Mi lesz a kidobott ruhákkal? – Új szabályok és kihívások Európában

krtk blog Az ELTE Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont blogja.

Eddig az Európai Unió tagállamaiban keletkező textilhulladék kicsit több mint 20%-át gyűjtötték szelektíven. A textilhulladék sorsa pedig már csak azért is fontos, mert a hulladékokról szóló keretirányelv (Waste Framework Directive – WFD) szerint 2025. január 1-től szelektíven kell gyűjtenie a tagállamoknak a textilhulladékot. Tehát logikusan következik, hogy ha már elkülönítve összegyűjtjük, valami történjen is vele, ami lehetőleg nem túlságosan káros a környezetre.

Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) adatai szerint

2020-ban az EU-ban 6,95 millió tonnányi textilhulladékot gyűjtöttek össze: ez annyi, mintha egy személy évente 16 kilogrammnyi ruhát dobna ki.

A textilhulladék több mint 80%-a felhasználóktól származik. A tagállamok több mint felében már a dátum előtt megvalósult a szelektív gyűjtés. Bár az tény, hogy az a még újból felhasználható textíliákra irányult, nem a lyukas-szakadt-foltos holmikra.

Az EEA 2020-as adatai szerint egyébként elég nagy szórást figyelhetünk meg: míg Belgiumban és Luxemburgban a használt ruhák 50%-át szelektíven gyűjtötték, Bulgária és Románia esetében ez 2%. Magyarország esetében az tűnik reálisabbnak, hogy nincs adat, mintsem a 0%, amit a statisztika ír, használt ruhát ugyanis már több évtizede gyűjtenek szelektíven itthon. Az Európai Bizottság 2025 októberében már 12,6 millió tonna textilhulladékról számolt be.

Az Eurostat adatai alapján az EU-tagállamokban kezelt textilhulladék mennyisége és annak alakulása nehezen összehasonlítható, ugyanis nincs minden uniós tagállamra vonatkozóan, minden vizsgált évre elérhető adat, és az adatok mögötti módszertan sem egységes (egyelőre). Az azonban biztos, hogy a 2000-es évek óta nőtt a mennyisége, és vélhetően javult ezek begyűjtése, kezelése is.

Ahogy az ábra is mutatja, Magyarország a középmezőnyben van: az itthon kezelt textilhulladék mennyisége bár évről-évre nő, nem a magyarok dobják ki a legtöbb ruhadarabot az EU-ban. A legfrissebb elérhető adatok ráadásul 2022-re vonatkoznak, így az elmúlt pár évben exponenciálisan növekvő ultra fast fashion fogyasztás (és az ebből adódó kidobás) még nem is látszik ezeken. Mivel eddig 20%-ra becsülték a szelektíven gyűjtött textilhulladék arányát, ha mostantól egy pár zokni sem kerül a kommunális hulladék közé, hanem mindent az utcai textilhulladékgyűjtő konténerekbe helyeznek, akkor is várhatóan a begyűjtött textilhulladék mennyisége minimum az ötszörösére fog nőni.

Ha megnézzük, mely uniós tagállamok exportálják a legtöbb használt ruhát, akkor azt látjuk, hogy Magyarország igencsak előkelő helyen szerepel: az export értékének tekintetében 2024-ben hetedikek voltunk. Ez azonban nem jelenti azt, hogy azt exportáljuk, amit itt begyűjtünk:

a Magyarországon működő vállalatok többnyire Nyugat-Európából hozzák azt a textilhulladékot, vagyis másodlagos nyersanyagot, amit itthon válogatnak ki, és küldenek tovább vagy dolgoznak fel.

Nyilván érdekes lenne összehasonlítani a kivitelt érték és súly alapján, erre azonban sajnos nincs lehetőségünk, mert a legtöbb esetben a súlyra csak becsült adatok érhetőek el.

2018 és 2024 között egy kicsit változó dinamika figyelhető meg az országok között, bár a legjelentősebb exportőrök listája változatlan. Ami általános tendencia, hogy míg 2020-ban az exportált textilhulladék értéke mindenhol visszaesett, amit nagy valószínűséggel a koronavírus-járvány okozta megszakadt ellátási láncok magyaráznak, ezután a legtöbb ország exportja nőtt. Ez 2024-re ismét csökkent, de mégis elhamarkodott lenne azt a következtetést levonni ebből, hogy nagyobb arányban, helyben kezelték a hulladékot.

