Egyetlen gigaprojekt elindítása dobta meg az egész hazai építőipart
Ingatlan

Egyetlen gigaprojekt elindítása dobta meg az egész hazai építőipart

Portfolio
Felpögött a hazai építőipar az M1-es autópálya megkezdett felújításának köszönhetően - olvasható az EBI negyedéves Építésaktivitási Jelentésében. A legfrissebb adatok szerint a július és szeptember között meginduló kivitelezések összege folyó áron meghaladta az 1000 milliárd forintot, ami az elmúlt tíz év második legmagasabb szintje, de az autópálya-bővítés nélkül jóval szerényebb számok jellemzik az építőipart, ahogy az a tegnap megjelent részletes harmadik negyedéves GDP-adatokból is látható.

Szeptemberben megugrott az építőipari termelés volumene: a nyár végi óriási zuhanás korrekciójaként nőtt az ágazat teljesítménye a harmadik negyedév végén. Ez jelezhetne akár fordulópontot is, a szektor szereplői optimistán egy ideje már óvatos élénkülésre számítanak, miután a negyedik éve lényegében esik az ágazat teljesítménye. A zsugorodás azonban egy széles trendcsatornában történt, a mutató az ábrán látható módon az utóbbi két hónapban a csatorna mindkét szélét megjárta, ami jól mutatja a szektor volatilitását és hogy mekkora kilengéseket tud okozni egy-egy nagyobb projekt.

épip

Az EBI Aktivitás-Kezdés mutatója szerint a nagyjából 60 százalékát kitevő autópálya-bővítés nélkül már jóval szerényebb számok jellemzik az építőipart. A harmadik negyedévben 400 milliárd forint körül alakult a megkezdett magasépítési beruházások értéke, ami nagyjából megegyezett az április és június között elindított kivitelezések összegével, de továbbra is szerénynek mondható az elmúlt évek egyes negyedéveit nézve.

Az EBI Építésaktivitási Jelentés három kutatócég együttműködésével jön létre, ezek az iBuild, az ELTINGA Ingatlanpiaci Kutatóközpont és a Buildecon Építésgazdasági Kutató.

A január és március közötti időszak kiugró számai miatt ugyanakkor az év első 9 hónapjában kivitelezési fázisba lépő magasépítési projektek értéke meghaladta az 1500 milliárd forintot, így csak körülbelül 4 százalékkal maradt el a 2023 és 2024 azonos időszakát jellemzőtől.

Változatlan árakon nézve ugyanakkor az idei év januárja és szeptembere között mért Aktivitás-Kezdésnél az elmúlt 9 évben nem volt alacsonyabb.

EBI 1

Magas szinten van az Aktivitás-Kezdés a társasházi lakásépítéseknél, 2025 harmadik negyedévében 170 milliárd forint felett alakult az elindított beruházások összértéke, ami a valaha mért negyedik legmagasabb érték 2025 első kettő és 2024 utolsó negyedéve után. Bár az Otthon Start Program és a Lakhatási Tőkeprogram hatására lassanként megindulnak a lakásépítések, ezek hatása a harmadik negyedévben még elhanyagolható volt - bár néhány projekt már volt olyan fázisban, hogy hamarabb elindulhatott a fejlesztés, a legtöbb csak később kezdődik majd.

Az idei év első három negyedévében magasan alakult a kiadott építési engedélyek száma, így elindítható projekt bőven akad. Az idei harmadik negyedévben folyó áron 80 milliárd forint körüli értékben adtak át társasházakat, míg az első 9 hónapban bőven 200 milliárd forint felett alakult a társasházi Aktivitás-Befejezés, ami kicsivel volt csak alacsonyabb a 2023-2024 azonos időszakát jellemzőnél.

Az elmúlt négy negyedévet nézve, a kivitelezési fázisba lépő társasházi lakásépítésekből továbbra is jelentős szeletet hasított ki Budapest, részesedése 73 százalékos volt. Közép-Magyarországon így összességében a kivitelezések 76%-a indult, míg Nyugat-Magyarország és Kelet-Magyarország 12-12 százalékos részesedéssel rendelkezett.

Gyengélkednek a nem-lakáscélú magasépítések

A nem-lakáscélú magasépítéseknél ugyanakkor fordított a helyzet, bár július és szeptember között némileg magához tért a szektor az előző negyedéves mélyponthoz képest, továbbra is alacsony összegben léptek kivitelezési fázisba projektek, az Aktivitás-Kezdés 230 milliárd forint körül alakult.

