Úttörő fejlesztés Budapesten - 100 lakás mind felett
A jelenlegi ingatlanpiaci környezetben már egy 100 lakásos fejlesztés is említésre méltó. De a XIII. Kerületi Önkormányzat friss vállalása mindenképpen úttörőnek számít a fővárosi, a magyar, sőt a kelet-európai lakáspiacon is.
Angyalföldön épülhet fel ugyanis az első magyar 100 lakásos passzív társasház, önkormányzati beruházásként. Augusztus végén született meg az építési engedély, jelenleg az épületkomplexum kivitelezésére vonatkozó közbeszerzési eljárás kiírására várnak az érintettek. "Megvan a jogerős építési engedély, a passzív ház közbeszerzési célokmányát ugyanakkor egyelőre még nem fogadta el a képviselő-testület" - tudtuk meg a XIII. Kerületi Önkormányzattól.

A kerületi vezetés később megállapította, hogy a lakás- és helyiséggazdálkodási feladatok végrehajtása jól szolgálta az önkormányzat célját, a bérlők érdekeit, az igényesebb gazdálkodást, a kerület vagyonának gyarapítását, valamint a közpénzekkel való takarékosabb gazdálkodást. Éppen ezért a kerület további fejlődése érdekében a képviselő-testület 2011-ben megerősítette korábbi fejlesztési koncepcióját, melyet ki is egészített a 2014-ig szóló feladatokkal. Ennek a koncepciónak lehet a legújabb eleme az angyalföldi Reitter Ferenc utca, Zsinór utca, Jász utca és Fáy utca által határolt területen felépülő, jövőbe látó fejlesztés.

Bár a kivitelezésre szóló közbeszerzést még nem írták ki, a fejlesztés előkészületei már korábban megkezdődtek. A területen néhány földszintes ház lebontását követően négy telket vontak össze: kettőt a Jász utcai, kettőt a Zsinór utcai oldalon (a saroktelek Zsinór és Jász utcai sarkán megmaradt egy nemrég épült társasház, mely nem önkormányzati tulajdon - a szerk.). Erre a területre álmodták meg, egy városrendezési tanulmány elkészíttetése után, a passzív lakótömböket a tervezők. "Olyan kompozíciót akartunk a beépítésben, amely akkor sem üt el a környező épületektől, ha azokat később nem rehabilitálják. Ugyanakkor az is koncepció volt, hogy az épületek egy állandóan változó városszövetben is megtalálják a helyüket. Így egy zárt egységet álmodtunk meg, belső udvarral, s a telken már meglévő két házzal" - mondta el Pólus Károly, vezető tervező.
Egy passzív ház beillesztése a meglévő városszövetbe mindazonáltal nem egyszerű feladat, a tervezők közlése szerint itt sem volt az. A passzív háznál ugyanis fontos szempont a tájolás. Az ideális tájolás ugyanakkor nem jellemzője a kiválasztott területnek, melynek vannak déli, keleti, nyugati és északi oldalai is. Erre az adottságra kellett olyan rendszert kitalálni, amely mindkét szempontból megfelelő - mind városépítési, mind passzív szempontokból. A nehézségek ellenére ugyanakkor a passzív ház minősítés engedélyezési eljárása jól halad - a tervezéssel kapcsolatos certifikációk már mind megvannak. Pedig tömbönként külön kellett engedélyeztetni, az épület 3 tömbből áll, s mindegyiknek meg kellett felelnie a követelményeknek. Még két ütem van hátra: egyrészt, hogy az első ütemben foglaltakat mely cég kivitelezi, másrészt, hogy az elkészült épület megfelel-e a standardoknak.

A passzív házaknál van egy passzív burok, melyen belül biztosítani kell a szellőzést, a megfelelő klimatikus viszonyokat. A gazdaságossági szempontok miatt itt ezt a tervezők megpróbálták minimalizálni. Éppen ezért kizárólag a lakások vannak a passzív burkon belül, az összes közlekedő fedett, nyitott - bár tény, hogy a területkihasználtság szempontjából leggazdaságosabb középfolyosós rendszer helyett oldalfolyosós rendszert választottak, az élhetőbb kialakítás érdekében. A 100 lakáshoz egyébként 100 parkolóhely is tartozik. Bár a parkolóhelyek kihasználtsága elsőre igen gazdaságtalannak tűnhet, hiszen nagy kérdés, a beköltözők hány százaléka rendelkezik majd gépjárművel. Az OTÉK hatályban lévő előírásai miatt viszont Magyarországon minden új lakáshoz külön parkolóhelyet kell biztosítani.
A három épülettömbben egyébként három méretkategória szerint oszlanak el a lakások. A legnagyobb, 60 négyzetméter alapterületű otthonok 1+2 félszobásak, míg a közepes méretű, 50 négyzetméter körüli lakásokban egy szoba és nappali található. A harmadik, legkisebb épületszárnyban pedig 40 négyzetméteres, egyterű, térelválasztókkal szeparált garzonlakások kaptak helyet. Belső kialakításukat tekintve nem sokban különböznek az apartmanok más, új építésű önkormányzati bérlakásoktól: ezekben is burkolt padló van, a fürdőszoba be van rendezve, a konyhabútor viszont már nincs benne. A lakások gépészeti rendszere, a nyílászárók, illetve a passzív burok kialakítása azonban már nagyon speciálisak.