Szintén az EEA adatai alapján az Európai Unióban úgy évente 1,5 millió tonnányi textilhulladék tárolására van kapacitás: ez már alig az ötöde a 2020-as begyűjtési volumennek. Mivel a textilhulladék válogatása rendkívül időigényes és többnyire kézi munkát igényel, így döntően alacsony munkaerő költségű országokban végzik. Ahogy azonban arra az EEA egy 2023-as jelentésében is felhívták a figyelmet: nagyon bizonytalan, mi is lesz a textilhulladékkal, ha az elhagyja az EU határait.

Mi történik a begyűjtött textilhulladékkal?

Amikor textilruházati termékek újrahasznosításáról beszélünk, akkor, ha azt hisszük, például megunt pulcsikból pólók lesznek, nagyon messze vagyunk az igazságtól. Hogy mi is történik ezekkel?

• Mintegy 60%-uk használt ruhaként kezdi újra a körforgást.
• Az újrahasznosításnak több útja van: az értéknövelő újrahasznosítás (upcycling) és a textilből-textil újrahasznosítás (recycling) ipari mértékben nem járható út, így nagyobb arányban az értékcsökkentő újrahasznosítás (downcycling) lép a képbe.
• Elégetjük (ez egy kicsit szebben megfogalmazva az energetikai célú hasznosítás).
• Végső esetben pedig hulladéklerakóban végzi.

Bár kétségkívül a ruházati termékek másodlagos piaca egy dinamikusan növekvő piaci szegmens, ez a megállapítás meg is állja a helyét a jó minőségű, márkás, illetve luxustermékek piacán. Nagy valószínűséggel a kidobásra ítélt, megunt, ultra fast fashion termékünk viszont már senkinek sem kell. 

A használt ruhaexport tekintetében az egyik álláspont az, hogy előbb-utóbb valamelyik fejlődő országban végzi a fejlett országokban levetett holmi, már ténylegesen hulladékként. Kenyába például rengeteg európai használt ruha kerül: ahogy azonban láthatjuk, a mostanra temérdek mennyiségű használt ruha olyan rossz minőségű, hogy nem csak, hogy egyre kevésbé biztosít megélhetést ezek újbóli eladása a helyieknek, de egyenesen környezeti katasztrófához, és a helyi textil- és ruházati ipar sorvadásához is hozzájárul. Ugyanez, a hulladékgyarmatosításnak (waste colonialism) is nevezett folyamat volt megfigyelhető a ghánai Accrában, vagy éppen a chilei Atacama-sivatagban.

2025 júniusában az Unearthed és a Greenpeace Africa közös nyomozása mutatott rá: az európaiak által kidobált használt ruhák természetvédelmi területeken is halmokban állnak Afrikában. Egy másik álláspontot képvisel például a Ghánai Használt Ruha Kereskedők Szövetsége. A szövetség egy tagja, Marlvin Owusu egy tavalyi konferencián adott hangot annak, mennyire eltérően állnak hozzá a hulladékhoz az európaiak és az afrikaiak, és hogy a legtöbbször különböző nonprofit szervezetek által köröztetett, szenzációhajhásznak minősített adatok egyáltalán nem tükrözik a valóságot arról, hogy az afrikai országokba exportált használt ruha hány százaléka is ténylegesen hulladék, vagyis már másra teljesen használhatatlan.

A magyarországi Textrade Kft. is sok használt ruhát exportál afrikai országokba, azonban szigorúan válogatottakat – nem ténylegesen hulladékot. A cégcsoport Közép-Európa legnagyobb textilválogató üzemét működteti: több mint 500 főt foglalkoztatnak, és 6 kontinens több mint 70 országába értékesítenek. Ahogy Hunyadi Bence, a vállalat operatív igazgatója hangsúlyozta: „Más, ha tényleg szemetet küldünk valahova, de van, aminek igenis értéke van.” Egy-egy válogatott használt ruhákat szállító konténer pedig nem értéktelen: egy 28 tonnás konténer értéke a több tízezer eurót is eléri, és 3-7000 euróba kerül a szállítása.