Az év első 9 hónapját nézve pedig az idei évinél 2017 óta nem indultak alacsonyabb értékben nem-lakáscélú magasépítési kivitelezések.

A 2025 harmadik negyedévében kivitelezési fázisba lépő legnagyobb nem-lakáscélú magasépítési projektek közé tartozott az MCC miskolci tehetséggondozó központja, a komáromi BYD elektromos autóbusz-összeszerelő üzem, a Panattoni Mosonmagyaróvár Logisztikai Park A épülete, az IGPark Nyíregyháza autóipari alkatrészeket gyártó csarnok, a Weerts Ebes logisztikai központ második üteme, valamint a Budapest III. kerületi MVM Neuron székház irodaépület.

A korábban már említett M1-es autópálya bővítés (M0-Concó pihenőhely) miatt jelentős kiugrás látszott 2025 harmadik negyedévében a mélyépítési Aktivitás-Kezdésben. Az útépítéseken kívül azonban a többi mélyépítési szegmensben mérsékelt volt az elindult kivitelezések összege. Míg a teljes mélyépítési Aktivitás-Kezdés meghaladta a 760 milliárd forintot,

az elindított nem út- és vasútépítési mélyépítések összege csak 50 milliárd forint körül alakult a harmadik negyedévben.

Az elstartolt legnagyobb építőipari projektek közé a mélyépítések közül az M1-es autópálya bővítés két szakasza mellett csak a gyöngyösoroszi ércbánya bezárásának hetedik üteme tudott bekerülni.

Budapest az építőipari kivitelezések élén

Az elmúlt négy negyedévben a legmagasabb értékben Budapesten kezdődtek meg építőipari kivitelezések Magyarországon. A teljes Aktivitás-Kezdésből a főváros részesedése 28 százalékos volt, de a Közép-Dunántúl is jelentős, 23 százalékos aránnyal rendelkezett. Nyugat-Magyarországon így a kivitelezések 39 százaléka indult el, Közép-Magyarországhoz a megindult kivitelezések teljes összegének 38 százaléka kapcsolódott, míg Kelet-Magyarország részesedése 23 százalékos volt.

Az ipari és raktár-szegmens teljesítménye sem fényes

Az év első kilenc hónapjában az ipari épületek és raktárak szegmensben az Aktivitás-Kezdés 400 milliárd forint körül alakult, ami a tavalyi év azonos időszakitól 37 százalékkal, míg a 2022-2023-as értékektől 29-39 százalékkal maradt el, de a 2021-es szinthez képest is 20 százalékos csökkenést jelentett. Változatlan árakon is hasonló trendeket láthatunk, a 2021 és 2023 közötti időszak számított kiemelkedően jónak az ipari épületek és raktárak esetében, míg

2025-ben erős visszaesésre került sor, az elmúlt 10 év során nem volt ilyen alacsony az első 9 hónapban a változatlan áras Aktivitás-Kezdés.

A 2025 januárja és szeptembere között elindult legnagyobb ipari-logisztikai projektek közé tartoztak a CTP logisztikai csarnokai Biatorbágyon és Vecsésen, a HelloParks logisztikai csarnoka Fóton, illetve a BYD fejlesztései Szegeden és Komáromban. Szintén elkezdődött Miskolcon a Halms járműipari alkatrészeket gyártó üzem I. ütemének és a Panattoni Mosonmagyaróvár Logisztikai Park A épületének kivitelezése.

Az erősnek számító 2022-2024 közötti időszakban megkezdett ipari épület és raktár projektek közül több most érkezett el az építés befejezéséhez, így 2025 mind a három negyedévében relatív magasan alakult az Aktivitás-Befejezés. Az év eleje óta átadott projektek értéke közelítette a 700 milliárd forintot. 2025-ben készült el például Debrecenben és környékén a CATL raktárcsarnoka és fémmegmunkáló üzeme, valamint a BMW két gyáregysége, illetve szintén átadták a szolnoki Helikopter Bázis hangárkomplexumát. Az Aktivitás-Befejezés pedig az idei év utolsó negyedévében is magas maradhat.

Címlapkép forrása: MTI Fotó/Kocsis Zoltán

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ

Portfolio Agrárszektor Konferencia 2025

Portfolio Agrárszektor Konferencia 2025

2025. december 3.

Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet