményez.
Egy 5 évnél fiatalabb, 18 000 négyzetméteres irodaház, ahol 70%-kal csökkentették a távhő felhasználását és 13,4%-kal az áramfogyasztást a közös területeken, miközben a bérlők szerint még jobb is lett az épület. Egy másik példa az Atrinova irodaház, ahol szintén jelentős megtakarítást értek el.
A projektek gyorsan, 1-3 év alatt megtérültek.
Miért nem csinálja mindenki ezt?
A szakértő szerint az egyik legnagyobb nehézség, hogy az ingatlantulajdonosok nehezen szerződnek ilyen energiahatékonysági projektekre, mert gyakran nem ők a haszonélvezők. Hiába térül meg a beruházás két év alatt, ha az ingatlantulajdonos fizeti ki, de a bérlő realizálja annak az eredményét. Ezért általában csak akkor kerül sor ilyen projektekre, amikor a bérlők vagy az épülethasználók már kikényszerítik az ESG vagy belső vállalati elvárások alapján a fogyasztáscsökkentést.
A cikk megjelenését a Re-Energy Kft. támogatta.
Címlapkép és fotók forrása: Portfolio
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Itt van Trump következő ellenlábasa, aki rácsok mögött végezheti – Fordult a kocka, több mint 30 évet is kaphat
Szerinte csak a munkáját végezte.
A Fed egyik döntéshozója szerint nem kell elsietni a kamatcsökkentést
A vámok tartós inflációt okozhatnak.
Felforgathatja Németországot a rejtélyes drónok megjelenése: Hitler óta érinthetetlen törvényt módosítanának
Lépni kell a gyanús drónröptetések miatt.
Komoly veszély leselkedik az USA-ra és Trump tehetetlen
A Fed volt klímakockázati vezetője szerint.
A műanyag nem vész el, csak átalakul, és ez óriási veszélyt jelent környezetünkre
Mikroműanyagokat találtak már magzatok placentájában, a Mariana-árok mélyén, az Everest csúcsán, sőt még az antarktiszi pingvinek szerveiben is. A műanyag ugyanis nem b
Fókuszban a KKV-k
A mikro-, kis- és középvállalkozások (KKV-k) gazdasági szerepe kiemelten fontos, ezért nem véletlen, hogy a társasági adó rendszerében is számos adóalap- és adókedvezmény érhető el kimon
A bújtatott szerencsejáték, mint üzleti modell
A "blind box", a "loot box" és a hasonló modellek ugyanarra az ösztönre építenek, mint a rulett vagy a sorsjegy: a bizonytalanság izgalmára. Az iparág... The post A bújtatott szerencsejáték
Egy tanuló akár saját jövedelem nélkül is felveheti az Otthon Start hitelt
Természetesen szülői segítség kell ebben az extrém helyzetben, hiszen valakinek el kell bírnia a kölcsön törlesztőrészletét. De a szokásos eljárással ellentétben az Otthon Start hitelnél
Még mindig hasítanak a 3 betűs "tanácsadók"
A napokban megtalálta a szüleimet az egyik hárombetűs pénzügyi közvetítő alvállalkozója. (Ugye a "pénzügyi tanácsadók" legfőképpen ebben a formában működnek, hiszen így nem kell mini
Az európai óceánügyi paktum
Az EU új óceánügyi paktuma a tengerek védelmét és a fenntartható kékgazdaságot erősíti, miközben globális együttműködést is előmozdít.
Zsiday Viktor a Tisza Párt vagyonadóról szóló terveiről
A Tisza Párt behozta a közbeszédbe a vagyonadót, ezért érdemes lehet végiggondolni, hogy kell-e ilyen típusú adó nekünk? A többihez hasonlóan ez az adó is... The post Zsiday Viktor a Tisza P
Babra megy a játék - nagyhatalmi játszmák az árupiacon
Sok áldozata van az Amerika és Kína közti kereskedelmi háborúnak, az egyik legnagyobb a szójapiac. A geopolitikai játszmák nemcsak a megszokott kereskedelmi vonalakat rúgták fel,... The post Bab
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Megszólalt az Erste-vezér: kiderült, mekkora növekedést hoz az Otthon Start
Megjelent a Portfolio Checklist csütörtöki adása.
Az Otthon Start sem állítja meg a magyar falvak kiürülését
Sokak számára vonzó az olcsó vidéki ingatlan, de lehetnek váratlan buktatói az ottani életnek.
Fontos adat érkezett: ezért veszélyes Magyarországon kamatot csökkenteni
Ismét felélénkült a kamatvita.