Na de hulladék-e a textília? Ha abból indulunk ki, hogy a textilhulladékként begyűjtött darabok legnagyobb százaléka még tökéletes állapotban van ahhoz, hogy használt ruhaként újrakezdje, egyértelműen nem a válasz. Az egységes definíció és szabályozás egyrészt a megbízhatóbb statisztikák miatt is fontos, másfelől meghatározza a használt ruhákkal kapcsolatos költségeket és a kezelés lehetőségeit is. A Textrade is 2023 előtt „használt ruhát”, a jogszabályi változás után „lakosságtól származó textilhulladékot” gyűjtött be. Míg a hulladék nem vámköteles, a használt ruha már az. Bár a magyar szabályozás egyértelműen definiálja a hulladékstátuszt, az EU-ban ez még várat magára. A feldolgozó vállalkozások számára viszont az lenne jó, ha végre konszenzus születne.

De miért is nehéz az újrahasznosítás? A legtöbb ruházati termék kevert szálból készül (tehát tartalmaz pamutot és poliésztert, pamutot és elasztánt, vagy éppen gyapjút és poliamidot is stb.). Még ha van is pontos anyagösszetételt jelző címke, azt a viselőik a legtöbb esetben kivágják. Ezen felül még ott vannak a termék elkészítéséhez használt különböző cérnák, gumik, gombok, húzózárak, továbbá, a gyártás során használt vegyi anyagokról fogalmunk sincs.

A Dániai Műszaki Egyetem munkatársai egy közelmúltban megjelent kutatásuk során 4000 ruhadarabot vizsgáltak meg. Egyetlen szezon alatt leforgása alatt 618 különböző alapanyag-változatot azonosítottak be, és arra jutottak, hogy ezek mindössze 2%-a alkalmas arra, hogy magas minőségben újrahasznosítsák. Az sem könnyíti meg a piaci fogadtatást, hogy miközben iparilag skálázható technológia még nincs a textilből-textil újrahasznosításra (ami jelenleg 1%-ban valósul meg a világon), a kőolaj ára alacsony. Így sokkal olcsóbb „szűz” kőolajból poliésztert gyártani, mintsem újrahasznosítani. Ami amúgy egyébként is PET-palackból, nem használt pólókból, zoknikból, nadrágokból történik.

A svéd Renewcell 2024 februárjában csődöt jelentett, mivel nem nagyon akartak a korábban lelkesnek tűnő, együttműködő divatmárkák felárat fizetni a cég alapanyagaiért: csupán 1 évvel azután, hogy megkezdték a gyártást szinte egyedüliként az ún. új generációs alapanyagok ipari mértékben gyártásának piacán. A vállalat pamut alapanyagú nyersanyagokból nyerte ki a cellulózt, amiből új szálat hozott létre. A dolog pikantériája, hogy a gyerekcipőben lévő, még nem olyan hatékony európai szelektív gyűjtés miatt Bangladesből is importáltak használt ruhát. Néhány hónappal később azonban úgy tűnt, megmenekült a cég: új néven, új tulajdonossal folytatta a működést. Egy, a Stanford Social Innovation Review-ban megjelent cikk szerint ugyanakkor számtalan ponton hibádzott a Renewcell története, ami mindenképpen tanulságos az elkövetkezendő kezdeményezésekre nézve is.

Bár a gyapjú a globális textilipari szálgyártás körülbelül 1%-át teszi ki, hiszen poliészterből és pamutból készül a legtöbb ruházati termék, ipari léptékben is működő újrahasznosítás Németország, Pakisztán és Thaiföld mellett Olaszországban, a gyapjú kapcsán épült ki. Ahogy arról a Bloomberg is beszámolt, az olaszországi Pratóban több mint 7000 textil-, és ruhaipari vállalkozás működik, amelyek közül többen a gyapjúból készült termékek újrahasznosítására specializálódtak. A művelet pedig viszonylag egyszerű: a termékekről manuálisan leszedik például a gombokat, színek szerint szétválogatják, majd a termékek mechanikai úton történő aprítása után új szálat és fonalat képeznek ezekből. Festésre pedig nincs is szükség. Így készíti a luxusmárkák beszállító Manteco is a szöveteket, amelyekhez főként, jelenleg az USA-ból importálják a már nem hordott gyapjú kötött pulóvereket.

A Boston Consulting Group 2025 augusztusában közzétett jelentése szerint a textilhulladék újrahasznosítása akár a 30%-ot is meghaladhatja, miközben évente 180 ezer új állást hozna létre a körforgásos textilipar, és 50 milliárd dollár értékű alapanyagot hoznának létre. A McKinsey egy korábbi elemzése szerint is akár a textilhulladék 18-26%-ából új szálakat lehetne létrehozni.

Az európai gyűjtő vállalatokat is tömörítő Sorting for Circularity Europe jelentése szerint is hatalmas potenciál van a textilhulladék újrahasznosításában. Ugyanakkor a legtöbb jelentés elismeri, hogy

jelenleg költséges és limitált az újrahasznosítás, ennek megfelelően az újrahasznosított alapanyag is drágább.

Nem számolnak azonban azzal, hogy van-e ténylegesen értelme rengeteg pénzből újrahasznosított alapanyagot gyártani, hogy aztán az abból készült terméktől ugyancsak rövid időn belül megváljon a viselője?

Meglévő vállalatok – a szakadék szélén?

A korábbi irodalmak szerint 17 textil-újrahasznosítással foglalkozó vállalat van Európában: ezek együtt, körülbelül évente 1,3 millió tonnányit tudnak újrahasznosítani, többnyire mechanikai úton. Ez azt jelenti, hogy a textilhulladékot a gyapjúhoz hasonlóan lényegében bedarálják, és valamilyen rongyot, vagy szigetelő anyagot készítenek belőle. A brit jótékonysági szervezet, a WRAP létrehozott egy adatbázist, amiben az EU-s és Egyesült Királyságban található textilválogató, elő-feldolgozó, újrahasznosító, fonalkészítő vállalatokat és adományokat fogadó jótékonysági szervezeteket listázta: a legutóbbi, 2024 februári frissítés alapján több mint 200 entitás foglalkozik ezzel a területtel, ezek közül jópáran még kísérleti fázisban vannak.

A gond az, hogy a textil-újrahasznosítás eddig sem a legnagyobb gazdasági potenciállal kecsegtető ágazat volt. Az elmúlt időszakban míg a textilhulladék volumene, a fast és ultrafast fashion termékeknek „köszönhetően” jelentősen megnőtt, ennek a minősége jelentősen romlott. A vezető francia textilhulladék-gyűjtő vállalat, a Le Relais 2025 nyarán abbahagyta a begyűjtést: kormányzati támogatásként 2024-ben tonnánként 156 eurót kaptak, hogy ellensúlyozzák a veszteséges működést. 2026-ban ezt 223 euróra emelnék. Tiltakozásképpen 2025 júniusában Decathlon és Kiabo üzletekre borították vissza a hulladékot, hogy felhívják a figyelmet a szektor krónikus alulfinanszírozottságára és a kormányzati támogatás hiányára.

Több, vezető európai vállalat, a Texaid és a Tell-tex már korábban is arról számoltak be, hogy a működési költségeiket is alig tudják fedezni. Az egyik legnagyobb, 45 éve működő működő európai textil-újrahasznosító vállalat, a Texaid évente 70 ezer tonnányi textilhulladékot kezel, és több mint 1000 embernek adnak munkát; Magyarországon, Németországban és Bulgáriában vannak válogató üzemei. A 2008 óta működő magyarországi leányvállalatuknál Bélapátfalván 80 munkavállaló vizsgál át, és válogat szét évente 3600 tonnányi használt ruhaneműt. A vállalat 2025 júniusában már fizetésképtelenségről számolt be.

Az öt nagy európai textilgyűjtő-válogató-feldolgozó vállalatok egyikének tartott Soex csoport már 2024 októberében fizetésképtelenséget jelentett be. A Soex évente 80 ezer tonnányi textilhulladékot dolgoz fel. Az eljárás megindítása azonban még nem jelenti a vállalat csődjét: jelenleg új befektetőt keresnek, és a vállalat átalakításán dolgoznak. 

Magyarországon a piacvezető textilhulladék-gyűjtő és feldolgozó cég, a Textrade Kft. már az indulása után, az 1990-es években gyűjtött be használt ruhát, a konténeres rendszert 2005 környékén indították el. A cég a MOHU, a koncessziós hulladékgazdálkodásért felelős szervezet alvállalkozója, és ahogy Hunyadi Bence, a vállalat operatív igazgatója is kiemelte

igencsak deficites mutatvány maga a begyűjtés.

A Textrade-nél egyébként jelenleg évente 35 000 tonna textilhulladékot válogatnak szét, aminek több mint fele még tökéletesen hordható, így használt ruhaként folytatja az „életét”. A cég nagyobb kapacitással rendelkezik ennél, tehát több beérkező használt ruhát is fel tudnak dolgozni. Feldolgozócégből több is működik itthon: a mohácsi TESA Kft. ipari vattát, a kunszentmiklósi Temaforg Zrt. pedig geotextíliákat gyárt, tehát meglévő kapacitás és tapasztalat van is Magyarországon.

Megoldás lesz a kiterjesztett gyártói felelősség?

A hulladékkeret-irányelv 2023-as felülvizsgálatának részeként az Európai Bizottság harmonizált kiterjesztett gyártói felelősségre (extended producer responsibility - EPR) vonatkozó szabályozást javasolt a textilipar számára, hogy gyakorlatilag „megruházza” a gyártókat és kereskedőket. Az Európai Bizottság azt javasolta, hogy a textilgyártók és kereskedők által fizetett EPR-hozzájárulások jelentős részét hulladékmegelőzési intézkedésekre és a termékek újrafelhasználásra való előkészítésére fordítsák. Korábban Franciaország, Magyarország és Hollandia vezette ezt be, és Belgiumban önkéntes alapon működött. Itthon a gyártó által fizetendő kiterjesztett gyártói felelősségi díj 145 Ft/kg a textiltermékek esetében.

Legújabb lépésként az Európai Parlament 2025 szeptemberében elfogadta az EPR revízióját. Ez azt jelenti, hogy a tagállamok 30 hónapot kapnak arra, hogy felállítsák a nemzeti rendszereket, tehát legkorábban 2028-ban indul el ez EU-szerte. Ennek keretében tehát anyagilag hozzá kell járulnia a gyártóknak ahhoz, hogy mi is lesz a termékeikkel, miután már azokat nem használják, függetlenül attól, e-kereskedők-e, és uniós székhelyű-e a vállalkozásuk. A gyűjtéssel-feldolgozással-újrahasznosítással foglalkozó vállalatok pedig ebből stabil bevételhez jutnak, amiből tudják a meglévő kapacitásaikat növelni, fejleszteni, befektetni az automatizált megoldásokba és még sorolhatnánk.

A jelenlegi rendszerrel azonban az a gond, hogy:

• Sok kritika éri, mert a kiszabott EPR-díjak távolról sem fedezik a textilhulladék válogatását, feldolgozását, kezelésének költségét, továbbá,
• ha az EU-n kívülre exportálják a textilhulladékot (ami nagy százalékban így történik), pont az a fejlődő ország nem részesül az EPR-ből befolyó összegből, ahol nagy valószínűséggel nem csak, hogy nincs hatékony technológia, és esetleg elegendő kapacitás az újrahasznosításra, de alapból fejletlenebb a hulladékkezelés infrastruktúrája, mint az EU-ban.
• A jelenlegi EPR kritikusai szerint a gyártók nemes egyszerűséggel megemelik majd az árakat, hogy végső soron a felhasználók fizessék meg a termékek gyűjtésének, feldolgozásának költségét.
• Mivel a textilhulladékot ritka esetben gyűjtik be, dolgozzák fel és hasznosítják újra országhatáron belül, az EPR-rendszer lassú harmonizációja is megnehezíti a EU-s folyamatokat.

Bár tudtommal nincs a döntéshozók asztalán, elméletben ezeknek a kihívásoknak az áthidalására rukkoltak elő eredetileg az e-hulladékok kapcsán az alapvető gyártói felelősség (ultimate producer responsibility) fogalmával, ami a széleskörű nyomon követhetőséggel és minden gyártó és kereskedő nagyobb elszámoltathatóságával járna.

Koalíciókból egyelőre nincs hiány. Miközben a közelgő szabályozások azt is előírják, hogy újrahasznosított alapanyagokat kell használniuk a gyártóknak az uniós piacon, a Rehubs, az iparági koalíció 2025 szeptemberében egy viszonylag egyszerű akciótervet tett közzé, amiben azokat a lépéseket sorolják fel, mire van szükség, hogy Európában kiépülhessen a szálból szálat eredményező textil-újrahasznosítás. Ha sikerülne centralizálniuk a jelenleg rendkívül széttagolt folyamatokat és 5-6 milliárd eurónyi befektetést szerezniük az elkövetkezendő 7 év során, a tervek szerint 2032-re 2,5 millió tonna textilhulladékot tudnának újrahasznosítani – ez még mindig a begyűjtött volumen körülbelül egyharmada.