A beruházás egyébként nagyságrendileg 30 százalékkal kerül többe, mint egy hagyományos épület. Ebből nagyjából 10 százalékot a gépészet, 20 százalékot pedig a többlet hőszigetelés, illetve a nyílászárók emésztenek fel. A 100 lakásos passzív társasház teljes bekerülési költségét egyelőre titkosan kezeli a XIII. Kerületi Önkormányzat, a REsource becslése szerint azonban meghaladhatja a 2,3 milliárd forintot.
Cikkünk eredeti megjelenését követően (REsource Ingatlaninfó, XIX. évf. 8-9. sz.) Budapest Főváros XIII. kerületi Önkormányzata kiírta a nyílt közbeszerzési eljárást. Ajánlatot az a cég tehet, amelynek az elmúlt két év mindegyikében legalább nettó 2 milliárd forint árbevétele származott magasépítésből. További feltétel, hogy - szintén az elmúlt két év mindegyikében - legalább 70 munkavállalóval rendelkezett, és ebből a fizikai dolgozók száma elérte az 55-öt. Az ajánlattételi határidő 2012. november 5. Az összességében legelőnyösebb ajánlat lesz a nyertes úgy, hogy az ár 80, míg a határidő 10 súlyszámmal szerepel.
Nagyon rossz helyre csapódott be az oroszok Iszkander rakétája – Diplomáciai incidensbe torkollt a támadás
Ismét sikerült Azerbajdzsánba gázolnia Moszkvának.
Mélyen a zsebébe nyúl jövőre Ukrajna egyik legnagyobb támogatója – Kulcsfontosságú fegyverek érkezhetnek a harctérre
Németország rekordtámogatást biztosít jövőre.
Új adómentességi lehetőségeket terjesztett be a kormány: itt a részletek
Bonyolult, új szabályozást mutatott be a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Felrobbantották az ukránok a Transzszibériai vasútvonalat
Ikonikus orosz célpontra mértek támadást.
Bejelentést tett Moszkva a Budapesti Békecsúcs jövőjéről - Lépni kell, erre vár most a fél világ
Azt mondják, eljött az idő.
Igazságos zöldátmenet: India útja a nettó zéró kibocsátás felé
Zöldátállása során India összetett feladatokkal néz szembe: gyorsan fejlődő gazdasága energiaigényét össze kell hangolnia a kibocsátáscsökkentési céljaival, miközben az országra jellemz
A napenergia következő szintje: termelés az űrben
A tengeri szélerőművek sikere után új horizont nyílhat a megújuló energiában: a kutatók szerint az űrből gyűjtött napenergia akár 80 százalékkal is csökkentheti Eur
Késve küldte be az áfabevallást? Most a NAV is kíváncsi, hogy miért?
A NAV november 13-ai közleménye szerint, november 14-én pénteken levelet küld azoknak az adózóknak, akik 2025-ben késve nyújtották be havi vagy negyedéves áfabevallásukat. A hatóság célja n
Az űrprogram, az komoly dolog (feat. Zsiday)
E heti vendégünk Szabó Dávid és Zsiday Viktor. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube, Apple Podcast, Google Pod
Már minden szerencsejáték?
Egyre inkább azt lehet látni, hogy minden alkalmazás, játék, de még a marketing akciók is valamiféle szerencsejáték elemet tartalmaznak. Coffeezilla videója alapján ma ezt a témát szeretné
Könnyített Otthon Start: minden, ami november 15-től változik a támogatott hitelben
Az Otthon Start program bejelentése óta számos ponton módosult, legutóbb az éjszaka megjelent kormányrendelet változtatott érdemben a támogatott lakáshitel feltételein. Ez alapján 2025. novemb
Mire jó a ragacsosságmutató?
A ragacsosságmutató szerint a hőérzet extrém mértékű lehet alacsonyabb hőmérséklet mellett is, ha magas a páratartalom.
A vagyonadó elviselhetetlen könnyűsége — avagy miért terjed a szegénység gyorsabban, ha meg akarják fékezni
Kiengedjük a tőkét a kalitkából, de zsinór van a lábán és jöhet a finánc? A vagyonadó alapötlete nem tűnik rossznak, de a megvalósítása annál inkább.... The post A vagyonadó elviselhete
Préda: Ami már nem játék
Az online játékiparban akkora pénz van, hogy az már a bűnözői csoportok figyelmét is felkeltette.
Csökkent a Telekom bevétele - Mit várhatunk a papírtól?
Jelentett a cég.
Temessük a magyar kukoricát? Már ott tartunk, hogy importra szorul az ország
Elgondolkodtak a gazdák.
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!

