Munkahely teremtés, munkaerő képzés a DHL-nél (x)
Mindezt 120 ezer célállomáson, 220 országban, illetve területen. A nemzetközi szállítmányozási vállalat 500 ezer alkalmazottat foglalkoztat, s ezzel a világ egyik legnagyobb munkaadója. Összesen 6500 irodával rendelkezik, flottáját 420 repülőgép és 76 ezer jármű alkotja. 2006-ban bevétele meghaladta a 60 milliárd Eurót.
A DHL Express a DPWN divíziójaként 1984-ben jelent meg Magyarországon és az elmúlt 23 év alatt a légi expressz piac vezető szolgáltatójává vált hazánkban. Hosszú távú törekvéseiben két alapvető célt hangsúlyoz, úgymint a hazai infrastruktúra fejlesztését, valamint a humán erőforrás folyamatos képzésének biztosítását.
A DHL jellemzően magasan képzett (egyetemi, főiskolai diplomával rendelkező) munkaerő után kutat, vezetői számos alkalommal tartanak előadásokat magyarországi felsőoktatási intézményekben, szakmai rendezvényeken.
"Kiemelten fontosnak tartottam a Budapesti Műszaki Egyetem Szakmai Hetek fórumán való részvételt. Előadásomban a szakmai gyakorlat fontosságát hangsúlyoztam, s arra törekedtem, hogy prezentációm során olyan hasznos ismereteket adjak át amelyek segítséget nyújtanak a fiatalok számára elhelyezkedésük, munkába állásuk során." -mondta Joe Böröcz a DHL Express Magyarország Kft. Marketing és Kereskedelmi igazgatója.
A vállalat a Budapesti Műszaki Egyetem "Állásbörze" programsorozatán is képviselteti magát.
"Ha fiatalokat várunk, akkor egyértelmű, hogy itt is megjelenjünk. A mindennapok tapasztalata azt mutatja, hogy a végzős hallgatók aktívak, keresnek minket, épp ezért nagyon komoly felvételit tartunk"- mondta Szabó Gabriella, kiválasztási specialista, majd hangsúlyozta:" persze a meglévő munkaerő folyamatos képzése is kiemelkedően fontos, hiszen tudjuk, hogy dolgozóink teszik sikeressé vállalatunkat".
A Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) programjának keretén belül kihelyezett, felsőfokú logisztikai képzésben vesznek részt a DHL értékesítői. Emellett különösen nagy hangsúlyt kap az idegen nyelvi, valamint számítógépes ismeretek alapos elsajátítása is.
A DHL- nél az elmúlt évben 10 százalékkal növekedett a foglalkoztatottak száma. Jelenleg a multinacionális vállalat Magyarországon 1500 fő számára biztosít munkahelyet, stabil megélhetést.
További információ itt!
(X)
Egyetlen gigaprojekt elindítása dobta meg az egész hazai építőipart
Az M1-es autópálya felújítása az elmúlt tíz év második legmagasabb szintjére repítette a meginduló kivitelezések összegét.
Reszkethet Donald Trump? Elkerülte a legszörnyűbb forgatókönyvet, de nem sokon múlt
Az ellenfelei sem távoztak üres kézzel.
Ursula von der Leyen trónját is megingathatja az újabb brüsszeli korrupciós botrány
Könnyen bizalmatlansági indítvány indulhat az Európai Bizottsággal szemben.
Taktikát váltottak az oroszok rettegett drónjai - Most lesz gondban a légvédelem?
A gondok gyökerét vették célba.
Értékének közel felét elvesztette tegnap Trumpék kriptós cége
Többször le kellett állítani a kereskedést.
Óriási boom zajlik a határon túl: bőven az ötéves átlag felett a kereslet ebben a szektorban
A cseh ipariingatlanpiac-állomány éves összevetésben 5%-ot nőtt.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Otthon Start: Újabb bank a 3% alatti kamatversenyben
Az MBH Duna Bank 2025. december 1-jétől bevezette kamatkedvezményes Otthon Start lakáshitel konstrukcióját, amellyel a bank is belépett a 3 százalék alatti kamatversenybe. Ez különösen figyelem
DIMOP Plusz: hol tartunk 2025 végén?
A Magyarországnak jutó 2021-2027 közötti pályázati források 9800 milliárd forintot tesznek ki. Ebből a DIMOP Plusz (Digitális Megújulás Operatív Program Plusz) esetén 764 milliárd forinttal
ISO 27001: Hogyan tegyük a tanúsítást üzleti előnnyé?
Az ISO 27001 tanúsítás ma már üzleti szükséglet: növeli az ügyfélbizalmat, megkönnyíti a tender- és vendor-auditokat, és csökkenti az információbiztonsági incidensek kockázatát. Az ISO
Mesterséges intelligencia és molekuláris tervezés
A hagyományos kutatásban 800 évet igénylő munkát az MI-nek sikerült néhány hónap alatt elvégeznie, 2,2 millió új kristályszerkezet felfedezésével.
Bizalmi válságban magyar piac, hiába várjuk a kockázati tőkét
A lelkesedés után vallatásokon át halad a világmegváltó ötlet, mire általában nem történik semmi. Magyarországon ugyanis sok a tehetség és az ötlet, de kevés a... The post Bizalmi válság
Balásy Zsolt: Mit (nem) ad nekünk a MÁV?
Egy ország vasúthálózata sok mindent elmond az országról. Mobilitás, kolbász, benzin. Balásy Zsolt aktuális megfejtése. Emlékszem, amikor a 2010-es évek elején először rohant a benzin... Th
Kiben bízhatunk? A bizalom földrajza
"A világot inkább a bizalom, mintsem a pénz mozgatja." - Joseph Stiglitz Kevés fogalom van, amely egyszerre hétköznapi és mégis nehezen megfogható. Tudjuk milyen, amikor... The post Kiben bízha
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Kiderült, hogy miért nem nőtt (már megint) a magyar gazdaság
A szárnyalás még várat magára.
Ízekre szedték a kormány gazdaságpolitikáját, Nagy Márton védelmébe vette
Meghallgatása volt a miniszternek.
Préda: Nincs másik gyártósor
Ha egy kibertámadás miatt leáll egy vízmű, vagy egy erőmű, ott nem működnek a bevált IT-s reflexek.