Tizenkét textilvállalat 2025 októberében hozta létre az Európai Körforgásos Textilkoalíciót és szintén az EU-t kérik, hogy az ambíció befektetéssel is járjon együtt. Az egyik legfontosabb szerintük, hogy regionális, rövid ellátási láncokon keresztül működő körforgásos infrastruktúra épüljön ki, ami csökkenti a textilhulladék-import szükségességét, és a megfelelő válogatás lehetővé teszi a magas minőségű újrahasznosítást.

Mi is lesz így a textilhulladékkal?

Bár az új EPR szabályozás elvileg azt hivatott orvosolni, hogy egyrészt járuljanak anyagilag is hozzá a márkák és kereskedők ahhoz, hogy igenis költsége van annak, mihez kezdünk a már nem használt termékekkel, nagy valószínűséggel az ebből befolyó összeg korántsem fogja fedezni a textilhulladék ártalmatlanítását, vagy feldolgozását. Nyilván leginkább a jó minőségű alapanyaggal rendelkező textilhulladékokból lehetne megfelelő újrahasznosított alapanyagot gyártani, azonban az is jó kérdés, mihez kezdünk azzal, ami nagyobb arányban van: az olcsó, gyorsan kidobott, többségében szintetikus és kevert szálú termékekkel.

Mivel az újrahasznosított alapanyagok jelenleg drágábbak és jóval kisebb mennyiségben érhetőek el, a piaci folyamatok nem ösztönzik a divatcégeket arra, hogy ezeket használják.

Bár már az Európai Unió is felvette a harcot a filléres ultra fast fashion termékekkel, a EU-s gazdasági miniszterek részéről már megszületett az első körös megállapodás az unión kívülről érkező, 150 eurónál olcsóbb küldemények vámmentességének megszüntetéséről.

A szabályozás azonban csak az érem egyik oldala: szemléletformálásra is égető szükség van. Nyilván a megoldás az lenne, ha az emberek sokkal kevesebbet vásárolnának. Arra lenne szükség, hogy ha valamit megvesznek, azt a lehető legtovább hordanák, és szükség esetén megjavítanák, de ez teljesen szembe megy a divatfogyasztás természetével. Ugyanakkor még ha meg is lenne a szándék és a hajlandóság a javíttatásra, sokakat eltántorít, hogy néha komoly kutatómunka fellelni például egy jó cipészt, és nem sokan adják be cipzárcserére a kabátjukat egy varrónőhöz, ha a javítás nagyjából annyiba kerül, mint amennyiért teljesen újat vehetnének. És itt nem a javítást végző varrónő dolgozik túl drágán: az adott új termék a vészesen olcsó.

Az egyértelmű, hogy az Eu nem folytathatja azt a gyakorlatot, hogy egyszerűen importálja azt a hulladékot, vagyis másodlagos nyersanyagot, amivel mondjuk csak ki: nem tud mit kezdeni.

Az EU későn lépett, és jelenleg egyáltalán nem készült fel arra, hogy mihez kezdjen „házon belül” azzal a szinte felfoghatatlan mennyiségű textilhulladékkal, ami a tagállamokban keletkezik, és most már előbb-utóbb, nagyobb arányban begyűjtésre is kerül.

Az azonban biztos, hogy rövidebb ellátási láncokban kell gondolkodni: a minél nagyobb arányban begyűjtött textilhulladékok minél hatékonyabb válogatása jelentősen csökkenti az európai textilhulladék-feldolgozók importigényét. A jó megoldásokat pedig megfelelően ösztönözni kell. Ha pedig megnézzük a fenntarthatósági jelentésekkel és az ellátási láncok átláthatóságával kapcsolatos visszakozást az EU-s döntéshozók részéről (nyilvánvalóan a vállalati lobbi hatására), nem lenne meglepő, ha a nap végén végül ezen a téren is puhítana, lazítana, időben kitolna és nagylelkű kivételeket tenne a szabályozással kapcsolatban az Európai Unió.

A cikk a szerző véleményét tükrözi, amely nem feltétlenül esik egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images