Ősszel már be lehet költözni a lakásokba (x)
A beruházó nevében Bába István ügyvéd elmondta: a Tisza Palota olyan építkezés, amelyik a vállalt időpontra, határidőre, 2009 őszére elkészül. A Tisza Palota projekt - folytatta Bába István - Szeged életében az eddigi legnagyobb, fekvése, valamint kialakítása miatt pedig a legegyedibb beruházás.

Az első ránézésre az épület ugyan nagynak tűnik, de a lakók nem zavarják egymást: 12 elkülönülő szerkezeti egységből áll, 12 külön lépcsőházzal, aminek köszönhetően szintenként 2-4 lakás helyezkedik el. A beruházó a lakásokat kulcsrakészen adja át, a kulcsrakész kivitelezést pedig minőségi anyagok felhasználásával végzi. Bár a külső homlokzati munkák még nem készültek el, már most látszik az épület igényessége. Rövid időn belül sor kerül a mintegy 3000 négyzetméteres belső udvar parkosítására, továbbá a palota előtti árteret is kitakarítják.
A vevők által befizetett vételár előlegek biztonságban vannak - erre külön ügyelt a beruházó. Amíg a lakásokat át nem adják, az összegeket ügyvédi letétbe helyezik, így garantálva, hogy az átadás meghiúsulása esetén a pénzt visszakapják.
Alkalmazkodva a jelenlegi gazdasági viszonyokhoz, tegnaptól megadják a lehetőséget arra, hogy az ügyfelek végleges adásvételi szerződést köthessenek, az adásvételi szerződéssel hitelt, lakásépítési támogatást igényeljenek. Ha a vételár egy részét a vevők nem tudják kifizetni, akkor részletfizetési kedvezményt kaphatnak. Egy kulcsrakész négyzetméter már 247 ezer forintos áron megvásárolható a Tisza Palotában.
Ház a Tisza főutca mellett
Szegeden kevés háznak van olyan élő kapcsolata a Tiszával, mint az épülő palotának. A zöldágünnepen Szentgyörgyi Pál alpolgármester azt is hangsúlyozta, a projektben hangsúlyt kapott: "építsük közel a várost a Tiszához". Ez sikerült. De nem csupán a folyóhoz, a belvároshoz, a zöld parkokhoz, a bevásárlóközponthoz, orvosi rendelőhöz, patikához, hanem munkahelyekhez is közel esik a város számára fontos magántőkés beruházás. Az alpolgármester a Tisza Centerben lévő call centerre utalt.
(x)
Itt a jegybanki forradalom, véget ér az évtizedes titkolózás
Az MNB-hez hasonló gyakorlatot vezet be Svájc.
Ursula von der Leyen bejelentette: Trump nyomására előrehoznák az orosz energiahordozók betiltását
Súlyos következménye lehet Magyarországra nézve.
Nagy lépést tett a két szuperhatalom: most dőlhetett el a kulcsfontosságú sziget sorsa
Ritkák az ilyen események.
Váratlan helyről kap korrupcióellenes tanácsokat Magyarország
Szerdán írták alá a megállapodást.
Éppen folyt az orosz fegyverek utáni kutatás amikor kiderült: nem csak drónt találtak a lengyelek
Nagy a baj, ha tényleg az oroszoktól jött.
Rejtett transzferár kockázatok
A magyar transzferár szabályozás keretében végzett NAV ellenőrzések során leggyakrabban az árképzés és az alkalmazott módszertan kerül előtérbe. Ugyanakkor egyre nagyobb figyelmet kap az is

A kötvénypiac csendes forradalma
Sokan temették már a kötvénypiacot az utóbbi évek során, azonban a jelenlegi hozamszintek mellett épp most kínálkozhat kivételes lehetőség a hosszú távban gondolkodó befektetőknek. A mosta
A "hedonisztikus fenntarthatóság" és az innovatív urbanizmus szimbiózisa
A koppenhágai CopenHill egyszerre modern erőmű, városi park és közösségi tér, amely 2021-ben elnyerte az Év Épülete díjat.
GINOP Plusz 2.1.1-24: A visszatérő K+F pályázat nagy fordulatai
Minden idők egyik legnagyobb innovációs pályázati kerete nyílt meg: több mint 106 milliárd forint várja azokat a cégeket, akik mernek nagyot álmodni.

Zsiday Viktor: Az adósságpálya könnyen fenntarthatatlanná válhat
Eddig az volt a szokás, hogy háborúk idején adósodtak el az országok, most újdonság, hogy békeidőben növekszik az adósság a fejlett országokban - mondta a... The post Zsiday Viktor: Az adóss

Jövőre a fizetés kisebb részét teheti ki egy hitel törlesztőrészlete: Hány embert érinthet ez a változás?
A jegybank 2026. január elsejétől módosítja a jövedelem terhelhetőségére vonatkozó szabályokat. Ez határozza meg azt, hogy a havi fizetésnek legfeljebb mekkora részét lehet hiteltörlesztés
Olcsók a magyar részvények? - Interjú az Év Portfóliómenedzserével
A Donald Trump által okozott zűrzavar miatt most kevesebb figyelem irányul a klímavédelemre, de a zöldenergia-szektor már piaci alapon, támogatások nélkül robog előre. Egy sikeres... The post O

Azok a marhák...
Érzek némi bűntudatot a tegnapi dupla Angus-burger után. Még jó, hogy volt mellette sült krumpli is, legalább lefelé tolta az átlagos, kajánkénti szennyezésemet. Ám a... The post Azok a marh



Állami tulajdonból a 4iG-hoz kerül a Rába
Bővül a cég védelmi portfóliója.
Olyan csúcsokat támad a forint, amit kevesen hittek – Mi történik?
A Közgazdász-vándorgyűlésen elhangzottak a magyar devizát is megmozgatták.
A Labubu babák a tőzsdén is tarolnak
Amikor az eredetit gyártja Kína, a másolatot a világ.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.